Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-11-12 / 72. szám

650 November 6. Paskál-malom , róka-falka. A paskál-malmi nagy nádasból a róka a város felé tartott, de­ a gyepen szimat nem lévén, nem lehetett rá vadászni. A kis nádas­ból kihajtott róka a paskáli erdőbe ment, hol kétszer fel s alá hajtva, megbilleltetett. A társaság erre a palotai kerek nádashoz lovagolt, hon­nan csakhamar kihajlatván, a róka kezdet­ben Sikátor felé, majd a fóthi park irányában haladt, de rákezdvén az eső, a szent meg­szűnt s a vadászat abba hagyatott. November 7. Sikátor, Szarvas-falka. A szarvas a sikátori major mellett kibocsátat­van, egyenesen a Haskó erdőnek tartott, me­lyen keresztül vissza a palotai erdőbe, majd innen a megyeri szöllökbe, hol 40 perczes vadászat után volt a halak­. November 8. Adony-Szabolcs , róka-falka. A pesti társaság külön vonattal indult ki a kedvezőtlen idő daczára. Szabolcsra megér­kezve, gróf Zichy István és Kázmér, valamint a Fehérváron állomásozó 10-ik huszárezred 24 tagja csatlakozott a társasághoz. Elsőbb a czikolai nádas lett átkeresve, s a csakha­mar kivadászott róka után megindult a tár­saság, a szimat­a szakadó eső miatt rossz volt, s így lassú vadászatot adott a róka, mely két kis kört csinálva ismét a nádasba vonult, hol a nádas nagysága miatt megbil­lelni nem lehetett. Az adonyi nádas blank (üres) volt. November 9. Megyer, Róka­falka. A haskő­erdő, kis nyolczas, palotai köhidi nádas üre­sek voltak. Végre a palotai kerek nádasból kihajtott róka 21 perczes sebes run után a fóthi parknál elveszett. Újra visszamenve, egy friss rókát hajtottak ki a kopók, mely egyenes irányban haladva, igen sebes 40 per­czes run után a Csömör és Mogyoród közti nádasban keresett menedéket, honnan 3 friss róka ugorván ki, meggátolták a killt. A va­dászat sötéttel végződött. November 10. Czinkota, Szarvas­ falka. A szarvas a czinkotai erdőn keresztül 25 percz után Kis-Tarcsáig vitt, hol újra kis idő enged­tetvén neki, még 17 perczes runt adott a czinkotai szöllökig, a hol a halak­ volt. Az eddig említetteken kivül gróf Zselénszky és a honvéd equitatio is részt vettek a vadá­szatokon. Gróf Nádasdy Ferencz: Zemplénmegyei agarászversenyek. Október 27-én vették kezdetüket a zemplén­megyei agarászversenyek. Az előző éjjel sűrűn zuhogó eső nagyon meglágyította a földet s bár a versenyek első napján már verőfényes ég kedvezett Szt. Hubert híveinek, az átázott talaj kedvezőtlen befolyását a hajtások sike­rére nem tudta paraliizálni. Reggeli 9 órakor gyülekezett a társaság a s.­a.-ujhelyi «Magyar király» szálloda előtt s már­­10 óratájt 24 lovas indult el, élükön a gyepvezérrel, Thuránszky Lászlóval. A ver­seny iránt érdeklődök, mintegy 30 szebbnél­szebb magánfogaton, melyek közül kiválóan említést érdemel Dókus Ernő és Meczner Béla pompás négyes fogata,­­ követték a lovasokat, hogy az élvezetes látványnak tanúi lehessenek. A jury tagjai voltak: Elnök: Andrássy Géza gróf. Alelnök : Vladár Emil. Titkár : Dókus Gyula. Gyepvezér : Thuránszky László. Versenybírák: Szemere Emil, Thuránszky Tihamér és Ganzag Miklós. A megyei notabilitások közül jelen voltak : Andrássy Sándor gróf, Hardenberg Aladár gróf, Sennyey István báró, képviselő, Vécsey Tamás báró, Dókus Ernő képviselő cs. és kir. kamarás, Dókus Gyula megyei főjegyző cs. és kir. kamarás, Molnár Béla képviselő, Meczner Béla egyházmegyei gondnok és Bencsik István főszolgabíró. Lovasok voltak : Bernáth Aladár, Csapó Zoltán, Cselev Lajos, Dombay Kálmán, Ferdi­nandy Gejza, Hammersberg Miklós, Klobu­siczky Sándor, Kossuth Lajos, Nagy Barna, Nemthy József, Szemere József és Gazsi, Spillenberg Gábor és Wielandt Aladár. Kocsikon jelen voltak a következő asszonyok: Cseley Lajosné, Dókus Gyuláné, Fernőné és Mihályné, Hammersberg Jenőné, gróf Harden­­berg Aladárné, Kossuth Lajosné, Liszy Viktor­né, Meczner Béláné, Molnár Béláné, Nagy Bar­náné, özv. Boronkay Györgyné, Stepán Gáborné, Szemere Gyuláné, Szerviczky Ödönné, Thu­ránszky Lászlóné és Wielandt Aladárné. Leányok : Adriány Sarolta, Balogh Gizella, Rencsik Iza, Boronkay Sarolta, Rydeskuty Örzse és Sarolta, Dókus Róza, Hammersberg Anna és Elsa, Lehoczky Róza, Liszy Coralie, Sikkingen Sophie grófnő, Sennyey Melanie bárónő, Stepán Ida és Szemere Margit. Az első napon az Ujhely közelében fekvő Csörgő községe alatt folyt az agarászat, de bár a lovasok alkonyatig nyeregben ültek, mindössze csak négy hajtás volt s ebből is csupán 2 esetben sikerült a kutyáknak a fölvert nyulat elfogniok , minek oka a nyulakra nézve kedvezőbb talajviszonyokban keresendő. Sportszempontból említésre méltó, hogy a második hajtás alkalmával a lovasok elé kerülő egy 15 láb széles, mindkét oldalon meredek fallal ellátott árkot csupán Sennyey István bárónak 6 éves telivér fekete kanczája (e kancza apai ágon Reménytől származik) vette át bámulatos könnyűséggel. A kanczát maga a báró lovagolta. Alkonyat volt, midőn a társaság visszatért Ujhelyre, hol a «Magyar király» szálló dísz­termében már terített asztalok fogadták a vadászsport hiveit . Ízletes lakoma után Mányi Lajos czigányzenekara mellett a fia­talság, — feledve a lovaglás fáradalmait —, tánczva kerekedett s csupán a hajnal szólita nyugalomra Zemplén megye szép leányait és tüzes fiatalságát. Az agarászat október 29, 30 és 31-dikén folytattatott s a billikomért való futás a szerdalyi gyepen utolsó napon ment­ végbe. Még utolsó nap is 15 lovas vett részt a ver­senyen. Nevezve lettek : Szerviczky Ödön s sz. «Szöcske» nevü agara, Andrássy Géza gr. «Rob» f. k., «Swipp» f. sz. «Lédi» h. sz., Vécsey Alfonz br. «Svndrik» f­ k., Hardenberg Aladár gr. «Piczi» f. sz., «Szellő» f. sz., «Sürgöny» f. k., Szemere Gáspár «Danár» с. к , Molnár Béla, «Róka» s. к. Holló f. к., «Kincsem» f. sz., Cseley Lajos «Fi­irge» s. sz., Nemthy József «Pagát» s. č., Nagy Barna «Kisasszony» f. sz. «Urfi» f. к., Dókus Gyula «Czigány» f. к., Thu­ránszky László «Sárkány» s. k., «Remény» с. k. Az összevetés eredménye pedig a követ­kező volt : Szellő Lédi Lédi lett a győztes, s az egyesület dija, egy gyönyörű vert ezüst gardinier ennek Az 1895­.évi Német Derbyre 158 nevezés létetett s a nevezett lovak névsorát egész terjedelmében la­punk más helyén közöljük. Említésre méltónak tart­juk, hogy istállóink már régóta nem voltak ily szép számmal a Német Derbyben képviselve, midőn 70 lovunk bir arra kötelezettséggel. A 158 nevezés egy­úttal recordot képez, minthogy a Német Derby fenn­állása óta, ez a legkedvezőbb nevezési eredmény. Egy kis összeállítást is közlünk itt, mely mutatja, hogy az egyes évekre a Német Derbyre hány ló neveztetett Németországból és hány az osztrák-magyar monar­chiából. az 1894. évi angol Derbyre Ladas és Matchbox a favourite-ek. Ladas eddigelé még veretlen, s min­den versenyét nagy stylben nyerte, mig Matchbox főként a newmarket-i októberi meeting alatt lépett előtérbe, a­hol a Criterion Stakes-t és a Dewhurst Plate-t nyerte. Ez utóbbi versenyben Jocostát, mely­nek 10 fontot adott, 4 hoszszal verte meg, míg La­darce kanczát a Middle Park Plateben, egyenlő te­her alatt csak két hoszszal hagyta maga mögött. Ez okból igen érthető, hogy sokan a St. Simontól szár­mazó Matchboxnak még jobb esélyt jósolnak a Der­byre, mint a még veretlen Ludasnak. Angliában múlt szombatig a legsikeresebb angol apamének közül az első 6 mén ivadékai következő összegeket nyerték össsze. St. Simon 34,753 font (41 ivadék), Isonomy 25,778 font (20), Hampton 19,832 font (39), Ormonde 11.493 f. (3), Melton 11,242 font (28) és Galopin 11.285 fontot (29). Orm­et, a Limelkin Stakesben szenvedett veresége után, tulajdonosa stubba küldi. Lehndorff gróf Mr G. Mastermantől megvette az idős Dewils Ownt 400 fonton a graditzi töménes számára. Az 1896 évi 10,000 font értékű Princess of Wales Stakes 202, az ugyanily értékű Jockey-club Stakes pedig 199 aláírással záródott le. Orvietó-t (ap. Bend Or, a. Napoli), tulajdonosa Mr Houldsworth 5000 guineáért eladta Mr Burdett Coutto ismert tenyésztőnek. Az angol síkverseny-champion­ az idén már való­színűleg T. Loates lesz. Ugyanis 203 győzelemmel áll társai előtt 766 lovaglásból , utána második M. Can­non — a tavalyi champion lesz — 156 győzelemmel összesen Sürgöny Urfi Bóka Sárkány Pagát Svndrik Remény Erőv­esztő Czigány Kisasszony Swipp Holló Book Kincsem Fürge Danár Szöcske Piczi Lédi­et3­­ Bóka Fürge­­ Erővesztő irge ! Fürge­­ Szöcske I Németországból az osztrák-magyar­­ monarchiából 1890 57 1891 73 1892 83 1893 65 1894 67 1895 88 75 47 63 53 43 70 132 120 146 118 110 158 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP, 1893. deczember 17. jutott; mig a második dijat Fürge nyerte s e második dij gróf Andrássy Géza egyesületi elnök által adott s egy angol agár-versenyt feltüntető képpel ellátott gyönyörű munkája asztalkából állott. A jász-nagykun-szolnok megyei agarász-egyesület 1. évi okt. nó 26. napján tartotta meg ez idei «elegy agárversenyét» a Szolnok melletti Szanda pusztán. A versenynek a lehető legjobb idő kedvezett s at га a környék agarászai elég szép számban jelentek meg, bár többen jöttek kocsin, mint a mennyi a lovas volt. A versenyre 12 agár lett nevezve, ezek közül egy időközben megsántult s így a versenyben 11 agár vett részt. Nevezések: 1. Borbély Géza Pipacs. 2. Végess Árpád Linta. 3. gr. Nemes János Villám. 4. Harkányi Andor Szúnyog. 5. Magyary Béla vörös szuka. 6. Harkányi A. Szikra. 7. Gr. Nemes J. Szanda. 8. Kövér G. Fecske 9. Gencsy Albert Klazáni kisasszony. 10. Gencsy S. Menyecske. 11. Horthy Zoltán Cziczka. A verseny lefolyása a következő volt : Szikra Szanda Fecske K. Kisasszony Menyecske Cziczka elővesztő Az első díjat tehát Gencsy Albert szabolcsmegyei birtokos «Klazáni kisasszony»-a nyerte el. A dij 800 korona és tiszteletdíjból állott. A második dij nem adatott ki, mig a két 100—100 koronás dijat Borbély Géza «Pipacs»-a és Kövér Gusztáv «Fecské»-je vitte el.­­ K. kisasszony « erővesztő­ E­ST S­ap«» Villám i­s Szúnyog l Szuny'°S vörös szukaj Szikra j Fecske j K. kisasszony j Cziczka Pipacs Fecske VEGYES.

Next