Katolikus gimnázium, Vác, 1915

4 ifjúság a föltámadási körmeneten és a farsang három utolsó napján, a székesegyházban tartatni szokott szentségimádáson is. Jelen volt még dicsőségesen uralkodó apostoli kirá­lyunknak, I. Ferenc József ő Felségének neve napján tartott ünnepies isteni tiszteletünkön, úgyszintén I. Ferenc ap. király és Erzsébet királyné halálának évforduló napján tartott gyász­istentiszteleten, október 6-án az aradi vértanúkért, március 15. és április 11-én az 1646-i események emlékére tartott istentiszteleten. A katholikus tanulók hittani vizsgálatai a püspöki biz­tos, méltóságos és főt. Kucsek István praelatus, kanonok úr elnöklete alatt folytak le; a vasárnapi szt. misék Szentség­kitétellel az egész tanéven át a háború szerencsés befeje­zéséért ajánltattak föl a Rendfőnök Úr rendeletére. Május 25-én tartottunk gyászmisét az intézetnek a harcban elesett tanítványaiért és szolgáiért. A nem kath. ifjak a saját felekezetük által meghatalma­zott hitoktatóktól nyertek — saját felekezetük nyilvános is­kolaépületében — a vallástanból oktatást és előmenetelükről bizonyítványt. Az iskolai törvényeket a szokott időben felolvastuk és megmagyaráztuk. Az ifjúság fegyelme, törvénytisztelete, engedelmessége ellen általában kifogás nem volt, mégis hét VII. oszt. tanulót nagyobbfokú erkölcsi kihágás miatt az intézetből ki kellett zárni, mely eljárással az iskola nyugalma ismét helyreállott és remélhetőleg azt ilyen sajnálatos eset többé megzavarni nem fogja. d) Hivatalos látogatások. A Magyar Kegyes-tanítórend Főnöke, dr. Hónap Tamás december hó 9. és 10-én atyai látogatásával tüntette ki intézetünket, meghallgatta az elő­adásokat, a tanulók feleleteit, megszemlélte az intézet összes felszereléseit, berendezését. A tankerületi kir. főigazgató, dr. Kadics Ferenc kir. tan. hivatalos látogatását február hó 3. 4. és 5. napjain végezte az intézetben. Kucsek István prelatus-kanonok, püspöki biztos az év folyamán több ízben megjelent a hittani órákon. e) Egészségi állapot. Iskolaorvos és egészségtantanár

Next