Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-09-17 / 38. szám
•^Városunk elöljárósága ellen elrendelt fegyelmi vizsgálat a hét elejével kezdetét vette. A vizsgálatot Mé jszölyi megyei főszámvevő úr vezeti a képviselő testület megbízottjai (Dr. Freysinger Lajos, Serédy Géza, Prohászka János, Leitner Sándor és Wilf Manó képviselők) közbejöttével. Alispán úr is egy napot itt fenn töltött. A vizsgálat természeténél fogva nem nyilványos s így annak eddigi eredményéről senkinek sem lehet tudomása, korai tehát minden eddig felmerült combinatió. Figyelmeztetjük tehát t. olvasóinkat, hogy a közönség félrevezetésére szánt s világgá bocsájtott kacsáknak hitelt ne adjon. Túlzás túlzást ér. Polgármesterünk vérmes ellenségei már a felrendelt Kozarekkel vélnek az utczán találkozhatni, mig ellenben az őt tüskön árkon át vakon követő hű mamelukok torkuk szakadtából kürtölik, hogy semmi baja sem lesz, hogy a vizsgálat csötörtököt mondott, hogy lesz a képviselőknek fizetség, felettük meg nevetség, hogy majd kivágja magát a polgármester, nem kell félteni, van ahhoz való esze, no meg háta mögött áll a megye, meg az alispán, és a többi-------------Nos hát mindez nem áll. Mi rendetlen bizalommal várjuk be, úgy a méltán tisztelt alispánnak végzését mint a vizsgálati kiküldött urnák tárgyilagos és lelkiismeretes jelentését s előre is tiltakozunk minden czélzatos gyanusitás ellen. Mindkettőt úgy tanultuk ismerni ki kötelesség teljesítése tudatának kellő magaslatán áll. Annyit azonban már most is jelezhetünk, hogy ki-ki elnyerendi a maga méltó büntetését s az éveken át valónak hitt ködfátyolképek eloszolván, s bizonyos varázs erejű nimbusok széttépetvén, szegény városunk egy jobb jövőnek néz elébe. A Mária napi búcsú, bál és dijlövészet. Derült, verőfényes nap előzte meg a búcsú napját, s ez elősegité a bucsújárók nehéz feladatát, kik messze földekről zarándokoltak a váczi hét-kápolna csodatevő Szűz Máriájához. Többnyire asszonyok s leányokból állott a mintegy 10 ezer főre tehető bucsujárók serege, kik már szombaton ellepték a hét kápolna körüli térségeket s a sötétség beálltával gyertyák világa mellett imák s énekek közt virraszták át az éjszakát. TÁRCZA. Dalok a magányban. 1. Régi volt, hogy elhangzék a búcsú szó S némán letörlöm könnyes arczodat . . . Tavasz se volt, s immár az őszi szél Fuvalma rezgeti a lombokat. Szellő ha kél, reszket, susog a lomb, S miként ha hallanék egy bús danát, A szél sírása és lomb-suttogás Lelkemben egy összhangba olvad át . . . II. Emlékszel é, •— az alkony együtt ért, — Sóhaj szárnyán mi röppent el tova ? A vallomás ... és égi kéjre vált Az édes együtt-létnek mámora. Elválva most, mi gyötrő kínom is, Egyszerre nékem az vigaszt is ad: A bús magány, mert vélem hallani A némaságban suttogó szavad ! III. A némaság zsongó tündéreit Elhallgatom álmatlan éjszakán, Oly édes hangon kérdi mindenik : „Szeretsz-e hát? Szeretsz-e igazán?“ S habár szemem álomra zárul is, Ajkam nem szűn meg azt sóhajtani: „Szeretlek . . .“ ah! feléd szál e sóhaj, Lelkem felét viszik el szárnyai . . . IV. Ha elmerengsz te olykor éjszakán, A bús magány lelked’ megilletvén, — Nem zsong közötted is a némaság : „Szeretsz-e úgy, amint szeretlek én ?“ Érdekes tarka látványt nyújt az ajtaj tosak letelepedett serege, amint mindegyik falu bucsúsai külön-külön kört képezve , előénekesük után leéneklik a szent énekek egész végtelenségét. Egyiküket sem zavarja az, hogy a közvetlen szomszédságban jobb felől németül, bal felől pedig ékes tót nyelven dicsőítik Szűz Máriát. Őket az nem konfundálja, az ő körükön kívül rájuk nézve nem létezik más, s csak előénekesükre hallgatnak s folytatják éneküket hajnalig. Közbe-közbe szünetet tartanak s akkor aztán előkerül a batyuból meg a tarisznyából az otthon sütött fonatos, meg egy kis húsféle s végre az elmaradhatlan tojás és dinnye, melynek maradványai még hetek múlva is hirdetik, hogy itt jártak a bucsúsok. Hogy is énekelt az egyszeri előénekes mikor a szomszéd falubeli bucsúsok nyomaira ráakadt: „Erre mentek a búcsúsok, Itt a nyoma, Itt ették meg a sok tojást Itt a haja.“ * * * Az idő tehát, mely kedvező volt a bucsújárásra, kedvezőnek mutatkozott a bálra is, s mindnyájan örömmel gondoltunk arra, hogy a lőegylet tánczvigalma mily pompásan fog sikerülni. S reményünkben nem is csalatkoztunk, mert 8 óra után már kocsi-kocsit ért s a szebbnél-szebb tánczosnőket alig győzte bevezetni az a 2 szálra leolvadt rendezőség. Volt tánczosnő annyi, hogy kétségbe esve gondoltunk arra, ki fogja ezeket megtánczoltatni, mikor fiatal embert csak ittott láttunk egyet-kettőt lézengeni. Reméltük azonban, hogy majd csak felszaporodik a tánczosok száma, de bizony Iajába reméltünk s várakoztunk, mert, mintha csak összebeszéltek volna, nagy része rendes tánczosainknak távollétével tündökölt. Nem találunk eljárásukhoz méltó szavakat, hogy megrovásunknak kifejezést adjunk. Igazán szégyen, hogy mikor vállvetve mindnyájan azon iparkodunk, hogy pangó társadalmi életünkbe kissé lelket öntsünk, a fiatalság az, melynek lethargiáján, hajótörést szenved fáradozásunk. Régen volt együtt a társadalom minden kasztjából olyan díszes közönség, mint e bál alkalmával, de bizonyára mindnyájan azon meggyőződéssel távoztak a bálból, hogy Váczon már nem érdemes tánczmulatságba menni, de hát kinek is volna kedve bálba menni, ha ott nincs kivel tánczolnia? s ha talán mégis némileg enyhébb véleménynyel voltak hölgyeink e bál felől, úgy az bizonyára egyedül azon nehány fáradhatlan tánczosunk érdeméül tudható be, kik igazán halálra tánczolták magukat, csak hogy a bál becsületét megmentsék. A díszes hölgykoszorúban ott voltak: Apatitzky Olga és Bella (Bpestről), Balogh Ida, Ernyey Gizike (Bpest), Imrei Rózsa, Kudar Margit (Dömsödről), Krenedics Erzsi, Krezsák Irma, Mészáros Gizike (Dunakeszről), Blanka Vilma (Rádról), Brokop Ida, Schwarcz Gizella (Kis-Némediről), Szlatényi Etelka (Hartyánból), Szőke Erzsiké (Bpest), Torday Ilka, Török Rózsa, Váczy Hermin, Vadkerty Etelka és Erzsiké, Weisz Irma, Zatocsil nővérek. — Továbbá: Apatitzkyné (Bpest), Almássy Albertné, Benkár Dénesné, özv. Baloghné, Dobó Istvánné, Ernyey Kálmánné (Bpest), Erdössy Rezsőné, Gyürky Károlyné, Haidfeld Alajosné, Hufnagel Józsefné (Rád), Krenedics Ferenczné, Korpás Mártonné, özv. Mészárosné (Dunakesz), Mecséryné, Losonczi Nagy Károlyné, Nikitits Sándorné, Fécs Sándorné, Bratsich Lajosné, Brokop Károlyné, özv. Brokop Ferenczné, Skultéty Mátyásné, Szőke Jánosné (Bpest), Szlatényi Edéné (Hartyán), Tóth Lajosné (Hochstettné), Tarcsay Jánosné, Vadkerty Lajosné, Vadkerty Mihályné, Váczy Józsefné, Weisz Károlyné, Zatocsilné, Ifj. Zsidek Ignáczné, stb. * * * E névsor azonban korántsem teljes, mert bizony még sokkal többen voltak ott jelen a városból és vidékről, kiket személyesen nem ismervén, nevüket sem igtathattuk be a névsorba. A mulatság jó kedv és tánczás hiányában már az éjfél utáni 2 órával véget ért. * * * Hétfőn reggel volt a vasárnap délután megkezdett díjlövészet folytatása. Délben társas ebéd tartatott, melyen mindössze 10-en vettek részt, mely csekély szám annak tulajdonítandó, hogy az aláíró ívet csak a bál estéjén körözték, s így kevesen tudtak a tervezett bankett felől. A dijlövészet este 6 órakor véget ért. Mindössze négy lövő volt. Serédy Géza, Emerich Lajos, Prohászka János és Korpás János urak, kik is ezen sorrendben megoszták maguk közt a kitűzött dijakat. Bizony elszomorító jelenség, midőn a S ha lopva rád teríti fátyolát Szép álmokat hozó tündér-sereg, Mig álmidat tündér-ujjak szövik, Kéjes szenderben ajkad mit rebeg ? V. Ha álmaidban részt vennék, amint Epedve-kérdve csügg rajtad szemem, Ébredj, susogd a némaságnak el : „Szeretlek úgy, amint még senki sem.“ A némaságban nincs ki hallaná, Csak én, amint a késő alkonyon S álmatlan éjszakán a némaság Zsongó tündéreit kihallgatom . . . Molnár László. lőegylet, melynek feladata a lövészetben való gyakorlás volna, egészen mellőzi e főfeladatát s egész éven át egyszer tart lövészetet s az is minden érdek nélkül folyik le a lövő közreműködésével. Hol vannak azok a szép légi idők, mikor naponta hangzottak a lövések? Hja! más idők, más emberek ! Pangásban van nálunk minden s van-e oly Titán ki közönségünket tetszhalottaiból felrázni tudná ? Dehogy van, dehogy van ! sóhajtja búsan Plútó. A közönség köréből. T. Szerk. úr? kedves barátom! Áthelyeztetésem folytán Vácztól rövid ittlétem után távoznom kellvén, nem mulaszthatom el becses lapod hasábjain mindazon igen tisztelt ismerőseimnek s barátaimnak, kiktől az idő rövidsége miatt búcsút nem vehettem, irányomban tanúsított 4 bizalmukért, önzetlen barátságukért őszinte köszönetemet nyilvánítani, egyúttal kérem, tartsanak meg továbbra is becses emlékükben. Nekem legkedvesebb emlékeim közt fognak fenmaradni a Váczon töltött szép napok. Ráczkeve, 1882. szept. 10. Morvay Géza: Tanügy. A váczi róm. kath. iskolaszék tekintettel a közelgő tanévre f. hó 8-án tartott ülésében tette meg mindazon nevezetesebb intézkedéseket, melyek annak kellő elfogadására szükségeseknek mutatkoztak. — Jelen voltak a gyűlésen : Főt. Csávolszky József (elnök) Filimek Endre (gondnok) Udvardy Mihály, Vörös Mátyás, Vadkerty Mihály, Weiszbarth János, Zemanovits József, Cseke Pál, Krezsák Ferencz, Balázs Imre, Siposs István, Reitter István s Marossy Ferencz iskolaszéki tagok. Nevezetesebb tárgyai közül a m. ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után megemlitendők: 1. Az elnöki jelentés, mely elsősorban az teljes megelégedésnek ad kifejezést, a múlt évi zárvizsgálatok eredménye fölött. — Továbbá köztudomásra hozza, hogy főtiszt. Újhelyi István, tápió-szelei plébános ur, a sz. Vinczéről nevezett két irgalmas nővér házi berendezésére, — kik a jövő tanévre, iskolaszéki intézkedés folytán, a középvárosi leánytanodánál fognak alkalmaztatni, — 100 o. é. frtot adományozott, — mely összeget az elnökség kezeihez már le is fizetett. — A jelentések örvendetes tudomásul vétetvén, főtiszt. Újhelyi István tápió-szelei plébános urnak, nagylelkű adományozásáért, jegyzőkönyvi köszönet szavaztatott. 2. Felolvastatott Filimek Endre tanító ___________ Szegény Gizella. — Elbeszélés. — Mintha most is előttem volna szép göndör fürtös szőke fejével, mintha most is érezném azoknak az ég kék szemeknek varázs hatását. Nem volt ő ideál, csak egyszerű kedves földi lányka, de a ki csak egyszer beszélt vele, a ki látta mosolyogni, a ki egyszer érezte bűvös szeme párjának sugarát, a ki egyszer hallotta csengő kaczagását, az örökre rabja lett, mint rabja lettem én is. * * * A v. fürdőn ismerkedtem meg vele. Ott láttam életemben legelőször. Aki fürdőn volt valaha, tudja, hogy az egész vendég koszorú egy család, hol imeretlennek nem szabad lenni, mert akiről észre veszik, hogy szereti a magányt és kerüli a társaságot, mulattatják, enyelegnek vele, mert tudják hogy gyógyulni jött a szegény. Mert a fürdő vendégek fele sem testi betegjeiül sajog a seb, melyre irt, a viz gyógyhatása, a rengeteg s a fenyvesek suttogása soha sem ad. Hiába voltam én is a rengetegben s hiába kerestem fel a legrejtettebb helyeket, a seb mely miatt kedveseim ide küldöttek egyre fájt, egyre vérezett. Már egy hete múlt, hogy nevem a könyvbe bejegyzem, de még senkivel sem érintkeztem, egy írótársam kivéve, de ezzel is csak a reggeli órákban, mikor fürödni mentem s ez az egy is terhemre volt valahányszor találkoztam vele, mindig gúnyolódott „hogyha csak bujdosni akarok, azért kár volt fürdőre mennem, azt otthon is megtehetem, és én el is határoztam, hogy kedveseim ellenzése daczára egy szép reggelen búcsút mondok v—nek, s mondtam is volna, ha e reggelen nem találkozom egy távoli rokonommal. — Servus te csillagvizsgáló!—megjegyzendő, hogy az én kedves rokonom falusi gazda lévén, halálos ellensége a magam forma „kapa kasza kerülő“ embereknek — hát téged milyen szél fújt ide? — Ide küldöttek bácsikém mert tudja.. — Tudom no — beteg vagy, punktum, de mondd kigyógyulsz? sógor ismered-eEndrefi urat, derék egy ember, kitűnő kártyás jól vadász, lovai és vizslái páratlanok a megyében, szóval derék magyar ember, itt van vele Gizella leánya is, gyere azonnal bemutatlak, te ahoz írhatsz csak verseket. Ő úgy is szereti, — s ezzel karon fogott és vitt ellenálhatatlanul. Szabadkozni időm sem volt, de nem is lehetett, ha csak az én kedves bácsim haragját nem akartam volna fejemre zúdítani. Félórás keresés után feltaláltuk Endrefiéket ; a szokásos bemutatás után, a két öreg eltávozott, s engem ott hagyott a kis szentemmel — mint bácsim hitta — hogy mutogassam meg neki a fürdői nevezetességeket. Tudja Isten, amint e gyermeket megláttam, valami titkos erő fogta el egész valómat, örültem, hogy vele vagyok s mégis szerettem volna menekülni, tőle. Nem volt valami túlvilági lény, de éreztem hogy első találkozásomkor megszerettem. Elvezettem őt mindenhova, ahol senki sem volt, megmutogattam neki azt a helyeket ahol — én sétálni szoktam. Bármit beszéltem, ő csak nevetett, pajzánkodott, s mikor észrevette, hogy én nem osztozom az övig kedélyében erősen a szemem közé nézett, majd szelíden bocsánatot kért: — Talán terhére vagyok uram, hogy oly szótlan ? — Ellenkezőleg nagysád, e pillanat édes fájó emléket idéz föl emlékemben, mikor még én boldog ifjú valék, mikor még az élet titkát, s a hervadás mérgét nem ismertem. — Tehát ön csalódott — rezzent fel a kedves gyermek s görcsösen szoktá kezeimet. — Csalódni nem csalódtam nagysád, csak az csalódik, ki biztosat veszit, én nekem semmim sem volt, csak reményem, én csak hittem és reméltem, s igy könnyen vétkezem, s a vétket bűnhödésnek -í fim -o 13.1 -B<919 jí 81 -é-0 -o -a of in, -8' iá: 813 X? -81 S 81 81 £ il öa Ül -9 fit tii mc • ■ 8S X3 ip, -in 39 A “ Isi -0 Ja -9j ,£ D dg