Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-06-03 / 23. szám

Unionban neki volt nevezve, az észak-ném­et Derbyből pedig május 1-én kihagyatott, en­nek folytán Merény elestével a magyar-osz­trák birodalom két legjobb 3 évese — nem vesz részt a német tenyésztők nagy verseny­zésében, s oda át könnyebben lélegzenek, — mert Elemérnek kétségkívül a Norddeutsche Derbyre igen szép kilátása volt. — S ez ér­dekes adat annak megvilágítására, hogy pár héttel a bécsi Derby előtt (mely május 17-én futtatott) még oly kevéssé sejtették mi lakik e lóban, — miszerint kisbánatát nem tátták érdemesnek kiegészítni, de Pistát és Homes­pant — Merény­nyel együtt meghagyták. r * * * Érdekes látni más részt — mily erősen voltak lovaink meghagyva még május 1-jén is a berlini versenyekre. Így az Union di­ra részünkről 12, német részről 14 ló ma­radt állva; a Preis der Dianára egyformán 9—9; a 10000 márk értékű császári pajzsra 8:12. — De azóta nagy változások álltak be: Bajtárs harczképtelen lett (úgy halljuk, hogy mindene fáj, s hogy Angliába akarják küldeni egy híres ló­orvoshoz), Merény hitto, Bájos itthon maradt, Bosporus, Sólyom, Log­radda, Pista — nem olyan classisba valók; maradna tehát Isolani, Renata, Homespan és talán Florian? — Azt hisszük azonban, hogy csak egy ló, az Isolani fog indulni tőlünk. Német részről főkedvenczek Basta, Tsehun­gatai, Andante, Waidmansheil, Nobel, Edel­dame. A különbség azonban nem oly nagy köztük, hogy határozott kedvencz volna. — A németek tehát több lóval fognak állani az ütközetben. Részükről Tschungatai, Edel­dame, Waidmansheil és Basta volnának — idei futásaik után ítélve azok — melyektől Isolani és Renata leginkább tarthatnak. Tschun­gatai (Buccaneerünk unokája a Flibustiertől az Union kanezából­ a berlini Henckel-Rennen­ben egyenlő teher alatt könnyen győzött Edeldame, Waidmansheil, Basta, Nobel és Andrássy ellen, Basta pedig legutóbb a lip­csei Stiftungspreissben 3 kilo tulteherrel meg­verte Andantét. Az Union június 11-én fog futtatni. * * * Két nappal később a kanczák díjában (Preis der Diana) ép ily szép küzdés várható, Gamiani, Renata és német részről Basta, Edel­dame és F. F. kancza közt. Ez utóbbi szint­úgy mint Nobel a graditzi kir. ménes tulaj­dona, a­ Rustic a Weilb­en. Az idén még nem futott s­zavai mint 2 éves is csak egy­szer indult, az igaz, hogy megverte Waid­mansheilt, Tschungatait és Säkerhet-et, de az előbbiektől 7 és fél kilót kapott. Hasonlít tehát pályázására nézve a mi Bajtársunkhoz, a gyakori futás úgy látszik nem izlik neki. Mindemellett német részről sokat várnak tőle, meg lehet, hogy az Unionban indul. * * * Említettük már múlt számunkban távira­tilag, hogy a franczia Derbyt (Prix de Jockey Club) — melynek részleteit lapunk más helyén közöljük — Mons­ Lefévre Beauminette nyerte, de csak most tudjuk, hogy nehéz küzdelem közt alig egy fejjel, mi azonban csak véletlen és nem a ló hibája. Archer nem tudott a távoszlopnál hamar kibontakozni a vert lovak közül, s mire ezt megtehette , Le Lion oly nagy térelőnyt nyert, hogy a híres Jockey­nek és természetesen Beau­minetnek is minden ügyességüket és erejüket össze kellett szedni, hogy elcsípjék veszedelmes ellenfelüket, mi épen csak a nyerpontnál egy fejjel sikerült. * * * Hasonlóan járt Archer az epsomi Derbyben­ Mint már előbb jeleztük, e díjat a­­«ked­vencz, Bend Or nyerte meg, de itt is csak az utolsó pillanatban s a legkeményebb küz­delem közt egy fejjel Robert the Devil ellen, utánuuk Mask 6 hoszszal harmadik. Tizenkilencz ló futott, a részleteket alább közöljük. * * * A fogadásokról a „Field" röviden azt mondja, hogy ijesztőül roppant összegek áll­tak Bend'Oron, s hogy volt rémület — mi­dőn látták, hogy Archer a Tatterham Cor­nernél nem bír kibontakozni a csomóból, a híres jockey azonban nem soká habozott, s oldalt kerülve — kívülről jött fel, ez ok­ozá, hogy — bár szemlátomást uralta az egész mezőnyt — csak egy fejjel nyert, az egész tehát itt is igazán csak egy hajszálon függött. * *­ * Amíg a Derbynél a verseny úgy folyt le, amint azt az avatottak megjósolták, addig az Oak­snál minden előleges számítások csúfot vallottak, mert Oceanre nem futott s a többi kedvencnek: Evasion, Versigny és The Song, még csak a harmadik helyre sem jutottak. Az idei Oaks minket is közelebbről érdekel, mert Merény is futott. Tetszetős külseje, s azon hir, hogy második volt a bécsi Derby­ben, elég barátot szerzett neki; a fogadások­nál 100 : 8 állott.—A „Sportman"-ben „Vigi­lant" elmondja, hogy Merény gr. Zichy Béláé, s hogy istállótársa Elemérnek, a bécsi Derby nyerőjének, s hogy T. Osborne lova­golta, nagyon dicséri a kancza kinézését, erőteljes formáit, s azt mondja, miszerint nem csodálja, hogy tulajdonosa ide küldte kisér­letre.­­ A díj nyerője Jenny Howlet Mr. Cookson tulajdona, határozott zosz­lónak tartatott, mert híre járt, hogy istállótársa Bonnie Marden által a „trial" alkalmával megveretett. A fogadások ekép állottak: Versigny 6 : 5, Evasion 10 : 3, The Song 7:1, Merény 100 : 8, Novie 100 : 7, Jenny Howlet (a nyertes) 40 : 1. A verseny részle­teit hátrább közöljük. * * A franczia és angol Derby és Oaks ki­menetele után természetesen a június 6-án futandó Grand prix de Parisban indulandó lovak, és ezek esélyeinek találgatása képezi a sport világ főbeszélgetését. Miután Bend'Or nincs engagirozva, természetesen Beauminet a fő­kedvencz franczia részről, annál inkább, mert Le Lion nincs engagirozva. Angliából Robert the Devil már áthajózott, s Rossiter fogja lovagolni (ugyanaz, ki a Derbyben), várják ezenkívül Mask-t és The Abbot-t. Kétségkí­vüli, hogy még franczia részről is fognak néhány lovat indítani a 100000 frankért.­­ A fogadásokban az angol ló Robert the Devil a főkedvencz­­even Money), mig a franczia Beauminet ellen 4-szeres pénzt adnak. * * •5fr Nálunk végre — az idei orsz. költség­vetés s vele a lótenyész intézetek s lóverse­nyek költségvetése is helyben hagyatván — megkezdhetjük a II. félévi lóversenyek (Deb­reczen, Kolozsvár, Soprony) programmjainak közlését. A bécsi májusi versenyek. NEGYEDIK NAP. Kedd, május 25-ér. I. Henckel-Stakes. 1000 frt. 3é belföldi és német lovaknak. 2000 méter. (5 aláír.) Gr. Festetics Pál nev. gr. Széchenyi Kálmán p . őrgrófnő, a Weisenkitabe a Simple Susan 52 és fé­­kvő Metealf 1 Gr. Henckel H. sp k Sogrodda 52 és fél kilo Busby 2 General Hope sg m Pista, 54 kilo Smart 3 Hg Trauttmansdorff fek m Bosporus, 54 kilo Wainright 0 Bánat 1 lóért. Osztalék a totalisateuron 5 : 46. A Pista vezet mérsékelt iramban a hosszú pályaolda­lon föl, Sogrodda előtt. Bosporus fölvonul Log­rodda mellé, mig Őrgrófné hátvédet képez. Igy haladnak a rövid oldalra befordulásig, hol Bosporus a külső oldalon iparkodik élre nyomulni s Őrgrófnőt ostorral is biztatni kell Metcalfnak, hogy ama törekvést meghiúsítsa. A czéltól 100 méternyire a verseny már csak Őrgrófnő és Sogrodda közt foly, s félhoszszal előbbinek diadalával végződik, egy hossz volt Sogrodda és Pista közt. Érték: 990 frt az első lónak, 220 frt a másodiknak. II. III. osztályú államdij: 2000 frt, belf. és németországi 3 éves mének és kanczáknak. Táv. 2000 méter. (43 aláírás.) Gen. Hope sg m Elemér, a Buccaneer a Elspeth 57 és fél kilo (bez. 5 kilo külön) T. Osborne 1 Ugyanannak s p m Vadoncz, 52 és fél kilo Smart 2 Gr. Henekel H. p k Renota 51 kilo Busby 3 Baltazzi Arisztid ur p m Florian 55 kilo (bez. 2 és fél kilo kül.) Metealf 0 Hg Czetwerzynski B. nev. gr. Sztáray János p . Bébé 51 kilo Wainright 0 Bánat 38 lóért. Osztalék a totalisateuron 5:9. General Hope kinyilvánitá, hogy a versenyt Elemérrel akarja megnyerni. Induláskor Vadoncz vezet, de Elemér csakhamar átveszi a kalauz sze­repét s erős pace­t kezd istállótársa előtt, mely után Renata iparkodik, hátrább Florian, Bébé utolsó. Félúton Bébé fölnyomul Florian­hoz s töm­öríti a mezőnyt, ugy hogy a nyerő­oldalra befordulva, Vadoncz, Renata, Florian és Bébé mintegy gombolyag hullámzanak előre. Elemér azonban nem ereszt maga kö­zelébe egyet sem s tetszés szerint nyer két hoszszal. A távoszloptól fogva Vadoncz biz­tosítja a második helyet s négy hoszszal előzi meg Renátát, mely után Florian érkezik be. Érték 5400 frt az elsőnek, 500 frt a 2-iknak. III. Bécs város dija: 1500 frtos tiszte­letdíj és 500 frt készpénz. 30. és id. belf. és németországi lovaknak. 2400 m. (16 aláirás.) Ifj. gr. Festetics Tasziló 4é p m Berzeneze, a Blinkhoolie a Curieuse 65 kilo Grimshaw 1 Gr. Sztáray János 3é sg k Gamiani 54 kilo (bez. 3 kilo kül.) Busby 2 Baltazzi Ariszt.­ur 6é sg m Tallós 73 kilo (bez 5 kilo kül.) Metcalf 3 Gen. Hope 3é p m Homespun 51 és fél kilo Smart 0 Gr. Apponyi Antal 4é p m Cavaliero 65 kilo Wainright 0 Kégl György ur 4é p m Confrater 65 kilo T. Osborne 0 Bánat 10 lóért. osztalék a totalisateurön: 5 , 8. — Ve­zet Homespun, nyomában Cavaliero és Ga­miani, Berzencze Confraterrel, Tallós hátul. 400 métert haladva, Cavaliero a második he­lyet foglalja el. Félúton Tallós javu­ helyzetén s a negyedik helyre nyomul, Gamiani mögé. 800 méterrel a czél előtt zárkózik a mezőny, s csak Berzeneze késik még pár hoszszal, s Grimshawnak, előnyomulni akarva, a külső oldalra kell kerülnie, mindamellett is Ber­zeneze a nyerőpont előtt 2000 méterrel már élen jár, megelőzve Gamianit, míg Cavaliero, Homespun és Confrater visszaesnek, Tallósnak engedve át a harmadik helyet. Berzeneze és Gamiani közt az utolsó pillanatban erős tusa fejlődik ki, melyből Berzencze csak félhosz­szal válik ki elsőnek, Tallós 5 hoszszal hát­rább 3­dik. Érték: 1700 frt és tiszteletdíj 1500 frt értékben, az elsőnek. IV. Handicap. 800 frt. 20 belf. és német lovaknak, melyek első dijat még nem nyer­tek. 936 méter. (15 aláirás.) Hg Hanau Móricz Iga­m Van Dyk, a Kettledrum a Valetta 60 kilo Smart 1 Gr. Festetics Pál nev. a kisbéri m kir. állad, ménes sp m Vezér 55 és fél kilo­ Grimshaw 2 Hg Liechtenstein sga k a Buccaneer a Surprise 51 kilo Wainright 3 T. B. p k Repkény 58 és fél kilo Osborne T. 0 Gr. Apponyi A. sga k a Cambuscan a Boadicea 49 kilo Peasnall 0 Kisbánat 6, — nagybánat 2 lóért, nye­rés által kizáratott 2 ló. Fogadások: egyenlő pénz Van Dyk-re, 2 : 1 a Surprise-kanéza, 5 : 2 Vezér, 3 : 1 Repkény és 4 : 1 a Boadicea-kaneza ellen. Totalisateur­osztalók 5-re 19. — Hamis indulás után el- VADÁSZ- ÉS VERSENY-I.AP. 214

Next