Vadászlap 6. évfolyam, 1885
1885-10-05 / 28. szám
374 Vadász-Lap, egy suholy", villant fel rögtön agyamban, „vagy maga az ördög saját személyében, ki meglátogatni akar". Nesztelenül felkeltem, felvettem ágyam mellett álló fegyveremet s beléje két nyalgebecscsel töltött töltényt dugva, óvatosan közeledtem az ablakhoz. A sukoly felém háttal ülvén, nem vett észre. Egy pillanat alatt felrántottam az ablakot, s midőn most" a ragadozószárnyas a ház körül álló több gyümölcsfa irányában elszállt, pontosan czélba vettem s tüzeltem. A bagoly nehézkes zuhanással a földre bukott, de vele együtt egy egész csapat házi tyúk is, melyek a gyümölcsfákon kerestek volt éjjeli tanyát. A megnem sebesültek, vagy csak gyengén sérültek, kodácsolva, lármázva vad ijedtséggel szaladgáltak ide-oda, mialatt a szegény áldozatok vérükben fetrengve szárnyaikkal csapkodtak. Erre összezúdult az egész község. Az ebek veszetten ugattak, az ablakok felrántottak, mindenütt hangos kiabálással a lövés okát kutatva. Az éjjeliőr kürtölve szaladt elé, úgy, hogy én tanácsosnak találtam az ablakot csendesen bereteszelni, s kin gödrömbe visszakúszva, feltettem magamban, hogy a baglyot mindjárt első pitymalatkor felkeresem s a bolond tyúkokat eltakarittatom. Ha az ember egyszer akár direkt akár indirekt érintkezésbe lépett az ördöggel, mindig el lehet készülve valami álnokságra. Az alvásnak most már vége lett; eszembe jutott valamennyi bűnöm, melyeket egyenesen, vagy mulasztással elkövettem, mialatt csodálatosan a legutóbbiakat bántam a legerősebben, azután félszenderbe merültem, míg a pirulózos ködágyából kiemelkedett, melyet gavallérjával, a szeles Aeolussal megosztott volt. Örülve, hogy az éjjen túlestem, kiugrottam ágyamból, s gyorsan felöltözve vettem puskámat és vadásztáskámat s az udvarra siettem, hogy éjjeli lövésem eredményét közelebbről szemügyre vegyem. A bagoly és a tyúkok porhüvelyének nyomát sem láttam, de annál több toll takarta a talajt. E tollnyomokat követve, egy sűrű bodza és vesszős fagyar (Liguster) bokorhoz értem, mely a kert keritéséit körülburjánozta, hol sajátságos, ijesztős pattogást és ropogást hallottam. Széthajlitva a bokrot, legnagyobb meglepetésemre egy óriási suholy töint szemembe, mely a három lelőtt tyúkot odahurczolva, kettőt közülök már nagyobbára fölfalt. Közeledésemre a legnagyobb méregbe jött, nagy kerek szemei csak úgy égtek a dühtől, tollazatát felborzantva kísérletet tett, felém röpülni. Szerencsémre ez nem sikerült neki, mert lövésem bal szárnyát szegte. Ez volt hát az én éjjeli kisértetem. A lövés daczára elég erővel és öt-ágygyal birt e rabló, a három kifejlett tyúkot a rejtekbe hurczolni s közülök kettőt majdnem teljesen elfogyasztani. Hogy pompás tollazatát be ne piszkítsam, egy erős fütyköst kerestem az udvaron, s egy jól mért ütéssel összezúztam a koponyáját. Csak ezután voltam képes a rendkívül kifejlett madarat közelebbről szemügyre venni. Hossza a csőrtől a háton át egész a farktollak végéig 2 láb 7 hüvelyk, röpszélessége pedig 6 láb 5 hüvelyk. E rendkívül ritka példány, röpülő alakban kitömve, máig is látható a „Liar" nevü vadászlakban. Prédámat felvive a szobába, tanácsot kértem órámtól s ugy találtam, hogy még teljes két szabad órám van a vadászat megnyíltáig, mely időt, vadász-szenvedélyemtől felizgatva, egy reggeli solo-vadászatra akartam felhasználni. Ide utaztamban ugyanis, közel a faluhoz (oldalt az úttól) egy meglehetős terjedelmű náddal körülnőtt tavat vettem észre a tiszta holdfényes éjjel csillámlani, hol a már megkezdődött őszi vándor idény következtében, különösen ily korai órákban, még fel nem zavart vízi szárnyasokra reméltem találni. Kedvező szél által támogatva, becserkésztem a tavat oly vidéken, hol az éger és füzekkel sűrűn volt árnyékolva s fejemet óvatosan a lombok közt előre tolva, áttekintettem a víztükröt. Lőtávolban nem láttam vadat, de a tó túlsó náddal benőtt partján egy folt vadkacsát vettem észre bukdácsolni és hápogni. Hogy belophassam a vadat amaz oldalról, arra gondolni sem lehetett, mert a tópart ott semmi fedezetet sem nyújtott ; nem maradt tehát egyéb hátra, mint nyugodtan várni, mialatt a cabalistikus jegygyel ellátott amethystet buzgón dörzsöltem, megkísértve nem-e vonzaná ide a szárnyasokat. Alig ültem itt vagy öt perczig, máris mutatkozni kezdett a varázs hatása. A kacsák egyszerre nyugtalankodni kezdtek, nyakukat nyújtogatták s forgatták fényes fejeiket, majd összebújva hápogni kezdtek, mintha valami nagyon fontos közlendőjük lett volna egymás között, azután csendesen úszva felém közeledtek, fejüket mindig kissé ferdén hátrafordítva. Majd a nád legsűrűbb részéből egy ezüstfényű tömeget láttam előnyomulni, mely a kacsákat követve, szintén felém úszott. Mi legyen ez ? Kezdetben nem bírtam elképzelni, de vadászati távcsövem csakhamar az egészet megmagyarázta. Az ezüst fényű tömeg egy nagy bal hasa volt, s az erő mély mozgásba hozta: egy vidra, mely prédájával fogai közt, a varázstól vontatva, egyenesen nekem jött. izgatottságom pillanatonként növekedett, mert a vidra már meglehetősen közel jutott a kacsákhoz, anélkül, hogy ezek valami félelmet árultakvolna el. Most az egész társaság lőtávolba jött. Én már azelőtt hasra feküdtem, hogy lehetőleg vízszintes irányzó vonalat nyerjek; czélba vettem a most már tisztán kivehető vidra fejét, de vártam még pár zöldes-kék ruczanyak is a czélvonalba úszik, s tüzeltem. Az eredmény nagy szem volt, a sörét közé kevert harasztmag megtette kötelességét. A vidra páráját kiadva vitetett a hullámoktól, mert a rendkívül nagy bal, melyet még haláltusájában sem bocsátottak ki éles fogai, megakadályozta az élettelen test alámerülését, de egyúttal négy talált vadkacsa is bevert a vizen, végső szárnycsapkodásaikkal felzavarva a hullámokat. Az épségben maradt szárnyasok elszálltak, csak egy egészen feketében fénylő kacsa vált ki a többitől, s előttem húzva, oldalt röpült el, úgy hogy azt balcsövemmel szintén zsákmányommá tehettem. Ez megint az ördög ármánya volt, amint azt, fájdalom, nem sokára tapasztalnom kellett. Ki fog vadászhevében törődni azzal, vájjon a víz szeptember vége felé meleg-e vagy hideg ? Meztelenre vetkőzve a tóba ugrottam s legelőször is a vidrát apporttívoztam, s azt, a csukával együtt, melyet körülbelől három kilóra becsültem, a partra vittem, azután pedig a n®így egymáshoz meglehetős közel fekvő vadkacsát szedtem össze. Az ötödik, látszólag erősen sérült rucza, ezalatt beúszott a nád közé, de az irányt megjegyeztem magamnak. Egy jó vadász soha sem hagyja cserben a megsebesített vadat. Bogyaczogva harmadszor is a hullámok közé vetettem magamat s a szárnyas után úsztam. Pár pillanat alatt elértem a nádast s csakhamar észrevettem a kacsát is. Az közeledtemre lebukott, de csakhamar felszínre jött ismét belebb a nád között. Még egy pár erős lökés a nád és egyéb vízinövények szár- és levél-tömkelegében, s megfogtam vergődő prédámat, azután pedig hánykolódva a vizben, iparkodtam a parthoz visszajutni. E hánykolódásomban testem a vízinövények gyökereibe bonyolódott; egy néhány hatalmas lökés, pillanat alatt kiszabadított ugyan, de az indák polyp módjára csakhamar újra testem és lábszáraim köré tekerődztek. Már az úszóhelyzetet is feladtam s viztaposással s karjaim erős evezésével iparkodtam kiszabadulni. A vadkacsát már régen szabadon kellett bocsátanom, s az viz alá bukva, eltűnt szemeim elől. Mindig sűrűbb, mindig behálózóbb lett az indák és gyökerek tömkelege; nem birtam mozdulni helyemből s erőm is fogyni kezdett. Kiáltani akartam, de torkom megtagadta a szolgálatot . Október 5. 1885.