Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884

1884-10-09 / 41. szám

392 eres versenyt küzdött, s alig pihenhetve, egyenest Debreczenbe utazott. Nem akarjuk mi ezzel azt állítni, hogy tán Kisbaba nem nyerhette volna meg a versenyt, ha kissé jókorább jön, a kancza azonban (úgy lát­szik) hogy a keményebb talajú pályán sokkal jobban tud menni, mint a mélyen, s előbbi formáihoz képesti eme futását, csak­is a mély talajú pályának vagyunk hajlandók betudni. A 2 évesek versenyében Kakuk­nak köny­nyű dolga volt ellenfeleivel: sem Crachat, sem Eladó leány nem birtak egy pillanatra sem hozzá feljönni , s meg vagyunk győződve, hogy E SZÍVÓS szép kis mémnek jövő pályá­jain sok szép babér fog még virulhatni. A nagy handicap szintén könnyű zsák­mányul jutott Művésznek, mely után a már sok futása által kifáradt Friseur alig bírt galoppolni. A Kisbaba-handicap nyújtotta a leg­nagyobb mezőnyt, szám szerint négyet a sík­versenyben, mely három 3 é­vest és egy 2 évest gyűjtött az indulási oszlophoz. A verseny köztük igen érdekessé vált, s Carolinenek nagy erejébe került az először nyilvános­ságra hozott 2 éves kétest megverni ; ez egészen jól alkotott Cataclysm-mén igen nagy kitartást árult el ez első versenyében , kár hogy nem sebesebb, mert ha még e tu­lajdonsága is megvolna, akkor kétéveseink magasb classisába volna sorozható. A Kettledrum-Erzsi kanczának nincs meg ama trainingje, hogy a Királyhágón inneni lovakkal versenyezhessen . Favorita megtett szintén mindent, de csak a 3-dik helyre érkezhetett be , kár hogy e sebes kancza oly nehezen tartható, miáltal mind­járt eleinte sokkal többet kiad magából, mintsem szükséges lenne. Így e versenyben is az indulásból mindjárt oly sebes iramot didtatt, hogy Erzsébet és Rétes nem birták azt tartani s 10 lóhoszszal maradtak utána . A Favoritnak puskapora azonban kifogyott az egyenes vonalra befordulásnál, minek követ­keztében nem sokára kiesett a versenyből. A városi díjban Metallistnak könnyű já­téka volt Művészszel, mi előre is látható volt. Nagy érdeklődéssel nézett a Debreczen­ben összegyűlt kis sportközönség a 3500 frankos államdíj kimenetele elé, melyben tudva volt, hogy gr. Sztáray két crackja , Metall­ist és Kéthely ellenében Fáy úr derék és nekünk legjobb Hurdle-racerünk megszokott lovasa Baltazzi Hector úr alatt fogja a küz­delmet fölvenni. Legjobb űrlovasunk, legjobb két jockeynk ellenében a legjobb síkverseny crackjeink legjobb gátverseny-lovunk ellené­ben, igen természetes tehát hogy a küzde­lem és kimenetele elé nagy volt a kíván­csiság. A bécsi nyári versenyek óta sem Kéthely, sem Metallist nyilvánosan meg nem jelenvén, rebesgették, hogy azon időtájban mindkettejöknek némi kis accidensük történt volna, s h­ogy mostanáig nyilvánosan meg nem jelentek , eme körülménynek vélték be­számíthatni. A két ló azonban egészen fris­sen és valóban szépen nézett ki, s nem bír­juk fölfogni, hogy e versenyben Munkás ellenében oly roszszul futottak. Hiszen csak vissza kell emlékeznünk a Buccaneer-díjra, melyben ugyanily távolságra Kéthely Mun­kásnak 70 kilót ad­va, Czimer után máso­dik helyre érkezve be a Munkást úgyszólva distanczírozta, pedig ama verseny elejétől végig a legsebesebb paceben volt futva, mely iramot éppen ugy mint itten, ott is Mun­kás fordirozta , tehát a rebesgetett hírnek kellett mégis némi alapjának lenni, mert Kéthelynek nem lett volna szabad Munkás után ily rosz versenyt futni. Metallist ellen vannak mentségek; őt sohasem tartottuk a kitartó lovak közé, s így a 2 mfd távol­ságra­ futását egészen beszámíthatlannak kell tekinteni , hiszen tudjuk, hogy egy ló, ha szokott distanciáján túl kell futni, nagyon más classis képességet tud mutatni, mint melybe tartozik. Tény az, hogy Munkás Bal­tazzi H. mesteri lovaglása alatt a szó szoros értelmében megszaladt ellenfeleitől. Soha lo­vast — az iramot ugy kiszámitni tudni nem láttunk, mint a nevezettet. Részesült is aztán oly ovazióban, mint a­milyennek legközelebb a bécsi őszi versenyek után vol­tunk tanúi. Kétes nem sokáig váratott magára, hogy maidenségét levesse ; már a másodnapi vi­gaszversenyben megtette azt, melyben a vele egykorú két 2 évest — a most első ízben nyilvánosan kijövő Xantippe-mént, s a Sur­prise-kanczát — előbbit szép verseny után, biztosan megverte. Azt hiszszük, ha a Sur­prise-kancza, várásra lovagoltatott volna, s a versenyben mindig kétes után megy, ak­kor egészen más helyen láttuk volna őt be­jönni, s nem egészen valószínűtlen ama fel­tevésünk, hogy azt ez esetben meg is nyer­hette volna. A Xantippe-mén egy igen csinos sárga , melytől bizonyos sebességet nem lehet tagadnunk ; a Surprise-kancza sokat szélesedett és erősödött, s ma a könynyebb caliberű t éveseink egyik legszebbjeihez so­rolható. Debreczen város közönsége természete­sen a legnagyobb érdekeltséget a Blaskovics Ernő úr által adott 500 frtos akadály­ver­seny kimenetére tartotta föl, melyre a ne­vezettek közül hat-hat jelent meg ugyannyi urlovarral hátán. Baltazzi Hector ur gr. Te­leki József szép sárgáján harmadik győ­zelmét aratta e napon. Gr. Teleki a leg­nagyobb megelégedéssel vehette eme győ­zelmét, mert hiszen abban neki volt a főrésze, miután sárgáját oly szép és kifogástalan conditióban küldte a versenyre, mely lová­nak concurrenseit messze fölülmúlta, s mint tudjuk, lovát otthon ő maga trainirozta. Gr. Széchenyi öreg Lady Birdsen verseny há­romnegyed részén igen igen szépen szaladt, s csakis az egyenes vonalon, az utolsó sö­vény előtt, volt kénytelen Elisának engedni. A verseny igen szép stylusban s a lovak minőségét tekintetbe véve, igen sebes iram­ban futtatott végig ; a lovak mindegyike szépen és tisztán ugrott, kivéve az öreg Jorrockst, mely a deszka-kerítést eldöntötte s Tatárt, mely az állványok melletti ugrást megtagadta. Kár hogy e lónak emez acci­dense történt, mely nélkül bizonyára az el­sők közt láttuk volna őt beérkezni, s nem lehetetlen, hogy Elisának benne veszedel­mesb ellenfele akadt volna a végküzdelem­ben , mint Lady Birdben. A talaj majdnem 24 óráig tartó foly­tonos eső következtében igen mély volt. Versenyek után igen kedélyes ebédek és rögtönzött táncrvigalmak voltak, minek csak is a magyar provincziális meetingeken szok­tak előfordulni, s melyekben a vidékről össze­jött gentry által kifejtett jó kedv és szívé­lyesség által mindenkit fölvidítnak. Saj­nálnánk, ha a debreczeni polgárság részéről a versenyek iránt folytonosan tapasztalt kö­zöny, (mely miatt a néző helyek majdnem üresek voltak) e versenyek megszüntetésére vezetnének. íme a versenyek lefolyása : Pályabírák : gr. Dessewffy Aurél, Blaskovics Miklós, gr. Zichy Ernő és Simonffy Imre ur. — Intézők : gr. Batthyány Elemér, dr. Üchtritz Zsigmond, gr. Sztáray János, Blaskovics Miklós, Simonffy Imre, Kiss Lajos, Kiss Sándor, Márton László és dr. Bánffy György urak. — Handicapper és teherre­ügyelő: Dráveczky Aurél ur. — Indítók : br. Orczy Elek és Bottka Béla ur. — Titkár : Engesszer József. I. nap. Szombat, október 4-én, d. u. 27. o. (Teljes programmot lásd lapunk 24-dik számában.) I. Kétévesek versenye. 2000 frank államdij. Belf. 2é mének és kanezák. 1000 méter. Tét 50 frt, bánat 20 frt. (8 nev.) Mr. A. Wood nev. br. Podmaniczky Géza 2é p m Kakuk ap Kalandor, a Tunica (incl. 4 k. több) 59 kilo Tempelman 1 Br. Üchtritz Zsigmond 2é p m Crachat apja Gunnersbury a Crownprincess (incl. 2'/г к­több) 57i/s kilo Wyatt 2 Jankovich Gyula ur 2é p . Eladó leány 53' 2 Coates 3 Gr. Sztáray J. nev. gr. Hunyady I. 2é p­i ap Gamecock a Surprise 53'/2 kilo Davison 0 Bánat : 4 lóért. Könnyen két hoszszal nyerve , egy hossz a má­sodik és harmadik közt. — Versenyérték : 875 frt az elsőnek, 75 frt a másodiknak II. Nagy Handicap. 1000 frt. 3200 méter. Tét 50, bánat 30, kisbánat 10 frt az egyleti pénztár javára. (8 nev.) Br­­üchtritz Zsigmond 3é iga­z Művész apja Verneuil a Panique 45 kilo Davison 1 Gr. Esterházy Miklós 4é p ni Friseur 51 kilo Coates 2 Kisbánat : 3 lóért. Nagybánat : 3 lóért. Könnyen nyerve 3 lóhoszszal. — Versenyérték : 1045 frt az elsőnek, 45 frt a másodiknak. III. Államdij. 2000 frank. Minden bell. mén és kancza. 2400 méter. Korteher, többletekkel és le­engedésekkel. Tét 50, bánat 20 frt. (6 nev.) Gr. Sztáray János Gé­lga : Kisbaba (incl. 4 k. több) 63 kilo Wyatt . Gr. Esterházy Miklós 3é­p­i Attala (21­, kilo b­eng.) és 5 kilo több . 59 kilo Coates­­ Bánat : 4 lóért. Holtverseny után megosztoztak a dijon. Mind­egyikének 440 frt. IV. Mezei gazdák versenye. V. Kisbaba Handicap: 500 frt. Futhat minden ló. 1200 méter. Tét 30, bánat 15, kisbánat 5 frt az egyleti pénztár javára. (13 nev.) Mr. A. Wood 3é Iga­z Caroline (el. Cymbal) 57 kilo Tempelman 1 Fáy-Halász Gida úr 2é p m Kétes 49­/2 kilo (bet. 2 kilo teh.) Coates 2 Br. Ochtritz Zs. 3é p­m Favorita 661/2 k. Wyatt 3 Br. Bánffy György nev. br. Bánffy Ádám 3é Iga­z Erzsébet 54 kilo Dawison 0 Kisbánat : 2 lóért. Nagybánat : 7 lóért. Egy­ hoszszal nyerve : 2'/s hossz a második és harmadik közt. — Verseny érték : 5821/2 frt az el­sőnek, 82'/2 frt a másodiknak. VI. Államdij: 1500 frank. Futhatnak 3000 frt értékű versenyt nem nyert lovak stb. 2000 méter. Tét 30, bánat: 15 frt. (4 nev.) Gr. Sztáray J. nev. gr. Hunyady Imre 4é p . Miner (incl. 1­0/г k- több) 62 kilo­gyatt n. o. Bánat : 3 lóért. Concurensek hiányával Miner körüljárt. Ver­senyérték : 645 frt. II. nap. Vasárnap, október 5-én. I. Debreczen város dija: 100 drb cs. királyi arany. Magyarországon ellett és nevelt 3é mének és kanezák 2000 méter. Tét 80 frt, fele bánat. (4 nevezéssel.) Gr. Sztáray J. nev. gr. Hunyady Imre 3é p m Metallist ap Verneuil a Métallique 58 kilo (incl. 11/1 kilo több) = 59'/г kilo Busby 1 Br. Üchtritz Zs. 3é sga m Művész 58­­. Wyatt 2 Bánat: 2 lóért. Könnyen nyverve 3 lóhoszszal. — Versenyérték : 500 frt az elsőnek, 80 frt a másodiknak. II. Asszonyságok dija: Welter Handicap. T -dij: 2000 méter. 4é és id lovak. Űrlovasok. Tét 25, bánat 15, kisbánat 5 frt az egyleti pénztár javára. (9 nev.) Gr. Sztáray J. nev. gr. Hunyady Imre 46 p m Miner ap Buccaneer a Métallique 80 kilo Baltazzi H. 1 Harkányi János ur 4é p m Bleibtreu 69 kilo Br. Bánffy Gy. 2 Gr. Esterházy Miklós 4é p m Friseur (D­a­r. tulteb.) 747а kilo Gr. Kinsky N. 3 Kisbánat : 5 lóért. Nagybánat : 1 lóért. Canterben 2 lóhoszszal Rossz harmadik. — Ver­senyérték : tiszteletdíj és 15 frt az elsőnek, 25 frt a másodiknak. III. Államdíj. 3500 frank. 3200 méter. Korte­her, leengedések és többletekkel. Tét 100, bánat 50 frt. (8 nev.) Fáy-Halász Gida ur 4é p m Munkás ap Game­cock a Moonlight 58 kilo Baltazzi H. ur 1 Gr. Sztáray János 4 éves p mén Kéthely (incl. 4 k. t.) 641/2 Wyatt 2 Ugyanaz nev. gr. Hunyady Imre 3é p m Me­tallist 59 kilo (vitt 591/2 kilo) Busby 3 t­ánat : 5 lóért. Canterben 10 hoszszal nyerve , 3 lóhossz a má­sodik és harmadik közt. — Versenyérték : 1575 frt az elsőnek, 175 frt a másodiknak. IV. Debreczeni talyigások versenye. V. Vigasz-verseny. Handicap. 1200 méter. Tét 50, bánat 30, kisbánat 10 frt Nyerés által kizárva 50 frt. 41 kötelezettség. Fáy-Halász Gida ur 26 p m Kétes ap Harry Hall a Cataclysm 47 kilo (10/1 k. t.) 49 k. Coates 1 Gr. Bethlen Marcus 2é sga m ap Michonnet a Xantippe 51 kilo Tempelman 2 Gr. Sztáray J. nev. gr. Hunyady Imre 2. p . ap Gamecock a Surprise 45­/2 k. Dawison 3 Nyerés által kizárva 3 ló. Kisbánat : 27 lóért. Nagybánat : 8 lóért. Vadász- és Verseny-Lap, Október 9. 1884.

Next