Vadászlap 22. évfolyam, 1901
1901-02-25 / 6. szám
82 VADÁSZ-LAP. ro) közvetlen forrásból tájékozást szerezni. Személyesen nem vehettem ugyan részt ilyen vadászatban, mert éppen akkor vadászati tilalom ideje volt, de láttam betanított vadászsólymokat és megismerkedtem georgiai sólyomvadászokkal, akik szívesen közölték velem tapasztalataikat. Az ő közléseik alapján akarok e sorokban az ottani sólyomvadászatról egyet-mást elmondani. * Georgiában a sólyomvadászat már évszázadok óta kedvencz szórakozása volt a nemességnek és most is az , ámbár újabb időben már szemlátomást hanyatlani kezd. Vadászsólyomnak a közönséges karvalyt (Astur nisus) használják s vele augusztus és szeptember hónapokban fürjekre vadásznak. A karvalyt e czélra körülbelül egyéves korában, tehát egy tavasz vége felé fogják. A tojókat általában többre becsülik a hímeknél. A sólymász — bazieri — a karvaly fogáshoz egy erre betanított kis gébicset (Lanius collurio), mely hosszú zsineggel egy bot végéhez van kötve és egy háromszögű keretre erősített hosszúnyélű hálót visz magával. E felszereléssel, rendesen estefelé, egy erdő szélén letelepedik s a gébicsét és mellé a kifeszített hálót a földre helyezi, maga pedig valami bokor vagy fa mögé rejtőzködik. Egyik kezével a háló nyelét tartja, másikkal meg a botot, melyhez a gébics van kötve. Mihelyt észreveszi, hogy a levegőben egy karvaly kóvályog, meg-megrántja és felbillenti a botot, hogy a gébics fel-felrebbenjen. A karvaly megpillantván a repdeső madarat, csakhamar nyílsebesen reácsap , de e sólymászó hirtelen elrántja a gébicset, a karvaly pedig teljes erővel belevágódik és belebonyolódik a hálóba. Most következik az elfogott karvaly szelidítése és tanítása, ami több hétig tart. Bevezetésül a rab madarat egy ülő rúdra kötik és szemeit leborítják, így marad három napig. Miután ekként vadságát némileg levetkőzte s lábán a zsineget nyugodtan megtűri, leveszik szemeiről a köteléket, fármra pedig egy több méter hosszú zsineget kötnek, amelynek másik vége egy fához vagy oszlophoz van erősítve. A bazieri, miután a karvalyt az illető fára vagy oszlopra festette, mintegy két méternyi távolságban megáll előtte s egy darabka nyers hússal igyekezik magához csalogatni. A karvaly, mely eddig nem kapott enni, végre is elszánja magát s az éhségtől hajtva, a húsdarab felé, illetőleg tanítója kezére száll. A jég igy meg lévén törve, a sólymász mindig távolabb és távolabb helyezkedik el tanítványától, ugy, hogy ennek mindig messzebb kell a húsdarabkáért a tanító kezére repülnie. A tanítás az elsó napokban éjjel-nappal, csaknem szakadatlanul folyik; a karvalynak nem szabad pihenni, nem szabad aludni, hogy az álmatlanságtól minél jobban kimerüljön és minél kevesebbé váljék. Ezek a repülési gyakorlatok mintegy négy hétig tartanak. Az utolsó két hét alatt a karvaly már nincs megkötve, hanem szabadon ül a fán vagy oszlopon s igy repül a sólymász kezére a husdarabkáért. Egy hónap alatt a tanitás be van fejezve s a tanítványt a szabadba viszik, hogy tulajdonképeni feladatát, a fürjfogást is megtanulja. Aznap nem kap enni, hogy buzgalma és ébersége annál nagyobb legyen. Szemeit nem fedik le, hanem szabadon hagyják.*) A lábára pedig csörgőt kötnek, hogy repülés közben mindig tudni lehessen, merre van. A fürjek felhajtását, illetőleg felrebbentését egy vizsla végzi. Mihelyt a fürj felrepül, a sólymász rögtön elereszti kezén tartott madarát, mely vérszomjasan a fürj után repül s azt mihamar elfogja. A sólymásznak nyomban ott kell teremnie és nem szabad engednie, hogy a tanítvány a fürj húsát kikezdje. Minthogy pedig a georgiai vadászok véleménye szerint a karvaly legkedvesebb csemegéje a fürjagyvelő, ezt kapja jutalmul. Erre buzgalma mindinkább fokozódik, mert hamar tudatára jön annak, hogy minden elfogott fürj agyvelejét ő fogja megkapni. Augusztus 1-ig, amikor a fürjvadászat megnyílik, a karvaly is kellőképen be van már gyakorolva, úgy, hogy már rendszeresen lehet vele vadászni. A festői öltözetű georgiai vadász lóra pattan és madarát kezén tartva egy vizsla kíséretében kilovagol. Mihelyt a vadászterületre ér s a vizsla keresni kezd, a karvaly, mely most már megérdemli a vadászsólyom nevet, a legéberebb figyelemmel kiséri a kutya minden mozdulatát. Ha egy fürj felrepül, a vadász abban a pillanatban elereszti kezéről a sólymot s ez nyilsebesen a fürj után veti magát. A lábára kötött csörgő zaja vésztjóslóan üti meg a szegény fürj fülét, de hiába, nincs menekvés, mert egy perez sem telik bele s a sólyom elfogja áldozatát és a földre száll vele. Ott bevárja gazdáját, akitől azonnal kikapja a maga osztályrészét, az elfogott fürj agyvelejét. Aztán ismét vigan tovább folyik az érdekes hajsza. Ha a sólyom kifárad, akkor valamelyik közelben álló fán pihen meg, de gazdája intésére rögtön visszarepül annak kezére, mit szattyánbőr keztyű véd meg a sólyom éles karmaitól. E fürjvadászatok eltartanak egész augusztus és szeptember hónapokban. A sólymot otthon egy vesszőből font és valami 6 méter hosszú lapos ketreczben tartják, mely rendesen a lakóház széles tornáczán embermagasságban van elhelyezve. Abban tölti a telet is. Tápláléka nyers marhahúsból áll, de gyakran kap baromfi húst is. Amelyik vadászsólyom szerencsésen áttelelt s éberségét és ügyességét megtartotta, annak kapuszti a neve. Egy ilyen kapuszti sólyomnak, amelylyel már nemcsak fürjekre, hanem fáczánokra is lehet vadászni, igen nagy becse van. A georgiai herczegek és nemesek még most is nemritkán 100 -300 rubelt fizetnek egy-egy kiváló darabért. A Transkaukázia délkeleti részén lakó tatárok a közönséges héját (Astur palumbarius) használják vadászsólyomnak és vele, rendesen kutya nélkül, frankolin-fogolyra és fáczánra szoktak vadászni. A fiatal héja betanításánál meglehetősen barbár eljárást követnek, t. i. szemhéjait összevarrják s a czérnát addig hagyják a sebben, amig magától ki nem genged. Ez alatt az idő alatt a héja egészen megszelídül és gazdájához szokik; megszokja és megismeri gazdája hangját, aki mindig hangos szóval nyújtja neki a táplálékot. A török határszél mentén lakó előkelőbb kurdok szintén nagy kedvteléssel űzik a sólyomvadászatot és vadászsólyomnak nemcsak a héját, hanem a karvalyt is használják. De ez utóbbival csak foglyokra és fiatal fáczánokra vadásznak. *) A középkori sólyomvadászatoknál Európában a vadászsólyom szemeit külön e czélra szolgáló kis sapkákkal fedték be s a sapkát csak abban a pillanatban vették le a sólyom fejéről, amikor a szárnyas vad már felrepült. Észak-Afrikában még most is ilyen sapkás sólymokkal vadásznak. A bosnyák sólyomvadászoknál a sapka nem volt használatban. Első agyarasom. — Irta: Molnár László. — A téli esték egyikén P. . . bácsit látogattuk meg, mint jó szomszédot, ki jó mondásairól és kifogyhatatlan adomáiról az egész környéken ismeretes volt. Szorosan, amit leirok, nem tartozik ugyan jelen tárgyamhoz, de tekintve érdekességét, egy kis «varga betűt» csinálok. Egy szórakozott bácsiról regélt az öreg úr, aki anynyira szórakozott volt, eltekintve pl. a közönségesebb e.c.- 1901. február 15.