Vadász- és Versenylap 55. évfolyam, 1911
1911-02-04 / 5. szám
1911. február 10. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS, A félvér-méneskönyv. A félvér-méneskönyvről irott czikkeink — mint azt számos, hozzánk intézett levél bizonyítja — örvendetes visszhangot keltettek tenyésztőink körében és a szaksajtóban is. Az előbbiek sorából a mult héten közzétettük Ráth József úr érdekes fejtegetéseit, most pedig örömmel konstatáljuk, hogy a kérdéssel a Köztelek, legnagyobb gazdasági lapunk is beható czikksorozatban foglalkozik. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a félvér-méneskönyv megteremtése felette kívánatos, s hogy ez a fő garancziája a tiszta tenyésztésnek, a külkereskedelem föllendülésének, a modern pedigreestika érvényesülésének. Ezen a módon álljuk el továbbá útját a hidegvér és általán , a nem rokon vér beözönlésének a meleg vér territóriumaiba s itt kapjuk meg a biztosítékot rá, hogy az úgynevezett használati lovak s velők együtt a «Zufallsproductok», a tenyésztés véletlen termékei, háttérbe szorulnak. Sajnos, utóbbi időben itt, ott, nálunk is kisérleteztek heterogén keresztezésekkel s ily módon állítottak elő nehéz, nagy csontú, úgynevezett sulyhordó lovakat, amilyeneket német vevők szoktak keresni. Hogy ezzel a magyar ló reputácziójánk nem sokat használtunk, és oly világos, mint az, hogy ilyen lovakból csikót nevelni nem szabad. Ami a félvér-méneskönyv részleteit illeti, Ráth József úrnak kétségtelenül igaza van, midőn több alcsoportot kiván látni: igy ügető, carossier és hátasló részére. A Köztelek t. czikkirója még tovább megy és az állami tenyésztést véve zsinórmértékül, a kisbéri, a Furioso-Northstar, a Nonius jellegűek stb. részére kiván külön-külön vezetendő méneskönyveket. Attól félek, hogy, ha egyszerre ily sokat kívánunk, semmit sem fogunk elérni. Már magában véve egy méneskönyvnek a létesítése nagy nehézségekbe ütközik, s meg lehetünk elégedve, ha kezdetnek a «nemes lovak méneskönyvét» kivivjuk. Később azután ki lehet építeni a válaszfalakat s disztingválni lehet, sőt kell is. De ma p. o. különbséget tenni a kisbéri jelleg és a végre is szintén angol félvér Furioso-jelleg között még korán volna. A hátaslovakat és a könnyű hintósakat különválasztani szintén bajos. A volt Dőry-féle sütvényi ménes p. o. bizonyára megérdemelte volna, hogy a nemes hátaslovak közé kerüljön, jóllehet az anyag kocsiban excellált. Sok más magánménesünk van ezen kívül is, amelyeknek lovai akár mint hátasok, akár mint hámosak teljesen megfelelnek. A magam nézete ebben a dologban az, hogy legjobb volna alapul a katonalovat venni. A kistenyésztőnek, de sok nagy lónevelőnek is ez az ideális tenyészczélja s nincs oly jó ló, amely ne lehetne katonaié. Ebben a típusban benne van a jó hunter, a jó luxusló, a könnyű hintós, a használati hátas, a verseny-félvér stb. fogalma, szóval az all-round-ló, amelyet Magyarországon évszázadokon át tenyésztünk. Mik a katona-ló kívánalmai? Kellő, de nem túlzott magasság, nemes vér, jó nyeregfekvés, száraz csontozat, erős hát, kifogástalan mar, jó nyak és fej, erős far, szabályos állás, a vonalon való egyenes mozgás, tértölelő ügetés, kisigényűég, intelligencsia stb. Ez a ló ép oly jól fog megfelelni a vadászterületen, mint a harczmezőn, a kocsiban, a lovardában, a díjlovagláson, a parkban és a gazdaságban. A nehezebb hintóslovak javarészt természetesen kívül maradnak a katonaló fogalmán, az amerikai alapú ügetők is, a hidegvérűek általában, de, egyszerre mindent megcsinálni nem lehet és az első érdek, a nemes ló részére megteremteni a méneskönyv sánczait. Ismételten hangoztattuk már s ehhez a Köztelek t. czikkírója — aki egyébként érdemünkön felül méltatja e téren kifejtett közérdekű működésünket — szintén csatlakozik, hogy: a félvér-méneskönyv megalkotását nem szabad az államtól várni, hanem azt a tenyésztőknek maguknak kell inaugurálniuk. Csak nálunk sokás mindent, ami nehézséggel jár, az állam nyakába varrni, a külföld tenyésztők régen tudják, hogy a saját érdekük lovaik regisztrálása s hogy az autonómiáknak ép ugy meg vannak a maguk nagy előnyei, erkölcsi jelentőségei, mint a fiscalismusnak. Az állam bizonyára a legnagyobb jóakarattal fogja támogatni a tenyésztők méneskönyvi törekvéseit, erkölcsileg úgy, mint anyagilag. Sőt, az állam szükség esetén imperativust is bocsájthat rendelkezésre, kimondván, hogy az állami mének csak méneskönyvezett kauczákkal vehetők igénybe. Hisszük, hogy a félvér-méneskönyv létesítését a legfelsőbb katonai hatóság is propagálni fogja. Hiszen a katonaság eminens érdeke, hogy a nemes ló nevelése fönntartassék, fejlesztessék, s nem nehéz kitalálni, hogy a kincstár a jövőben csak oly remondákat fog vásárolni,amelyek törzskönyvezve vannak. Tovább megyünk, tudomásunk szerint, a katonai czélokra fiatal korban vett lovak igen nagy részéről a vezetőségnek évek óta részletes és gondosan kidolgozott pedigreek állanak rendelkezésére, amelyek a félvér-méneskönyv jelentékeny alapját adnák meg. E két imperativus mellett azonban magánosoknak, testületeknek, gazdasági egyleteknek stb. is minden lehetőt meg kellene tenni, hogy a törzskönyvezés iránt való érdeklődést, a bejelentési kötelezettséget előmozdítsák. Így lókiállításokon, lódíjazásokon, vidéki félvérversenyeken stb. csak bejelentett lovak pályázhatnának, s el kellene várni a Tattersalltól, hogy luxuslóvásárain is csak ilyen lovak díjaztathassanak. A nagy lóvásárokat tartó városok (Győr, Székesfehérvár) szintén sokat tehetnének a nemes lovak érdekében. Ezek volnának a főszempontok, amelyeket a félvér-méneskönyv megalapításánál nem akarnánk eltéveszteni ; a részletek kidolgozására még bőven lesz alkalmunk. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Kanczabeosztások. Gróf Károlyi Gyula anyakanczái. Gróf Károlyi Gyula nyolcz telivér anyakancza felett disponált kiváló nagy szakértelemmel, az 1911. fedeztetési idényre. Ma Flamme, mely Stieve Gallionról vemhes és Isola Bona, mely elvetélt Áriamtól, az idén nem lesznek fedezve. Az erős les beltenyésztésű jeles Bon Appetit, Bon soir, Napsugár és Klapka anyja, méneskönyvünk egyik legtermékenyebb kanczája Maximhoz kerül és a tömör skeerekkel bíró Stiladoumén nagyon jó partnere lehet. A 9-es outsider családhoz tartozó Glory, Széllcsend, Ráday és 48 anyja Gasconyhoz megy, leányával a kiváló Széllcsenddel együtt. Az egykori Szt. Isván-dij nyerő Raeburn-kalem szép pedigreet ad a Kendalménnel, mert a 9-es vér kedveli az l-est, továbbá az ivadék egyénileg inbred lesz Hamptonra s a beltenyésztést Blair Ashol is erősbbíti. A jó vérű Pumus Slieve Gallionhoz lett beosztva, s a párosítás fő jellemvonása a gerinczen képződő 8-as beltenyésztés, mig Pumus 12-es vérének apaágon Sterling ad választ. Igen szerencsés gondolatnak tartjuk a Rózsabimbó— Adam párosítást és bővebb kommentár helyett, itt adják magát az érdekes pedigreet: íme a részletes jegyzék: Glory (St. Helen 9—Sheen 2) fed. Gascony 1. Széllcsend (Glory 9—Raeburn 7) fed. Gascony 1. Rózsabimbó (Szőkerózsa 20—Queen's Counsel 3) fed. Adam 2. Pomus (Valuta II. 12—Preferment 2) fed. Stieve Gallion 8. Bon Appetit (Aiguilettel—Chevron 1) fed. Maxim 23. Fulva fed. Pardon 1. Ma Flamme és Isola Bona 1911 ben nem fedeztetnek. I Flying Fox 7 Amte 2 Ormonde 16 11 Argenoa 11 Vampire 7 Galopin 3 Vampire 7 Lion 7 Clamart 3 Saumur 3 Princess Chaterine 3 Wellingtonia 3 Queen's Coonsel 3 Szőke rózsa 20 2 Asia 2 Isonomy 19 Striding 13 Isola Bella 19 Silk Plum Pudding 3 3 Indy Go 3 Millerjung 7 Craig Millar 1 Millerjung 7 Nameless Nannie 6 Incognito Buccaneer 14 20 Anonyrna 20 Abrakmester kerestetik, aki már hasonló minőségben működött. Ajánlatok «Abrakmester» Dunakeszi-Alag. Poste restante. in VEGYES. Lapunkra, amely immár 55 - ik évfolyamba lép, 1911 január hó elsejétől kezdve uj előfizetést nyitunk. Felkérjük azont előfizetőinket, akiknek előfizetése lejárt, hogy azt a lap pontos szétküldése érdekében mielőbb megnjitani szíveskednének. A lapot illető mindennemű küldemények a kiadóhivatalhoz VI. , Lázárutcza 16 . szám alá czimzendők. Gróf Széchényi Péter a B. R. T. mastere több heti tartózkodásra Salzburgba ment. Gróf Esterházy Miklós Móricz Areadhonba utazott. Gróf Lehndorff György neje, szül. Kathein grófnő tegnapelőtt, 56 évi házasélet után, 76 éves korában elhunyt. Hg. Taxis M. E. négy évesét az Irinyi pusztára adta trainingbe. Lossonczy Gy. ur Nizzába utazott. Gr. Orssich Pál százados szerdán Alagon volt, s megtekintette Kállaynál levő lovait. Mr. Harrison, az ismert angol űrlovas az alagi tavaszi meetingen gr. Orssich Pál százados istállója részére fog lovagolni. Mr. Harrison márczius közepén jön Alagra. Fred Mike, akinek betegségéről legutóbbi számunkban megemlékeztünk, ma elhagyta a bécsi kórházat. Mautner Viktor úr adta le a legtöbb nevezést az U Sz. három nagy zászlók közti konkurencziájára, számra nézve tizenhármat. Dr.Fischer H.ur, az ismert verseny istállótulajdonos, 135.000 koronáért megvásárolta Pierrotot, a bécsi ügető derby favoritját. H. Reeves családjával a Semmeringre utazott. Hagen Frigyes úr, az ismert, jeles német szakíró, e héten ünnepelte meg az Alig. Sportzeitung keretében eltöltött működésének húszéves fordulóját. Hosszú szakirodalmi tevékenysége alatt Hagen úr szerénységével, tudásával és ügyszeretetével csak barátokat szerzett magának. Janek Géza ismeretes automobil ügyében a pestvidéki törvényszék esküdtbírósága e hó 26-ára tűzte ki a főtárgyalást. A kir. ügyészség Janeket gondatlanságból okozott emberöléssel vádolja. Adams nejével ma Nizzába utazott. Reimer frigyét, az ismert jeles űrlovast még őszszel súlyos baleset érte Holicson, amennyiben egy vadászversenynél elbukott s lova erős sérülést ejtett fején. A főhadnagy hónapokon át nyomta az ágyat, állapota azonban most már határozottan jobbra fordult és a jeles űrlovas Meranban üdül. Hyams Angolországban hamar patrónusra talált. Edwardes, az ismert színházigazgató nyolc lovat bízott kezére. Pache senior ezúttal nem adott le nevezést az Alagi nagy akadályversenyre. H. Parry, a hetvenes évek egyik keresett jockeyja Angliában, a napokban 70 éves korában elhunyt. I. Haret, a nálunk is ismert angol gát és akadályjockeyt, a múlt szombaton Kempton Parkban az ottani intézőség maga elé idézte, mivel Forerunner JI-et az utolsó előtti gátnál felpaftolta. Hare felvilágosítását az igazgatóság tudomásul vette. Dillon hétfőn Kempton Parkban Red Scottal megnyerte a Mansfeld akadályverseny -handicapot, nyolcas mezőnyben. Palóczkirály és Paff, a tavalyi Rákosi díj illetve az Alagi nagy akadályverseny nyerői, idén is kötelezettséggel bírnak a futásban. Kamp, amelyiyel istállója eredetileg az Alagi nagy akadályversenyt vette kombináczióba, nem erre a futásra, hanem a Nagy pozsonyi akadályversenyre nyert kötelezettséget. Bufelejte Issekutz Gy. főhadnagy tulajdonába ment át. Dinom Dánom és Álnok, a Przedswit Handicap tavalyi, illetve két év előtti győztesei, idén is nevezve lettek e futásra. Bonamié és Eritrea az idei fedeztetési seasonban Adammal lesznek párosítva. 67