Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1882-12-03 / 49. szám

elet eltávolítani, amennyire csak lehet, nézze meg a tőkét, hogy még van-e benne élet és ha a phylloxera bárinő vastagon legyen is a gyökéren, azzal ne törődjék, hanem vegyen meszet, (oltott meszet,) jó trágyalével és vízzel azt ritkítsa meg úgy, mint ahogy meszelni szoktak, nagyon erősnek nem kell lenni a másznék, de elégve sem, hogy annak az ereje meglegyen azért és vegyen egy pár nyeles meszelőt, azzal jól meszelje be a tőkék gyökereit és a földet 15 percz múlva ismét kapálja a tökék mellé és így folytassa tovább és tovább. 2- szer. Ha trágyalé nem volna, akkor egy 5 akó fölolvasztott mész közé vegyen 1 kiló kékkövet, meleg vízben olvassza föl és azt keverje a mész közé, épen úgy megteszi a hatást, mint a trágyalé. 3- szor. A meszelő helyett még jobb a kézi fecskendő, egy darab fát kifúrni és egyik végén apró lyukakat fúrni, hogy mérgesebben jöjjön ki belőle a mész, csakhogy ezen vizi puskákkal lassabban halad a munka, mint a meszelővel de jobb. Aki így tesz, jót állok, hogy a phylloxerája elvész, sőt a szőlőjének nagy hasznot tesz a jó kikapálással, mert azon kell lenni, hogy a phyloxera eldögöljék. Ha valaki akarja, hogy megmutassam az eljárást, bármikor is igen szívesen elmegyek a helyszínére és megmutatom a legnagyobb készszéggel, mert merem mondani, hogy egy rokonom és két jóbarátom szőlőiben ezen próbám sikerült és biztosan ajánlom bárminő felebarátomnak, mert tapasztalásból és biztos sikerről van meggyőződésem. A kordon a phylloxerát meg nem öli, de soha, azért hát kordonokat a magas kormány hiába állíttat föl, mert ez az eset egészen más, mint a kolera, vagy marha vész, vagy bárminő ragályos betegség, mert a phylloxera repül és az nem ismeri, hogy hol a kordon, hanem azt meg kell semmisíteni, azaz meg kell ölni, a mész pedig biztos halált okoz neki. Hogy mennyibe jön egy hold szőlő megmentése, azt ugyan nem tudom megmondani, mert csak néhány sor szőlőn tettük a próbát hol a szőlő kezdett sárgulni, azaz hol a phylloxerát észleltük, de annyit mondha Tárcza. Egy szenvedő leánynak. 1. Egy könyüd se hulljon értem, Nem érdemlem én azt, Hogy miattam a szép orczádnak Rózsáit elhervaszd! Avagy mégis hulljon könyed, Hervadozzon arczod ! . .. Vijjon benned a lelki kín örökösen harczot!. . . Legalább az önvád igy majd Feltámad szivemben, — Hogy miattam vagy te ilyen, Egyetlen szerelmem! II. Az a mese nagyon régi, Hogy ki szokott a szív égni, — Hogy az őrült, nagy szerelem Gyűlöletté válik !. . . . . . Oh, akkor tán’ te nálad sincs Messze már — odáig! III. Ne legyen egy nyugodt órám! . . . Örökös kín boruljon rám, — Sirassalak szenvedő lány! Én legyek a fa levele, Melyet elkap az ősz szele, — Elsodorva vészbe, messze . . .! . . . Szórjon reám örök vádat Féreg, virág, — por, sár, állat, —• Hogy én téged elhagyálak! IV. Te csaltál meg, — vagy én téged, — Te hagytál el, — vagy én téged ?! . . . — Avagy talán mind a ketten?!. . . . . . Nem volt hűtlen egyikünk sem! tok, hogy egy évi termés nem megy föl, mert a töke egész uj életet nyer. Szabaúy István, volt gazdatiszt. Vidék, Szöd, 1882. nov. 29. A „Budapest“ november 27-iki számában „Paraszt-tanitó“ czimmel egy közlemény jelent meg, melyet minden válasz nélkül elhallgatni oly egyénnek, ki Szöd község területén s vidékén számtalanszor megfordul, s igy a viszonyokat bárkinél jobban ismeri nem lehet, sőt mi több nem szabad. Említett lap, nevezett számában fennti czim alatt oly dolgokat közöl, melyeknek megbizhatlan forrásból eredeti volta az alábbiakból kitűnik. E czikkben Matejka Lajos sződi plébánosul’, kit a vidéken mindenki hazafiasságáról, népszerűségéről becsületessége és kedvességéről ismer, — van a felfüggesztett Iludácsik tanítóval szembe állítva. Nem akarom itt a plébános ur számtalan érdemeit elősorolni, nehogy részrehajlónak látszassák közleményem, hisz ismeri azokat mindenki kit e sorok érdekelnek, de másrészt megvallom őszintén, hogy a plébános ur védelmére fogtam a tollat kezembe. Nudacsik vagy Hudacsek felfüggesztett tanítót én igen derék, fáradhatatlan buzgalmú és tevékeny pánszláv hazafinak ismerem s ismerik mindazok, kiktől én valaha valamit nevezettről beszélni halottam. E rövidke tény elég annak megczáfolására várjon a plébános „áskálódása“, folyton függesztették-e őt fel? Ha a plébános ur, csak ugyan elmozdittatásán fáradozott volna ez csak hazafiui érdemül róható fel neki, mert egy oly jó állomást mint Szed pánszláv kántor-tanitó kezében hagyni akkor midőn számtalan érdemes magyar tanítóink vannak, — nem csak nem szép, de bűn lenne. Hogy tehát nem áskálódásból, tette, ha ugyan tette a plébános úr, de ismert hazafisága által indíttatva, az bizonyos, s ha tette fogadja érte köszönetünket. Van a „Budapest“ közleményében még valami tanfelügyelői elismerő nyilatkozatról is szó. Sajnos, nagyon sajnos hogy nagyra becsült megyei tanfelügyelő urunk nem személyes tapasztalat hanem tán helyettese által nyert igen téves nem akarom mondani rész akaratu-informatió alapján állította ki ez okmányt, s meg vagyok győződve arról, hogy ha tanfelügyelő ur ismerte volna már ezelőtt Iudacsik tanitó derék pánszláv voltát, minden esetre nem fogta volna őt pártolni, hanem azon lett volna, hogy ily veszélyessé válható közeg minél előbb ártalmatlanná tétessék. Vegye ezt kérem becses tudomásul s kedvezzen inkább a hazának, mint annak ellenségei: a pánszlávoknak. Végre Hudacsek úrhoz volna még egy szavunk Van nekünk saját vidéki lapunk, mely hivatva van közügyi tanügyi és társadalmi kérdéseink megbeszélésére ha tehát igazi panasza van, tegye ezt, vagy tetesse ezt ezen lapban, ne féljen attól soha hogy ebben azok közöl kiket az ügy érdekel, többen olvassák el és hozzá szólnának az ügyhöz, mert az igaz után (a hazafiasat értem) járó embernek soha sem kell félnie. De én mégis tanácslom Önnek, hogy hagyja el azon utat mélyen haladva csak burjánt találhat, térjen a hazafiasra és akkor mi megbocsátjuk önnek a múltban elkövetett tetteit. !. . . . Szerettelek! . . . megszerettél! . . . Mégis más virága lettél! . — Hogyan történt? — tudja az ég ... — Bennünket a sors tépett szét! Perényi Kálmán. Apróságok. Bizony! elmúlt a Katalin nap bál nélkül. A nőegylet nem merte megriszkírozni a bál sikerét oly rész hire van már arany ifjúságunknak. Az öreg urak felsóhajtanak: — Hej máskép volt ez a mi időnkben, más fiatalság voltunk mii“ S igazuk van. Sokan a látszat után ítélve azt mondják: „Hiszen nincs is fiatalságunk. Azt a nehány szál fiatal embert a ki a bálok becsületét megmenti az ujjainkon is meg lehet könnyen számolni.“ Ezeknek csak részben van igazuk mert higyjék meg, van fiatalságunk, s szép gárdát lehetne belőlük alakítani, csak hogy össze nem tartanak, ahány annyi felé húz. Hallgassuk meg csak a bálban a hölgyeket mit beszélnek: „Igazán ha néhány házas ember nem volna, nem is tánczolhatnánk, azok tovább kibírják mint a fiatal urak tétlen gárdája, kik csak azért jönnek bájba, hogy a csillár alatt csoportosuljanak s onnan fixirozzák a hölgyeket vagy hogy a mellékteremben koczintgassanak. „No szép arany ifjúság.“ Sok e félét hall az ember után-útfélén, s mindegyiknek meg van a maga alapja. Tény az hogy a váczi fiatalságot együtt alig lehet látni, s ha a dalkör s zeneklubb zászlója alatt nem egyesülne néhány lelkes fiatal ember, igazán azt kellene hinnünk, hogy nincs fiatalságunk. Rendezzünk bármit, távollétükkel tündökölnek. Mi ennek az oka ? Talán a blazirtság, az affectált unalmaskodás ? Részben ez is, de a fő oka a társadalmi élet múltjában gyökerezik, vetkezze le mindezeket ifjúságunk egyesüljön a tél kezdetén mert csak igy lehet reményünk hogy kellemes társas életünk lesz az unalmas téli estéken. * * * A párbaj volt a múlt hét legnagyobb eseménye. Arról beszélt mindenki, kávéházban, kaszinóban, hivatalban, otthon, mindenütt. Mert hát nálunk nem maradhat ilyen dolog titokban. Kapott az alkalmon a mi rendőrbiztosunk, amint fülébe ment az ügy, s kiállott a hét kápolnához rendőreivel lesni a párbajozókat, de biz hasztalan várt mintegy 3 óra hosszáig a hidegben, mert a párbajosok nem mutatták magukat. A kapitány meg mint halljuk, — amint tudomására jutott, hogy a párbajozók a fővárosba mentek, rögtön befüttetett egy extra locomotivot s utánok iramodott Budapestre, de hát biz ő is hiába fáradt ő sem tudott párbaj bűnöst fogni. Szép ez a hivatalos buzgólkodás, csak hogy kár ilyen ügyekre pazarolni, mert van ám eszük a párbajozóknak is s könyű dolog tévútra vezetni a rendőrséget. Ott van „Cselőte,“ nincs is messze s már nem is tartozik a váczi határhoz, a kosdi jegyzőtől pedig agyonlődözhetik egymást kényelmesen. * * * Tárcza töredék. Egy hetilap szerkesztőjét megszólítja egyik előfizetője: — Uram az ön lapja elég tartalmas, de tárczája rendesen üres. Igen ám — válaszolja a szerkesztő — a lapot én és munkatársaim csak betöltjük czikkeinkkel, hanem a tárczát az előfizetőknek kellene megtölteniük. * * * Egy váczi ismert csizmadia vásárra menvén útközben megismerkedett egy pesti franczia gouvernante-tal és kitudván, hogy az illető nevelői pályáján egy pár ezer forintocskát takarítgatott meg, kedvet érzett az illető nővel ama pénzt megosztani. E financziális tervre nagyot dobbant a mi csizmadiánk szivecskéje, mert ne gondoljátok azt, hogy a csizmadia szív érzéketlen bagariából vagy keztyű bőrből van alkotva. Denique csak kedve szottyant arra, hogy életét a pénzes gouvernanteval a házasság kötelékei által összecsirízelje. Hogy pedig e czért elérhesse , váczi ügyvédnek adta ki magát, még pedig a javából, a legtekintélyesebb „fiskálisok“ sorából: „A virágnak megtiltani nem lehet“ és gouvernantenál eljővén a kikelet, késznek nyilatkozott az álügyvéd úrral elmondani a „holtomiglant, holtáiglant“. Már ki vala tűzve a lakodalom napja is, de — oh balsors! — valaki előtt gyanúsnak tűnvén fel az álügyvéd ur modora, nem átallá kételyeinek a menyasszony előtt is kifejezést kölcsönözni. El vala hintve a katasztrófa csirája. A menyasszony nem rost, feljön Váczra az ügyvéd állapotai után tudakozódni, s ime kisül turpissága vőlegényének, hogy akták helyett bőröket forgat,azokat paragraphusok helyett szegekkel erősiti össze, s a logika fonalai helyett a csiriz ragaszával kölcsönöz foglalkozása substrátumának egybetartó erőt. Kisülvén turpissága, oda lett a házasság és „kompromittálva“ ami derék csizmadiánk aki azóta elkeseredésében esténként a „Csillagon“ elhuzatja magának: „Oh du lieber Augustin, geld ist hin! Mensch ist hin! Alles ist hin!“ Plútó. Újdonságok. = Áthelyezés. A m. kir. igazságügy miniszter Stuller Lajost, a helybeli kerületi börtön hivatalnokát a nagy-enyedi kir. kerületi börtönhöz helyezte át. Őszintén sajnáljuk távozását mert mint buzgó dalköri tag az ifjúság működéseiben mindig tevékeny részt vett. Orosz idill.*) — Muszka rajz.— JÓKAI MÓRTÓL. Derenowna Anna Petrowna igen szép leány volt, és megérdemlette, hogy magához méltó férjet találjon. Ezt meg is találta, csakhogy nem azon uton, a melyen elindult. Udvarolt neki egy déli dragonyos kapitány, akinek nevét már mindenki elfelejtette. A kapitány megcsalta a kisasszonyt, s anélkül, hogy nőül vette volna, elment nagy messze földre. De olyan messze még sem mehetett, hogy a megcsalt szép hölgy utána ne talált volna. Felkereste a hirtelent magában a czári fővárosban, s ott fényes nappal, a legnépesebb utcza közepén úgy lőtte mellbe, hogy az rögtön összerogyott. A kapitány nem halt meg, felgyógyult. Ez egy kis enyhítő körülményül szolgált Anna Petrovna elitéltetésénél. Csak száz korbácsütésre lett méltatva. Gyilkosság sikerülte esetén legalább kétszázra lett volna ítélve. Akit egyszer a szent országban megkorbácsoltak, az Európára nézve megszűnt élő ember lenni. Kiküldik Ázsiába, ott azután folytathatja ezt a szép életet, amíg benne tart. A szép Anna Petrovnára kimondatott, hogy ha kiállja a száz korbácsütést, ami nagy kérdés, akkor el fog utazni a barátságos Kopálba és ott fog maradni életfogytig. Szabad lesz neki ugyanott férjhez is menni. Férfiban nincs ott hiány. Az ellen nem lesz panasza. A barátságos Kopál vára egy sellemetes sziklagerincz zugában fekszik Közép-Ázsiában, olyan szép kilátással, hogy onnan hat ágyúval egy egész kirgiz hordát el lehet sepreni. Egyéb előnyei, hogy a közelében tiz mértföldnyire egy szál fa nem található ezután pedig következik egy olyan pusztaság, a melyen három tevejáró napig nem lehet találni iható vizet. Legközelebbi szomszédja a barátságos szövetségben élő Karakalp szultán, Emrisz, akinek a felesége igen jó családanya, minthogy a gyermekei öltönyeit saját maga készíti el, még pedig olyan egyszerűen, hogy valami jó sürü vörös agyagba belemártja őket nyakig, s a márgaköntöst aztán meghagyja rajtuk száradni; igy nem csíphetik őket a legyek meg a szúnyogok. Felséges férje télen egész öltözetet visel, nyáron azonban csak övön alul s a szent Vladimir rendet csak úgy a meztelen bőrére akasztja. Magában Kopál várában nem lakik más, mint az orosz várparancsnok és katonái, a hűséges kirgiz szolgák, s ezeknek az uraknak a feleségei. Minden esztendőben kétszer megindul Jekaterin várából egy repülő hadoszlop, mely a Kopálváriaknak lisztet, pálinkát és egyéb, az élet gyönyörűségeire megkivántató szereket szállít s a leveleket kézbesíti. Nincsenek elmaradva a világtól. Ezzel a szép vidékkel lett megajándékozva Anna Petrovna. Hanem előbb ki kellett állni a száz korbácsot, mert Kopál várát nem adják ingyen. Az ütésekbe is meg lehet halni egy nőnek; hát még abba, mikor a porkoláb leszakítja a válláról az inget, s a legközelebb álló kozáknak int, hogy ragadja meg a nő két kezét, fordítson rajta egyet s rántsa fel a hátára, hogy kényelmesen essék neki az ütés. Azt hiszem, abba még jobban meg lehet halni. Anna Petrovna az iszonyattól térdre roskadt, arczát eltakarta kezeivel és reszketett, mint a kit a láz tör. A porkoláb a szép leány nyakkendőjéhez nyúlt, amitől az úgy felsikoltott, mintha tüzes vas törte volna; pedig hiszen az nem is fáj. — Tarboga ! — kiálta a porkoláb, mire a megszólított kozák kilépett a hadsorból. Az elitélt leány tíz körmével készült védni keble takaróját, s harapott. — Fogd meg a kezét, és vigyázz, hogy meg ne harapjon ! mondá a porkoláb. Erre Tarboga megfogta Anna Petrowna két kezét, hogy az nem mozdulhatott. Nem is harapott. Hanem a helyett odanézett azzal a két nagy szemével a kozák szeme közé, s abban a tekintetben valami oly fenevadszelidítő varázs volt, valami olyan észbontó fájdalom, néma könyörgés, hogy amikor a porkolába mozdulni nem tudó leány öltönyéhez nyúlt ismét, hogy azt lefossza róla, Tarboga azt mondá neki: — Ne bántsd! Én kiállom helyette a büntetés felét. — Micsoda jusson, fiacskám? — Azon a jusson, hogy elveszem őt feleségül S a férjnek szabad a felesége büntetését megosztani. — Ez már igaz. Hát csak vetkőzz neki. Hanem aztán csak meg ne bánd. Tarboga levetkőzött övig, s felhagyta magát két kezénél fogva húzni a gerendára, mig a két lábára egy huszonnégy fontos golyót akasztottak. A porkoláb dühös volt rá. Két kézzel suhogtatta a korbácsot s teljes erejével vágott, minden csapásnál kérdezve: — No hát fiam! Kell szép leány ? Kell szép feleség ? Hát a lakodalmadon nem tánczolsz ? De kiválasztottad a szépét ! Tarboga a foga közé harapta a szakállát és nem ordított. Anna Petrovna pedig félörülten nézte, hogy csorog a vére annak az áldozatnak, aki az ő büntetése felét elvette, most mingyárt ő rajta lesz a sor ! Az ötven le volt számlálva. — No még tizet a leány helyett, — dörmögé Tarboga a kötélről. — Ah ! hiszen te derék legény vagy ! No várj majd most a javából adok! És adott neki a javából. Anna Petrovnának a szivét halgatta minden ütés, amit látnia, hallania kellett. Hatvan volt már. — No még tizet! — dörmögött a kozák. A porkoláb most már dühbe jött. Egész vadállati koszuval vágta az áldozatát, aki jajgatás nélkül állta a kínzást: — más helyett. Csak harmincz maradt már Anna Petrovnának. A kozák letekintett rá a kínzó oszlopról s látta őt a rémülettől félőrülten maga elé bámulni: — No még tizet! — hörgő lihegő mellel. Azt is megadták neki. Alig tudott suttogni már. De még a forró lélekzetével is arra való volt, hogy ismételje: — No még tizet! *) „Észak honából,“ muszka rajzok Jókai Mórtól a Petőfi-társaság könyvtárának első füzete. Ára 30 kr. Megjelenik havonként három füzet.