Vadászlap 22. évfolyam, 1901

1901-02-25 / 6. szám

82 VADÁSZ-LAP. ro) közvetlen forrásból tájékozást szerezni. Személyesen nem vehettem ugyan részt ilyen vadászatban, mert éppen akkor vadászati tilalom ideje volt, de láttam betanított vadászsólymokat és megismerkedtem georgiai sólyomvadá­szokkal, akik szívesen közölték velem tapasztalataikat. Az ő közléseik alapján akarok e sorokban az ottani sólyomva­dászatról egyet-mást elmondani. * Georgiában a sólyomvadászat már évszázadok óta kedvencz szórakozása volt a nemességnek és most is az , ámbár újabb időben már szemlátomást hanyatlani kezd. Vadászsólyomnak a közönséges karvalyt (Astur nisus) hasz­nálják s vele augusztus és szeptember hónapokban fürjekre vadásznak. A karvalyt e czélra körülbelül egyéves korában, tehát egy tavasz vége felé fogják. A tojókat általában többre becsülik a hímeknél. A sólymász — bazieri — a karvaly fogás­hoz egy erre betanított kis gébicset (Lanius collurio), mely hosszú zsineggel egy bot végéhez van kötve és egy háromszögű keretre erősített hosszúnyélű hálót visz magával. E fel­szereléssel, rendesen estefelé, egy erdő szélén letelepedik s a gébicsét és mellé a kifeszített hálót a földre helyezi, maga pedig valami bokor vagy fa mögé rejtőzködik. Egyik kezével a háló nyelét tartja, másikkal meg a botot, mely­hez a gébics van kötve. Mihelyt észreveszi, hogy a leve­gőben egy karvaly kóvályog, meg-megrántja és felbillenti a botot, hogy a gébics fel-felrebbenjen. A karvaly megpillant­ván a repdeső madarat, csakhamar nyílsebesen reácsap , de e sólymászó hirtelen elrántja a gébicset, a karvaly pedig teljes erővel belevágódik és belebonyolódik a hálóba. Most következik az elfogott karvaly szelidítése és tanítása, ami több hétig tart. Bevezetésül a rab madarat egy ülő rúdra kötik és szemeit leborítják, így marad három napig. Miután ekként vadságát némileg levetkőzte s lábán a zsineget nyugodtan megtűri, leveszik szemeiről a köteléket, fármra pedig egy több méter hosszú zsineget kötnek, amelynek másik vége egy fához vagy oszlophoz van erősítve. A bazieri, miután a karvalyt az illető fára vagy oszlopra festette, mintegy két méternyi távolságban megáll előtte s egy darabka nyers hússal igyekezik magához csalogatni. A karvaly, mely eddig nem kapott enni, végre is elszánja magát s az éhségtől hajtva, a húsdarab felé, illetőleg tanítója kezére száll. A jég igy meg lévén törve, a sólymász mindig távo­labb és távolabb helyezkedik el tanítványától, ugy, hogy ennek mindig messzebb kell a húsdarabkáért a tanító kezére repülnie. A tanítás az­ elsó napokban éjjel-nappal, csaknem szakadatlanul folyik; a karvalynak nem szabad pihenni, nem szabad aludni, hogy az álmatlanságtól minél jobban kimerüljön és minél kevesebbé váljék. Ezek a repülési gyakorlatok mintegy négy hétig tar­tanak. Az utolsó két hét alatt a karvaly már nincs meg­kötve, hanem szabadon ül a fán vagy oszlopon s igy repül a sólymász kezére a husdarabkáért. Egy hónap alatt a tanitás be van fejezve s a tanít­ványt a szabadba viszik, hogy tulajdonképeni feladatát, a fürjfogást is megtanulja. Aznap nem kap enni, hogy buz­galma és ébersége annál nagyobb legyen. Szemeit nem fedik le, hanem szabadon hagyják.*) A lábára pedig csör­gőt kötnek, hogy repülés közben mindig tudni lehessen, merre van. A fürjek felhajtását, illetőleg felrebbentését egy vizsla végzi. Mihelyt a fürj felrepül, a sólymász rögtön elereszti kezén tartott madarát, mely vérszom­jasan a fürj után repül s azt mihamar elfogja. A sólymásznak nyomban ott kell teremnie és nem szabad engednie, hogy a tanítvány a fürj húsát kikezdje. Minthogy pedig a georgiai vadászok véleménye szerint a karvaly legkedvesebb csemegéje a fürj­agyvelő, ezt kapja jutalmul. Erre buzgalma mindinkább fokozódik, mert hamar tudatára jön annak, hogy minden elfogott fürj agyvelejét ő fogja megkapni. Augusztus 1-ig, amikor a fürjvadászat megnyílik, a karvaly is kellőképen be van már gyakorolva, úgy, hogy már rendszeresen lehet vele vadászni. A festői öltözetű georgiai vadász lóra pattan és madarát kezén tartva egy vizsla kíséretében kilovagol. Mihelyt a vadászterületre ér s a vizsla keresni kezd, a karvaly, mely most már megérdemli a vadászsólyom nevet, a legéberebb figyelemmel kiséri a kutya minden mozdula­tát. Ha egy fürj felrepül, a vadász abban a pillanatban elereszti kezéről a sólymot s ez nyilsebesen a fürj után veti magát. A lábára kötött csörgő zaja vésztjóslóan üti meg a szegény fürj fülét, de hiába, nincs menekvés, mert egy perez sem telik bele s a sólyom elfogja áldozatát és a földre száll vele. Ott bevárja gazdáját, akitől azonnal kikapja a maga osztályrészét, az elfogott fürj agyvelejét. Aztán ismét vigan tovább folyik az érdekes hajsza. Ha a sólyom kifárad, akkor valamelyik közelben álló fán pihen meg, de gazdája intésére rögtön visszarepül annak kezére, mit szattyánbőr keztyű véd meg a sólyom éles karmaitól. E fürjvadászatok eltartanak egész augusztus és szep­tember hónapokban. A sólymot otthon egy vesszőből font és valami 6 méter hosszú lapos ketreczben tartják, mely rendesen a lakóház széles tornáczán embermagasságban van elhelyezve. Abban tölti a telet is. Tápláléka nyers marhahúsból áll, de gyakran kap baromfi húst is. Amelyik vadászsólyom szerencsésen áttelelt s ébersé­gét és ügyességét megtartotta, annak kapuszti a neve. Egy ilyen kapuszti sólyomnak, amelylyel már nemcsak fürjekre, hanem fáczánokra is lehet vadászni, igen nagy becse van. A georgiai herczegek és nemesek még most is nemritkán 100 -300 rubelt fizetnek egy-egy kiváló darabért. A Transkaukázia délkeleti részén lakó tatárok a közön­séges héját (Astur palumbarius) használják vadászsólyomnak és vele, rendesen kutya nélkül, frankolin-fogolyra és fáczánra szoktak vadászni. A fiatal héja betanításánál meglehetősen barbár eljárást követnek, t. i. szemhéjait összevarrják s a czérnát addig hagyják a sebben, amig magától ki nem genged. Ez alatt az idő alatt a héja egészen megszelídül és gazdájához szokik; megszokja és megismeri gazdája hangját, a­ki mindig hangos szóval nyújtja neki a táplá­lékot. A török határszél mentén lakó előkelőbb kurdok szin­tén nagy kedvteléssel űzik a sólyomvadászatot és vadász­sólyomnak nemcsak a héját, hanem a karvalyt is hasz­nálják. De ez utóbbival csak foglyokra és fiatal fáczánokra vadásznak. *) A középkori sólyomvadászatoknál Európában a vadászsólyom szemeit külön e czélra szolgáló kis sapkákkal fedték be s a sapkát csak abban a pillanatban vették le a sólyom fejéről, a­mikor a szárnyas vad már felrepült. Észak-Afrikában még most is ilyen sapkás sóly­mokkal vadásznak. A bosnyák sólyomvadászoknál a sapka nem volt használatban. Első agyarasom. — Irta: Molnár László. — A téli esték egyikén P. . . bácsit látogattuk meg, mint jó szomszédot, ki jó mondásairól és kifogyhatatlan adomái­ról az egész környéken ismeretes volt. Szorosan, a­mit leirok, nem tartozik ugyan jelen tár­gyamhoz, de tekintve érdekességét, egy kis «varga betűt» csinálok. Egy szórakozott bácsiról regélt az öreg úr, aki any­nyira szórakozott volt, eltekintve pl. a közönségesebb e.c.- 1901. február 15.

Next