Vadászlap 2. évfolyam, 1881
1881-09-17 / 37. szám
A LÓVADÁSZAT VADTENYÉSZTÉS, AGARÁSZAT, HORGÁSZ- és EGYÉB ROKON SPORTNEVEK, valamint a „Sport-Egyesület" hivatalos közlönye. Szerkeszti és kiadja: SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Előfizetési ára egész évre 6 forint, félévre 3 forint. Szerkesztőségi iroda: Pesten, Hatvani utcza, Nemzeti Casinó II. emelet, hova a kéziratok és előfizetési pénzek is küldendők. 37. sz. Budapest, 1881. szeptember 17. II évfolyam. Kirándulás a Riesengebirgbe. Septemberben volt, midőn a Balaton játszi tündéreitől nehány hétre búcsút véve, az ősz szakállú Rübezahl hazája, a Riesengebirg hó fedte szikla-barlangjai felé verém utamat. Tourista akarok lenni, de a kellemes véletlen úgy akarta, hogy az őszi idény egy részét D. grófnál töltsem, ki kedves családjával akkor csehországi birtológin tartózkodott. — Vadászat lett a főfoglalkozás s a touristának csak egyes, de annál kellemesebb kirándulások jutottak. A Riesengebirg kiágazásainak egyik magánosan álló emelkedésén áll a régi várszerű kastély ; alatta terebélyes ihar, hárs és kerek fák által szegélyzett partok között a gyors folyású Elbe az arnaui völgybe siet, mely akkor csak békés műhelyek hajtóereje lévén — vert és győztes hadak vérétől még nem pirosult. Körülötte a fokozatosan emelkedő hegylánczolatok, a későbbi königgrätzi csatatérnek egy részét szegélyezve, a Schneekoppe örök hóval fedett kúpjában egyesülnek. Maga a vadászterület hegyes, völgyes. Enyhébb fensikjait s oldalait vegyes fa, — zordabb s magasabban fekvő részeit pedig csupa fenyves borítja. Vadállománya őzben, nyúlban, fogolyban s nyirfajdban gazdag; — most azonban a magasabb hegyekben költött szalonka is, délnek indulva, első nyugvását itt tartja s csak a csípős derék beálltával távozik. Napontai vadász-kirándulásaink családi kis körben ejtetvén meg, nagyobb vadászatok jellegével már azért sem bírtak, mert mindig kis területre szorítkozva, 3—4 hajtásnál többet ritkán tettünk. — Az utolsó hajtásra a vendégszerető kedves háziúr szép leányaival is kiszokott jönni. Az ebéd ilyenkor százados fenyők majdnem áhítatra intő félhomályában költöttük el, s csak napnyugtával, — midőn minden ösvényt, de kivált a parkszerű vároldalon fölfelé vezető lombos fasort s sűrű bokrokat fénybogarak milliói szegélyezék, tértünk haza. Leginkább repülőre vadászván, jobbadán a hegyek alantabb fekvő azon kiszögeléseit kerestük fel, melyek fiatalosaiban ilyenkor szalonka és nyirfajd leginkább tartózkodni szeretett, s a rendetlen alakú kisebb területeket vak utakra hajtattuk. Őzet majd minden hajtásban találtunk ugyan; de minthogy a vad csak házi szükségre s mulatságból ejtetett el, csak erős bakra lőttünk ; nyirfajdot eleget, szalonkát pedig tömérdeket találtunk. — Nyirfajdot hajtók előtt lőni, a repülőre való vadászatoknak tán legérdekesbbike; mert eltekintve attól, hogy szép és ritkább vad, röpte, mely a fáczánéhoz hasonló, oly gyors, hogy a fák sudarai között lelőni néha valóban mesterség ; de minthogy szokott helyét nagyon megtartja, ha egyszer nem, de máskor mégis szép félkerek farktollaival fizet. — A vadász-szerencse tán nékem kedvezett leginkább, mert a rövid idény alatt, melyben számtalan kirándulást tettünk, — szalonkát s egyéb vadat ide nem számitva — osztályrészemül 2 gyönyörű őzbak s 3 nyirfajd esett. Az idő bármi kellemesen telt is, végre távoznom kellett, de mielőtt a kedves családtól bucsut vennék, még egy kakast lőni véghetetlenül szerettem volna. A széleken biztos kakas már nem tartózkodott, óhajomat teljesíteni tehát csak lesen vagy cserkészeten lehetett. — Az erdészszel tartott értekezlet után elhatároztuk tehát, hogy e végre legközelebbi alkalommal egy távolabb eső revierbe megyünk, s az áfonyával benőtt letárolásokban kísértjük meg szerencsénket.