Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862
1862-04-20 / 11. szám
Délután három óra lehetett, mikor az anyasas a légből aláereszkedvén, a perczben midőn fészke felé fordult, rá lőttem. — Golyóm halálosan találta ugyan, de eséséből mindinkább meggyőződtem, hogy e madárra az enyémnél hathatósb és biztosabb lövés szükséges , mert emlékezve minő kicsinynek látszott azon pillanatban, mikor puskámat elsütöttem, világos jön előttem, hogy a távolságban csalódtam s hogy ha hatással akarok találni, még a lövés előtt kis ideig várnom kellett volna. Ezután, messze körül nem tekinthetvén, még három óra hoszszát töltöttem leshelyemen azon reményben, hogy a hímsas is majd előjön, mert tapasztalásból tudtam, hogy a sasok, ha nem is szokták mint más madarak bizonyos időtájban fiaikat etetni, mégis vagy korán reggel, vagy a délutáni órákban s nem este járnak fészkekre. Hat órakor folytonos esőzés közben odahagytam leshelyemet, hogy felkeressem az elejtett anyasast ; de szándékommal fel kellett hagynom, mert a sürü gerély, mély gödrök s ágbogas bokrok tökéletesen elzárták a járást azon hely felé, hol zsákmányomat gyanítottam. Meg volt-e dermedve vagy csak sebesítve? nem tudtam, de annyi bizonyos volt, hogy az utóbbi esetben a keresést nem lehet holnapra halasztanom. Az bántott leginkább, hogy puskámat nagyobb golyóval nem töltöttem s a fél éven át folytonosan ama kellemetlen, ki nem elégítő okoskodásokon tépelődtem, melylyek a vadászt akarata ellen is foglalkoztatják, ha vadászata színterét bizonytalan eredménynyel kell odahagynia, sőt mire valahára elaludtam is, csupa kedvetlen álmokkal volt dolgom. Junius 15-én. Az eső az egész éjen folytonosan szakadt s még reggel sem állott el, minek folytán csak nyolcz órakor indúltam Weberrel s embereivel sasomat keresendő, a veres szikla felé, melly Rohrmoostól jó órajárásnyira fekszik. Szerencsémre s nagy örömömre alig negyed órai járáskelés után egy sziklaüregben rá is akadtam s pedig épen azon a helyen, mellyen már a megelőző esten keresni akartam. Azt azonban, hogy a lövésre azonnal dermedten ide esett-e , vagy csak sebesülten czepelődött e helyre s úgy múlt ki , semmi jelenségből ki nem tudhattam. Kellemes hangulatban, de bőrömig átázva Rohrmoosba visszatértem , mert az esőt olly sűrű köd váltotta fel, hogy e napon új kirándulásra még csak gondolni se lehetett , s így egyéb teendő hiányában sasomat szántottam meg s készítettem el, hogy kitömetés végett másnap Münchenbe küldhessem. Estefelé midőn az ég szépen kitisztult, sétát tettem a völgyben. A hímsas felmérhetlen magasan lebegett fejem fölött a légben , hol őt meglátva és sokáig követve , leírhatlan kiváncscsal s nyugtalansággal gondoltam a közeledő reggre. Június 16-án. Reggeli 4 óra, felséges tiszta idő. Amint leshelyem felé mentem , láttam a sast szédítő magasságban az eget hasítani, de nem fészkefelé tartott s így mintegy két óra múlva eltűnt szemeim elöl. Most a Rothe Wand felé vettem utamat , de még mielőtt leshelyemet elfoglalhattam volna, sasom ismét megjelent, az ágakon keresztül megpillantott s villámgyorsan csapott le felém. Amint azonban mintegy 80 ölnyire volt tőlem, rögtön megállapodott, mintha tudta volna, hogy tovább már nem tanácsos jönnie, mert amint 60 ölnyire lesz, rálövök és harántos irányban ismét fölemelkedvén, távozott. E támadást ezután még