Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886
1886-12-09 / 52. szám
Deczember 9. 1886. Vadász- és Verseny-Lap, lovak — képességét figyelemmel kiséri, hogy Kisbér még távolról sem mutat ivadékaiban oly tehetségeket, mint nálunk Buccaneer. Ennyit az Alig. Sport Zeitung tanácsaira, melyekből kiderül tán annyi, hogy itt Magyarországon, ha nem is beszélünk annyit, s oly kicsinylőleg másokról, — de nem is vagyunk annyira rövidlátók — mint azt az Alig. Sp. Z. képzeli. Vártuk hogy mindezeket más oldalról mondják el, de miután ez késik , nem tehetjük, hogy az igazság érdekében néhány sorral ez ügy felvilágosításához járuljunk. A szerk. Versenyistállóink 1886-ban. (Folytatás.) A gr. Hunyady-Sztáray-szövetség, daczára a közmondásossá vált szerencsének, mely kisérni szokta, az idén sok balszerencsével küzdött. — Először is legjobb lova Buzgó, a tavalyi Derby-nyerő, távol volt Angliában ; aztán Remember, melyről még április elején az volt a hit , hogy benne ismét egy Derby-nyertes rejlik, igen visszament formájában ; Metallistet és Jewesst pedig — két-három ízben, valóban azt lehet mondani, hogy a balszerencse akadályozó egy-egy nyak-és orrhoszszal, hogy elsők nem lettek, mert e két derék ló mindig körömszakadtig verekedett. Ez istállóból 11 ló indult ez évben nyilvános pályán, 56 futással, 11 első s 16 második díjat és egy tiszteletdíjat nyerve. Összes nyereménye 39520 frtra rúgott. Jellemző, hogy e szép összeget csupán négy ló nyerte, míg hét ló az istállóból helyezve sem lett. Bármily szépnek látszik is tehát az istálló jövedelme, a kiadás is tetemes volt, tekintetbe véve azt, mennyibe kerül hét oly ló idomítása, tartása stb., mely egész éven mit sem nyer. Négy hasznos volt : Metallist, Jewess, Remember és Riadó s igy főleg ezekkel fogunk tüzetesebben foglalkozni. Metallist, Verneuil és Métallique emez 5éves ménivadéka az idén 14-szer vett részt versenyben, hatszor haladt el győztesként a birói páholy előtt s ugyanannyiszor érkezett be második helyen. Összes nyereménye 20807 frt 91 kr. s egy tiszteletdij volt. — E Verneuil-bén nem bir ugyan ez a paló oly nagyszerű arányaival, mint néhány legkiválóbb ivadéka (Goliath stb.), de azért elég nagy termettel, jó háttal, hatalmas farral s kitűnő izomzattal bir. Pedáljai nem egészen correctek ugyan, de aczélosak. — Ami rajta leginkább kifogásolható volna, azok a csűdök lennének, melyek kissé hosszúk és a normálisnál rézsútosabban állnak, de igen szilárd szerkezetűek, mert máskép oly sok munka után, mint amit végeztek - rég meglazultak volna. Nagy szívósságával kellő gyorsaság párosul s aczélos inai semmi kivárni valót nem hagynak fönn. — El lehet mondani, hogy — minden körülményt tekintetbe véve — Verneuilnek eddig — képességre nézve — Metallist volt a legsikerültebb fia s a jövő évben még sok örömet szerezhet tulajdonosának a pályákon, mielőtt nagy hivatását majdan a ménesben betöltené. A Metallique fia ez évben először a budapesti tavaszi meeting második napján, a 600 cs. aranynyal dotált Asszonyságok dijáért indult, Matador és Zománcz társaságában, 801/2 kiló roppant teherrel a 2400 méter távon, 8 kilót adva Matadornak s 21 kilót Zománcznak. Mint favorit indult Metallist s a finishben három hoszszal könnyen verte meg La Marjolaine fiát, mig Zománcz hatodfél hoszszal érkezett be a győztes mögött a harmadik helyen. Ugyan e meeting negyedik napján a II. oszt. államdíj 2800 méteren kísérelt szerencsét, újra sikert aratva egyetlen versenytársa Anna ellen, melyet nagyon könnyen győzött le öt hoszszal, noha ennek négy kilót cédáit. Harmadik fellépte a meeting hatodik napján volt, az I. oszt. államdíj 2400 méter távolán 65 kilo teherrel indulva, Jacob, Jewess, Olyan nincs és Rémes társaságában. Metallist e versenyében is hiven futott, de a finishnél ötnegyed hoszszal Jacobnak kellett, erős tusa után, átengedni a diadalt, mely 26 fontot kapott tőle. Ki tudja azonban, nem nyeri-e Metallist e versenyt, ha Jewess, mely öldöklő paceban mutatta az utat, mérsékeltebb iramban vezet, s noha meg kell vallanunk, hogy a Boadicea-mén igen szép stylben nyerte versenyét, itt is alkalmasint alkalmazható ama latin közmondás, hogy : tertius gaudet. Majd a bécsi nyári meeting 2000 méter távú Tartar - versenyében jelenkezett újra a mén, de 672 kiló terhét nem érvényesíthette Algy ellen, mely 21 fonttal könnyebb terhet vive, könnyen verte meg Metallistet az első helyért, mig ez Dictatort — melynek 131/2 kilót cédáit — négy hoszszal utasította a harmadik helyre s mögötte érkezett még be Straight és Anna is. A meeting negyedik napján a Cambuscan-verseny 2800 méteres távjára nyergelték föl, hol Metallist 66%. főteherrel indult, de erős küzdelem után meg kellett adni magát a szép stylben futó készpénz előtt, melynek 17 k. jelentékeny súlyt engedett , ám Pajzán és Gönner utána érkeztek be. A meeting nyolcadik napján a Farsifal-verseny 1600 méteren futott ismét, de a szerencse istenasszonya ezúttal is elfordult tőle, mert erős küzdelem után egy orrhoszszal kellett a versenyt elvesztenie Anna ellen, mely hat kilót kapott a méntől , de utána érkeztek be : Remember. Olyan nincs, Millerjung, Damasus, Rémes és Eisa. A budapesti Szent István-napi meeting Budapesti díjáért pályázott Metallist ismét, gyönyörűen futva, de ezúttal Bucsány és Zománcz mögött holtversenyben érkezett be a harmadik helyen Matadorral, mindeniknek sok fontot engedve. A bécsi őszi meeting második napján az 5000 frtos Államdíjért futott, megint a második helyre, Pajzán mögött, erős küzdelem után egy nyakkal vesztve a versenyt a kilovagolt győztes ellen, melynek 11 kiló könnyebbséget engedett. Matador és Jewess azonban mögötte érkeztek a czélhoz. A meeting ötödik napján az Amaranthusversenyben Millerjunggal mérkőzött a mén a 2000 méter távon, 8 fontot engedve ennek s két hoszszal könnyen aratva diadalát. A budapesti őszi versenyek második napján, az értékes Nemzetközi-díj 2800 méterén való küzdelem Metallist szép győzelmével végződött. Öt hoszszal könnyen bánt el Pajzánnal, mely csak három kilót kapott tőle. A mezőnyben voltak még : Virtuos, Teraphin, Green Wawe, Springbokt, Anna, Zománcz és Tannhäuser. A harmadik napon a Prince of Wales-Han dicap 1400 méteren futott ismét, de csak Li, Goliath, Natica és Olyan nincs mögött, helyezetlenül érkezett be. Hogy Metallist ily rosz helyet kapott, okát az incorrect lovaglásnak lehet tulajdonítani a mennyiben gyilkoló paceben vezetve egész a távoszlopig, ott elfuladt s maradozni kezdett. Több mérséklettel bizonynyal jobb helyet vivhat valaki magának. A meeting ötödik napján futtatott 2400 méteres Államdíjért csak másodmagával, Tannhäuserrel indult, határozott kedvenceként a mén, 5х/2 kilót engedve ellenfelének s a versenyt hands down egy hoszszal nyerte meg. A hatodik nap a szintén 2400 méter távú államdijért, 642 kilomőterbe daczára, mint favorit lépett ki a sorompóba, Virtuos, Tannhäuser, Pajzán és Beauty II. társaságában. A mén most is hiven futott, azonban sok volt az a 18 font, melyet Whynot fiának adott s kénytelen volt, alig egy hossznyi vereség után, a második pénzzel megelégedni . Tannhäusert azonban, melynek 28 fontot engedett, jó hat hoszszal előzte meg a czélnál. Ez évben utoljára a meeting zárnapján, az 1600 méter távú Októberi Handicap-Ъеп, diadallal zárta be a hadjáratot, háromnegyed hoszszal verve meg Lit, melynek 12 fontot cédáit. A mezőny kiegészítői voltak ezúttal Zománcz, Arabi, Goliath, Matador, Viva és Légo-jó. A mén a legjobb egészségi állapotban vonult vissza téli szállására, hogy jól megérdemelt babérain kipihenje a több havi campagne fáradalmait s uj erővel léphessen ki ismét tavaszszal a küzdelmek terére. * * * Remember, Remény és Olga eme derék 3 éves fia, Metallist után leghasznosabb lova volt az istállónak. Két izben futott, 3 első, 2 második dijat nyert s 13460 frtot keresett meg. — Először az évben a bécsi tavaszi versenyek harmadik napján, a Kisbér-verseny 2000 méteren kísérelt szerencsét, és igen könynyen verte meg a kedvenc Matadort, melytől 16 fontot kapott. Cseklyész, mely a mezőnyt kiegészítő, rossz harmadik volt, noha 400 kilóval vitt kevesebbet a győztesnél. — E meeting hatodik napján, a Trial Stakes 1600 méterén, Virtuos, Buck-a-boo, Pajzán és Kisbíró voltak ellenfelei, melyek mind egyenlő (56 kiló) teher mellett indultak. Remembernek itt erős küzdelme volt Virtuos-zal, melyet csakis egy fejboszszal sikerült megverni, míg Buck-a-boo, két hoszszal hátrább a harmadik helyen végző futását. A budapesti tavaszi meeting harmadik napján, a 2000 méter távú Államdíjért futott Hetykével, melynek 5 fontot adott, de a Giralda-mén harmadfél hoszszal könnyen verte meg. A vándorló verseny 2400 méter távolán ismét diadallal végezte Remember, könnyen verve meg harmadfél hoszszas készpénzt, mely 7 fontot adott neki, míg a győztessel egyenlő terhet (54 kiló) vivő Hetyke rossz harmadik volt, Tannhäuser és Partagas előtt. A bécsi nyári meeting 3-dik napján, a Jockey Club díjáért lett ismét fölnyergelve, de ennek 2400 méter távolán mint outsider érkezett be Fenék, Buck-a-boo, Pajzán, Algy, Olyan nincs és Jacob mögött, semmi szerepet soha sem játszva az ütközetben. Ugyan e meeting 7-dik napján, a 2000 méteres államdíjért futott, Hetyke, Ledér, Althotas, Merry Bird és Jacob társaságában , de ebben Hetykének sikerült fél hoszszal biztosan megverni a mént, melytől ezúttal három kilót kapott, de 1/4 hoszszal verte meg Ledért, mely szintén 3 kiló teherkönnyebbséggel futott. A meeting 8-dik napján, a Parsifal-Handicap 1600 méter távolon, Anna, Metallist. Olyan nincs, Millerjung, Damasus, Rémes és Elsa voltak ellenlábasai. Remember ezúttal is szépen futott mint kedvencz, azonban csak jó harmadikal végző. Anna és Metallist után, melyek egy orrhoszszal döntötték el egymás közt a versenyt. A mén Annától csak IV21 Metallisttól pedig 712 kilót kapott. Remembernek ez volt utolsó futása az évben. Szép alkatú, SZÍVÓS mén, elég gyorsasággal s úgy látszik, inkább a hoszszabb távolságokra nyílik kedvező esélye. * * * Riadó, Scottish Chief — Rub-a-dub 3 éves ménivadéka 12-szer futott ez évben s 1 győzelemmel, 6 második helylyel végezte a saisont, 3622x/2 litot jövedelmezve istállójának. A bécsi tavaszi meetingen, a Braterdij 3000 méteren futott először, Matador és Hanniballal, melyek neki 9%, illetőleg 1% kilót cedáltak, de mögöttük csak mint tűrhető harmadik érkezhetett be. A meeting ötödik napján, a Kincsem-Handicap 2000 méterén, mint legkönnyebb terhű, 47 kilóval futott a mén, s csak küzdelem után verte őt meg Goon másfél hoszszal, tizenhat fontot adva Riadónak, mely azonban megelőzte Matadort, Teraphint, Vaurient, Hannibalt és Árulót, ez által reményekre jogosító formát mutatva. A prágai áprilisi versenyben, az 1600 méter távú Államdíjért, Hanniballal egyenlő teher (56 kiló) mellett indult, de egy hoszszal biztosan verte meg a Hungaria-ivadék. A budapesti tavaszi meeting 5-dik napján * 491