Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-04-20 / 11. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. Szerda, april 20. 11. sz. Nyolczadik évfolyam 1864. Norvégiai vadászaton. (Báró Fortuné de Malet de Coupignytöl a „Jour. des Chasseurs" után). 1861. év május havában elhagytam Lille-Hammert. Szórakozottan szem­lélve az úton útfélen kínálkozó természeti szépségeket, nagysebesen átfutottam a gyönyörű guldsbrandali völgyet, mellyet számtalan folyam s patak hasít; utam sie­tős volt, mert remek vadászatokat fértek nekem a Dovre-sjelesben. Végre 24-én estefelé átléptem a jerkini állomás küszöbét.... Álmatlan éj után 24-kén reggel elhagytam a roskadozó fogadót, kisérve, illetőleg vezetve egy kalauz által, kinek segedelmével számos siketfajdot kell vala elejtenem. Legelébb is olly gyalogúton jártunk, melly sikamlós vala, mint a dicső­ség, innen kevésbbé sikamlós ugyan, de annál posványosabb ösvényen haladtunk, m­ig végre rögtön jobbra fordúlva egy szakadozott partú, nedves szakadozott szik­lájú bércczel álltunk szemben, mellynek megmászását, a legszenvedélyesebb hegy­járó sem kisérti meg, mind a mellett mi megtevők. Kalauzom fogta a fegyveremet s kezdett haladni — félig térden, félig hason. Én négykézláb követtem s körülbelül egy órai illyetén izomüdítő gyakorlat után, meglehetősen összefüggő területre jutot­tunk. Még néhány lépés és vágásba törtettünk, mellyben a tova haladás hasonlíthat­­lanul könnyebb vala. Alig lépünk ötszázat e vágásban és megállít egy idegenszerű kiáltás, követve a vadgalambéhoz hasonló búgástól. Megállva neszeztem; a hang hol rekedt volt, hol fennen szóló; kalauzom rámtekintett. Ez siketfajd! mondá, intvén, hogy leüljek. Én engedelmeskedtem. Erdőben voltunk, fenyőktől körülvéve, mellyek az eget elzárták szemünk elől. Kalauzom, ujját a szájába téve felelt a siketfajdnak, mellynek kiáltását meglepő hűséggel utánzá. Valamíg kiáltott az erdő néma lett; a siketfajd kétségkívül fülelt. 11

Next