Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-10-18 / 42. szám
VII. évfolyam. Vácz, október 18.1885. HELYI S Előfizetési ikrák : Évnegyedre................................................................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes számára : 10 kr. Kapható : MAYER SÁNDOR könyvkereskedésében (Csillag-utcza). Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora.......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvez-Bélyeg illeték , ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség címzete: hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A kiadóhivatal czimzete : hová a lap anyagi részét illető minden küldemény czimzendő : Vácz, Csillag-utcza 1428. szám.____ 42. szám. VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Tüzes állapotok. Lapunk múlt vasárnapi számában a hattyú utczai tűzesetre vonatkozólag megjelent „hitünkre a helyi önkéntes tűzoltók főparancsnokától a következő sorokat vettük: Tekintetes szerkesztő úr! Becses lapjának múlt vasárnapi számában a „hírek“ között azon közlemény fordul elő, hogy a f. hó 4-én hajnalban kiütött hattyú utczai tűznél, a tűzoltók későn jelentek meg. Ezen a tűzoltóságot sértő meg nem érdemlett vád ellen, kötelességem a következő felvilágosítással szolgálni. A tűzoltók semmiféle tűznél nem jelenhetnek meg, mely észre nem vehető vagy nem jeleztetik, miután pedig a 4-én hajnalban támadt sűrű köd miatt a tűz fénye a főpiaczig nem terjedt, csakis a jelzés után történhetett a kivonulás. Az egyik városi tűzoltó kötelessége szerint a kis fecskendővel azonnal a vész színhelyére futott, a nagy fecskendő pedig a mint a városi fogat megjelent, szinte azonnal kivonult. Szolgáljon azonban tájékozásul azon körülmény, hogy a nagy ködben fény nem lévén látható, csak is a barátok egyházán túl nyert, a Fő-utczán vonuló nagy" fecskendő személyzete, az első útban talált egyén által felvilágosítást arról, hogy a tűz a Hattyú utczában van, hol a kis fecskendő már működésben találtatott és a nagy fecskendő segélyével a tűz egy órai működés után elaltatott. Hogy a városnak őrtornya nincs, melyből a tüzet gyorsabban, irányát pedig biztosan lehetne jelezni, erről mi nem tehetünk. Hogy a harang jelzés a meglevő körülmények szerint oly gyarló, hogy Kis-Váczon nagy ritkán tudják ha éjjel az alvárosban tűz van, úgy viszont az alvárosiak ha ez Kis-Váczon üt ki, ez szinte nem a mi hibánk. Hogy a harangozók kik a kongatást isten nevében, nem a toronyból hanem csak alulról eszközük és igy kifelé nem látva, a harangozást legtöbb esetben előbb elhagyják mint kellene, talán ez sem a mi hibánk. Hogy a Hattyú utcza jóval messzebb van az őrtanyától mint a siketnémák intézete hol a minajzi tűz ütött ki, és a megjelenés amott több időt vett igénybe, az nagyon természetes. Sőt azt is megengedjük, hogy a hivatali közlemény írója, ki valószínűleg a Hattyú utcza közelében lakik előbb ott lehetett a tűznél mint a mulasztással vádolt tűzoltók. Azon sem csodálkozunk ha egy éjjel kigyúlt kisebb ház, hol a veszélyt maga a benlakó tulajdonos is csak akkor észleli midőn fölötte a tető lángban áll, leég. De már azon nagyon csodálkozunk, hogy intelligens ember épen azokat szemeli ki bűnbakul, kik önfeláldozással, egészségük és sokszor életük koczkáztatásával, emberi erőtől kitelhetőleg működnek és fáradnak a veszély elhárításán. Azonban rég ismert dolog az hogy tűzeseteknél igen sok a kritikus és kevés a közreműködő. Nagyon sokan jobban értik, de azért még sem tesznek semmit. A közérdek valóban többet nyerne ha az illetők, ha már annyira szívükön viselik az ügyet — áldozatot hozva beállnának tűzoltóknak. Addig is legyenek meggyőződve, hogy a tűzoltók ezután is emberi erejükhöz képest teljesíteni fogják önként elvállalt felebaráti köteleségeket, nem számítva sem jutalom, sem elismerésre. Jelszavunk azt mondja: „Jutalmad ez legyen. Betöltöd tisztedet.“ Üdvözlettel Krenedits Ferencz az önk. tűzoltók főparancsnoka. Adtuk ezen sorokat egész terjedelmükben, még egy vesszőt sem törülve ki belőlük. Tettük ezt azért, mert lapunk nem szokott véka alá rejtőzni az ellenvélemények elől, még szívesebben vesszük pedig azt, ha egyik vagy másik oldalról észrevétetünk, és felszólalásaink nem jutnak oly gyakran — mint ezt ezelőtt szomorúan tapasztalni alkalmunk volt — a falra hányt borsó sorsára. Szívesen veszünk hát tudomást czikkíró önigazoló sorairól. De egyet szerettünk volna A VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA~ Miért kerülsz?* Miért kerülsz ? Kökény-szemed Oly biztatón mosolyga rám ! Éledni kezdtem sugarán, Miként a föld, ha kikeletket rá szerelmesen szemet. — Miért kerülsz ? Miért kerülsz ? Te nélküled Oly sivatag az életem: Ahol virág s lomb nem terem, Nincs illat és nincs enyhület, S a test és lélek eleped. Miért kerülsz ? Miért kerülsz ? Hisz’ jól tudom , Feledni azt soh’sem lehet, Kit szivünk egyszer megszeret; S bármint kerülj is utadon, Szived fölött uralkodom ! Miért kerülsz? Oh mért kerülsz ? A szerelem Vonzalmát le nem győzheted : S napként, díszítsd bár az eget S én por legyek az útfélén, Te egyesülni fogsz velem. Bármint kerülsz! • Luby Sándor. *) Mutatványul szerzőnek : „Tünő perczek“ czimü legközelebb megjelent verskötetéből. Ára 1 frt megrendelhető Eégrády testvéreknél. Budapesten. Első álom. — Elbeszélés. — írta : Hsüa-pás Alajos. I. Tavasz van ! A lelkes énekében megrészegült kis madár a magasba törve zengi hála-dalát; a sűrű bokrok között az esti szellő susog édesen, méláns bohókás regéjét, pajzán jó kedvét megtapsolja a lombos ág ; a virágok ékes szőnyeggé himzik a hegy s völgy oldalát ; a mezőszéli tücsök édes-kényelmesen, bútfeledve nézi a milliárdnyi hangya népet; mennyei illatár terjed a növényekről, melyeknek levelein ott csillog a gyöngyharmat, mit a hajnal sirt oda — örömében. Tavasz van ! Az évszakoknak azon egyike, a mely 22 évvel megnjit; a mely újra meg újra elkábittat a remény égő csókjával ; s e csók csattanásának visszhangja gyönyörebb valamennyi gyönyörnél, pedig csak az egy szóból áll : remélj ! Ez az, a mely visszahozza letűnt álmainkat, az egyetlent, a mely boldogsággal ölel magához, hogy soha egyedül ne legyünk ; legyen kivel megosztani bánatunkat, örömünket. Elvezet abba a bűbájos birodalomba, melyet tündérek, vikik laknak, s a hol minden teljesedik, a mit a képzelet, e kóbor, csintalan fiú aranyos kedvében kigondol. Istenem milyen szép az élet, amikor még álmodozni tudunk ! Régen, nagyon régen volt, amikor én is álmodoztam. Oh édes ifjúság ! mért, hogy oly hamar elröpültél?! El, el ... a végtelen semmibe?! Álmodtam én is gyönyörűt. * * * 1 zárnak hittük az aranyost. Olyan „kis oskolás“ leányka volt, jó magam meg deák mesterember. Semmi, akiből minden lehet. Megismerkedtünk. A gyermekek hamar túlteszik magukat az „etiquette“ szabályain. Nem nézik „chic“-e, vagy sem? a gyermekes észjárást követik. Sokat megengednek maguknak , s mégsem szólja meg őket érte senki. Hamar barátságot kötöttünk. Mindennapos lettem náluk, s megszerettük egymást, mint testvérek. Hogy is ne ? ! mikor sorsunk olyan rokon volt: anyátlan árvák valánk mind a ketten. Múltak az évek, Iza „kitanulta“ iskoláit, s olyan szép teremtés lett, amilyent Isten csak jókedvében teremthet! Hófehér arczán mint a lángtenger, mint egy-egy kinyílt rózsa, ült az üdeség virága. Karcsú, sugár termete szabadon engedé látni gyönyörű melleit; szemeiben a tiszta kék ég mosolygott ; szőke fürtéi ízlésesen omoltak alá vállaira ; ajkai — oh a piczi piros ajkak! — oly élvvel látszottak édes kést nyújtani. Hanem a ki gondosan végig tekintett e leányon, lehetetlen volt észre nem vennie, hogy Iza nem tartozik azon lények közé, a kikről — ha nem csalódom — Byron mondja valahol : „ég és föld látta hogy szép, csak ő maga nem tudá.“ Sőt inkább: nagyon is tudta; de ez nem vont le szépségéből. A testvéri szeretet a szerelem váltotta föl az ő édességével, bohókás gyermekségével. Sokszor óra hosszát elcsevegtünk; majd ismét szótalanul ültünk egymás mellett s csak csókjaink édes csattanása szakitá meg a csendet; a hévteljes ölelés mutatta, hogy boldog vagyok. A napsugarakból szőtt első álom fényrózsái azt mutatták, hogy „örökre“ az maradok. E csalfa ébren-alvás adott erőt küzdeni ; adott bátorságot e sorstól elém dobott keztyüt fölemelni ; ez ösztönzött mind előbbre törnöm, hogy mielőbb kicsiny fészekre tegyek szert, megosztani — ő vele.