Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-06-09 / 33. szám

282 kancza állt elő : Hires, Lorella, Herpenye, Arabella, külső formáikra is igen előkelő kanczák, az Oaksban nem egészen jól futot­tak, a három elölnevezettnek a Derby, illető­leg az Államdíj még inaikban s Arabella nem volt egészen együtt. A nyertes Lilinokalani a legszebb versenyló, melyet csak képzelni lehet, elég erős, csontos, hatalmas, vére is előkelő ; anyja Parailel, minden méntől hozott már jó lovakat, mint Prado, Purzbichler, St-Wolfgang; így nemcsak jó versenylovat birunk Lilinokalaniban, de kiváló tenyész­anyag fog belőle válni. — A verseny maga nem nyújtott valami változatos képet ; a gyengébb lovak igyekeztek, a­mennyire töltik telt, az iramot erőssé tenni; a jobb osztályú lovakat Hires és Lilinokalani a hátvédben helyezték el, hogy a végküzdelmekben legyen még elég puskaporuk. Calypso állt az élre, utána Mariska, Ephen, a többi csomóban, hátul az említett két kancza; igy jöttek az egyenesre fordulóig, hol Hires jelentékenyen javított helyén, ugy Lilinokalani is jobban helyezke­dett el; a távoszlopnál Hires kísérletet tett ostor alatt feljönni, de a nem egészen ked­vező talajban már kiadta minden erejét, míg Lilinokalani némi biztatással szépen és biz­tosan nyert ; második Mariska, harmadik Alz­beta, negyedik Hires, azután Sorella, Her­penye, Arabella, Calypso és Epheu. A verseny nem nagy stílusban lett lefutva, de a mezőny­ben volt néhány kissé fáradt, de jó osztályú kancza. A győztes pedig már régtől kedven­czünk, igen magas osztályú lónak tartjuk s gróf Esterházynak ez utóbbi sikerült tenyész­téséhez csak gratulálhatunk. Érdekes volt a «Buzgó-Hennen» Gaga és Trick-Track között, utóbbi kilo teher­előnyben részesült , mindig kézben tartotta Gaga győzelmét, de Trick-Track jobban fu­tott, mint a Derbyben vagy Gaga nem ment az élen olyan örömmel, mint a kék szalagért való küzdelemben s azonfelül a startnál is kissé többet nervososkodott, mint rendesen. Igen érdekes futam volt a 6400 méter hoszszú , Grosse Wiener Steeplech­assen. Ötös mezőny indult el, szokása szerint Hadnagy diktálta az iramot, mind az öten igen szépen vették az akadályokat a hires Taxis-árkot stb., míg a post and railnál Dollár, melynek igen magas osztályú nyerési esélyei voltak, felbukott s lovas nélkül vett részt a verseny­ben, ugrálván az akadályokat és ki és be a fehér korlátot ; az utolsó 2000 méteren ádáz küzdelmet vívott Conte qui conte és Had­nagy s jó helyen utánuk Rebecca; remek ver­seny volt, folyton hulló esőben, míg végre az utolsó másodperc­ekre még Hadnagyban több volt az erő­s győzött. Nem tartjuk ma­gas osztályú lónak Hadnagyot, de soká tud egyenlő iramban menni s biztosan ugrik s erre a napra Hansi mester valójában oly remekül hozta ki, hogy­ csak dicsérettel kell róla megemlékeznünk. Ha Dollár a verseny­ben maradt volna is, nehéz diót kellett volna feltörnie, hogy a díjhoz jusson. Rebecca második, Conte que conte tűrhető harmadik, a kis Titus hátrább, hiven futott s biztosan ugrott az egész vonalon, s látogatottabbá tehesse. Sport­szempontból véve is igen érdekesnek mondható ez a ver­seny, nem hiányosak a jó mezőnyök és ér­dekfeszítő futamok és a meglepetések sem. A legszerencsésebb lovas e nap Lázár Béla főhadnagy volt, ki négy versenyben érkezett be az első helyen. Volt accidens is, mely azonban, szerencsére minden baj nélkül vég­ződött. Ugyanis Erlanger báró főhadnagy meg­vált lovától, de sérülést nem szenvedett s még egy következő futamban újra lovagolt. A versenyek hét óra után végződtek s a­­ nagy­közönség a legnagyobb megelégedéssel­­ távozott el, ki kocsin, ki különvonaton, mely közvetlen a versenytér mellett állt meg, pár száz lépésnyire a tribüntől. Az alagi versenyeknek mindenesetre nagy jövője van, mely mindig számíthat tömeges látogatásra úgy a főváros mint a vidék kö­zönsége részéről. A részletes leírás lapunk más helyen olol­vasható. I Alag. Az « Űrlovasok szövetkezete» az alagi ver­senypályán nagyon szépen sikerült versenyt rendezett vasárnap, pünkösd első napján, melyre nagy számmal rándultak ki a főváros sport­kedvelői és a vidék is bőven volt kép­viselve versenylátogatókkal. A díszes hölgykö­zönség sem hiányzott, mely elég kényelemmel szemlélhette a futamok lefolyását a tágas és czélszerűen uriasan épített tribünről, melyet a szövetkezet a czélnak megfelelően, kellő diszszel építtetett. Volt buffet is két helyen, hol a közönség üdülést nyerhetett. Szóval a szövetkezet mindent elkövetett, hogy ezt a kies és szép jövőjü verseny­tért mennél élénkebbé Bécsi nyári versenyek. Hatodik пар, Pünkösd hétfő, jun. 6. Az egyes versenyek részletes lefolyása következő volt: I. Mai­lenrennen­. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 20 centin. maiden-lovaknak. 1200 méter (20 aláírás.) Henckel L. grófné sga­m Soldat Chalili — Startle 56 ľ. Wilton 1 Gr. Zichy В. sga к Welfare 54} к. Adams 2 Gr. Kinsky Zd. p к Märchen 54} k. Bowman 3 Gr. Esterházy M. p m LeidI 56 к. Lemaire f Jakabffy T. ur stp m Kupa 56 к. S. Bulford t Dreher A. ur sga к Beeswing 54} к. Smart 0 D. W. F. szöv. stp к Welfare II. 54} к. Sharpe 0 Gr. Erdödy К. sga к Petgmeg 54} к. Brown 0 Gr. Esterházy Mihály p к Ságomé 54} к. Huxtable 0 Gr. Kinsky R. stp m Intrigant 56 k. Gray 0 Sellinger R. száz. sga m Bertas 56 k. Carlyle 0 Zichy L. grófnő sga τ Máza 54} ľ. Robinson 0 Bánat: 8 lóért. — Totalisateur: 50:5. — Helyre­fogadások: 63:25 az elsőre, 54:25 a másodikra, 93:25 a harmadikra. — Könyvfogadások : 3:1 Welfare, 3­:1 Leidi, 7:1 Bertus és Welfare II., El Intrigant, 10:1 Märchen és Soldat, 12:1 Beeswing, 14:1 a többi el­len. — Könnyen egy jó hoszszal nyerve , másfél­hoszszal hátrább a harmadik, fél hoszszal Leidi és Kupa előtt, melyek holtversenyben a negyedik helyre érkeztek be. Lemaire Jockey a startnál engede­lenség miatt 50 frttal birságoltatott. — Versenyérték : 1000 frt a nyerőnek, 200 frt a másodiknak, 180 frt a versenypénztárnak. II. Buzgó-Reimen: 2000 frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak. 3. és id. contin, lovaknak. 2000 méter. (16 aláírás.) Keczer M. ur 3é p m Gaga Galopin—Red-Hot 58 ¥. (bez. 5 ľ. több) Huxtable 1 Dreher A. ur 3é stp m Trick-Track 55­ kilo (bez. 5 Ą. t. és 2­ č. eng.) Smart 2 Bánat : 14 lóért. — Totalisateur : 6:5 — Helyre­fogadások : 7:1 rea Gaga, 6:1 Trick-Track ellen. — Könnyen három hoszszal nyerve. — Versenyérték : 2000 frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak, 200 frt a versenypénztárnak. III. Oesterr. Stutenpreis. 10,000 frt az elsőnek, 500 frt a másodiknak. 30 contin. kanczák. 2400 méter. (Elzár. 1890. decz. 15-én 106 aláirással). Gr. Esterházy Móricz p . Lilinokalani Craig Millar—Parailel 56 k. Lemaire 1 Henckel L. grófné Iga­n Mariska 56 kilo Wilton 2 Gr. Apponyi A. Iga­n Al­betta 56 kilo Adams 3 Jankovich Gy­ ur p . Hires 56 k. S. Bulford 1 Sellinger R. száz. p . Ephen 56 kilo Carlyle 1 Gr. Apponyi A. p . Lorella 56 č. Gray 0 Egyedi A. ur sga к Calypso 56 к. Bowman О Gr. Erdödy К. p к Herpenye 56 kilo Huxtable 0 Losonczy Gy. ur sga к Arabella 56 kilo Smart 0 Kisbánat : 75 lóért. — Nagybánat : 22 lóért. — Totalisateur : 28:5. — Helyrefogadások : 47:25 az el­sőre, 86:25 a másodikra, 72:25 a harmadikra. — Künyvfogadások : 2:1 Hires, 4:1 Herpenye és Lilino­kalani, 6:1 Alzbeta, 8:1 Lorella, 12:1 Calypso és Mariska, 14:1 Arabella és Epheu ellen. — Könnyen másfél hoszszal nyerve , egy hoszszal hátrább a­ har­madik, ugyanannyival Hires és Epheu előtt, melyek holtversenyben érkeztek be a negyedik helyre. Ver­senyérték : 12.300 frt az elsőnek, 1350 frt a második-I nak, 350 frt a harmadiknak. IV. Handicap. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a má-­­sodiknak. 3é és id. contin. lovaknak. 1600 méter. I (26 aláírás.) I Br. Rothschild N. 3. sga­m Amateur Doncas­ter—Anthem 56­­. Smart 1 Br. Erlanger L. 3é p к Vain-glory 51} к. Lemaire 2 Mr. Clairpaix 3é sga m Donald 56 k. Bowman 3 Söllinger R. száz. 4é p к Jiidica 61} k. Carlyle 4 Gr. Sztáray J. 8é p m Socialist 58} к. Huxtable 0 Gr. Festetics P. 3é sga m Lancelot 55 к. Adams 0 Geist G. ur 3é p к Tovább 54 к. Brown 0 Br. Üchtritz Zs. 3é p к Rosa Bonheur 55} к. S. Bulford 0 Mr. Cie 3é p к Leda 50 k. Peasnall 0 Capt. Violet 3é stp m Csikós 47} к. Robinson 0 Flesch F. 3é sga к Astra 45 к. F. Pacüe О Kisbánat: 9 lóért. — Nagybánat: 6 lóért. — Tota­lisateur 38:5. — Helyrefogadások : 62:25 az elsőre, 58:25 a másodikra, 74:25 a harmadikra. — Könyvfo­gadások: 3:1 Judica, 5:1 Csikós, Donald és Lancelot, 7:1 Rosa Bonheur és Vain-Glory, 10:1 Amateur és Socialist, 12:1 Tovább, 20:1 Astra és Leda ellen. — Biztosan rövid nyakhoszszal nyerve , fél hoszszal hátrább a harmadik, ugyannyival a negyedik előtt. — Versenyérték : 960 frt az elsőnek. 200 frt a má­sodiknak. 505 f­rt a versenypénztárnak. V. Verkäufer ennen K­00 frt az elsőnek. 200 frt a másodiknak. 20 centin. lovak. 1000 méter. Győztes 6000 frton eladó. (11 aláírás.) Justh B­­ur­n — Mouche Craig Millar—Mis­take 4500 frt (bez. 3 k. le.) Adams 1 Dreher A. ur p к Erica 3000 frt 51 k. (bez. 6 le.) Huxtable 2 Szemere M. ur p m Zenit 500 frt 47} k. (bez. 11 k. le.) S. Bulford 3 Gr. Kinsky R. p к Edda 3500 frt 52 k. (bez. 5 k. le.) Keczer M. ur p к fontadina 1500 frt 44} к Gray О Chapman 4 Br. Springer G. sga к Fanchon 5000 frt 51} k. (bez. 5} к. le.) Sanders 0 Egyedi A. ur p . Göndör 1000 frt 43} k. (bez. 13} k.) F. Pache 0' Sellinger R. száz p . Camorra 4000 frt 53 k. (bez. 4 k. te.) Carlyle О Henckel L. grófné sga m Hetman 200J frt 50} k. (bez. 8 к. le.) Wilton 0 Bánat: 2 lóért. — Totalisateur 43­5. — Helyrefo­gadások 62:25 az elsőre, 113:25 a másodikra, 57:25 a harmadikra. — Könyvfogadások: 1­:1 Zenit, 3:1 Fanchon, 4:1 Edda, 10:1 Camorra, Contadina, Erica és Mouche, 12:1 Göndör és Hetman ellen. Erős küz­delem után fél hoszszal nyerve, fél hoszszal a 3-ik, rövid hoszszal a 4-ik előtt. — Nyertesre ajánlat nem történt.­­• Versenyérték : 960 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak, 340 frt a versenypénztárnak. VI. Hardenrennen. Handicap: 1000 frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak. Contin. lovaknak: 2800 méter. (7 aláírás.) Egyedi A.­ur­­é­lga : Ideal Kalandor—Idea­list 689­­. Planner 1 Br. Schossberger N. 5é p­m Valentia 65 k. Williamson 2 Capt. Violet 4é p m Totalisateur 60 k. Geoghegan 3 Jankovich Gy­ ur 4é Iga­z Piroska 66 k. May 0 Kis bánat : 1 lóért. — Nagy bánat 2 lóért. — To­talisateur: 27:5. — Helyrefogadások : 52:25 az elsőre, 57:25 a másodikra. Könyvfogadások: 1­:1 Piroska, 2:1 Totalisateur, 3­:1 Valentia, 6:1 Ideal ellen. — Igen könnyen három hoszszal nyerve, egy fél hosz­szal hátrább a harmadik. — Versenyérték : 1000 frt az elsőnek, 500 frt a másodiknak, 105 frt a versenypénz­tárnak. V.J. Grosse Wiener Steeplechase. Handicp, 5000 frt az elsőnek, 800 frt a másodiknak, 200 frt a har­madiknak. Contin. lovaknak: 6400 méter. (15 alák­.) Lamberg H. ezr. 6é p h Hadnagy Harry Hall — Goldmannsell 75 °. Williamson 1 Dreher A. ur 5é p­m Rebecca 72} œ. May 2 Hg Auersperg F. id. p . Conte que conte 72} œ. Planner 3 Mr. Clairpaix 56 p m Titus 66­ kilo Tinsley 4 Capt. George id. p­h Dollar 75 k. Geoghegan 0 Kis bánat : 7 lóért. — Nagy bánat : 2 lóért. Tot. : 21:5 — Helyrefogadások : 51:25 az elsőre, 91:25 a másodikra. — Könyvfogadások: 2:1 Dollar, 3­:1 Conte que conte, Hadnagy és Titus, 7:1 Rebecca ellen. — Erős küzdelem után 2­ hoszszal nyerve, három hoszszal hátrább a harmadik, messze hátul a 4-dik, Dollar elbukott. — Versenyérték: 5000 frt a nyerő­nek, 800 frt a másodiknak, 200 frt a harmadiknak, 340 forint a versenypénztárnak. * * * Hetedik nap. Kedd, június 7. Hűvös, szeles idő, azt hinné az ember, hogy október van s e miatt sokan távol ma­radtak a turitól, de azért a keddi naphoz mérve elég közönség. A versenynap meglepetéssel kezdődött, a­mennyiben biztos nyerőnek tartott «Lássuk» holtversenyben végezte versenyét Népdallal, az Esterházy gróf kanczája, a mint észre­vettük, rendes tavaszi izgékonyságban szen­vedett s ekkkor a kanczák formájukon alul futnak. A második, sport szempontokból figye­lemre méltó esemény volt War-Horn könnyű győzelme. Ez és Dan Vinci felett, és ha e fu­(bez. 120­­. be.) VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP, 1892 junius 9.

Next