Katolikus gimnázium, Vác, 1945

A Dolgozók Gimnáziumának tanévvégi összefoglalóján, aug. 22-én, meg­jelent Dr. Pétery József megyéspüspök, Dr. Kristóf Béla polgármester és Székely Miklós, a kommunista párt főtitkára is Az ünnepélyes Te Deum és bizonyítványosztás aug. 29-én volt.­­ Változások a tanári testületben. A Magyar Kegyestanítórend főnöke Dr. Bakonyi Jánost a szülőföldjéhez közeli Veszprémbe helyezte át. 6 évig mű­ködött intézetünknél. A lelkiismeretes, képzett és eredményesen tanító tanár mintaképe volt. Minden iskolai munkából odaadóan és fiatalos lendülettel ki­vette a részét. A város közművelődésében is tevékeny munkát végzett. Ugyancsak a Rendfőnök úr rendelkezése folytán Mihályfy (Mihálcsik) Géza és Dr. Egyed András Budapestre, Dr. Mikos József Veszprémbe, Dr. Maklári Lajos Kecskemétre és Greff Géza Szegedre került. Mindnyájan csak töredék tanév alatt működtek intézetünknél. Végzett munkájukért fogadják köszöne­­tünket. , . A távozók helyébe a Rendfőnök úr rendelkezése folytán intézetünkhöz került Korcsiák Ede Mosonmagyaróvárról, Dr. Zányi László Kecskemétről, Dr. Tiborc Lajos Szegedről és Senye István Budapestről. A vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter úr intézetünkhöz osztotta be Csík Jenő állami tanárt Szénéről. A vallásos nevelés iskolánkban a kalazanciusi elvek és hagyományok szel­lemében történt. Mind a vallási ismeretek elsajátítására, mind pedig a vallásos gyakorlatok végzésére nagy gondot fordítottunk. Tanulóink vasárnap és ünne­peken közösen vettek részt a szentmisén, előtte pedig szentbeszédet hallgattak a templomban. Év elején, az okt. 14-i hát. ifjúsági nap alkalmával, karácsonykor, húsvétkor és a tanév végén közös iskolai szentgyónás és szentáldozás volt. Ezen kívül is minden vasárnap és ünnepen igen sokan járultak tanulóink közül a szentáldozáshoz. A gyakori gyónók és áldozók száma örvendetesen növekedett. Minden osztálynak volt havonkint egy-egy vasárnapja, amikor az osztály nagy többsége önként járult a szentségekhez. Az i- őszi és tavaszi hónapokban mindennap hallgatott ifjúságunk szent­misét, a­ szentmisén közösen énekelt, s okt. és más­ hónapban hangosan imád­kozta a szentolvasót. Húsvétkor lelkigyakorlat volt az ifjúság számára és az osztálybizottság külön kérésére a Dolgozók Gimnáziumának hallgatói számára is. A lelkigyakor­latot a felsős diákoknál az igazgató, az alsósoknál Lengyel József hittanár és a dolgozóknál Dr. Rassovszky Kálmán osztályfőnök vezette. Részt vettünk okt. 14-én a hát. ifjúsági napon, márc. 3-án a Pápa Őszent­sége koronázásának évfordulója és 70 éves jubileuma alkalmával a székes­­egyházban mondott ünnepélyes püspöki szentmisén, a székesegyház farsangi szentségimádásán, máj. 5-én a Hétkápolnához vezetett békezarándoklaton és pünkösd napján a székesegyházban a közös ifjúsági hitvalláson. Az iskolai és a szülői ház. Dec. 2-án a VIII. oszt. és dec. 9-én az ált. isk. V. oszt. tanulói szüleivel tartottunk szülői értekezletet. Az előbbin Mericske Rezső, az utóbbin Koczun Jakab adott elő. Jan. 20-án­ megalakult a Kát. Szülők Szövetsége. Díszelnök Dr. Jakabffy Kálmán, elnök Dr. Schepácz Gyula lett. Máj. 19-én a Kát. Szülők Szövetségé­nek gyűlésén a szülők részéről Borbély Sándor, Dr. Gyombolai Gyula, Kemény­vári József és Dr. Schepácz Gyula adott elő. Pünkösd másnapján a város kát. iskoláiban megalakult Kát. Szülők Szövetségei tartottak közös gyűlést inté­zetünk dísztermében. A fogadóórákon és a hivatalos fogadóórákon kívül is iskolánk tanárai szívesen beszélték meg a szülőkkel gyermekük jó tulajdonságait és hibáit és szolgáltak felvilágosítással vagy tanáccsal. Ünnepélyek. A Kalazancius­ Önképzőkör Mericske Rezső vezetésével okt. 6-án hazafias ünnepélyt, dec. 5-én Mikulás-estet, febr. 16—17-én farsangi elő­adást, máj. 18-án majálist és jún. 25-én­ záróünnepélyt rendezett. A Kisdiákok Kis Köre Koczun Jakab vezetésével ápr. 29-én gazdag mű­sor keretében mutatta be a falu életét, és máj. 4-én énekes, zenés mesejátékot adott elő az Anyák Napjának megünneplésére. Az egyes osztályokban rendezett karácsonyfa-ünnepségek közül kiemel­kedett a IV. osztályé. Az ünnepély után az osztály tanulói 25 gazdag szeretet­­csomagot juttattak el a város szegényeihez. •

Next