Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-01-06 / 1. szám

T ’ adik évfolyam. 1. szám. Vác, 1901. évi jan­u­ár 6. Ígyfizetési árak: Egész Negyed­ Egyes í Meg ..­ . . 12 korona. . . . . 3 korona. . .... 24 fillér, miinden vasárnap. VAG ES VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: K­ovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal VÁC, Géza király-tér 3. szám Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Hatezer forint! Vác, jan. S. Az­­­ szűk, hogy az újév kevés em­bert t­­tt boldogabbá a polgármesternél. Kellemes csalódással kezdte az új század első évit, a­midőn a múlt év december utolsó lapján lejárt világítási pályázato­kat bor lógatta fel s úgy látta, hogy hat­ezer fonntnál nem fog többe kerülni a város világítása. Ő is, sokan vele együtt, a­kik ismerik, hogy a villám nem alkalmas az utcai világításr­a, hacsak ívlámpákkal nem, körülbelül fogadalmat mertek volna tenni, hogy villamos világításra tízezer forinton alul ajánjlatot nem fogunk kapni. És íme, hatezer forintos ajánlat a Rády­­ Jánosé is érdektársaié, hétezerötszázas a malomé. Kellemes a csalódás, jó volt várni is,.(­ Két esztendővel ezelőtt csak kétszázötv­en 16 gyertyafényű lámpát kapott volna a város hatezer forintért (ez volt a­kkor a malom ajánlata) s most­­ háromszázötven kis villamos körte, ezek­­ közt száz 32 gyertyafényű és öt hatal­mas ívlámpa fog ezért az összegért vilá­gítani. A késlekedésben tehát nem a i °____I­I - veszély rejtőzött, hanem nagy haszon városunk részére. Sok ajánlata van a városnak világí­tásra, más helyen részletes ismertetését találják ezeknek olvasóink, itt csak két ajánlattal óhajtunk foglalkozni, mert úgy sejtjük, e kettő közt fog is eldőlni a pályázat. Ezek pedig a malom és a Rády­­féle ajánlat. Mindkét ajánlaton meglátszik a komoly­ság, részletesen foglalkoznak a tervezett világítással. Kikötései, feltételei mind­egyiknek van, egyiknek több, mint a másiknak ; melyikből nem vallja a város kárát, azt akarjuk itt megvitatni. A Rády-féle ajánlat, a­mellett, hogy a legolcsóbb, azzal is elő­áll, hogy nem­csak villamos világítást fog csinálni, hanem a vácvárosi villamos vasutat is. Ennyit nem várt a város, ezért meg­lepetés számba is mehet ez a pályázat. A Rády­ t­él e ajánlatban olcsó világítást nyerünk, olcsóbbat, a maloménál, mert a kettő közt 45 év alatt 60 ezer forint a különbözet s ha kamatait vesszük, százezer forintnál is nagyobb az. Már pedig a mi városunk nincs abban a helyzetben, hogy félszázad­­ alatt ily ös­­­szeget ráfizessen a vállalkozónak. De még azután Rádyéknál villamosvasutat is kapunk. Álljunk meg itt egy pillanatra. Mikor híre kelt a pályázat eredményének, rög­tön e két ajánlatról kezdtek beszélgetni, a többi szóba sem jött. S szólva a Rády­­ajánlatról sokan adtak kifejezést annak a nézetnek, hogy villamos vasút nekünk nem kell, mert nem fog kifizetődni. Azok, a­kik így beszéltek s beszélnek ma is, mások helyett fáj a fejük. Ugyan kérjük, midőn ócska, rossz bérkocsik szaladgál­tak üresen az utcáinkon, gondolta-e va­laki, hogy tíz év után, a­mikor a fiáke­resek elestek a gyarmati és az ipolysági járatoktól a vasutak megnyitásával, két­szer annyi bérkocsink legyen s az uta­saiknak száma is megszaporodjék. Hogyan történhetett ez? Hát a forgalmi eszközök kényelme, biztossága, neveli a maga közönségét. A Budapest rovasai, mióta villamossá átalakították, legalább­is 20 percenttel több utast visz. Váljon abból a 8 — 900 utasból, a­kik naponta városunkból a fővárosba utaz­ J Mm w 1 l falu gyöngye. Szól a falu kis harangja, Fáj a szive a ki hallja, A kis­ kertben szól az ének, — Mi '­tha rózsát temetnének . . . Fülem, le­kesereg ott, Isten ,f­eled, kedves halott! Hangj olyan fájó, gyöngéd: — E­­ézik a falu gyöngyét. A kő­ alatt, juha ágyon Barna l egény alszik lágyan, Ősszel itva, simán, szépen, Jegyet de van a kezében. Árokpap­t a feje alja, A hara­­gszót nem is hallja, Összesú a lomb fölötte,­­ Piros a gyep körülötte . . . J Beke Ödön. A m­egnyert feleség. — A *Vi­zi Hírlap» eredeti tárcája — írta:­ Hr. Lengyel Sománé. Az édes fia alság tovaröppent és abba a •»állapodott korba jutottam, melyben az Der a nyu1­alom megszokott egyhangulá­­an leli már csak örömét. Pályafutásomhoz a kellemes és kellemetlen emlékek vegyes lán­colata fűz. A sok közül csupán egy esetet mondok el, mely legszebb emléke marad ügy­védi munkámnak. Három hónapos házas voltam és boldog életemet mi sem zavarta. Boldog és megelége­dett voltam, időmet megosztottam a munka és nem társasága között. Nem csinos, sőt az én szememben szép is volt, kedves és behízelgő modora valóságos imádatra ragadott. Rövid idő alatt azonban észrevettem —és ez egy kicsit bántott is hogy nem érdeklődött a száraz ügyvédi tudomány iránt. Ennek tudom be, hogy az irodámban kétszer se fordult meg. Egy tavaszi verőfényes napon a szokottnál korábban indultam el hazulról. Az asszony ki­leste a kedvező alkalmat, hogy legújabb sike­rült arcképét íróasztalomra helyezhesse. Mint­egy ösztönszerűleg foglalt helyet karosszékem­ben, tekintete cél nélkül körüljárt a rideg aktacsomókon és pillantása az íróasztalon fekvő levélkére esett. Olga átfutotta a sorokat, aztán sápadtan mereszté szemeit az igénytelen levél­kére. A levél így szólt: — Volt idő, midőn Ön engem szerelmének túláradó érzelmeivel halmozott el. E szép álom romba dőlt nősülése által. Érzem, László, hogy köztünk minden kapocs elszakadt. Mielőtt azonban örökre búcsút mondanék Önnek, nyújt­son alkalmat, hogy megismertessem mai hely­zetemmel. Katinka. Közben hazajöttem. Úgy tapasztaltam, mint­ha Olga gyakran és fürkészőleg kísért volna szemeivel. Ez este édes­atyja névnapját ülte, már előzőleg megbeszéltük Olgával, hogy ellá­togatunk szüleihez.­­ Sajnálom — édesem, nem mehetek majd magával — szóltam komolyan. — Ugy­e László, maga nem akarja, hogy én ma itthon maradjak, válaszolt Olga bána­tos hangon. — Szívből örülnék kedvesem, ha tartoztat­hatnám, de hogy esnék ez szüleinek, ha Ön a gyermeki tiszteletről megfeletkeznék. Az irodámban egyik kliensnőm várakozott reám. Elmondtam, hogy mit végeztem ügyében s nagyon boldoggá tettem. — Uram szólt, nagylelkűsége örök hálára kötelezett. Az Ön jóakaró indulata nélkül el­pusztultam volna. László, László ezek után mindent megbocsátok, így szólt ő­s zokogó arcát takarta el. A hangos zokogásra megnyílt az­ ajtó. Olga lépett be oly dúlt arccal, melyet sohasem fe­ledek el. — Keljen fel asszonyom, kiáltott a nőre. — Mióta ismeri Ön Lászlót ? — Két éve. — Hallja uram, ezen nő má Önt! . Ámulatomban nem tu annyira meglepett Olga vb

Next