Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1887-09-11 / 37. szám

lasztási gyűlési jegyzőül pedig Főt­hr Gyula szám­vevő jegyzőt kinevezvén, megkezdődött a választás. Első állás a tanácsnoki lévén megválasztatott Dr. Franyó István egyhangúlag és felkiáltással. A­ jegyzői állásnál 10 képviselő kérelmére név­szerinti szavazás rendeltetett el. — A szavazás d. e. 11 órakor befejeztetett s a szavazatok összeolvas­tatván kitűnt, hogy a beadott 109 szavazatból Gajáry Géza 71 szavazatot, Korpás Márton tanács­nok pedig 36 szavazatot nyertek ; egy szavazat lap pedig üresnek, egy másik oly egyénre adottnak ta­láltatott ki — kandidálva sem volt. A szavazás eredménye kihirdetetett s Gajáry Géza Vácz város szavazattöbbséggel megválasztatott főjegyzőjének kije­lentetett. Az aljegyzői állásra egyhangúlag és felkiáltás utján Várady János lett megválasztva. A megválasztottak ezek után a megyei alispán kezébe a képviselő testület színe előtt az esküt le­tették. Az eskü letétele előtt, meghatóan figyelmez­tette az alispán a megválasztatottakat azon fontos hivatásra, mely általuk leendő betöltésre vár, s a választás eredménye fölött örömét fejezvén ki, fel­kérte a város képviselőit is, hogy miután szokás az, hogy ilyen választásoknál a pártoskodások s ebből származó súrlódások nem mindig kerülhetők ki, ha esetleg voltak is ilyenek, most már midőn a válasz­tás megtörtént vessenek fátyolt a választás mozgal­maira s mint jó barátok ismét kezet fogva — egye­­düli törekvésük a város javának és haladásának elő­mozdítása legyen. Végül megköszönte az alispán Peskó Medárd választási elnök közreműködését, ki viszont az alispánnak a tisztujitószék tapintatos és bölcs vezetéséért mondván köszönetét azt kíván­ta, hogy hosszabb ideig tartsa meg az isten a haza és a megye boldogságára — mint a mennyit az Isten neki (P­es­k­ónak) ígért. Erre a tisztujitószék az alispán éltetésével feloszlott. A bankett. A tisztujitás megejtése után a megye alispánjá­nak tiszteletére bankett rögtönöztetett a főházban. Az alispán úr ő nagyságán kivül a banketten részt vettek : R­é­t­y Ignácz városi polgármester, Kemény Gusztáv, Vácz felső járási szolgabiró, Vörösmarty János váczi kir. járásbiró, Csávolszky József, Dr. Freysinger Lajos, Dr. Csányi János, Ko­vács Ernő, Dr. Kiss József, Emerich Lajos városi rendőr­kapitány, Korpás Márton tanácsnok, Dr. Fra­nyó István tanácsnok, Gajáry Géza főjegyző, Fóti Gyula számvevő jegyző, Gallé József tiszti ügyész, Regele Károly nyugalomba ment városi jegyző, Kre­­sák Ferencz és Kresák József, Reiser Béla ügyvéd, Csereklye István, Mikuska János, Rőder Antal, Meisz­­ner Ede városi közgyám, Millmann Géza és Millmann Lajos, Witt Manó, Velzer János, Olgy­ai János, Meisz­­ner János, Ernyey János, Dr. Miltényi Gyula, István, Bónis Elek, Nagy János, Kurdi István, Joó Id. Kurdi Bálint, Baján János, Furtek Mihály, Csepregi Mihály, Várady János városi aljegyző stb. Az ebéd étlapja következő volt: karfiol leves, szegélyezett marhahús, argói vecsepecsenye tojás gom­­bóczczal, borjú vésés, sült csirke, saláta, almás rétes, vegyes gyümölcs, fekete kávé, isteni csörgi bor és jó­­zanító szántói viz. A bankett további lefolyásáról szóló tudósítá­sunkat lapunk hírrovatában találják olvasóink: ez év végén, deczember havában fogja ülni XIII. Leó pápa ő Szentsége papságának 50 éves jubileumát. Már az egész világ mozgásba jött; készül, hogy ama nagy napnak fényét emelje, azt minél magasz­­tosabbá tegye. Hazánkban is élénken folynak a készületek szent­­séges Atyánk félszázados áldozárságának megünnep­lésére. Méltó és igazságos is, hogy a magyar nemzet , a közelgő nagy ünnep magasztosságának emeléséhez, más országok s népek példájára, részéről is minél lelkesebben hozzájáruljon; az a magyar nemzet, mely iránt a római pápák tanács, pénz- és hadsegélylyel kiváló előszeretetüket s legjobb akaratukat annyiszor s oly mérvben tanúsították, hogy törvényhozóink a törvénykönyvben is elismerést adtak ennek, s azon óhajukat fejezték ki, vajha ezt bármikor is meghá­lálhatnák. Kegyelmes püspökatyánk, ő szentsége aranymi­séjének megünneplése tárgyában legközelebb bocsá­totta ki egyházmegyéjében s olvastatta fel templo­mainkban pásztor leve­lét. Ennek kapcsán tiszteletteljesen hozzuk tudomá­sára a n. é. katholikus közönségnek, hogy az ország­szerte folyamatban levő hódolati aláírások befogadá­sára s a szeretet-adományok gyűjtésére szolgáló ivek a helybeli róm. kath. plébániákban vannak letéve, hol, miként a hódolati aláírások, úgy a szeretet-ado­mányok is, folyó szeptember hó végéig tisztelettelje­sen felvétetnek. A szeretet-adományok minimuma a jubileum or­szágos bizottság által 5 krban van megállapítva. Azonban a hódolati ivekre azok is aláírhatják nevü­ket, akik szegénységüknél fogva a kegyelet-adomá­nyok ivébe mit sem jegyezhetnek be. Édesen reméljük kegyelmes püspökatyánkkal, hogy városunk kath. hívői „egyéb magasztos okokon kivül nemzeti hálaérzetre való tekintetből is, aláírá­saik — s tőlük telhető adakozásaikkal bizonyítani fogják, hogy szívük együtt érez, együtt dobog a magyar hazánk, Mária, Cz. István és Sz. László or­szágának és minden más nemzeteknek hű katho­­likusaival, azon szent ügyért, melynek képviselője a szentséges Római Pápa.“ Váczon, 1887. szept. 5. Schmidt János Kanda István vácz-alsó-városi helyettes-plebános, vácz-felső-városi plébános. Felhívás­­ Vácz város n. é. katholikus közönségéhez, XIII. Leo pápa ö Szentsége aranymiséjének alkalmából. Köztudomású dolog, hogy folyó év végső nap­jaiban nagy ünnepe leend a kath. világnak. Ugyanis A közönség köréből.*) Tekintetes Szerkesztő Ur ! Tudomásomra jutván, hogy a „Dalkör“ tulajdonát képező harmoniumot, mely eddig a cassinó helyisé­gében volt elhelyezve Tariczky Ferencz ur ön­hatalmúlag birtokába, vette, kérdem m­i indította őt e lépésre és hajlandó e azt békés utón minél előbb a „Dalkör“ helyiségébe visszaszá­llittatni ? Elleneset­ben többek óhajtására kénytelen itt ném az általa 40 frt iránt támasztott keresetet is e lap hasábjain szellőztetni. Egy dalköri tag’. A tek. postafőnök ur figyelmébe! Azon általános elismerés és becsülésből kiindulva, melyet a postafőnök ur hivatalbeli erélye és a kö­zönséggel szemben tanusított előzékeny modora által városunkban magának kivívott, remél lem­ hogy tudomására hozva, az előtte ismeretlen engedi, vis­szaéléseket, azoknak szokott erélyességével elejét fogja venni. Bizonyára nincsen a tek. postafőnök urnak arról tudomása, hogy egy bizonyos levélhordó köteles­.) E rovat alatt minden közérdekű felszólalásnak készség­gel adunk helyet, azonban a felelősség mindenkor a beküldőt terheli. A szerk.­ségét csak úgy félválról teljesiti. Mindegy neki ha X levelét Y-nak, és ha ma helyett holnap kézbesíti. Hogy ez mennyire kellemetlen különösen a kerekedés karra, azt bőveb­ben fejtegetnem szinte fölösleges. Mindezeket azon tiszteletteljes kérelemmel hozom a postafőnök úr tudomására, hogy a visszaéléseket meg­szüntetni s a leveleknek pontos és szabályszerű kéz­besítése iránt ismert erélyességével intézkedni szí­veskednék. Különfélék.*) Az égben. A Vész angyal munkájában kifá­radva, pihenni dú­lt egy sötét villámmal terhes felhőre. A könyörület angyala feléje száll és megszólítja : Újra találkoznunk kell hát! Mi a czélja mind annak, a­mit tes­sz? Mi a tanulság belőle? Büntetsz vagy oktatsz? — Megintem az embert, felel a vész angyal, meglebentve sötét szárnyát, s pillanatban ezeren ve­tik föl aggódó tekintetüket a boruló égre. — Meg­intem az embert, s megmutatom elbizakodásának, hogy csak féreg. Hangyafészkeit romba döntöm s keze munkáját ár alá temetem. El vagyok fáradva, de fáradságom nem vész kárba. Az Istent szolgálom, az alázatosság Istenét. — Tekints hát alá munkádra. Ezereket tettél tönkre, s im milliók sietnek nekik segítségül. Meg­akartad alázni az embert, hogy féregnek érezze ma­gát, s im épen a te kezed csapása emeli föl a sze­retet végtelenségébe. Kezd újra, s megint ez lesz az eredmény. — El vagyok fáradva, mondja a vészangyala. — Ez a különbség kettőnk között, válaszolt a könyörület; — én soha sem fáradok el. (Beöthy Zsolt.)* ❖ * Igaz ember t­e­s­t­é­b­e­n felmelegszik, szájában kellemes izt érez, ha igazat mond és jót cselekszik ; de megkeseredik a szája, ha igazságtalanságot kell elnyelnie, borzongás fogja át testét, ha igazságtalan­ságot mond vagy elkövet. Tehát: nemcsak lelkünk, de testünk ápolása és természete is a jót és igazat követeli. (Hegedűs Sándor.)* — Sokat köszönhet az ember barátainak és a szerencse kedvezésének, többet ellenségeinek és az Isten látogatásának. Ellenszenv és rész­akarat ser­kent erőnk kifejtésére, a csapásban pedig az az Isten látogatása, hogy megpuhitsa a sziveket és tett­erőre aczélozza az akaratot. Csak gyönge virul a szeren­csében. Az erős a balsorsot leküzdve felemelkedik rajta. Aki sirva vigad, igy emelkedett mindig a ma­gyar. S igy emelkedjenek újra romjaikon drága ma­gyar városaink. (Asbóth János.) * * Városi és vidéki hírek. = Fén­yes társasebédet rendezett a városi képviselőtestület 38 tagja F­ö­l­d­v­á­ry alispán tiszte­letére csütörtökön délben a főházban. A kedélyes ebéden az első felköszöntőt az alispán mondotta Csávolszky kanonokra, „az egyházi, a megyei ismert nevű férfiúra, a városi ügyeket mindenkor szivén hordozó egyénre,a ki viszont szép beszédben az al­ispánt éltette. Ezután Dr. Freysinger ürített po­harat az alispán egészségére, kinek beszédét újonnan megválasztott fiatal főjegyzőnknek, Gajáryna­k szé­pen előadott, talpraesett posztja követte, melyben „Föld­vár yt“, mint „Fő“-t, az ország első me­g) A „Segítsé­g“-ből­ tud zsarnok lenni, nem csak a férfi, és még milyen zsar­nok ! Én már láttam e fajtából néhány kitűnő pél­dányt. Ezek egyike úgy verte el férjecskéjét, mint hajdan a tanítók szokták az iskolás gyermekeket; — vagy­is a férjét üstökénél fogva lerántotta a földre, nyakát lábai közé szorította és számtanilag meg nem állapítható mennyiségben a lekvár keverő nagy faka­nállal rakta rá hitvestársi jobbjával az ü­tlegeket. Máskülönben nem zsarnokoskodnak-e a nők szi­veinken? — ha egyszer megszerettük őket, korlátla­nul uralkodnak felettünk, mintha alájok volnánk ren­delve, (pedig az írás egészen más értelemben beszél) annyira, hogy ilyetén leghűségesebb alattvaló lé­tünkre nem is merünk szóba állni valami csinos leánykával vagy aranyos asszonykával, mert rögtön megvan a harag, rögtön szemünkre hányják: te hi­teten vagy, másoknak udvarolsz, másokat szeretsz! Pedig az embernek aféle pajzánság eszében sincsen. De bezzeg ha az asszonyokat körülrajongják az ud­varlók, ez meg van engedve, ez szabad, e fölött a férjeknek kötelességükké van téve hivatalos képpel örvendeni. Ilyen az asszonyi logica. De hová tévedtem ? hol marad Emmuska ? kérdi a nyájas olvasó. — Jaj kérem alássan Emmuskárnak jelenleg nagyon sok a dolga, — főz, vagy talán már mosogat, vagy bábuinak veti fel az ágyakat, azokat a piczike ágyakat, melyeket a karácsonyfán hozott a kis Jézus. Ez idő alatt csak azt akartam bizonyít­gatni, hogy Emamuskából nem lesz ám olyan, mint az a bizonyos gümöri asszony, mert már is engedel­mes, szelíd, jó lélek s eme jó tulajdonságok később mind jobban csak szilárdulni fognak. Emmuska, ez idő szerint nem oly szép még, mint a­milyen szép válik majd belőle. Rajta valószínűleg be fog teljesedni az a hagyományos vélemény —■ bár nem vagyok babonás, hogy jósló lenni ki­vált­kozzam, hogy az a leány gyermek, ki zsenge korában igen szép, kifejlett korára szépségét veszíti, s viszont, ki gyermekkorában kevésbbé szép, meglepő széppé fej­lődik idővel. Barna haja, homloka, fekete szeme, orra, barnás arczszíne az atyjáé ; szájacskája, ajka, gyengéd finom termete, csicsergő nyelvecskéje az anyjáé; az r betűnek kissé selypes kiejtését nagy­anyjától, kitűnő eszét mindhármoktól örökölte . . . s leirhatlan kedvességét? jóságát? . . . őrző angya­lától. Mint emlitem, kissé gyenge termetű ugyan, de idegzete kemény, akaratereje bámulatos. Nem egyszer történik, hogy szülői több jó barát társaságában — s egészségi szempontból gyalog — a város mellett mintegy három kilométernyi távol­ságban fekvő erdőcskébe kirándulnak, mikor is Em­muskát minden alkalommal magokkal viszik, s a gyermekre nézve nem épen csekély utat úgy odam­e­­net mint visszajövet minden megerőltetés vagy fá­radtság nélkül teszi meg, sőt azok felett, kik esetleg fáradtságról panaszkodnak, még mosolyogni szokott. Egy ízben éjnek idején hanyatt homlok lezuhant kis ágyáról. Mamája, ki még hírlapot olvasott az asztali lámpa mellett, a nagy zajra felriad, rémülten tekint gyermekére, ki jajkiáltás nélkül mozdulatlanul fe­küdt a padlón. — Talán szörnyet halt! — Aggoda­lom teljesen közeleg feléje a lámpával s a kis hamis a helyett, hogy sírna vagy jajgatna, nevetve fel­kiált­ott : — Megijedtél anyuskám ? — oh kár volt, nem fáj semmim, csak egy kicsit lepottyantam. Aranyos gyermek ! Különben mi igen jó barátok vagyunk. Ugy­e, kis hamis ? — Szemébe is néznénk ám annak a vak­merőnek, a ki az ellenkezőt merné állítani. — Kit szeret legjobban az Emmuska? kérdezem egyizben tőle. — Az anyuskát, felesé jó kedvvel. — Hát még? — Az apuskát. — És aztán ? — A nagymamát is. — S mást senkit ? — De igen, a babámat, tudja, a melyiknek le­tört a feje. — Ejnye és ezenkívül mást senkit ? — vallattam tovább. — Oh maga ! — miért kérdezi ?­ — Szeretném tudni. — Hát a bácsit. — Melyik bácsit lelkecském a sok közül ? — Ejha! de kiváncsi, hát — hát — hát az Elek bácsit, tudja ! — És valóban szeret engem ? — Nos ? hát miért beszélgetünk egymással ? — Jó. De hogyan szeret engem ? — Nagyon. — Milyen nagyon? — Mint a galamb a tiszta búzát. — Csak úgy ? — oh ezzel nem vagyok egészen megelégedve. Tudja-e kicsikém, hogyan szereti a ga­lamb a tiszta búzát? — Hogyne tudnám , hát nagyon ! — Igaz, nagyon, de mégis csak úgy szereti, hogy megeszi. Hát így szeret az Emmuska engemet ? — Ejnye! menjen maga Jósz bácsi, csak tréfál­kozik velem ; no ne féljen, nem eszem meg, már meg­ebédeltünk. Más alkalommal tenyérnyi nagyságú horgolt mun­kával kezében teljes önelégültséggel s dicsekedve így szólt hozzám : — Ugy­e szép ? — Nagyon szép, s mi lesz belőle? — kérdezem. — Ágyterítő. — Olló! — s mikor készül el vele? — Nem sokára. S hol tanulta ezt a szép munkát ? — Minő kérdés? — hát a Fodor néninél.

Next