Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-27 / 52. szám

XIII. évfolyam.­­]LÓFIXF/rí:M­ Áfk­.4. negyed évre I írt *10 kr. híí7.1 inz. hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám­ára : I0 kr. Kapható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyüirky ház.) s%e11 k i: sz r » se<i és ifi íróin­vítal: Vácz, Gasparik­ utcsta 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. HIRL EVELEK : jutányosan eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. \ y­i I f­l­é­r : sora...........................................................30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. 52. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS Vácz, 1891. deczem SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési felhívás A „VÁCZI KÖZLÖNY“ XIV. ÉVFOLYAMÁRA. Lapunk jelen száma utolsó lévén ez évben, bátorkodunk olvasóinkat tisztelettel felkérni, mi­szerint lapunk jövő évi XIV. évfolyamára előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. A múltban való működésünkkel beszámolni fölöslegesnek tartjuk, mert erre legilletékesebb leírő olvasó közönségünk. Mindig a város érdeke, a közügy, s társa­dalmunk emelése volt a czél, mely szemünk előtt lebegett s mely tollunkat vezérelte. Mindent elkövettünk, hogy lapunk minden befolyástól menten a közérdeket szolgálja, a közvéleménynek legyen szószólója. Anyagi haszonra nem számítva, minden mellékérdek nélkül tartottuk fen lapunkat, me­lyet a múlt idők mostoha körülményei között csak­is azon előfizetőink jóakaratú támogatásá­val tehettünk, kik mindig hűek maradtak lapunk­hoz, kiket semmi melléktekintet el nem tánto­ríto­tt attól. Lapunk szellemi vezetését illetőleg az elmúlt évben is iparkodtunk azt azon színvonalon meg­tartani, melyen az előző években volt és dicsek­vés nélkül állíthatjuk, hogy az a legjobb vidéki lapok között méltó helyet foglalhat el. E részben nagy segítségünkre volt ama kö­rülmény, hogy városunk sok előkelő fér­fiát la­punk munkatársai között üdvözölhettük, s midőn­­ e helyütt hálás köszönetünkkel adózunk nekik, kérjük továbbra is szíves közreműködésüket. Munkatársaink sorában voltak : Biringer Já­nos, Bognár Mátyás, Butcsek István, Bercsényi Dezső, Droppet Károly, Findura Imre, Fodor Imre, For­tun­er Elek, dr. Frey­singer Lajos, Gaál Pál, Gegus Dániel, K­ritz Béla, dr. Kiss József, Kiss Angela, dr. Kovách Ödön, Kőszegh­y Árpád, Lévay Mihály, Lovászy Nándor, Mintzér József, Némedy Imre, Porubszky József, Révész István, Reiser Béla, Szekeres Ferencz, Stigliczy József, Tragor Ignácz, dr. Varázséji Béla, Varga Mihály, Viz Zoltán, V. Gaál Karolin, Vörös Julianna, dr. Zechmeister János stb. Azon reményben, hogy eddigi munkatár­saink a jövőben is segítségünkre lesznek, ipar­kodni fogunk a „Váczi Közlöny“-t, mely már tizenhárom éve szolgálja városunk és a vidék érdekeit, ezek érdekeinek szószólójául tovább­ra is megtartani, s nem fogunk kímélni sem munkát, sem fáradságot, hogy olvasóink igényeit kielégítsük, s óhajait teljesítsük, és mind­ezért csak közönségünk anyagi támogatását kér­jük, mert e nélkül lap egyáltalában fenn nem állhat. Kérjük tehát t. olvasóinkat, hogy lapunkat minél szélesebb körben terjeszteni szívesked­jenek. A „Váczi Közlöny“ előfizetési ára negyedévenkint.................................s írt 50 kr. Helybeli előfizetőink a Lapkihordónál a nyugfa átvétele mellett, a vidékiek pedig postautalvá­nyon eszközölhetik legczélszerűbben előfizeté­seiket. Egyúttal kérjük mindazokat, kik hátralé­kukat eddig be nem küldötték, szíveskedjenek azt mielőbb kezeinkhez juttatni. Isten velünk ! Varázséji Gusztáv, a »Váczi Közlöny« szerkesztője és kiadó-tulajdonosa. A „Váczi Közlöny“ tárczája. Merengőhöz. Csacsogva futkosó patak Vizén merengni láttalak ; Mosolyra nyíltak ajkaid A mint úszkáltak a halak kezed, föl­­ég Télé meredt, imát rebegve térdelés, Suttogva mintha játszanék S sziszegve fújt az őszi szél. A szél sóhajtva távozott, A hold mezőn lenéze rád, Imára zárt kezed miért . . . Miért nem fontam én is át, Hebegtem volna én is ott Imát az égi szent kegyért, Hogy Istenünk ne hagyjon el, Ha bánk fullánkja már elért, Hogy életünk’ a szép tavaszt Ne dúlja szerte földi kín, S vihar ne zúgjon el soha Szerelmünk lágy hullámain. De néma vész küríte meg . . . Nyugalmat lelni tértem én , A hegyre föl... kereszt tövén, Hol újra éled a remény . . . Imára nyíltak ajkaim Feléd ragadt a képzetem Nem égbe szállt az én imám Hozzád . . . te voltál mindenem ! Zólyomi György. A fecskéhez. Te fecske, tudsz gyorsan repülni, Repülj szülőföldem felé, A melyből engem, mostoháját A végzet messze terelé ; Keresd föl annak hajlokát, kit Imádok úgy, mint Istenem, Vidd el neki, add át neki majd Édes, szives üdvözletem ! Mondd meg neki, hogy szivem érte Ver s hogy csak érte élek én ; Hogy sivár, puszta éltemet csak úgy tartja fönn még, a remény; Hogy átkozom a végzetet, mely Elrabla tőle engem­et, Hogy mindig vissza-vissza vágyom Láthatni őt, de nem leh­et.­ Kérdezd meg őt, ha szeret e úgy, Mint a midőn eltávozok ? Mert régen elhagyom az otthont. Hég elszakadtam tőle, rég! — S kérdezd tovább, megőrizé-e Szivében még emlékemet, S Ígéretét megtartja-e, hogy Sírjáig is mindég szeret ?! . . . Fecském, te tudsz gyorsan repülni, Siess szülőföldem felé, A melytől engem, mostoháját A végzet messze kergető; Keresd föl annak otthonát, kit Imádok úgy, mint Istenem, S ha föltaláltad, mondd el ezt mind, S add át szives üdvözletem ! Mintzér József. Karácsony ünnepén. Az egyház lelke elé varázsolja azon szent időt, melynek teljében emberré lett az Isten. Az isteni Megváltó születését ünnepli a keresz­tény világ. A templomban az angyali ének di­csősége zeng s otthon a családok szent tem­plomaiban az ég boldogító békéje frigyesül a szivekkel. Hittől égő keblünk szinte érzi a negyedik ezredév sóvárgó embereivel az Isten lejövetelé­­nek idejét, Bethlehem sötét éjjelében világos­ságot lát szemünk; karácsony éjféle s vele a megtestesülés szent és nagy titka megsúgja ne­künk, hogy az Isten emberré lett, az Ige testté len s a zaklatott emberi szivnek örömrepesve mondja aztán szent János apostol: Láttuk őt, hallottuk Őt, kezeinkkel érintettük Őt s elra­gadtatva szive felett pihentünk! És milyen szerényen jelenik meg! Hasítsd ketté az eget és jöjj! — kiáltá Izaiás,] és Izrael visszhangozza Palaestina hal­main : Harmatozzék az ég és n­yiljék meg a föld, és jöjjön az Isten! — Jelenjél meg te, a kígyót megölő rejtélyes gyermeke az égnek, ki­ről Virgil, a költő, dalolt nekünk! (Virg. IV. Ecolog. 4—10. o.) Tűnjél már elő Zsidóország­ból Tacitusnak férfia (Annales V. 13.) s ala­ Karácsonyéji álom. Kopogtatnak. — Szabad! — Mit akar édes barátom? Én sze­gény ember vagyok! Nézzen csak körül, várjon mit lát a nyomorult viskóban? Egy gyalultan deszkapadon al­szom , jégcsapok közt dolgozom, s­­ i széllel egy tanyán lakom. Tarsolyom üres, tehát mit kíván ? — Csak pih­enni vágyom. Nagyon megkergettek azok a gonosz emberek, s ne kívánja, hogy ilyen fer­geteges időben künn az Isten szabad ege alatt kelljen­­ dideregnem ! — Jól van ! A jó embereknek ugye nem kell pa­lota? A testvéri szeretet kis kunyhóban is elfér. Elpi­henünk majd a zizergő szalmán, s milyen jól fog esni, h­a hallj­u­k a zivatar rémes bömbölését! Álmodtam szépeket, láttam csodás dolgokat. Ró­zsás utakon jártam, hol a csillagok köröttem lebegtek, s vezettek messze, igen messze! — Egy csodaszép kertbe jutottunk, hol fölséges illat, az azúr kék ég, a tarka virágok, s­­ a szebbnél szebb madarak csicsergése oly hangulatba hozták lelkéinél, hogy a tündérek bájos ligetében kellett magamat képzelnem. S valóban ara­nyos tündérek vettek körül; gyönyörű nymphák haj­longtak előttem, s mintha királyuknak választottak volna, megkoszorúzták homlokomat; vidám dalokat énekeltek, bohókás tánczokat jártak, s lassan azon vet­tem észre magamat, hogy én is velük vigadok, és ez édes mámor karjai közt olyan szép volt az élet! De hát mi történt ily hirtelen ? Hova bujdostak e csoda tündérek? Mi zörgeti ezt az összezúzott ablakot? Talán magam vagyok újra ? — Nem! nem! Rajta fiuk vigadjunk! Mulassunk a világ nagyobb örömére! Hi­szen nem látjátok, hogy zsebjeimet aranynyal és ezüst­tel tömték meg a víg czimborák s most útnak eresz­tettek, hogy ki vegyem részemet a világ aranykedvéből is! El a nagy világba! Eladom a keserűséget, hogy ne legyen panaszom senkire. Szivem ég a vágytól, be­járom az egész világot, s ha majdan visszatérek, bol­dogan tekintek az édes jövő elé! Sötét éjszaka volt, mikor útra keltem. Féltem, hogy hitelezőim észrevesznek, s akkor jaj az én nyo­morult bőrömnek! Bujdokoltam czéltalanul, s nem volt, a­ki megmutatta volna, melyik lesz a jó út, hol leg­­egyenesebben jutok c­élomhoz. Egyszercsak egy kiálló sziklaoromra jutottam. Szédülve néztem a tátongó ör­vénybe, honnan csúnya ördögi alakok tüzet okádtak felém. Befogtam fülemet és szemeimet, hogy ne halljak és ne lássak semmit. De ime mégis fölhatnak hozzám a szörnyű nyögések, látom a tüzes nyelveket, melyek már-már arczomhoz érnek, s óh borzalom­ egy óriás karon ragad, megmotozza zsebeimet, arczni üt, megté­pázza fürtjeimet, s aztán a mélységbe taszít. — Arczo­­mon a vér bugyog, karom összezúzódott, lábaim meg­merevedtek. Csúnya kígyók ágaskodnak felém, s nyúj­togatják undok nyelvüket; var­angyos békák kuruttyol­­nak, boszorkányok söprükön tánczolnak, a csontvázak megelevülnek, s ölelésre nyújtják sovány karjaikat. Én visszatántorodom a borzalmas tömeg közé, s várom a vigasztaló halált, mely karjai közé fogad, s elvisz oda, honnan csak a föltámadás napján leszen újra ébredés. De im lassan elhúzódik a tömeg, s még visszate­kinteni sem merészelnek. Talán megundorodtak tőlem ezen irtózatos lények is, s azért húzódtak a messze­ségbe, hogy onnan annál nagyobb kedvteléssel gúnyol­hassanak ! — Nem­ egy szép férfias alak korbácsolta szét őket, hogy könyörületet gyakorolhasson az elha­gyatott szenvedőkön, s kimossa vérző sebeket, be­­i­eges­sze a széttört csontokat, s azután uj csatára kész­tesse a vándor halandókat. — Ki vagy te jó lélek ? mutasd meg arczodat! Nyújtsd áldott jobbodat! hadd csókoljam meg ezerszer . . . százezerszer! Lapunk mai számához félív melléklet van csatolva. uai

Next