Katolikus gimnázium, Vác, 1922
Tanítványaink figyelmébe! Június 10-én egy feledhetetlen ünnepség folyt le intézetünkben. Rendezői azok a volt tanítványaink voltak, akiket egy negyedszázada bocsátott az életbe az alma mater, résztvevői azonban mindazok kor-, rang- és nembeli különbség nélkül, akik tudomással bírtak arról, hogy a fővárosban évek óta működő Váczi Kör felhasználja az alkalmat arra, hogy volt tanítványainkat szövetségbe tömöríti. Templomunk boltívei alatt felbúgott a régi orgona, a padsorokban szorongó öreg tanítványok ajkán felzendültek a régi egyházi énekek, az oltárnál egy ősz apa és tanár fia ministrált.... az Úr felkent szolgája a Te Deumot intonálta... kedves emlékek könnyeket csaltak a szemekbe kivált a nemzeti Himnusz és a „Pater parvulorum“ hangjai közben. Olyan szép volt ez az áhítatos sereg a templomban, majd a régi iskolás módon való kivonulás közben, zászló alatt a primusz csengő hangjai mellett az intézetbe menet, hogy még azok is elérzékenyültek, akik ritkán fakadnak könnyekre. A huszonötéves találkozó szívhez szóló köszöntője után az ősz Farkasfalvi Imre bácsi emlegette boldog büszkeséggel, hogy 65 éve volt ennek a kétszázéves intézetnek növendéke. Az ő korelnöklése alatt megalakult a Váczi Iskolatársak Szövetsége, amely elnöknek per acclamationem dr. Szűcs István min. tanácsost, ügyvezető igazgatónak pedig Korpás Ferenc áll. főgimn. igazgatót választotta meg. (Bpest, IX., Mester u. 65.). Az intézetnek ezzel egy régi vágya teljesült nemcsak annyiban, hogy egyszerre láthatja viszont különböző rangú és korú fiait, hanem méginkább azért, mert így teljesítve látja azt az éveken keresztül pium desiderumnak bizonyult óhaját, hogy felnőtt fiai a fiatalabbakat tőlük telhetőleg támogassák, főképpen főiskolai tanulmányaik idején. Hogy pedig ne csak nagynéha legyen részünk a viszontlátás örömében, kérve kérjük összes tanítványainkat, hogy lépjenek Korpás Ferenc ügyv. igazgató útján (Bpest, Mester utcai főgimn.) az egyesülettel érintkezésbe, keltsék fel másban is az érdeklődést és tegyék intézményessé az anyaintézettel való érintkezést, talán minden évben pünkösd másodnapján, vagy legalább is ötesztendőnként. Legközelebb azonban 1923. okt. 7-én, amikor az intézet büszkeségének, Madách Imrének emléktábláját leplezzük le. A viszontlátásra!