Vadászlap 41. évfolyam, 1920
1920-04-05 / 1. szám
s amikor a bolsevizmus vörös bestiája — 132 napos rémuralma után — az oláh hordák bocskora alatt utolsót hörgött, a „megszállók" a rendcsinálás ürügye alatt ugyancsak hozzáláttak, hogy most már mindenünkből kifosszanak. Az eddigi megállapítások szerint több mint nyolc vagyon vadászfegyvert raboltakel, hogy ocsmány rablóhadjáratuknak fosztogató munkáját, gyáva fajtájukhoz, züllött erkölcseikhez illő módon betetőzzék. Fellélegzettünk, örömkönnyeket hullattunk, mikor nem annyira a párisi ötös tanácsnak — ki tudja hányadszor megismételt — ultimátumára, hanem inkább a magyar nemzeti hadsereg szuronyainak láttára, visszavonultak. Fellélegeztünk, mert azt hittük, hogy most már vége a megpróbáltatások hosszú láncolatának. Azt reméltük, a magunk urai leszünk ismét erdőn, mezőn, a vadászat szentelt birodalmában s végre valahára hozzá foghatunk a romok eltakarításához, az építés nagy munkájához. Csalódtunk: a keserűség poharát még nem ürítettük ki fenékig. Amit az öt esztendős világégés perzselő tüze el nem hamvasztott, amit az októberi forradalom, meg a bolsevizmus vörös réme s azután az oláh bőrbe bújtatott tatárjárás el nem pusztított, most egy parazita had akarja megsemmisíteni. A fertő iszapjából került felszínre, mint a pióca, hogy jóllakjék vérünkkel s azután ismét oda temetkezzék, ahonnan jött, a posványba. A hadimilliomosok, a papirbakancs- és papírruhakészítők, a hadseregszállítók díszes társaságát a „fegyverszünet" beállta óta, most egy újabb secta kezdi kiegészíteni. A lánckereskedők, valutaspekulánsok, árdrágítók, csempészek, a „schieberek" és egyéb néven ismert uzsorások akasztófavirágai-Fáradt szellő viszi hozzád sóhajtásom, Azt susogja a nád: gondolj rám barátom. Edlach, 906. VIII. 24. Kuczuk Balázs: II. Kuczuk Pajtás! Öröm volt az nékem, hogy leveled vettem. Úgy hiszem, nem csal meg abbeli reményem. Jönni fog, jönni kell régi jó időknek, Hol a két jó pajtás vízi vadat lőnek. Én is most az időt a szobából nézem, Fojtogat a nátha s görcsös köhögésem. S arra kell vigyáznom, hogy nagyobb bajt ne kapjak. Időnek előtte földbe ne harapjak, így van biz ez pajtás, ki a multat látta, És a fél századot évekkel túl járja. De biz nem engedünk semmit e világon, Leszünk még mint voltunk, emberek a gáton. Fogunk mi még együtt vadászni a tavon, Vaddisznót csapázni frissen hullott havon. Bőgő erdő királyt ügyesen belopni, Kelő virágocskát hálónkban megfogni. Jöjjön csak a tavasz, nap ránk mosolyogjon, Tárt karokkal várlak, Isten hozzám hozzon. Bakony, 906. VIII. 20. Tyukody. ból szépséges kollégium alakult. Méltó függeléke ez annak az új alakulatnak, új társadalomnak, melyet a háború ezer gyötrelme, milliók szenvedése, gyásza és halálhörgése tett gazdaggá, dúsgazdaggá, sokszoros milliomossá s mivel — az ő hitük szerint — pénzzel mindent meg lehet szerezni, megtette őket hatalmassá, befolyásossá, előkelővé. Hová jutottunk?! Mi lesz velünk, ha csakugyan az ő hitük lesz igaz? Mi lesz velünk, elnyomorodott, kiéheztetett, lerongyolódott középosztállyal, ha a hatalom és vezetőszerep csakugyan az ő kezükbe siklik? Mi lesz a magyar vadászat sorsa, hogyha ennek a söpredéknek szabad prédájává válik? Pedig, hogy már erre is válik a foguk s a „vadász sportból" ők is részt követelnek, azt a közeli múltban elég szomorúan tapasztaltuk. Községi vadászterületek, melyek azelőtt holdankint alig néhány fillért jövedelmeztek, 3—4 sőt 10 koronás áron keltek el annak dacára, hogy a vadállományt a forradalmi idők majdnem teljesen tönkre tették. A legmagasabb ajánlattevő természetesen lánckereskedő, árdrágító vagy más hasonló díszes névre hallgató új milliomos volt, aki csak most vásárolta első fegyverét s nemrég még azt sem tudta, hogy a „vadászsport" mi fán terem. Hogy azután ezek a „sportsmannok" miként fognak gazdálkodni, azt a vak is látja. Trmagja, hírmondója se lesz ott a vadnak, rövid idő múlva, ahová ezek a gyászalakok befurakodtak. A 1569/1920. M. E. szám alatt kiadott rendelet egyelőre ugyan elzárta az utat ahhoz, hogy a községi vadászterületek tovább is ilyen lehetetlen árfelhajtással bérbe kerüljenek. Ez az intézkedés azonban az általános helyzetet nem lesz képes megváltoztatni, mert a rendeletben III. Edlach, 906. IX. 1. Tyukody pajtásnak Szépen szóló lantja Vén Kuczuk Balázsnak A szívét ríkatja; De nem szomorúság Könnye hullik tőle, Mert igaz barátság Hangzik ki belőle. Mint az üde zápor Országút porának, Savanyúvizes bor, Szomjazó torkának, Mint árnyas Oázis Mohamed fiának, Szerelmetes frázis Negyvenedik lánynak, Oly jól esett nékem Lantodnak pengése! Hát még ha megérem, Hogy jövendölése Igaz valóvá lett, Teljesül az álom, S mit kemény sors elvett, Tijra megtalálom: Tavasz mosolygását 1920 április 5 VADÁSZLAP 11