Katolikus polgári leányiskola, Vác, 1901

REV 98] I. A tanév története. Szentséges Atyánknak XIII. Leo pápának 25 éves jubileuma épen név közepére esvén, a tanévet valóban magasztossá, ünnepélyessé dejthetetlenné tette. Már ez oknál fogva is ez a tanév események­­gazdagnak mondható! Különösen kiemeljük az események sorából azon körülményt,­­ az Ő felsége által kinevezett uj kanonokot: Bucsek Istvánt b­eole­rt és a tantestület által oly annyira tisztelt és nagyrabecsült bit­­tot. Gróf és püspök urunk Öméltósága az iskolaszék elnökévé és aink igazgatójává nevezte ki, a mi által a tantestületnek régi vágya teljesedésbe. Nem is késett a tantestület az iskolaszékkel kár­örömének kifejezést adni és az uj igazgatót szívből üdvözölni, név az eddigi egyetértés és vállvetett munkásság mellett indult minek máris szép eredményei vannak. Az iskolaszék egy másik régi óhaját látta teljesedésbe menni, in a 8-ik kedves testvér érkezése által a leányiskolát teljesen az zok vezetésére bízhatta. Ez által az iskolaszék egy tanerőt nyert választhatta a felsővárosi népes II—III-ik leányosztályt, melyből­­ik osztályt tanterem hiányában Csávolszky József ez. püspök ke­­ség folytán az ő házában helyezte el. E tanhelyiség felszereléséhez csek Józsefné úrnő 4 drb. iskolapadot ajándékozott. Fogadja jó­ságéért ez úton is az iskolaszék háláját. Ki kell emelnünk az események során még azt, hogy az iskola­ 3 éves mandátummal újra választatott s Gindrich József és Fóti a uj tagokkal erősödött meg, kik közöl Gindrich József a Menhely velőjévé is megválasztatott. Az uj iskolaszék február 2-án tartotta be gyűlését, melyen programmjául tűzte: a tanügy felvirágoztatá­­­s a tanerők jólétének emelését. A rendes iskoláztatás érdekében az iskolaszék 600 koronát áldó­­szegény gyermekek felruházására és tanszereire, mi­által elérte hogy az iskolamulasztások csökkentek és a bírságolás kevesbedett. Az iskolaszék számos intézkedései közöl megemlítjük, hogy a tb javadalmazást tanítók lakbér illetékét 200 koronára emelte, Jóczay Lászlóné tanítónőnek február 1-től 347 902. számú leirat nében az államtól 100 korona ötödéves kárpótlékot eszközölt ki, e vette a temetők rendezését,­­ hogy ez által is jövedelmét gya­­lassa, a mit azután az iskolák czéljaira vél fordíthatni és emellett letők szépségét is kívánja emelni; új tanerő alkalmazását, a rmek szaporítását, újak építését, az alsóvárosi óvodának nagyobb­ségbe való áthelyezését, a Menhely nagyobbítását és bekerítését, intézkedések közöl néhány már legközelebb megoldást is nyer. Az iskolások egészségi állapotára is nagy gondja van a vezető­­k, mert a városi főorvos gyakran meglátogatta az iskolákat, a elleni ojtást pontosan végzi és egészségi tekintetben nem is ít elő fennakadás, csak a tanév vége felé, mikor ragályként fel-

Next