Vadászújság 1. évfolyam, 1879-1880
1879-11-20 / 1. szám
tenyésztés, az élő eszközök tökélyesbülése — egyre csökkentették az ősidőkben tenyészett vad tömérdek mennyiségét. A VIII. és IX. században igen sok vad lehetett még Közép-Európában, mert Nagy Károly frank király és római császár a neki 778-ban meghódolt tartományoktól legfőképpen a vadászatot, illetőleg vadállományukat követelte hadisarca fejében. A vadászat a régibb időkben minden „szabad ember" által űzhető foglalkozás volt. A vadállományt majd mindenütt közvagyonnak tekintették. Hogy a különböző vadászati módok mikor honosultak meg egyik másik tartományban, azt megállapítani bajos volna, mert arra vonatkozó adatokat keveset leírunk a régibb időkből. A pápai levéltárban van egy érdekes adat, amely szerint már 517-ben egy papi gyűlés a papságnak megtiltotta, a vadász-sólyom tartást, és az annak idomításával való foglalkozást. A régibb időkben a német és szláv népeknél leginkább a cselvadászat, a hálókkal, hurkokkal vagy vermekkel való vadfogás divatozott. A vadfogásra készült régibbkori mély vermek nyomait a nem háborított őserdőkben sok helyütt megtaláljuk ma is. Francziaországban leginkább divatoztak a hajsz-vadászatok. Ugyan e vadászatot kedvelték ázsiai őseink is, kik, hogy nagy vadászok voltak, állíthatjuk régibb német történeti adatok nyomán is. A német történészek szerint „az Ázsiából jött magyarok szilaj, bátor arczú, edzett és izmos alakok voltak. Félelmet gerjesztő tekintetüket még rémítőbbé tette ruházatuk. A vászonszövéshez alig érthettek, hosszú felsőruhájuk csikóbőrből volt (erre öltötték ünnepélyesebb alkalmakkor a rövidebb és félrövid ujjú, aranynyal áthímzett darócz palástot). Nyest- vagy vad macskabőrből készült fövegük mellé egy-egy egész sasszárnyat tűztek; előkelőbbjeik tigris- vagy párduczbőrt, a többiek farkasbőrt akasztottak vállaikra. A magyarok mind lovasok voltak, és lovaikról a legsebesebb vágtatás közben is kitűnően kezelték nyilaikat." Különben ismeretes az is hogy ázsiai elődeink nem műveitek földet, hanem nomádok voltak, kik folytonos harczaik mellett a vadászat és halászatból éltek. A különféle állatok tenyésztését is csak a kivándorlás után kezdték el, addig csak lovat tenyésztettek, s ezek mellett hosszú szőrű vadászkutyákat (a mostani komondorok) tartottak. A honfoglalás alkalmával Árpád által kiküldött ügynökök visszatérve, kiemelték ez országnak vadak és halakban gazdagvoltát. Arra vonatkozó adatokat is leírunk, hogy a XI. és XII. században a már itt lakott, de még nomád életet folytatott elődeink árkokat és kerítéseket készítettek sátraik körül, nem annyira emberi támadás, mint inkább a fenevadak ellenében. Béla „Névtelen" jegyzője említést tesz az ez időkben tartott nagy vadászatokról. Az 1241-iki szomorú következményű tatárjárás legtöbbet ártott vadállományunknak, mert az elhagyott helyeken a farkasok és egyéb ragadozók úgy elszaporodtak, hogy több történeti adataink szerint „nem csak egyeseket, de egész embercsoportokat is megtámadtak bárhol, és fényes nappal is." A XIII. század vége felé Kúti László igen kedvelte a keleten divatozott sólyommal való vadászatot. Az akkori időkben egy vadászsólyom ára 50—100—200 darab arany volt. Kún Lászlóról írják, hogy egy nagyszerűen idomított sólyomért 30,000 aranyat adott. I. Ulászló, Mátyás és Zápolya királyok idejében nagyban folytak a vadászatok. Medve, hiúz, vadkecske, és szarvas bőviben volt akkor Magyarországon, a sertevad mennyisége pedig óriási volt. Az akkori időkben még bölényvadászatokat is tartottak, így a mostani Pongrácz grófi család óvári (Trencsén megye) uradalmának őserdeiben azon időkben Mátyás király maga ejtett el egy bölényt, mely esetnek emlékére azóta a Pongráczok czímerében egy bölényfej is látható. A bölényvadászat különösen az erdélyi részekben nagyban folyt. Mátyás (az igazságos) annyira szenvedélyes vadász volt, hogy az ország több helyén rendeztetett be vadászlakokat és vadaskerteket, magának pedig még külön állatkertje is volt a budavári hegyoldalon. A középkorban általánosan dívott nagyszerű vadászatok, kellemetlen, sőt néhol i majdnem tűrhetetlen terheket róttak a szegény népre. Ha a nagyurak megfúvatták a vadonféle fajainak szenteltünk, miszer Melvill angol követ meghívásának engedve, Barodába, Grabuwah Teigaje-Rau udvarába mentem. E fejedelem a föld leggazdagabb embere. Istállóiban 60 elefánt és 3000 mindenféle fajta, legpompásabb ló van. Állatkertjeiben tigrisek, leopárdok, oroszlánok, rhinocérusok, különféle fajú antilopok, melyek mind az arénában tartatni szokott harczjátékokra alkalmaztatnak, nagy mennyiségben találhatók. Az ő tulajdonát képezik azoff" arany és ezüst fegyverek, melyek a walesi herczeg utazásai által lettek általánosan ismeretesekké. Két vas, rovatos elültöltő, hüvelyk vastag, tömör aranynyal bevonva. Ágyutaligák és ágyutalpak, teljes fölszereléssel, ébenfából készítve és erős ezüstlemezekkel ellátva. Mindkét rendbeli ezüst lőfegyverek szintén ezüsttel, illetőleg bronzzal vannak bevonva. Azok mindegyikéhez egy arany és ezüst lovagzászló tartozik, amely gyöngyökkel és drágakövekkel pazarul van ékítve. Oz gyanánt egy katonatiszt áll 20 emberével e drága játékszerek előtt. Grabuwah azon három ind fejedelem egyike, akik az antilopéra még gepárdokkal szoktak vadászni. Kevés nap múlva megérkezésem után meghívást kaptam egy ily udvari vadászatra, melyben azonban maga a fejedelem sajnálatomra nem vett részt. Jóval napfölkelte előtt útban voltunk Barodából Makkenporra, Grabuwah vadászkastélya felé. Ott nyitott, kétrudas, gazdagon díszített szekerekre ültünk, melyek elé hófehér guzeratti-ökrök voltak fogva. Az ökrök gyors ügetésben két angol mértföldnyi távolságra vittek bennünket a vadásztér közelébe, hol a hindu vadászok várakoztak reánk. A három legjobb gepárd volt ma vadászatra kiszemelve. A gepárd, hindu nyelven „csitha" majdnem egészen úgy néz ki, mint a leopárd, csakhogy magasabb termetű, kisebb feje van és karmait nem tudja behúzni. *) Zsákmányát nem macska módjára űzi, de gyorsasággal iparkodik elérni mint a kutya. A csuhák ökörtargonczáikon ültek, vászonnal megerősítve, szemeiken bőrsipkával. A vadászok valamennyien muzulmánok, minthogy a hinduk semmiféle állatot meg nem ölnek, sőt nem is nézhetik, hogy öletik meg valamelyik. Gyakran kellett nevetnünk gondosságuk fölött, amelylyel a férget kikerülték és az ajtó elé vitték, anélkül hogy fájdalmat okoztak volna neki. Előttünk óriási füves síkság terült el. Az ott találandó antilopok száma 10,000-re becsültetik. Csak gepárdokkal szoktak rájuk vadászni. Utunkat a prairie hosszában folytattuk. Az űzők beljebb hatoltak és az antilopékat a szabad mezőre kergették. Kis idő múlva már egy egész konda antilope jött ki a fűerdőből. Száz lépésre közeledtünk hozzájuk, ekkor a legelső gepárdról levették a sipkát és a vásznat és szemeit az antilopékra irányozták. Nesztelenül ment el a szekértől, egy pillanatra megállt, mialatt a kondából a legjobb bakot kiszemelte, azután óriási ugrások közt az állatok között termett, melyek mint a szél minden irányban szétfutottak. A gepárd valamennyit futni hagyta, csak a magáét tartotta erősen szem előtt. Húsz ugrás — és vastag porfelleg takarta el a csithát és áldozatát. Leug *) A csitha (cynacturus jubatus) a kutya és macskafai f kötő tagja gyanánt tekinthető. In- m neve is: Cyn'",fi,-ussehmacska, 1879. november 20.