Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-05-30 / 15. szám

közeledett a grófhoz, ki is az őskorból fennmaradt vastag dőlt bikkfa mögé állva, várta szokott biztos lövésével ellenét. Az első eső, a folytonos eső következtében csütörtököt adott, a másik nem tévesz­tette ugyan czélját, de a halál nem követte azt nyomban. Ekkor dühösen neki rontott a kan, de a közelében felállított gazdatiszt Kormány Mihály tapasztalt vadász, közibök rohant, s rá sütötte mind a két csövét. Még ez sem volt elég, s a vizmosás szélén álló tiszt abba nagyhirtelen bele­ugorva, ott feküdt a kan szomszédjában, mellyet rohama, mellyel ellenségére tört, szintén bele­sodort. Képzelhetni, milly hamar suhant ki kényelmetlen téte-a-tete­jéből tiszt uram, de nem ugy­a van, mert három golyó járván keresztül testén, ott adta ki páráját. Grófi barátom pedig az alatt­a dőlt fa mellé szépecskén lelapulva várta be nem egészen nyugodt lélekkel a dolog kimenetelét. Pour la bonne bouche még egy eseményt, melly múlt év november havában, Zemplén-Krajnya közelében, Csircs nevü Sárosmegyei faluban, a falusi kondás és egy kan közt történt. A kondás este felé haza hajtja a falu sertésnyáját, midőn e közt egy búgó vadkant vesz észre, megütközve az európai műveltségben részesült kondás ezen ép olly merész mint szemtelen mésalliance-on, főbe koppintja a kant baltájával, de ez sem veszi tréfának a dolgot, és olly vágást tesz a kondás altestére, hogy az sebébe több heti kínos szenvedés után belehalt. Számos illy galant kan esetet jegyeztek már fel erdeink rengetegjei, mi utoljára is csak oda mutat, hogy ez az a valódi Archimedesféle sarkpont, melly körül a világ forog! B. R. Vegyes. — A pesti regatta junius 6-án öt óra után egy negyeddel veendi kezdetét. A gőz­hajók a pesti rakparttól 11/4 órakor indulnak el a nézőkkel s a versenyek 5­- kor megkezdődvén, 8 óra előtt végződnek. 8 órakor indulnak a nagy gőzösök a Margit­szigetre, hol 9 órakor nagyszerű tűzijáték, azután fényes tánczvigalom leend s az eb­ben résztvettekkel 101/2 órakor az első, 11/2 órakor a második gőzös indul vissza. Helyárak a gőzösökön : páholy 4 személyre 12 frt, első hely 2 frt, a pénztárnál 2 frt 50 kr, második hely (számozott ülés) 1 frt, a pénztárnál 1 frt 30 kr. Jelvény a pá­holyok melletti helyre 5 frt. Jegyek a nemzeti Casinóban s több helyen is válthatók, mint ezt a falragaszok is jelentik. — Cygnet a bécsi versenyek után gróf Batthyány István — P­i­g­d­o­n Kotze úr birtokába ment át. — A Frix de l'Empereur határozott kedvencze D­é­l­i­a­n­e volt, mellyet a franczia Derby valószínű nyertesének is tartottak. E három éves kancza még nem fu­tott s a mi kedvenczé tette, az a West-Australian vér s tulajdonosának Lupin úrnak benne helyezett feltétlen bizalma volt. Május 14-én azonban a párisi gyepen megje­lenésekor az általános bizalom enyészni kezdett, mert se alakja se actiója nem meg­nyerő s némileg La Toucquesra emlékeztetve azon fogalmat kelti, hogy az illyen lo­vak vagy kitűnők, vagy valóságos dögök. Es Délianeról ez utóbbi bizonyult a Prix de l'Em­pereurben, mellyért 10 három éves ló indult. Plutus és Monitor gyors iram-

Next