Vadászlap 10. évfolyam, 1889

1889-02-25 / 6. szám

Kollonich-Zay László B. Z. Imrének. — Nem külöm­ben sörétet és puskaport is vettem, melyeknek speczificáczió­ját Kdnek ime inciudálom és Kdnek maga emberét minden­nap expediálhatja, mert én ezeket a dolgokat ebben az pillanatban kiküldöm jószágomba. Arról is tudóssá teszem Kdet, noha keserves szívvel, hogy a minap ,ledenspargon vadászaton lévén Valdina nőstény kopóm jég alá Morva vizébe esvén egészen benne veszett; az egyedül consolál, hogy három kölyköm van tülre, melyeket Kd számára meg­tartottam és az jövő tavaszon megküldöm Kdnek, mert a tájon már esztendősek lesznek. Amellett kérem Edet, mit csinál a négy kölyök, adja tudtomra, mert bizony bánnám ha jóságok nem volna olyan, mint szépségek. 16 u nyul seretért per 8 kr = frt 2 — kr. 8 8 "a snef « =: « 1 — «4 8 ff puskaporért per 39 kr = « 5 — « 12 Poroknak való hordócskáért «— — « 12 Bécs Febr. 15. 1736. Z. K. László Zay Imrének Z. Ugróczon. Ugróczrul sub dato 21 Mártis Kd. nekem irott levelit (minekelőtte az egész Magyarországra bujdosott volna, mert többi közt Mohácson is volt) tegnapi napon kedvesen vettem, de ezen kivül sok héttül fogvást Kd Levelét Asszonyom Anyánk Ő­agának pedig hónapoktól fogvást bizony nem láttam, noha én egy­nehány levelet Ngtok Kmetek udvarlására bocsátottam, a többi közt megégért vizsla mellett két kopót is offeráltam volt Kdnek, azért, ha még szüksége van Kdnek rájuk, ne terheltessék maga embereit értek küldeni, mert bizony ideje volna már avval az vizslával egy kevéssé kijárni, mert az eddig semmit még sem tanult. — Bécs, april 25. 1738. U. az u. annak. —­ Hogy vadászaton oly szerencsés volt Kd, azt megvallom irigylem Kdnek, bárcsak nekem is egyszer ollyan mulatságom lehetne. Én is ezekre az ünne­pekre valami két hétre vadászatra Lévárdra kirándulok, de farkasban nehezen lesz részem, legalább megírná­­d, ki lütte meg őket. — Bécs, decz. 17. 1738. Ottlyk András B. Zay Imrének. — Küldött madarakat vettem, mind jó lett, én azon leszek stb. — Ozorrul .Jan 28 1733. Ottlyk Sándor­­ Imrének. — Húros madarakért kö­szönöm alázatosan Kol­gráfiáját, de még husz héjjával vagyok, kiért jó szívvel megadom az árát csak méltóztatna Ngod megkerestetni madarászaival. -- Jan. 29. 1733. Z. K. László Zay Imrének Z.-Ugróczon. — Hogy pedig Medve és Erdei (vaddisznó) vadászatban oly szeren­csétlen volt Ko igen bánom, de nálam is egynehány napok­nak előtte N. Levárdon egy erdeit megsebesítettek, de az is elment. — Bécs, november 15. 1739. Zerdahellyi Sándor B. Zay Péternek. — Már uri kíván­ságára, mely nálam parancsolat, nézve nyulaknak, rókáknak és farkasoknak kergetésére, félre tévén minden mesterséges gátlásomat, még ma vagy holnap udvarlok. De kiket és nagyon társaságba hozzam, nem tudom. Nyul, róka és farkas nálunk szűk, vadászok azért kevesek és hol nincs vad, ott nincs ró­canyúzó vagy fémár. Krencsen szomszédságomban van ugyan egy német jáger Dr. Keller, az ha lőni fog valamit, mesterségéből mint rókát anatomizálhat. Már penig ha valami kallika reám vagy Jankó komára (sőt szokott égi háborúja gyomrába jönne) kinestért is adhat. Fogom őtet kérni ha­ngos Úr Eöcsém engedelme hozzá járul és ő kedvezni fog. — Nyitra-Zerdahely nov. 27. 1759. U. az u. annak. — Mi nézi vadászatra való invitatió­­ját s parancsolatját én örömest és tiszta szívvel udvarolnék és ha illendő volna D. A. (Ottlyk András) módjára meg is esküdnék, hogy sehol sem sőt itthon se látnám magamat inkább, nem mint Ugróczon, de most az egyszer, kit szánom s bánom, bizony, bizony nem udvarolhatok, mert nem csak a praefectusom elszökött stb. P. S. Dr. Keller István szinte otthon. Nekem ezen egész holnap által ürességem lévén, azért ha lehet és tetszik a va­dászat ad féliciora tempóra extendáltassék. — Nyitra-Zerda­hely jan. 6. 1762. Hátha fentartanók a néhai ura­ atyjával való szerződést ?... a vadakra nézve. Én jól megfizetem, készpénzzel, a hány nyulat, őzet, dámvadat az ifj­ur csak lő: mert hát nekem is lesz egy kis hasznom belőle. — Nem bánom, Goldmann (ez volt Nyakiglábnak a becsületes neve), de most néhány forintra volna szükségem, előlegezzen nekem s aztán leszámítjuk. Holnap éjjel már hozok vadat. — Ha megölnek sem tudok most tiz forintnál többet adni, azt is az árendából szakítom el; de ne mondja az ifj­­ut, hogy Goldmann nem segit a becsületes emberen. S a szekrényéből kivévén egy tízforintos bankót, oda nyújtotta azt. Ama naptól fogva hűségesen hordta Pista majdnem minden éjjel a nyulat, őzet, dámvadat, fáczánt Nyakigláb­hoz, melyet ez, az e czélra tartott jégverembe kebelezett be s hiven küldte föl Pestre megbízott emberének, ki a szállít­mányt a vendéglőkben értékesíteni tudta. Pista ügyes ember volt a vad irtásában. Ismerte az erdőnek minden részét s tudta, melyik vadat, hol kell keresni. A duplát csak akkor használta, ha ügyesen kivetett tőreiben nem talált vadat. Az erdész vette észre, hogy a vadak mindinkább fogy­nak s a kerülőknek elég «crucifix — sakkerment»-et kellett tőle hallaniok, hogy nem tudnak egyetlenegy vadorzót sem bekísérni; külön dijat is tűzött ki nekik e czélból, de Pista túljárt az eszökön. Az erdész drága pénzen folyvást hozatta a különböző vadat, hogy a hiányt pótolhassa, de keservesen tapasztalta, hogy a vadállomány nem szaporodik. Ő maga is ki-kijárt éjjelenkint szemlét tartani segédeivel, de hiába, sem neki, sem a kerülőknek nem sikerült a vadfogyasztót tetten kapni.­­Csak azt nem tudta elképzelni, hogy a faluban hogy fogyaszt­hatnak annyi vadat, holott alig lakik közelben úri ember is, a­kinek azokat eladhatnák. Végre ama gondolatra jött, hogy a vadorzónak bizonyosan orgazda-czimborájának kell lenni, a­ki azokat a vasúton szállíttatja el. Föl is tette magában, hogy kipuhatolja a dolgot ő maga. Egy sötét este, midőn alig lehetett néhány lépésnyire látni, az erdész, nyakába akasztva puskáját, megindult, egyenesen a falu felé s midőn ennek közelébe ért, megbujt az országút mellett elvonuló­­ árokban, gyanítván, hogy az erdőből az orvvadász ezen az úton tér vissza a faluba. Éjfél tájban, a mély csöndben a szántóföldek felől gyors léptek nesze hangzott el hozzá. Egy férfi közeledett s alig 10—12 lépésnyire tőle, átkelve az árkon, az országúton folytatta tovább útját a falu felé. Az erdész a sötétben csak annyit látott, hogy az éj vándora magas, erőteljes alak s hátán nagy terhet visz, meglehetős könnyűséggel. Kedve lett volna megállítani, de aztán eszébe jutott, hogy ez esetben nem bizonyos, czélját érheti-e ? A vadorzó elmenekülhet a sötétben s ő ütheti bottal a nyomát. Türelmesen várta tehát, mig a gyanús ember jól el­halad s ekkor kiemelkedett az erdész az árokból s távolból óvatosan követte Pistát — mert ő volt — ki nem sejtette, hogy szemmel kiséri valaki. Pista egyenesen a Nyakigláb kocsmája felé tartott, mely már be volt zárva. Kopogtatott háromszor az ablakon, Z-LA­­' 1889 február­j6.

Next