Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-06-03 / 23. szám
] II ÉVFOLYAM. Előfizetési ára: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ...................................... « frt _ ki. fél évre ........................................... Ä negyed évre..................................... i » 50 » Egyes számára 10 kr. — Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal Vácz, Duna-sor 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési dijak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. VÁCZ, 1888. JUNIUS 3. Hirdetések sora (négy hasábos garmand sor) Nyilt-tér: sora 30 kr. Bélyeg: illeték : minden beigtatásnál...................... A nyugta-bélyeg külön fizetendő. 23. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Koldusaink. Szombatonkint az egész várost, egyéb napokon annak egyes részeit, de egy bizonyos részét mindennap végig kilincselik, azután templomaink előtt, utczáink sarkain mindennap megjelennek, s piszkos rongyaikban szánalomgerjesztő külsejükkel ott gubbaszkodnak napestig felebaráti szeretetünk napszámosai, koidusaink. A koldus-járásnak inkább kitett belváros házaiban szombatonkint reggeli 7 órától kezdve délutáni 5 óráig csaknem szakadatlan a kapu nyitogatása s csukogatása, úgyhogy alig győzzük kiszolgálni. És azért a többi napokon sincs szünet. Ekkor jönnek azok, kik a várost bizonyos negyedekre osztják fel s minden napra más negyedbe esik a járásuk és azok, kik be nem érik azzal, hogy hetenkint csak egyszer járják be a várost. Mióta az emberek társadalomba verődtek össze, a koldus ép oly kiegészítő részét képezi a társadalomnak, mint a beteg. Legtöbbnyire a becsületre nem hiú munkakerülők veszik kezükbe a botot, melyet nem annyira testük támogatására, mint inkább felebarátaik szánalmának felébresztésére használnak fel. Országunkban az 1880-dik évi népszámlálás alkalmával 14 éven felüli foglalkozás nélküli együtt: 105,946 volt, mely összegben a kizárólag alamizsnából élő nők 50,992 számban szerepeltek. Ezen összeget viszonyítva az ország 15,642,102 lelket tevő népességéhez minden 10,000 lélekre 3259 alamizsnából élő nő esik, és így tekintve, hogy városunk lakossága 13000 lélek körül ingadozik, az országos átlag szerint városunkra 42 alamizsnából élő nő esnék. Különösen csak az alamizsnából élő nők számát vettük figyelembe azért, mert azonfelül, hogy ezek száma jóval felülmúlja az alamizsnából élő férfiak számát, ami pedig a férfiak és nők száma között létező általános aránnyal nem indokolható — a férfiak hivatásuknál és munkakörüknél fogva inkább ki vannak téve a munkaképtelenségnek leggyakoribb okául szolgáló tagcsonkításban mutatkozó megnyomorodásnak, mint a nők; és mert megnyomorodás után kevesebb munkakör kínálkozik a férfiak, mint a nők számára. És ha ez így áll, akkor: a koldusszaporodás okát nem az elnyomorodás és keresetképtelenség eseteinek szaporodásában, hanem a koldulás által nyújtott megélhetés hozzáférhetőségében kell keresnünk. Városunkban is volt mindenkor koldus, de annyi, mint amennyi a legutóbbi időben ellepett, nem volt soha. Azért, ha eddig elnéztük keresztbe tett kezekkel a koldulás után élőknek szertelen szaporodását, tovább így el nem nézhetjük. A magántulajdon fogalmából következik, hogy vagyonunknak legcsekélyebb részét sem vagyunk kötelesek másoknak átengedni. És ha többet nem teszünk, mint amennyire kötelesek vagyunk, akkor a keresetképtelen vagyontalanok elpusztulni kénytelenek. De egyikünk egészségének zavara okozója lehet mások egészsége megzavarásának , minélfogva az egyesek egészségének fentartása az egésznek érdekében áll. A társadalom azonban nem pusztán vagyoni érdekek megvédésére alakult részvénytársaság, melyben az egyesek csupán vagyonukba fektetett érdekrészvények arányában számíthatnak a közélet védelmére, hanem etnikai fogalom, mely arra van hivatva, hogy az ember legrégibb társulási formájának, a családnak feladatát azon körben is betöltse, ahová a család már el nem ér. Társas életre vagyunk teremtve, keresetképtelen és vagyontalan embertársainkat körünkből ki nem tilthatjuk. Emberek lévén, ösztönünk a könyörülés. A vagyontalan, keresetképtelen életének fentartásához szükséges segélyt embertársától várja. — Aki a legcsekélyebb vagyoni értékkel sem bír és ilyennek a maga erejéből való szerzésére teljesen képtelen, az bárkit is megszólít segélynyújtásért. És, aki nem keresi a segélyt kérő szorultságát, még kevésbbé annak indokát, az mindenkinek ad, aki megszólítja. A telhetetlen koldus vagyont szerez munka után élő embertársainak könyöradományából, és a „jó szívű“ összes vagyonát felosztja a segélyért hozzá fordultak közt, bár jól tudja, hogy azoknak nagy része nincs ráutalva. Az előadottak elég támpontot nyújtanak annak igazolására, hogy a koldus életének fentartása közügy, mely felett aránylagosan megosztozni tartozunk. De mert a koldusok eltartása a közélet terhe, az nem tartozik többet adni, mint a személyi létfentartás általános emberi feltételeit és ezeket is csak akkor és annyiban, amikor és amennyiben azt a megszorult keresetképtelen önmagának a saját erejéből megszerezni nem képes. Elsősorban természetesen az lenne orvosilag megállapítandó, hogy kik azok, akik ily értelemben számot tarthatnak a közület segélyezésére. Az eként koldusoknak elismert egyének száma minden esetre jóval csekélyebb lenne úgy az országos átlagnál, mint városunk koldulóinál. Az egyesek jószívűségének szerfelett való kihasználásában a közületnek is kára van; azért a házról-házra való koldulást, ami egyet jelent azzal, hogy a módosabb jószívűek kiszolgáltassanak a segélyre szorult egyesek közvetlen ostromának, a közület nem tűrheti, hanem kötelességében áll oly szervekről és eszközökről gondoskodnia, melyek alkalmasak a koldusügynek ellátására. Legelső sorban járhatnak a jócselekedetek gyakorlására önként alakuló egyletek, melyek aztán czéljaik megvalósításán alapszabályaik értelmében szabadon munkálkodhatnak. De ez magában soha sem lesz kielégítő. A közület a koldus ügyet kizárólag az egyletekre nem bízhatja. Azért másodsorban ott áll a község. Itt laknak a segélyre szorultnak legközelebbi rokonai. Sok esetben a község a most segélyre szorultnak erejét is igénybe vette. A saját koldusainak ellátása alól tehát a község magát ki nem húzhatja. Vannak azonban egyes koldusok, kiknek illetősége ki nem puhatolható. És vannak községek, melyek a saját koldusaik eltartására is képtelenek. Harmadsorban ott van az állam. Kötelessége gondoskodni a koldusok segélyezéséről. Városunk tele van koldussal. Azelőtt legalább kiségük és számuk nyilván volt tartva. A koldusok bizonyos igazolvánnyal (mellen függő bádog számjeggyel) is el voltak látva, és akkor kevesebb is volt a koldus. Most nincs rájuk semmi felügyelet. Beléphet koldusnak aki akar, tekintet nélkül arra, hogy idevaló-e és tarthat-e igényt embertársai könyörületére vagy sem. Beléphetnek munkaképesek, vagyonosak és olyanok is, akiket vagyonos közeli rokonaik tartoznak eltartani. Azért aztán nem csoda, ha koldusaink száma oly ijesztően felszaporodott. Hol vagyunk ahhoz, hogy a szabad koldulás mesterségének eltörlése mellett a koldusok ellátását a város vegye kezébe ? Szőlészeti statisztikánk, Vácz szőlőmivelése, az ez a keresetagból élő népesség jövő sorsa miatt méltán szolgáltat aggodalmakra okot. Találgatjuk a baj kútforrását, azonban azon egy oknál, alig tudunk egyebet megmondani, mint, hogy a phylloxera dúl mindenütt, úgy annyira, hogy városunk területén már alig van hat-hétszáz holdnyi szőlő rendes megmivelés alatt; arra nézve pedig, hogy az igy kenyere javától megfosztott szegény nép mit legyen teendő? - indítványozni nem merünk már semmit. Átadjuk ennélfogva magunkat egész egykedvűen a kérlelhetlen sors haragjának ! Mély sajnálatunkra, sokkal kevésbé vagyunk polgártársaink helyi viszonyainak alapos ismeretébe beavatva, hogysem elérkezettnek látnok az időt pozitív javaslatokkal lépni fel, azt az egyet azonban közönnyel nem nézhettük, hogy a baj kiindulási, illetőleg orvoslásának alapjául szolgáló statisztikai adatainkat ezúttal közzé ne tegyük. Szőlőterületünk községi bevallás alapján tett egynegyed század előtt 164714 kat. holdat, ami tíz év múlva, vagyis 1873-ban már csak 1613900 kat. holdat vagyis 34131 kat. holddal tett kevesebbet, mint a megelőző évtizedben; húsz év múlva pedig már 1536 kat. holdat, azaz phylloxera-veszedelem nélkül is már 1111034 kat. holddal tett kevesebbet, mint két évtizeddel annak előtte. Feltéve, hogy a szőlőbirtokosok száma keveset vagy éppen semmit sem változott volna, úgy: 1873-ban már alig esett egy kat. hold szőlő egyetlen birtokosra, a mi ez időszerint oly elenyésző csekély szám, miszerint egy perczig sem habozunk bevallani, hogy Váczon nem a szőlőterületbe a szőlőbirtokosok, mint ilyenek napjai vannak megszámlálva, a mit észrevennünk már régebben kellett volna! Volt ugyanis szőlőterületünk 1885- ben 1640755 kat. hold. 1886- ban 1644755 , 1887- ben 960 „ „ hivatalosan bevallott adatok szerint: ugyanannyi, vagy csak jelentéktelen birtokváltozások mellett. Hogy a katasztrális felvétel és a községi bevallás mellett kimutatott adatok közt eltérés mutatkozik , igen jól tudjuk , mi sem illusztrálja ezt jobban, minthogy magában Pest vármegyében az első módszer szerint 54,502 holdnyi területet vettek fel ugyanakkor, midőn a második módszer alkalmazásánál a bevallás háromezer holdnyi csekélyebb különbséget eredményezett. A tény az, miszerint az itt számba vett adatok szerint ma alig 0,6 kat. holdnyi terület esik a szőlőből egy birtokosra úgy hogy a szőlő megmunkáltatása a fokozottabb igényeknek többé semmi szin alatt meg nem felelhet, azaz a termelést pénzértékekben kifejezve a közgazdaság mostani álláspontjával összeegyezhetőnek nem mondhatjuk. Fokozottabb igényeknek a szőlőmiveléssel járó tényleges kiadásokat, a belefektetett pénz relatív értékét nevezzük. Váczon ugyanis, mint általában Pest vármegyében átlag minden egyes hold után a költségek 43 frtot tesznek ki, amely összegből, ha a szüret után járó 8 frtot leszámítjuk 35 frtnyi közepes munkabér esik magára a mivelésre, holott statisztikailag ki van mutatva, miszerint a vármegyében másutt a maximum holdanként a 210 frtnyi költséget is eléri, vagy legalább másfél évtizeddel ennek előtte még elérte; amidőn a város lakossága közt csak kevesen találkoztak, akiknek a szőlőmunkára évenként fordított kiadásai holdanként a 20—30 forinton alul maradtak volna. Most termett Vácz városának területén 1885- ben 3,625 hektoliter 1886- ban 2,392 , 1887- ben 1,853 , azaz a mint a szőlőterület nagysága évről-évre felényire lohadt, azonképen apadt annak termése is mustban, lehúzott ujborban s eltenni való szőlőben; és pedig anélkül, hogy akár az egyiknek, akár a másiknak az ára megfelelő pénzértékben emelkedett volna. Termett ugyanis közönséges fehér bor 1885- ben 1,367 hektoliter 1886- ban 968 , 1887 ben 754 „ férfi ....... 40,850 nő......................................... 65,096