Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867
1867-01-10 / 01. szám
o nos rezgés közben a körüle lévő tárgyakat egész dús színezetükben visszatükrözteti, magasra fellocscsanó hófehér habokkal borítja el. E gyönyörű kis zuhatag medrét egyik oldalról eleven zöld gyep, a másikról félig korhadt villámsújtotta ős fatörzsek s a hegyről leomlott kődarabok szegik körül; ezek háta mögött pedig nyúlánk bükkök és gyertyánok kékes szürke héja szinte aranypirban csillog a lombok alá lopódzott nap sugaraitól, mig a lenge gallyak sokszor egy felszökő habfacsalék által megingatva a tó vize fölé szerelmesen hajlonganak. Akkor midőn a szomszéd várban magyar királyok fényes udvart tartotok, a közel vidék ezen legkellemesb pontját délczeg leventék s bájos úrhölgyek bizonyosan gyakrabban látogatták, s e kies völgy, melly az imént emlitett vízesés közelében kissé kitágulva, sétalovaglásra szinte önként kínálkozik, alkalmasint nem egy érdekes társalgásnak és szerelmi kalandnak volt tanuja — mert szó a mi szó, nemcsak a vadász Diána, hanem a kis nyilas-isten is jobban szeret sürü bokrok s lombos erdők mélyében leselkedni mint nyilt mezőn, mivel a keresett nemes vad illy szép helyeken egész gondatlanul szokott megpihenni. Képzeljünk még e tájhoz illy középkori staffaget vagy néhány darab szarvast, midőn e patakban szomját enyhítendő lihegve közeledik, s olly kedves képet fognánk magunk előtt látni, minőt Markó vagy Ligeti művész ecsete tudna elibénk varázsolni. Amint a gőzmozdony Szobnál megállott, s én kiszállottam, hogy magamat a Duna túlsó partjára vitessem, kellemetlenül valók meglepetve, mert három nappal előbb küldött levelem daczára a túlsó parton, hová Pilis-Maróth még jó félórányira esik, reám senki sem várakozott. Szerencsére az egyik hajóslegény kis pogyászom vitelére ajánlkozott, s vállra vetve fegyveremet, jó kedvvel ballagtam leendő gazdám lába felé. Szinte sejtem hogy váratlanul jövök, s máris a posta rendetlensége miatt boszankodva aggódni keztem, hogy a már most csak rögtönözhető vadászat nem fog sikerülni. Aggályaimat azonban csakhamar kellemes meglepetés váltotta fel. Házigazdám ugyanis, ebéd után lévén, a szép őszi napon sütkérezve a ház kapuja előtt pipázgatott, s biztosított, hogy holnap reggelig minden rendben lesz; az igazi meglepetés azonban csak ezután következett. Meg kell jegyeznem, hogy most léptem át először e ház küszöbét, s így minden mit láttam reám nézve merő újdonság volt; az egész újdonság pedig abból állott, hogy a képzelet utolsó fokáig egyszerű háztartást soha sem láttam nagyobb csinnal, tisztasággal, és kényelemmel elrendezve, és mindez kizárólag házi gazdám műve volt, ki agglegény s így a jelenkori társadalomnak olly tagja, kinek sorsosai bár évről évre szaporodnak, mindamellett nálunk, ahol azt hiszik, hogy egy leány fejének sem kellene bekötetlen maradni, s hogy minden férfi kezét Hymen megoldhatlan rózsalánczaiba kell fűzni) csak gúnymosolylyal vagy legjobb esetben szánalommal találkozik. Emberünk azonban nem nyújtott szánalomra okot, sőt megvallom szinte irigyeltem sorsát, ha általában valamit igazán irigyelni tudnék. Azon kevés emberek egyike volt ő, kiknek sikerült életfolyásukat úgy rendezni, mint maguk legjobban szeretik. Nem hogy neki is ne lettek volna a jelent túlszárnyaló vágyai, sőt midőn elégültségét és ennek méltó okait őszintén magasztaltam, mosolyogva viszonzá, hogy bizony mégis jobb dolga van egy egri kanonoknak, — de ép e magasságról vett hasonlítás mutatja, hogy sorsával nagyon is megvolt