Katolikus gimnázium, Vác, 1908
A boldogulás útja. (Kalauz egy tanuló önneveléséhez.) Kedves Dezső! Atyád kérésére irom hozzád soraimat, midőn a gimnázium falai közé lépsz. Egyetlen fiúgyermeke vagy, tudod, mennyire aggódik jövőd miatt. Láttam vakációt együttlétünk alkalmával, mily gonddal csepegteti szivedbe a vallásosság és erény csiráit. Az elhintett magvakat neked kell ápolni, hogy terebélyes fává fejlődjenek. Eddig falun nevelkedtél. Először távozol huzamosabb időre a szülői háztól. Tudom, szomorúság fog el, de vigasztalódjál, nem szakadsz el teljesen. Ezelőtt hat évvel történt. Bizonyára emlékszel még rá. Hárman járkáltunk a mezőn. Egyszer lelkesedve szaladtál hozzánk, hogy madárfészket találtál. Nem nyugodtál, míg meg nem néztük. Az anyamadár jajveszékelő siránkozását nem feledhetted még el. Egészen közelünkbe jött, szárnyát csattogtatva csicsergő hangjában félelmet, esdeklést és fenyegetést egyesített. Te szerettél volna a kis fiókák közül egyet kivenni, hogy otthon megmutasd Margit nővérednek. Azzal nyugtattunk meg, hogy majd később, ha nagyobbak lesznek. Beszéltünk a szegény anyamadár aggodalmáról, keserves kéréséről, hogy mily bánatot okoznánk neki fiának elrablásával. A kicsi esetleg belepusztulna s mi irtaná kertetek fáiról a hernyókat. Belenyugodtál, de az ígéretet nem feledted el. Később figyelmeztettél, hogy már megnőttek a madarak. Megnéztük, de csak hűlt helyüket találtuk. Kis gyermek eszeddel alig tudtad felfogni, hogy már ott hagyták fészküket, elhagyták szüleiket. Nem tudtad akkor megérteni, hogy szüleik nem gondoskodnak többé róluk, hogy anyjukat többé nem látogatják meg. Megjegyzésedre — De én mindig felkeresem apát és anyát, ha nagy leszek is a könny szökött aggódó atyád szemébe, de te azt nem láttad. Még azt is kérdezted, hogy rólad sem fognak gondoskodni, ha nagy leszel. Megnyugtatásod után atyáddal arról az időről beszélgettünk, mikor tanulmányaid folytatása végett távoznod kell a szülői házból, mikor csak távolról virraszthatszó-