Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-14 / 7. szám

VIII. évfolyam. HELYI S Előfizetési Ara : évnegyedre............................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssél. Egyes szám­ára : 10 kr Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) és MILLMANN GÉZÁNÁL (kis piacz­) 7. szám. VIDÉKI ÉRDEKŰ H Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora........................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvező Bélyeg illeték m­ényben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik­ utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmente­tlen leve­leket nem fogadunk el. A fény árnyai. Soha meg nem változó természettani igaz­ság, hogy minden fénynek árnya is van s hogy mentol nagyobb ragyogóbb a fény, annál söté­­tebb az árny Önkény­telemül is ez jutott eszünk­be, midőn hírül vettük, hogy városi kép­viselő­­testületünk ama határozatát, melynek alapján Vácz város közönsége az épitendő állandó szin­­ház alapitó tagjai közé 3000 frt értékű rész­vénynyel belépni óhajt, a képviselő testület egy nehány a határozattal elégedetlen tagja, megfelebbezte a megyei közgyűléshez. Tiszteletben tartjuk mindenki meggyőződé­sét, nem kicsinylünk senkit, elismerjük, hogy a törvény által adott és biztosított jogát, mindenki a­ki bír azzal, ott, a­hol és akként, a miként czélszerűnek, a társadalomra üdvösnek, a köz­ügyekre nézve hasznosnak látja — gyakorol­hatja. De ez esetben itt a nyilvánosság előtt kerd­jük meg a felebbezés aláíróit, főtisztelendő és méltóságos Neszveda István urat, valamint Ha­vas Adólt, Roller Ármin, Haffner Ferencz, id. Kurdi Bálint, ifj. ősz Kurdi Pál, Kocsis Sándor, Füle András, Mészáros Mihály, Králik Ferencz, Jósa István, Gazsi István, Ferenczi János, Poór László, Dinka István, M. Kurdi István, Miskey Pál, Miskey István, Duna Együ­d János, Kurdi András, ősz Kurdi János, Szekeres Kurdi La­jos, Mizser János, Sóti János, M. Kurdi Lajos, Kurdi János, Szijjártó János, Sóti András, Var­sányi Pál, Veres János és ifj. Veres Bálint ura­kat, hogy számot vetettek-e magukkal midőn a felebbezést aláírták? Gondoltak-e arra, hogy mit szól hozzá a közvélemény most s mit fog hozzá szólani majdan a késő utókor is? A tizenkilenczedik század utolsó negyedé­ben végre valahára, nem nagyon korán és még nem későn, áthatva és eltelve a kulturális esz­mék, a kulturális intézmények áldást hozó terjesz­tésének erős meggyőződésével, két férfin lép föl városunkban s fölajánlanak egyenként 5-5 ezer, összesen 10 ezer forintot egy állandó szín­ház építésére. Az egész ország elismeréssel adózik e ne­­meslelkű férfiaknak, kik a társadalmi szellem, a közművelődés, a közerkölcsök nemesítésének, fejlesztésének, finomodásának valódi hajlékául szolgáló épülethez a legnehezebbet, az alapkö­vet tették le; városunk értelmes polgárságának színe java tehetségéhez mérten siet követni e nemes lelkű férfiak példáját s pár nap alatt le van téve a közművelődés oltárára 20 ezer fo­rint, hogy ennek az oltárnak méltó hajlékául felépíthessük a művészet templomát, mel­lyel hazánkban lélekszámra és értelmiségre nézve sokkal kissebb város is már nem egy bir ; — a közhangulat örömmel üdvözli az eszmét és azo­kat, kik áldozattal járultak ahhoz, hogy az eszme megtestesüljön ; a fővárosi és vidéki sajtó, s egész Magyarország közvéleménye, az a közvélemény, melynek minden egyes hirdetője a magyar kulturális czélokért küzd és áldoz, megelégedet­ten vesz tudomást a mozgalomról s a mozgalom kezdeményezőinek neveit azok fényes soráb­a iktatja be, kik előrehaladott, korunk szellemi követelményeinek tudatával bírnak: — hát ak­kor Vácz város, mint erkölcsi testület, mint pol­gárságának, minden adófizetőjének egyetemes­sége hátra maradjon ? Hátra maradhatott volna-e a­nélkül, hogy ne kellett volna­ egy egész ország előtt pirulnia? Mint erkölcsi testület, nem erkölcsi kötelességet teljesített­e akkor, mikor a képviselő-testület nagy része elhatározta, hogy 3000 írttal járul az állandó színház felépítéséhez. Azon túl vagyunk már, hogy a színházak­nak mint közművelődési tényezőknek szükségé­ről beszéljünk. Újat nem mondanánk azzal, az ellenkezőnek állításával pedig nevetségessé ten­­nők magunkat. Azt is tudjuk jól, hogy a szellem hüvelyének, az anyagból élő testnek fentartása az első, a­mihez pékbolt, mészárszék és korcsma kell, de mikor mindenikből van elég, annál szükségesebb, hogy legyen egy olyan hajlék is, melyben ne a porlandó test zsírosodjék a férgek számára, hanem a lélek nyerjen tápot, olyan tá­pot, a­mitől élesedik az elme, nemesből a szív, tisztul az erkölcs ! — Hát szeretjük hinni és h­is­szük is, hogy főz. Neszveda István úr mindezekben egyet ért velünk s ha valami ok vezérelte, hogy élére áll­jon azoknak, kik a felebbezést aláírták, úgy az nem lehetett más, mint városunk közterheinek nagysága, a túl megterheltetés miatt való aggódás. Ö o Ám ez ok nem alapos és az aggódásra nin­csen ok. Hiszen a képviselő testület által megszava­zott 3 ezer forint nem kidobott pénz. Az olyan kamatot növel, a minő kamatos pénze senkinek sincs. Mert a részvények kisorsolása után a szín­ház a város örökös tulajdonába megy át. Igaz, hogy ezt mi alig­ha megérjük, de a szellem, mely örökké és az megfogja érni s az utókor áldva fogja emlegetni ,azok neTUIRTn­k csak egy porszemmel is járultak a művészet haj­­­­lékának felépítéséhez. És h­is­szük azt is, hogy főt, Neszveda István úr, ki meg őszült a nemes, nagy eszmék hirde­tése, a kulturális czélok elérésére szolgáló intéz­mények létesítése körül szerzett érdemekben és még nem fáradt ki a szív, a lélek, az erkölcsök nemesbülésére irányzott munkásságban: ha fel­világosítást szerez a meg­szavazott 3000 forint jövendő sorsa felöl, nem írja alá azt a felebbe­zést, mely árnyat vet a fényre. A többi aláíróra pedig el­mondhatjuk Ho­­rácziussal: „Beatus ille, qui procus negotiis, Pa­­terna rura exercet dovessuis.“ T. i. ha van mind a kettőből. Egyikből okvet­lenü­l van. A..VACZI KÖZLÖNY" TARCZAJA. „Fekete gyémántok.“ Alkalmi tárcza-mese. Irta : Parittya. — „A gyémánt nem egyéb, mint égeny, jegecz­­alaku szénanyag . . .“ — „így kezdi Jókai a fekete gyémántjai regényét. Köszönöm, Albert, elengedem a folytatását. A kőszén is az, csakhogy mig az átlátszó, emez fekete.* — „Milyen jól tudja azt maga, édes Irén, de ha jól emlékszem az is ott áll: mig amaz daemon, emez angyal ! Egy kissé homályos mondás, — akár egy tárcza­ meséje, de ha átvis­szük, egy szép hölgy sze­meire, lehet egyik is, másik is, lehet egyszerre mind a kettő ! — Én hajlandóbb vagyok a második tétel­nél maradni . . . Mit csinálnánk e világgal, ha min­den szép fekete színü nő — daemon volna . . .“ Irén asszony ingerülten dobta el kötését (a nők vagy kötögetnek vagy kötekednek — unalmukban), és férje elé állva, — ki kedvetlenségét egy szivarka sodrásába látszik belegöngyölni — gyönyörű met­szésű szemeit félig lezárva, váratlan rohamot intézett nyugalm­s ellenfelére : „Tudom, tudom, hogy az ön gyakorlott fegyvere a gúny. Maró mint a lúg, és halálba kergető, mint az indus nyílvessző, melynek a hegye:’méreg . . .“ — „Nálunk ez ártatlanabb és még­is veszedel­mesebb alakban fordul elő . . . Mézes tokban tarto­gatják s mérges hegyét csak néha mutogatják. — „Csak rágalmazzon bátran, az a mérges fegy­ver nem fogja bántani . . . Pedig volna okom . . . Az a fekete szemű angyal — ön szerint, a bájos szomszédnője . . . — „Czukorkával kínált meg a színházban . . . — „De az a czukorli . . .“ — „Savanyu töltelékkel kitűnő szer — szomjúság ellen . . .“ — „És hűsíti a gyulladásokat, miket­­ hűtlen szirén — — „Az a két fekete szem ütött . . . hahaha! . . . Angyalom, maga féltékeny ! . . . De már itten kitört a vihar. Járhat a kőszén­bányákban irtózatos viheder, hogy a bányász keresz­tet vet és bűneiről hangosan ad számot, ilyen ve­szedelmes áramot még egy gyémánt-akna sem produ­kált (kőszéntárna az igazi neve) a minőt a haragos asszony támaszt. A kis kezek görcsös vonaglása felhők tolongását festi a sáppadó arczra. Sötét, szemvidéinek összehúzó­dása : a láthatár elsötétülése. E komor borulat alól villamos szikrák repülnek a szerencsétlen felé, melyek tüzénél, hogy amaz el non ég, mint a grófnő gyé­mántja a Berernl Iván gyújtó lencséje alatt, azt egye­­­­dül jubiláns érdemeinek köszönheti a rebellis férj, a­ki már 10 év óta emlegeti azokat a fekete gyémán­tokat, melyek neje szemeiben szintén ragyoghatná­nak, ha azok esetleg nem a világ legszebb k­é­k szemei volnának. Ez volt a baj forrása. Az ironikus hajlamú férj néha csupa incselke­­désből elismerőleg nyilatkozott a fekete szemekről, melyek oly tüzesen pörkölik az ártatlan férfiszivet, hogy majd megfeledkezik a kékekről. Ez főben járó bűn egy kékszemü nő előtt . . . Már ő, t. i. Irén, szeretné látni, mért lennének épen a f­ekete szemek gyémántjai értékesebbek a kékek azúr menüboltozatánál, melyeken verőfény dereng és ezer csillag sziporkázik megbecsü­l­etlen értékű ragyo­gással . . . Egy nevető diádém­ ! A harag rész tanácsadó. — Irén egészen elfe­ledte, hogy ezt a szép mondást hányszor hallá sze­relmes férje ajkairól. — — — Az a daemon csalta tegnap a színházba. Látni és megbizonyosodni akart. Szeretné azt a Jókait lát­ni, a­kinek a Dirmák Évája szemesebb legyen, mint ő. Hanem az Éva, a­ki talicskában tologatta nap­­hosszant a kiaknázott gyémántot, a kőszenet, szájá­ban az éneklés kincsét, szemeiben a gyémánt­ tüzét viselő, nem­­ elégité ki boszu vágyó lelke daemonat. Az az Éva a legszebb gyémántot kebelében hordó mely keresztül csillogott a szegény munkásnő feketé­­ségén — (a kőszénpor nem liszt.) — a testvér szerető szivet. Irén nem tudott rá haragudni ezért az egy eré­nyéért, melyért szívesen megbocsátá neki a következ­hető bűnöket, melyeket Evila elkövethetett volna, ha Evelin maradt volna. Akár holtan, akár elevenen, mint a színpadi Iván mondá! Férje szép szomszédnéjához hajolva épen a kő­szénről suttogott valamit. — Irén nem hallá, — de ennyi figyelmet idegen nő iránt, a kinek fekete sze­mei vannak, féltékeny szive nem bocsáthat meg egy f­é­r­j­n­e­k. Tanuljon tisztességet. Neki meg van a maga b­á­n­y­á­j­a, keresse ottan­­ a — kőszenet, és megvan az ő mvit­á­j­a, be­csülje abban a gyémántot.

Next