Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-01-27 / 4. szám

9 V­Á­C­I H­Í­R­L­A­P nemes tervet, úgy itt is igen sok iparos­nak jut kenyér, kereset. És miért ne gondolnánk arra, hogy a villamos világítás kérdése dőljön el ha­marább? Tudjuk, hogy százezer forintos beruházásról van szó a vállalkozók ré­széről, a­mely összegnek a fele bizonyo­san az épületekbe lesz belefektetve. Hogy pedig százezer korona rövidesen váro­sunkban marad, látható lesz rövidesen. Íme, felsoroltunk három oly nagy munkát, a­melyeknek nem kell nagy ké­szülődés és segítve lesz a városunk iparos­osztályának egy jó részén. Hallgassa meg a város kérésünket, járuljon hozzá tá­mogatásával az ipartestület, hogy segít­sünk a segítendőkön, városunk szorgal­mas, de ma munka nélkü­l álló építő­iparosain. Petőfi szerelmei. Aszód, jan. 18. A napi és heti­lapok közelebb megjelent számaiban Petőfi Sándor aszódi gimnázium tanuló korából való szerelmes kalandjairól és leveleiről írtak egyet-mást, de kevés alapos­sággal. Hogy özvegy Moskonyiné született Konk­rényi úrnő Aszódon meghalt, ez nem áll, mert Aszódon ez idő szerint ily nevű nő nem la­kott s igy meg se halhatott. Honnan lett ez igy megírva és ki irta nem tudom, de nem is keresem, csak azt tudom, a mit erre vonatko­zólag leírok, a mit emlékezetemből ki­emelek úgy, a mint az már bizony régen volt, de mégis megtörtént. Annyi bizonyos, hogy özvegy Konkrényi úr­­nőnek volt a harmincas években három le­ánykája, ezek közül volt Matild a legidősebb, de legszebb is, a­kihez Petőfi Sándor (akkor még Petrovich) mint aszódi gimnáziumi tanuló szerelmes leveleket irt. De nem csak neki, Ma­tildnak, hanem Drozdik Terikének is, nekem távol rokonomnak apám ágán. ügy Konkrényi Matildnak, mint Drozdik Terikének irt Petőfi szerelmes leveleket, a mely levelek bár ifjú gyermekkori ábrándok voltak, de már akkor is gondolatai magasan repülök. Az ábrándos levelekből egy meg is maradt Petőfitől Drozdik Terikének, a melyet későbbi években Drozdik Terikének fia Sramko Mihály, volt aszódi gimnázium tanár és evang. segéd­­lelkész nagy becsben tartva töbször elő is mu­tatott Aszódon, de halála után, nem tudni, hogy hová lett az értékes és érdekes szerelmes írás. Tehát mind Petőfi mind Neiman Károly ta­nulótársak együtt és külön írtak úgy Konk­­rényi Matildnak, mint Drozdik Terinek szerel­mes leveleket teli ábrándokkal mindaddig, mig Koren István, akkori gimnáziumi profe­­szor meg nem tudta. Koren profeszor ezt a szerelmes dolgokat megsejtette s úgy Petőfit mint Neiman Károlyt jól megdorgálta aztán vége szakadt a kalandnak, megy a szerelmes levelek írásának is. De emlékei megmaradtak hosszú évek után Aszódon s azoknak a letűnt időknek és dolgoknak egyik élő tanúja én vagyok, mert Petőfinek aszódi gimnáziumi ta­nuló társai voltak fivéreim is (István és Ká­roly) valamint még most is élő Huszerl Sándor. Ezektől merítettem azt, a mit írtam és ő is úgy adja elő a mint itt leirom. Midőn ezek után Petőfi Sándor 1838-ban betöltve a gimnázium tanuló éveit, Aszódról elment más gimnáziumba, folytatandó tanul­mányait, Kankrényi Matild, valamint Drozdik Tériké hajadonok voltak. Kankrényi Matild férjhez ment Maczkó Pál mészárosmesterhez Pásztón a negyvenes évek elején és ugyancsak ott Pásztora meg is halt Kankrényi Matild mint férjezett Maczkó Pálné a hatvanas években. Drozdik Teriké ki szintén Petőfinek és Neiman Károlynak mint tanulóköri volt ideálja férj­­hez ment Sramko Mihály szűcsmesterhez és pedig az ötvenes években. A hatvanas években halt meg Aszódon. Mindezeket jónak láttam helyre­igazításul megírni a lapokban közelebb írt Petőfi aszódi szerelmes leveleiről és együtesen Neiman Károly­ról, mint vetélytársról. Némedy Imre. Mikor a medve kij­ön a barlangj­ából. — Pál fordulásnapi kép. — Személyek: mosó medve, medvék. Történik egy mármaros megyei őserdőben. (1. medve kint ül a barlangja előtt egy vakond túráson. Mosó medve, 2. 3. medve több medve társaságában jönnek. A medvék nagyobb része trüszköl, köhög és medve cukrot szopogat.) 2. Medve: Bocsánatért esedezünk, hogy Medveségedet csendes magányában háborgatni bátorkodunk. 1. Medve: Mondanám, hogy kerüljetek beljebb, de most Pál fordulás napja lévén, minden medvének idekint a helye. (Medvék leülnek körben a vakondt­úr ásókra.) 2. Medve: Épen ebben az ügyben instál­­nánk magunkat, mert a mai Pál fordulás napja az évezredes medvebölcsészetet megdöntéssel fenyegeti. 1. Medve: Hogy, hogy ? 2. Medve: Mint méltóztatott megjegyezni, Pál-forduláskor minden medve kijön a bar­langjából. Ha rossz, zimankos idő van, szél söpri a havat, akkor kint marad, mert tudja, hogy a tél végső mérgét adja ki; de ha szép, napos idő van, visszamegy és a másik olda­lára fordul, mert bizonyos, hogy a szép időre még negyven napos tél következik. így hallot­tam ezt a nagyapámtól, így hallotta ő ez is a nagyapjától, így volt ez mindig, mióta medve létezik a világon. (Nagyot tr­ís­szent és elfogja a köhögés. A 3. medve cukrot tesz a szájába.) 3. Medve: Bocsásson meg Medveséged, hogy fiatal létemre a szót én veszem át. Az átkozott, pocsék idő annyira tönkre tett bén­ün­ket, hogy valamennyien köhögünk. (A szónok a köhögésről nem képes beszélni. Medvék vala­­mennyien köhögnek.) 1. Medve: Folytasd hát te öcsém. 3. Medve: Ősi szokás szerint ma reggel kijöttem a barlangomból. Az idő enyhe volt. '■ 1­3. 1 2. ? medve ben akárki más is azt hihetné, hogy ő a rendező s a végén mindenki rendezne és nagy rendet­lenség volna), tehát a frakkja jobb karjára egy fehér kendőt kötöttek, így aztán a ren­dező comme il faut volt, mint a legkiválóbb kaszinói bálban. Azt tudják önök, hogy a rendező már ha­talmánál fogva több a többinél, arisztokrati­kus gavallér, a­ki beteg lesz, ha nem tüntet­heti ki magát és meghal, semhogy a bálban valami kiváló cselekedetet ne kövessen el. Mit fog tenni ez a rendező az egyenlő emberek báljában? Ahol mindenki egyforma, minden­kinek egyenlő jogai vannak, a­hol semmi, de semmi kilátás nincs rá, hogy a karján zseb­kendővel járó urat több figyelembe részesít­sék, mint a többit? Mondhatom, nagyon gondolkoztam e kér­dés fölött. Már a souper elmúlt s benn a te­remben ismét táncoltak ... Én kijebb a har­madik fülkében ültem s épen föl akartam je­gyezni, hogy „az egyenlő emberek egyesületé­nek bálja valóságos esemény, annyira harmo­nikus egyetértésben, egyenlő kedvvel és inci­dens nélkül zajlott le“. E percben azonban a táncteremben a zene elhallgatott s onnan he­ves kiáltás és szitkozódás hallatszott ki ilyen­formán : — Takarodjék ki! Nem ide való! Piszkos Kitakarodjék, egy-kettő! mert pofon ütöm, ki­rúgom ! Meglepetten figyeltem. Jó Isten, bizony, itt valami nagy botrány van. Valaki tán a tánc­közben megcsókolt egy nőt, egy úrnak a fe­leségét, a menyasszonyát vagy a nővérét, sőt talán rosszabbat tett a nyílt színen, sokkalta rosszabbat, talán tán, nem is merem kimon­dani . . . hogy ilyen rettenetes botrány kelet­kezett az egyenlő emberek között. Fölkelek s akkor látom, hogy a fehérkendős rendező maga előtt tol egy embert és még folyton kiáltja : „Kitakarodjék ! Kirúgom! Nem ide való ! Hogy mert idejönni? ! Szemtelenség!“ Egy ember volt, a­kit maga előtt tolt, egy fiatal ember, egy suhanc. Aféle kék ócska posz­tókabát volt rajta, lyukas és rongyos, a lábán csizma és abba belehúzva a szürke, ócska nadrág. A báránybőr sapkáját forgatta a kezé­ben s igen buta arcot vágott, mint a ki nem tudta, miről van szó. Hanem azért csak ment kifelé és igyekezett le a lépcsőn, a­hová a rendező még utána kiáltotta! „Takarodjék! Kirúgom !“ A teremben megállóit a bál­­ig a rendező vissza­jött. Aztán körülfogták és tudakolták, hogy mi történt. — Egy rongyos ember ide betolakodott, — mond büszkén — betolakodott és megzavarta a bált, hát kidobtam. Tudják-e, hogy miért dobtam ki? Mert azt hiszem, hogy ez egy ál­­öltözetben megjelenő mágnás volt, a­ki az egyenlő emberek jelszava alatt ide bejött, hogy megrontsa a mi mulatságunkat. (Általános za­jos éljenzés. A rendezőt ünneplik és a mulat­ság kitűnő hangulatban tovább tart.) * Alant pedig a kapuban a rosszul öltözött suhanc magyarázza a házmesternek: Én nem tudom, mit akartak tőlem? Az imént lejött egy cilinderes úr, a téli kabátja a vállára volt vetve, a karján egy fehér kendő volt. Le­jött és azt mondta, hogy hozzak neki egy konflist s mikor itt lesz a konflis, menjek föl a bálba s jelentsem neki, hogy itt van a kon­flis. Fiat elhoztam a konflist, fölkerestem azt az urat a bálban, a­hol táncoltak, de meg se mondhattam, hogy itt van a konflis, ő kiker­getett, majdnem megvert. Én nem tudom, mit csináljak most a konflissal? . . . — Várj csak itt! — szólott a házmester — majd lejön. A fiú várt is és a rendező pár perc múlva le is jött. Egy forintot adott a fiúnak s egy forintot a konflisnak és elküldte őket . . . S a rendezőt tovább ünnepelték. Mert az ünneplést, akár amúgy, akár így, megérdemelte, mert habár mesterséges úton, de bebizonyította, hogy az egyenlő emberek bálja nem aféle mulatság, a­hová akárki fia betola­­kodhassék.

Next