Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-08-02 / 31. szám

Augusztus 16. 1883. Vadász- és Verseny-Lap. Ilyen egy pár eset volt nálunk a nyáron 2 éves versenyekben, s ilyet látunk a gótbal augusztus 12-én futandó „Preis von Rein­hardtsbrun"-féle 1000 méter hosszú handicap­ben, hol a létra legmagasabb fokára gr. Hen­ckel­né kanczája Sunrise van állítva 67%3 ki­logrammal (éppen mint nálunk Fiametta a bécsi junius 7 -i handicapben), míg Schnee­wittb­en 45 kilogrammal legalul áll, tehát 22­3 kilogramm a 45 font 2 évesek közt!! Nem kétkedünk, hogyha Fiametta megtudta nyerni versenyét — Sunrise is meg fogja nyerni. — A kérdés az : volt-e régebbi időkben ily nagy különbség az egykorú osztályok közt?. Még érdekesebbé lesz e kérdés, ha összeha­sonlítjuk az alább látható doberani kis han­dicapben nevezett lovak terheit az ép említett gothai kétévesekével , amott a 4 éves Albion és a 3 éves Olivette közt, és pedig a Henckel­ló tehetségének leginkább megfelelő distan­ceon, a teherkülönbség az egész 3 és 4 éve­sek sorozatán át semmivel sem több, mint a gothai futamra nevezett csupa 2 évesekéi közt. * *­­ * A nagy doberani versenyeket megelőző­leg Travenmündé­ben voltak két napig tartó versenyek, melyeknek fő érdekességét az an­gliai Cambridgeshire és Cesarewitch formáira kiírt két handicap képezte ; természetesen eme két verseny az angliainak még csak árnyéka sem lehet, s a classis, mely Angliában szokott eme két nagy handicapban futni, egészen más, sok­kal jobb, mint a­milyen futott a németországi lovak közül eme két handicapban. Az e ver­senypályán futott többi versenyek, kivárt re­ánk nézve, csak igen kis jelentőséggel bírnak, mert azok csak kisebb díjakkal dotálva lévén, a németországi lovaknak is csak a gyengébb­jei vettek azokban tényleges részt. A nagy­díjat 1500 márka értékben Mr. Edwards sga­ménje Hansent nyerte meg istállótársa a pej mén Frode ellenében, s így a versenyt walk­overnek lehet mondani. Egy eladó gátversenyt 2000 méter távolságra Rüppel H.­ur né pej kanczája Notre Dame (ap Cathedral and Ma­dame Walton) nyerte meg, Pitzschke ur 3é pes kanczája Primadonna és más négy ló elle­nében egészen könnyen. Egy másik gátver­senyt ezer mark értékben Oehlschläger ur 4é p­e Donna Sol (ap Solon, any Lady of the Lake) nyerte meg, Mr. Edwards 6 éves Iga­z Jessica, Rüppel ur 6é Brotherhood és a 6 éves Havanneser ellenében, szintén egész könnyen. Az északnémet Cambridgeshire (2000 mark 1800 méter) díjáért 8 lóból álló mezőny in­dult, és azt igen erős küzdés után Bernstorff Gyldensteen gróf 4 éves pej ménje Giftmischer (ap The Palmer, ang La Giroflee) nyerte meg. Capt, Joe 3 éves sga kanczája Chaff ellenében, mely csak egy kilóval vitt kevesebbet a mén­nél, s így majdnem egy egész évet és a ne­met adta a ménnek, s ezt elég jó formának kell tartanunk, miután Gittmischer tavaly pár­szor igen jól szaladt; harmadiknak e ver­senyben Rüppel ur­né p m Redemsionja (ap Macgregor and Clifder Jewel) nyerte meg Mr. George 4é Apricotja, és más négy ló ellen küzdés után ötnegyedrész hoszszal. Második nap a Dáma-díjat Pitschke C. ur 5é Generálja nyerte meg, gr. Ricke Volmer­stein hadnagy 5 éves Verdringen­je és Köster C. ur idősb Poly Carp-ja ellenében. Az észak­német Cesarewitchet (2000 márk. 3400 méter) nyolcz ló közül Rüppel H. ur 3 éves Mazarinje nyerte meg Pitzschke C. ur 4é Burgfräuleinja, és Mr. Edwards 4. Estéje ellenében. Mazarin a legkisebb terhet 45 kilót vitt, s így az utá­na beérkező Burgfräulein, mely nem kevesebb, mint 11 kilót cédátt nekie, a harmadiknak beérkezett Este 6S10 kilót vitt e versenyben. Az 1500 márka Hansa díjat, űrlovasok, Mr. Edwards 5é kanczája Jessica nyerte meg Oehlsläger O­­ur Déves Idea kanczája ellené­ren. A Travenmünderni akadályversenyben 1000 márka értékben Oehlschläger O­­ur 4 éves kanczája Gouvernante győzött. Mr. William Gé Cabal­ja második és Lüsken kapitány idősb kanczája Harmony harmadiknak érkezett be e versenyben, melynek elnyeréséért hatan pályáztak. A vigaszversenyt Mollard kapitány 3é Knight's Fee-je hozta haza tulajdonosának Capt. Joe Chaff­­a, gr. Plessen 3é Oberonja, és más öt ló ellenében. * * * A múlt hó 26-án Angliában a sandowni parkban tartott versenyek reánk nézve any­nyiból bírnak nagy érdekkel, mert az Eighth Renewal of the Warren Nursery 500 £ értékű (kétéveseknek kiirt) diját Kisbérünk egy két­éves leánya Eira nyerte meg igen jó társa­ság ellenében. Mr. L. de Rothschild­e kan­czája Kisbér és Eoliától, való­s 8 st. 3 fnt. terhe alatt megverte Lord Ilchester Cambollo-Jungfrau ménjét (7 st. 13 fnt.) Mr. A. Ben­holm Ailsa Craig-jétt és más két csikót.­­ A Great Kingston Two- Year Old Race díjat (500 £ szintén kétéveseknek) Lord Roslyn pej kan­czája Silver Seat (a­ Silvester a Lady Temple) nyerte meg Mr. Redfern Camletje, és Mist. Benholm Kincardinere s más hét csikó elle­nében küzdés után egy nyakkal, míg a má­sodik és harmadik között csak egy fej kü­lönbség volt. Silver Seat azonban a másodnapi National Breeders­ Produce Stores­ben helyet se ka­pott; a nyertes Mr. Dawson Repriev-je által (apja Crest any Threat) lett ; s a kanczának eme veresége nem a legjobb világot veti ver­senykarrierjére; veresége azonban előre látható volt, mert a fogadásokban is jó hoszszú odd­sokkal lett kínálva. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP XXVII. évi folyamára. Egész évre 12 frt. Fél évre 6 frt. Az előfizetési pénzek a szerkesztő Sárk­ány János Ferencz czímére Budapest, Nemzeti­ Ca­sino-épület II. em. küldendők. KÜLFÖLDI GYEPEK, Németország. Aacheni lóversenyek 1883. Első nap. Vasárnap, julius 22-én. Aachen város dija: 1200 márka. Táv 2600 méter­(8 aláírás.) Treskow W. ur 4é p k Helen ap Joskin a Fürt 60% F. Arnot 1 Capt. Joe Co­sga m Gildersbeck 67 % Busby 2 Biztosan egy jó fejjel nyerve. Gildersbeck későn jött. Versenyérték 1220 márka az elsőnek, 220 a má­sodiknak. IV. osztályú államdíj: 1500 márka. Háromévesek­nek. Táv 2400 méter. (11 aláírás.) Graditzi udvari ménes iga­m Schneemann ap Trum­peter vagy Palmer and Scottish Queen 56% H. Jeffery 1 Br. Oppenheim Ed. stp m Wagner 55 Sopp 2 Br. Twickel A. p m Runzenbruder 56% Greaves 3 Gr. Henckel H. sp m Carolus 55 '/2 Busby 0 Capt... Roger p m Westerwinkel 551 2 Wyatt 0 Öt negyedrész hoszszal biztosan nyerve, fél hossz a második és harmadik közt. Versenyérték 1860 már­ka az elsőnek, 360 a másodiknak. Harmadosztályú államdíj: 3­00 márka. Táv 2600 méter. (12 aláírás.) Gr. Henckel H. 46 p m Albion ap Distin a Vic­toria Peel 64 - Busby 1 Bandelow F­­ur 50 sp m Blue Monkey 64% Sear 2 Tetszés szerint másfél hoszszal nyerve. Verseny­érték 3450 márka az elsőnek, 450 a másodiknak. Akadályverseny: 1500 márka és asszonyságok tiszteletdija. Táv 4800 méter. (9 aláírás.) Gr. Esterházy Miklós 4é p .­eremonia ap Baro­metre any Miss Gratwicke 73­/2 Br. Twickel 1 Oehlschliiger O­ ur id per men Postillion 10 kilo Tepper-Lasky ur 2 Gr. Fürstenberg 56 p m Bailiff 72% Gr. Metternich Fr. 3 Egy nyakhoszszal nyerve, tizenöt hossz a má­sodik és harmadik közt. Versenyérték 1440 márka az elsőnek, 240 a másodiknak. Münster, július 26-án. Westfáliai akadályverseny. 3400 márka. 3—4 an­gol mfd. Űrlovarok. Orsz. m. mester Willich id sga m Broadway Swell ap Thunderbolt a Stars and Stripes 75 kilo Br. Twickel 1 Br. Falkenhausen 6é sga k Per Dampf 80 kilo Heyden-Linden II. hadn 2 Witte hadn. 6é p k Masco/le 77% Tulajd. 3 Frerichs hadn. 6é stp h Tennyson (vitt 76 %) Tulajd. 0 Gr. Fürstenberg 6é sga m Cambridge 77% kilo Gr! Metternich Fr. 0 Arenstorff ur id p m Harbinger 77'/., Boddien hd. O Biztosan nyerve két hoszszal, Mascot­te 4 lóhossz­nyira Per Dampf után, szorosan nyomában Tennyson és Cambridge. Versenyérték 3230 márka az elsőnek, 680 márka a másodiknak. Nagy handicap akadályverseny. 6000 márka az elsőnek, 1000 márka a másodiknak, 500 márka a harmadiknak. Kb. 5000 méter. (36 aláírás.) Gr. Fürstenberg 50 p m Bailiff ap Master Willie a Baylock 64 kilo (witt 65) Phillips 1 Cosack ur 56 stp h Broadway Swell 60 Lienhardt 2 Oehlsenbiiger 0. ur id p m Postilion 73 Lear 3 Pietschke ur id p m Rococo 65 Ellis 4 Frerichs hdn. 4é stp m Mcllißor 71% Gr. Metternich 0 Arenstorff ur id p h Kedgeree 70 Planner u Tetszés szerint nyert 8 hoszszal , h­uszonöt hos­­szal hátrább Postilion 3-dik, és ezután 10 hoszszal Roccoco negyedik. Kedgeree és Melliflor elestek. Ver­senyérték 5700 márka a győztesnek, 700 márka a másodiknak és 200 a harmadiknak. Távirat: Doberan, júl. 31. (Ered. táv.) Az itteni lóverse­nyek első napja az alábbi eredménynyel folyt le: Űrlovarok versenye. Gr. Bernstorff Gyldensteen Gift­mischerje első, Mr. Edwards Armbrust-is, 2 dik volt. — Az Erinnerung-vers­ny-ben gr. Henckel H. Gabernie-je egyedül járta körül a pályát. Az ezüst ostor-dij-ban a graditzi por. kir. ménes Botschafter-'^ megverte gr. Henckel H. Albion-ját, Leibhusar 3 dik volt. — A Ma­rien-verseny-ben Oehlschliiger Idea-ja nyert, Oertzen A. Conqueror-ja 2-dik, Beit br. Delaware­­*, 3-dik volt. — Az Eladó verseny­ben Photograph első, Este 2-dik. — A Nagy handicap­ben gr. Henckel Hugo Cronpier­re végre szintén győzött. Johnson idomár Baccarat-­ya­ 2-dik, gr. Ruben F. Piera-ja 3-dik volt. * 41 * Goodwood, július 31. (Ered táv.) Az itteni első napi lóversenyek legérdekesebb futamát a Goodwood­ Stakes-t Mr. Crawford 5é Corry Roy-jt­ (ap Galopin a Corrie) nyerte meg. Mr. Bragg Lizzie Long-­a 2-dik, Dethroned (ap Kingcraft a Scotch Thistle) 3-dik volt, 9 ló futott. — Goodwood, aug. 1. — Steward Cup: Hornpipe 1, Geheimniss 2, Goldfield 3. Tizennyolcz futott. 271 Második nap. Hétfő, július 23-án. Kiegyenlítési verseny. 2000 márka. Két és három­éveseknek. Táv 1000 méter. (5 aláírás.) Graditzi udvari ménes­né­p . Coralle a The Pal­mer a Kabale 66 H. Jeffery fi Oehlschliiger ur 2é sga m Emir 52 Sopp 12 Br. Twickel A. ur 3é p m Rimzenbruder 69 Greaves 3 Holt­verseny után, kü­zdés mellett fél hoszszal nyerve, egy nyakhossz a két első és a harmadik közt. Versenyérték 2100 márka az elsőnek, 100 már­ka a másodiknak. Brand-dij. Államdij. 1800 márka. 3 éveseknek. Táv 2200 méter. (10 aláirás.) Graditzi udvari ménes sg m Schneimann a Trum­peter vagy The Palmer a Scottish Queen 56 H. Jeffery 1 Gr. Metternich Fr. p m Engelbert 56 Busby 2 Br. Oppenheim Ed. stp m Wagner 52'/. Sopp 3 Kü­zdés után egy hoszszal nyerve. Tizenkét hossz a második és harmadik közt. Versenyérték 2025 már­ka az elsőnek, 225 márka a másodiknak. Aacheni handicap: 2400 márka. Táv 2000 méter. (18 aláírás, melyből 7 fogadta el a terhet.) Gr. Metternich Fr. 46 p m Rawcliffe Ings ap Monseigneur a Janett Rawcliff 57% Busby 1 Cosack C. ur 4é sp m Theorist 65 " Planer 2 Treskow "VV. ur 4é p k Heten 49 Mailet 3 Br. Oppenheim Ed. 4é p m Fliegender Holländer 54 kilo Sopp 0 Gr. Schaffgotsch lid 6é p h Bell the Cat 56 Wyatt 6 Két és fél hoszszal könnyen nyerve, négy hossz a második és harmadik közt. — Versenyérték 2940 márka az elsőnek, 250 a másodiknak. Rajnai akadályverseny. 2400 márka. Handicap. Táv 6000 méter. (15 aláírás, melyből 8 elfogadta a terhet.) Suermondt hdn. Ge stp m Turin ap Ruy Bias a Turquoise 67% Ellis 1 Oehlschliiger O. ur id p m Postilion 72% Lear 2 Then Bergh R. ur id p h Carte Ti 1% " Phillips 3 Frerich hadn id p k Mocassin 77% Gr. Metternich 4 Br. Gramm id sga k Ellen Douglas 71­­2 Plainr 0 Tetszés szerint 50 lóhoszszal nyerve, ugyanez a távolság a második és harmadik közt. Versenyérték : 2770 márka az elsőnek, 450 a másodiknak.

Next