Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-05-10 / 31. szám

200 díjban, ahol kortársa, Prince nyakhosszal győ­zött ellene, míg mögötte Infortune és Run vé­geztek. Idén a hatéves Bécsben két kis ver­seny matchében győzött Kilea és Talmi ezüst, tehát abszolút jelentéktelen képességű lovak­ellen, majd a Batthyány-Hunyady-díjban har­madiknak végzett San Gennaro és Grasteufel mögött, megelőzve Pallas Athénét, Tökfilkót és Antagonistot. Mint összeredményeiből látható, a kancza nagyon jó versenyló volt, de sohasem az az exceptionális nagyság, aminek sokan hit­ték. E mellett mióta menesben volt, némi vissza­esést is mutatott, bár ez a differenczia aligha rúg hat-hét fontra. Grasteufel kétéves korában hét próbálkozása közül háromszor győzött, egy maiden verseny­ben, a Preis von Pfaffstättenben és egy két­éves mének versenyében Budapesten, kétszer pedig a Vinea-Rennenben és a Baltazzi-Memo­rialban második volt, s az utóbbi alkalommal Szent Gellért verte, mögötte pedig a nagyon is közepes Hansi volt harmadik rossz mezőny előtt. Mint hároméves ugyancsak egy győzelem jutott osztályrészéül és pedig a rövid távolságú Kozma Ferencz-emlékversenyben, de formái igen akczeptábilisak. Így debütjével holtver­senyben második volt Reneraval a Trial Sta­kesben San Gennaro mögött és Gavallér előtt, győzelmét Grodno, Monastir II. és Ad memó­riám ellen aratta, az Erzsébet királyné-díjban újra San Gennaro mögött szorult a második helyre, de megelőzte Fuvolást és Corallet, majd a St.­Legerben két fejhosszal maradt el harma­diknak San Gennaro és Feldmarschal-tól. E formát azonban nem szabad túl magasra érté­kelni, mert itt tudvalevőleg Feldmarschal Ion Archibald az ismert trükkel a végletekig szo­rította San Gennarot, ő maga is addig várt, hogy csak éppen fejhosszal győzhessen, ezzel meg­gátolni akarva San Gennaro nyerési lehetőségét. Graticu­el-nek szerintünk legjobb formáját az a teljesítmény jelenti, a­mit most láttunk tőle a Batthyány-Hunyady-díjban, a­mikor második volt San Gennaro mögött, elhagyva Továbbot és Pallas Athénét. E szerint a mén jobb, mint valaha, de San Gennaro pompás klasszisát így sem éri el. Pallas Athene kétéves korában győzelemmel kezdte a szereplését egy maidenversenyt nyerve meg Bécsben Buffalo, Tyrann, Revera és öt más ló ellen. Megnyerte a kettős ivadékver­senyt is Scheitan, Hansi és Coralle ellen hetes mezőnyben, valamint a Henckel-Memorialt Da­­vid, Gallipoli, Peterwardein, Scheitan és Ada előtt. Második volt a Preis vom Schlossban Co­ralle mögött, Artige-t, Giraffe-ot és hat más lovat előzve meg, harmadik pedig az Esterházy-Memorialban San Gennaro és Ada mögött és csak az Austria díjban végzett helyezetlenül San Gennaro, Bankár öccse, Ada és David mö­gött. Hároméves korában nyolcz próbálkozása közül csak a két kanczadijban győzött, Budapes­ten Ada, Giraffe és Lia, Bécsben pedig Artige, Ada és Lia előtt. Második volt a kettős ivadék­versenyben Gallipoli mögött Bódi-X, tíáró-X és Egripo-t előzve meg, a budapesti Őszi kancza­díjban Run után és Lia, Artige, Bester Bets előtt, továbbá a Buccaneer-Rennenben ugyan­­csak Run mögött, elhagyva Demir Basch-t, Gras­­tenfel-t, továbbá négy más lovat. Negyedik volt a budapesti Kisérleti-handicapban Peterwar­dein, Demir Basch és Fuvolás mögött kilenczes me­zőnyben, helyezetlenül pedig a Derbyben és a Sanskrit-Reutenben végzett. Idén a Ba­thyány-Hunyady-díjban alighanem topját futotta San Gennaro, Grastenfel és Tovább mögött. San Gennaro formáit felesleges felsorolnunk. A mél mindent megvert, a­mivel összetalálko­zott és oly kritikus helyzetből is kivágta magát, mint a tavalyi St. Legerben volt, a­mikor nye­rési lehetősége egyszólán kizárt dolognak lát­szott. Ma sincs tehát okunk arra, hogy nagy klasszisában és győzelmének valószínűségében kételkedjünk. Épp ezért csak az utána, való helye­sek tekintetéből hoztuk a fenti összesítéseket, a­melyekből véleményünk oda konkludál, hogy a második helyet szerintünk Grastenfel fogja occupálni Tovább előtt. FELJEGYZÉSEK A BUDAPESTI NEGYEDIK VERSENYNAPRÓL — május 9. Szorongásig megtelt tribünök előtt futották a Kancza dij napjának versenyeit és önkéntelenül az ajkra tolult a kérdés: Mi lesz itt a Királydij nap­ján ? Pedig az időjárás ez alkalommal nem éppen volt kedvező, hiszen a ború­­­égből minden pillanatban az eső m­egevőzését lehetett várni, ez azonban elmaradt. A pályaviszonyok ellenben a tegnapi eső miatt sokat javultak és ma, mondhatnók, kifogástalan talaj állott rendelkezésre. A napot megnyitó Nyeretlesek-verse­nyében Rosamunda, a tavalyi örökös második, telje­sen felmondta a szolgálatot és pillanatra sem játszott szerepet az igazán rendkívül minoris értékű mezőny­ben. Fedorius viszont úgyszólván teljesen állva ma­radt az indításnál, legalább száz méter előnyt adva ezzel társainak, a­melyek közül így Galambos II. természetesen játszva győzhetett. Hogy pedig a részt­vevők képessége mily gyenge kalibert képviselt, annak Fedorius szereplése adta az elénk bizonyítékát, a­mennyiben a Beregvölgy-még nagy hátrányát egé­sen behozta és végül szépen felzárkózva végezte futását. * Rendkívül gyorsan engedett a handicapper bizott­ság Rali-nak, hiszen a még legutóbb, a lovasenged­ményt is leszámítva, de levonva a kört, még tizen­két fontot adott Santarem-nek, m­íg ma már ő kapott tőle öt fontot. E tizenöt fontos differentia azonban egymagában még nem lehe­tett az oka a felcserélt eredménynek, hű­zen a William the Third-men négy nappal előbb még helyezetlenül végzett az igen biz­tosan győzött kancza mögött, ma ellenben oly stylus­­ban bánt el ellenfeleivel, hogy a Robert le Diable­kancza ellenében a nyerését magában is tíz fontra kell értékelnünk. Pedig ez utóbbi aligha futott leg­jobb képessége alatt, miután a Tavaszi­ handicapban oly jól szerepelt és ma sem kedvezőtlenül súlyozott Satyr II. utolsóként ért mögötte a czélhoz, mintegy direktívát adva ezzel arra, hogy az eredményt San­tarem-en keresztül kell elbírálni. Botond­ m­a ezzel tavalyi topját látjuk,­ míg Bali-nak e formájával már múltkor is jó szerepet kellett volna játszania a futásban. * Arany nyerte meg a Kancza-díjat, de lovasának lanyhasága megfosztotta a Pardon-ivadékot a szép trófea győzelmétől. Bosch ugyanis, jóllehet nem volt túlzott fölényben, biztosra véve a győzelmet, nem lo­vagolt haza, mikor pedig Affenblume a korlátnál el akart menni mellette, a­helyett, hogy a győzelemhez még kétségtelenül elégséges tudást vette volna ki lovából, egyszerűen elzárta az utat ellenfele előtt és annak igy kívülről kellett jönnie, végül m­ég mindig nyakhosszra közelítve meg a továbbra is teljes lanyhasággal vezényelt nyerőt. Aranyt ily körülmé­nyek mellett természetesen diszqualifikálni kellett.­­ Wenckheim Denis grófnő színeinek jutott a diadal Dia és Adomány előtt. Ez az eredmény a mezőny mai értékére nem veti a legjobb fényt, mert azt aligha szabad feltételeznünk, hogy az eddig annyira konstans formákat futott Affenblume most hirtelen jelentős javulást hozott volna. Már pedig az az Affenblume, a­melyik a Nemzeti­ Hazafi-díjban igen mérsékelt negyedikként végzett Badacsony, Bankó és Farsang mögött, csak nagyon gyönge képességű field előtt vihet el egy paksban győzelmet, s úgy Adománynak, mint Reichenaunak messze tavalyi tu­dása alatt kellett szerepelnie, hogy ez megtörténhes­sen. Arany szemmel látható, habár nem is túlságos fölénye, szintén azt a látszatot kelti, hogy Affen­­blume nem futott javulással, mert közöttük a papír előzőleg is mindössze négy font különbséget jelzett a Trial­ Stakes alapján is, s e tény szintén egy m­inoris elbírálást kívánó Kancza-díj mezőnyt állít elénk. Az egyes lovak közül egyébként Arany ma sokkal tet­szetősebb képet mutatott, mint Bécsben, jó konditió­ban láttuk Diat, nemkülönben Affenblumet is, ellen­ben Adomány ma még rosszabb benyomást keltett, mint legutóbb. E kancza már akkor teljesen fel volt húzva, most pedig ez m­ég inkább szembe tű­nt nála, s emellett még erősen izadott is, s a nézőben eleve megérlelte ama meggyőződést, hogy a finishben nem játszhat komoly szerepet. Reichenau a mezőnynek ma is kétségtelenül legszebb példánya volt, de szemre nem keltette a kész ló benyomását. Rajta még nem láttuk kidomborodni azt a sok izmot, ami az Ausztria-díj napján nála oly­annyira szembe ötlött. Riga, Minta és Tiszavölgy kifogástalan képet mu­tatott ügyen, a futás kimenetelében, azonban mi sze­repet sem játszottak. A helyezettek közül különben Dianak van egy mentő körülménye mérsékeltebb futására és pedig az, hogy a rövid oldalon a korlát­hoz szorult, mi miatt lovasának teljesen vissza kellett vennie a utolsó helyre, s а kancza ennek következ­tében az egyenesben is csak rossz pozitióban jöhetett. Affenblume régi, kipróbált kanczavonalból szár­mazik. Anyja Andora Bona Vista kancza és unokája Edelweiss пек, a kiváló Bon marché, Haiderose stb. anyjának. Fedigreeje a negyedik remowban Doncas­terre inbreed, s annak apját, Stockwellt a szárma­zási táblán még kétszer látjuk viszont St. Albans,­­ о ее 1 $ QO Springfield 12 Per 1873 Viridis 12 Marsyas 12 illetve Blair Athol révén. Ezenkívül az ötödik gene-' ratióban thormandy és buccaneer-kapcsolatu­kat is látunk, a csinos kanczára így alighanem a ménesben is szép jövő vár. Fe fégcseje különben a következő :1­­ о ее 1 $ QO Springfield 12 Pej 1873 St. Albans 2 Stock Well 1­3 Bribery 2 Springfield 12 Pej 1873 Viridis 12­­Maid of Palmyra 12 Scottish Chief 12 Mis- Ann 12 СУ и О а? 55 Си Morgiana 5 Pej 1874 Lady Morgan 3 Thormauliy­a­4 Galopin 3 Vedette 19 -ф С^ 05 00 Gaja I Pej 1889 Scottish Chief 12 Lowl of the Isles 4 Morgiana 5 Poj 1874 Lady Morgan 3 Morgan la-Faye 3 Gaja I Pej 1889 Red Hot 1 Isonomy 1 Gaja I Pej 1889 Red Hot 1 Red Flag I Zsupán lü v. Tokio 3 Pej 1892 Tótleány 3 Twelfth Cake 5 v. Tokio 3 Pej 1892 Tótleány 3 Gunuersbury 14 Hatalmas javulásról tett bizonyságot Perbeli az 1100 méteres Handicapban, hiszen jóllehet a bizottság Dobos-sal szemben tizenkét fonttal emelte a múltkori elég nehéz nyeréséért, ma a Bon m­arche-ivadék játszva bánt el társaival. A kétségtelenül formáját futó Dobos-on megállva, ezzel Perbeli-nél oly jó for­mát kell konstatálnunk, a­mely jóval felette áll ta­valyi teljesítményeinek és egészen közel helyezi őt oly lovakhoz, mint Kri-kri, stb. Utóbbi különben a vert mezőnyben valamivel forma alatt futott, nem­különben az épp utolsóként czélhoz ért Suskus,­­ mely, úgy látszik, már teljesen visszament formájá­ban. Jól futott ellenben Berkes, a­mely­ egészen zár­kózott ötödikként végzett. .Meglehetősen közepes képességű kétévesek ellen aratta győzelmét Iiposz, a­minek élénk bizonyítéka, hogy a múltkor egészen mérsékelten szerepelt Bo­roevics igen jó negyedikként ért czélhoz és a leg­utóbb szintén helyezetten, de jó alkatú Szerető már most második volt A nyerő igen csinos, azonban kissé keskeny és túl sok lába Stieve Gallion-ivadék Odább-Ш, a kilenczes bizottmány által importált Oriental Ayrshire-tól származó leányából. Tőle a mai abszolút fölényes stylusból ítélve még jobb dol­gokat is várhatunk. * Vékonypénzű kancza nyerte meg Darling-ban a II. osztályú eladóversenyt. A különben csinos, de anyjához hasonlóan igen igénytelen Kottingbrunn­ivadék győzelme aligha ér sokat és ezt jóformán ajándékba, kapta a gyengén támogatott Salvia-tól. A Slieve Gallion-kancza legközelebb nyilván revan­cheot vesz mai legyőzőjén. Morgiana 5 Pej 1874 Morgiana 5 Pej 1874 Gaja 1 Pej 1889 v. Tokio 3 Pej 1892 v. Tokio 3 Pej 1892 Galopin 3 Flying Duchess 3 Doncaster (1­3 stockwell • 3 Doncaster (| 3 Marigold 5 Blair Athol 1 S­üv Stock­well I 3 Vergiss mein­ s­icht 9 СУ и О а? 55 Си СУ и О а? 55 Си СУ и О а? 55 Си СУ и О а? 55 Си -ф С^ 05 00 -ф С^ 05 00 -ф С^ 05 00 -ф С^ 05 00 я « 3 и я « 3 и KC-nyes 4 Sárga 1887 1 1 1 1 KC-nyes 4 Sárga 1887 Budagyöngyo 4 Buccaneer V '4 • X Budagyóngyo 4 Kincsem 4 •Ф Т. X Doncaster g 3 Stockwell t 3 Bend Or 1 Doncaster g 3 Marigold 3 (Л Sárga 1877 Rouge Rose 1 Tbormu'by ф 4 (Л Sárga 1877 Rouge Rose 1 Ellen Home 1 (Л Macaroni 14 Sweetmeat 21 CZ rt iL S s­о -ее CG X - -S Vista 4 sárga 1879 Macaroni 14 Jocose 14 CZ rt iL S s­о -ее CG X - -S Vista 4 sárga 1879 Verdure 4 King Tom 3 CZ rt iL S s­о -ее CG X - -S Vista 4 sárga 1879 Verdure 4 May bloom 4 CZ rt iL S s­о -ее CG X - -S Zsupán lü Talpra Magyar 4 Виссаы er V 14 CZ rt iL S s­о -ее CG X - -S Zsupán lü Talpra Magyar 4 Kincsem 4 CZ rt iL S s­о -ее CG X - -S Zsupán lü а ф X о я « — я — ьс э ь. я я СьХ а ф X о я « — я — ьс э ь. я я СьХ I! Jel weiss 9 Sarga 1888 Cbamant 3 а ф X о я « — я — ьс э ь. я я СьХ I! Jel weiss 9 Sarga 1888 Cbamant 3 а ф X о я « — я — ьс э ь. я я СьХ I! Jel weiss 9 Sarga 1888 Dady Dove 9 Mortemer 1 Araucaria 3 RfVfl-HP­LLO a fontos Irelii előbb mozgókénszínház 6­­ VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP.­ ­ Versenyjelentés. Budapesti versenyek 1918. Tavaszi versenyek. Negyedik nap. Csütörtök, május 9. I. Nyeretlenek versenye. 7000 m a győztesnek. 1500 m a 2-iknak, 500 m a 8-iknak. Táv. 1600 m­. 3é és id. belföldi lovaknak. (21 aláírás.) Petanovits J. ur 3é stp . Galambom II. Rascal—Gáborka 48% Vinzenz 1 Lov. Landau 36 p m Pionies• 50 Esch 2 Gestüt Tribuswiukel 3é p m Irrtum 51V» Brooks 3 Hauptmann Julius­ Alfons 3é p m Dehogy 411 •'« Ravasz 4 Dreher A. ur 3é f her Koran 51 % Szilágyi 0 /Egyedi L. ur 3é p m Tavasz 43 Csiszár 0 Gr. Károlyi Gy. 3é stp . Rosamunda 50 Baseli 0 Br. Rothschild A. 3é s m Fedorius 51V« Cockeram­e Starke Ervin 8é p her Görcs 43 Weckermann 0 Totalisateur: 10:36. Helyrefogadások: 10:15 I. 10 27 II., 10:17 III. A II. helyen 10:33. Helyre­ : 1918. április 29.' * * Alaposan ráczáfolt alagi abszolút rossz futására Rohatyn, könnyen nyerve meg az eladók handicapját Tudákos, Felix és Gaberl­el­en. Utóbbi, úgy látszik, lassanként már mégis formába jön, s mai jó beállí­tásával így nem tesz nehéz luuidicapját megnyernie. Tudákos múltkori formájával az elbírálás alapját adja, s ezzel Felix­ nél a tavalyi topot állapíthatjuk meg, míg Nelson­n­n újra dekadentiát kell konstatál­nunk. Jól futott ellenben Lyra, a­melynek közelebb chancehoz kell jutnia.

Next