Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-03 / 23. szám

X. évfolyam. HELYI ES VID Előfiz­etési Ára : évnegyedre............................1 házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. frt 50 Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) Hirdetések: Ny ilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvez­ményben részesülnek sora........................... Bélyeg illeték minden beiktatásnál 3­30 kr. ij >0 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik­ utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bér­mentetten leve­leket nem fogadunk el. Nagy úr a „muszáj“! Ingens telum necessitas: roppant fegyver a szükség, mondja Livius. Elmondhatjuk ezt ezúttal a dohányról — a kevéssé méltatott — de közegességi szempontból nagyon is figyelemre méltó czikkről. A jobb módú vagyonosabb osztálynak fo­galma sincs arról, hogy mit »pipál,« hogy mit sző magába a szegény sorsú ember. Hát még ezután­ midőn fokozatosan mindig — és mindig — drá­gábban kell megfizetni, azt a csekély élvezetet, melyet a trafikdohány nyújt. Fölösleges ugyan mondanunk, hogy trafik­dohány, mert lehanyatlott már a szűzdohány csil­laga ; a dohány — trafikdohány, az már most egyre megy, de nem mindegy az, hogy rossz és drága. Széltében, hosszában hallottuk ezt; a sziva­roknak és finomabb dohánynak hiányait gyakran szellőztették a lapok; elítélte a közvélemény, pe­dig hány ember van, aki a komisz dohányt még nem is ismeri, hány írástudó, aki azt még figye­lemre se méltatja. Pedig illik és kell e tárg­gyal foglalkoznunk. A vagyonosabb osztálynak, különféle minő­ségű dohány áll rendelkezésére, de a szegény em­ber oly dohánynak csúfolt valamit kénytelen füs­tölni, a­mel­lyel bízvást rabokat lehetne vallatni, ha a rabok legnagyobb része már előzőleg meg nem szokta volna az önkínzás e­lemét. A kormány folyton szigorúbb rendszabályo­kat alkalmaz a dohánycsempészet megakadályo­zására — és ez a maga rendjén van ; azáltal azon­ban, hogy közeges, nemcsak kimondhatatlan rossz dohányt árultatnak a tőzsdékben, hanem ráadásul a dohány ára most még magasabbra emeltetett, oda kényszeríti a dohányost, hogy még addig se nyújtózkodjék, a­meddig a takarója ér, vagyis, hogy egészen le­mondjon róla. Igaz ugyan, hogy a szegény ember, aki 30— 50 kit ad egy kiló éretlen, füstös, csempészett alj­dohányért, okosabban tenné, ha egésségére nem annyira ártalmas káposzta-, dió-, vagy tormaleve­let pipázna ; — dehogy vegye tőle rossz néven va­laki, ha nem a tőzsdéből fedezi szükségletét, midőn ott még drágábban kell megfizetni a rosszabbat. A tőzsdékben ugyanis a 3, 4 kros pakliban, leszámítva az ujjnyi vastagságú kocsányokat — sokszor lehet — port — spárga darabokat, kü­lönböző szőröket stb. találni; néha olyan kevés benne a tiszta dohány, hogy erősebb dohányzó­nak kevés belőle egy napra 9—12 kr­­ára, s ez is oly rossz, hogy füstté válva, megromlik a közeli légkör tőle. A három kros csomag tiszta dohánytartalma átlag véve 15—18 gramm, a négy krosé 20—­24 grammra tehető. Szék­ig panaszkodunk az uzsorá­sok garázdálkodásáról. És méltán, mert ezeknek is nagy részük van a nép tönkretételének ádáz mű­vében. Ők mesterileg értenek ahhoz, hogy mikép lehet 10 forintból százat csinálni, vagy olcsón pa­raszt telket vásárolni. Ez az ő mesterségük! Az egyik ügyesebben, a másik kevésbbé ügye­sen, de mindegyik csak bizonyos — a csalás el­­palástolására szolgáló — manőverek segélyével teszi. Kevesen oly ügyetlenek, hogy rajta lehetne őket kapni. Igen sokszor éppen azok, a­kik a nép javát szívükön hordják és sokat beszélnek róluk. Azt azonban észre sem ves­szük, hogy a do­hányjövedék mily üzlet, s mily rendkívüli uzsora­nyereményen alapszik ! Mint jó hazafiak békével tűrjük, sőt észre sem ves­szük, hogy a legros­­­szabb trafikdohány ára kgramonként 1 frt 60 kr.­­tól 2 frtig váltakozik, vagyis, hogy 100 kilót 160— 200 fiiért árulnak abból a dohányból, a­melyért a kincstár a termelőnek alig fizet többet 8—10 fo­rintnál. Ily körülmények közt elvárhatnék, hogy a kincstár jobb, tisztább és olcsóbb dohányt juttatna a népnek, ha már egyszer az egyiket felemelte, pótolja azt a másikkal s így a legtermészetesebb után elejét lehetne venni annak, hogy a dohány­­szükséglet jogtalan úton ne szereztessék be. Mert annak az ellenvetésnek, mely a mint a kis lutrira, úgy a dohányzásra is szokott alkal­maztatni : »ne tedd, ha rossz, — senki sem kény­szerít reá« nincs értelme ; a tapasztalás bizonyítja, hogy ily káros passziók elhagyásához megkiván­­tató erély szükségeltetik, ez pedig a miveltöbb osz­tálynál sem gyakori, annál kevésbbé várható te­hát a nép emberénél. Volt idő, a midőn a dohányzás fejvesztés terhe alatt tiltva volt s mégis akadtak, a­kik az él­vezetnek hódoltak; nem csoda tehát, ha ma az emberek túlnyomó száma dohányos, hiszen csak az ember feje kábul el a dohánytőzsdékben árult lassú méregtől. Nagyon is el kellene már, hogy ma, midőn a közegészségügyet oly nagy figyelemre méltatják legalább a jó áruval, a jó minőséggel súlyoznák el­len azon különbözetét, a­melyet a dohány árának felemelésével okoztak ! Kovách­ Ö. A JACZI KÖZLÖN­Y­ TARCZA-JA. Ur-napján.*) Jézus dicső lakodból földre szállván, Szenvedni kínt oly édes volt Neked, S hogy üdv mosolyogjon a bűnös világra, A gyászkereszten végzéd életed, * S patakban omlott drága véred árja Nekünk az élet ajtaját kitárja. Széttörve már a bűn nehéz bilincse, Mely annyi ezredéven átkarolt; Fölszálltád könyzáporát szemünknek, Mely égő arczainkon egyre folyt: Legyőzted a pokolnak vad hatalmát, Remény — s hitünknek elnyerők jutalmát. Függvén keresztfán Isten Egyszülöttje ! Valál miértünk a véráldozat, Szerelmed itt sem lelvén meg határát, Nekünk Te étkíil nyújtod át magad, És fátyolában a kenyér színének, Mint Istenembert zengve áld az ének És merre nép lakik földünk határain És merre ajk zeng hála éneket, A koldus és király az égi Szentség Magas titkában térdet hajt Neked S könyörög: mit látni nem szabad szemünknek, Pótolja fénye lángoló hitünknek. Az ember itt szokott erőt keresni, Hogy győzni tudjon a hűn ostromán, S kerülvén a gonosznak cselszövényit, Erényfüzér viruljon homlokán ; És véve tested, — ő, ha sírba szállá, Örök dicsőület legyen halála. Sujánszky Antal. Egy hires váczi tenorista. Jeles emberekben Vácz nem valami nagyon bővelkedett; különösen azon a téren, amely széles a magyar hazában évszázadokon parlagon hevert. *) Mutatvány a »Százszorszépek« czimű­ könyvből. Mikor a század első évnegyedéből a pesti hangász egyesület legelső mozgalmait olvassa az ember, szinte mosolyog azon naivság fölött, mel­lyel a jó Rothkrepf Gábor a koronként fel­­ merülő eseményekről a közönséget értesiti, s za­varba jön, várjon nem inkább az író sokoldalú képzettségével mentse-e kezdetleges műveltségünket, vagy minden teketória nélkül mondja ki, hogy hát bizony nagyon hátra maradt a magyar?! Bartalusnak Mátrai Gábor felett tartott em­lékbeszédéből vettem hírt legelőször Roszner tenorista felül, mint a­ki Váczon született s élet­rajzát Mátrai irta meg valahol a „Hasznos Mulat­ságokban.“ Kerestem azonnal a Szinnyei „Reper­tóriumában“, hogy hányadik évfolyamából olvas­hatnám ; azonban sajnálattal láttam, hogy azokat Szinnyei meg nem szerezhette, mert e folyóirat 1825., 1840. és 1841. évi teljes s az 1827. évf. I. fele hiányoztak Budapest nyilvános könyvtáraiból; az „Illustrierte Zeitung“ pedig, miután 1843-ban indult meg, még nem vehetett tudomást Rosznerről, akinek hamvai akkor fájdalom, két év óta pihentek a stutt­garti sirdomb alatt. Roszner Ferencz 1800. szept. 2 án született városunk területén, ahol édes atyja egy itt időző cs. kir. hadseregben szolgált, s családi néven Roszniknak nevezték. Ferenczünk vette fel jobb hangzás kedvéért a Roszner nevet, midőn Bécs­ben a világot jelentő deszkákon maga iránt álta­lános figyelmet és érdeklődést keltett. Édes­atyja névváltozásába beleegyezni semmi szin alatt nem akart; de ellenezte azt is, hogy énekessé legyen, habár a gyermeknek a zenében és énekben való első kiképeztetését ő eszközölte s általában véve nem állt útjában, hogy a fiú, mint iskolás gyermek Pesten a belvárosi plebánia-tem­­plom karzatára énekelni járjon. Mint gondos csa­ládapa tudniillik olyan pályát szánt Ferencznek, a mely után biztosan élhessen, azért tizenötéves ko­rában Bécsbe adta egy előkelő kereskedőházba s mint kereskedő tanuló éppen e nagy világ vá­rosban érezte legelőször az ellenáll­­atl­an vágyat a művészet iránt, minek utánna ott a szent István­templomban nehány classicus misét végig hallga­tott s az úri társas körök által rendezett nehány pompásan sikerült concerten a közönség közt részt vehetett. Résznerünknek ezek szerint első gondja volt Preindlt, a székesegyház kitűnő karnagyát keresni fel, s engedélyt kérni tőle, miszerint a chorusban énekelhessen, amely kivánságát a mester szives készséggel teljesítette is. Minél nagyobb tökélyre emelkedett az ifjú dalnok hangja, annál jobban égett keblében vágy, hogy egykor méltó lehessen szinpadon tenni a kísérletet, mire többen ösztönözték is; csupán egyet­len lény volt akinek fenyegetései folyvást vissza­tartották s ez a szigorú édes atyja volt, aki az ő jö­vőjét bánatosan már-már eljátszottnak tekintette. Mi hatalmasabb azonban, mint az emberi szen­vedély, kivált ha az ifjú még hivatott művész és felül rá szerelmes is? 1820. julius havában ér­kezett el a boldog est,*) a midőn magát Roszner a bécsi lipótvárosi szinházban bemutathatta s oly határozott sikert aratott, hogy Weigl rögtön az udvari operához szerződtette s a sokaktól irigyelt váczi ifjúnak leczkéket adott. 1820—1823. években a Körtnerthor mellett levő szinházban énekelt s azáját Turbani hollandi származású énekesnőt az oltár Flórát, egy elé vezet­hette s magának boldog családi kört alapított. A színházat időtájban Barbara vette ki ha­szonbérbe, a­mely ügy Rosznerre nézve hátrá­nyosnak látszott, minél fogva nejével ennek szülő­városába Amsterdamba költözött, a­hol két évig működött, majd visszatért Németországba és Braun­­schweigban élt rövid ideig művészetének. Rosznert 1829-ben már Angliának fővárosában Londonban tapsolta a hálás közönség: nagy és általános tetszés közt szerepelt annak színpadán ; majd visszatért Amsterdamba s innen Brüsszelbe babérokat aratva mindenütt. Nem a nyugtalan *') V­urzbachnál okvetlenül hibásan áll 1830. Tenoristánk akkor már Londont is megjárta. Findura.

Next