Vadász Ujsag, 1922 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1922-11-01 / 1. szám
4.VADÁSZ ÚJSÁGI. szám. hossza a csőr hegyétől a farok végéig 110 cm, a szárnyak szélessége 270 cm. Barnább szinti, mint a hozzá leginkább hasonló Fakókeselyű (Gyps fulvus G. m.) Ettől könnyen megkülönböztetni nagyobb termetén kívül csupasz, kékes színű nyakáról ami a fakókeselyűnél soha sem csupasz, hanem fehér gyapjas pehely borítja a fejét is, meg a nyakát is. Tekintete nyílt és bátor. Ez a példány, melynek fényképe itt látható, 9 napig volt fogságban. Már annyira szelídült, hogy tűrte a simogatást és az elibe tett és tollától megfosztott varjakat és oly mohón kapta el, mint a húsdarabokat. Nyugodtan ült a fényképezőgép előtt is. Párzás ideje alatt remek szép repülésével bámulatba ejti az embert. Megkapóan írja ezt le Almásy: „Különösen pompás légi játéka ragadja meg figyelmünket, amelyet a hím szokott űzni a fészek fölött. E játékban a „szitálás“ egy neme felöttő, amikor is a keselyű fél percig nyugodtan függ a levegőben s ujjak módjára szétterpesztett legvégsőbb evezőit rezegteti föl, le. Két kézzel próbáltak e mozgást egy frissen lövött keselyű szárnyaival utánozni, de minden erőlködésünk ellenére sem bírtunk még csak megközelítő gyorsaságú mozgást létrehozni a levegő ellenállása miatt. Mily bámulatos izomerővel rendelkezhetik e madár, hogy oly nyugodtan, szinte játszva, szárnya hegyével is letudja küzdeni ezt az is ül egy nagyobb töklevél alatt s hagyja maga mellett elrohanni őket, mígnem ismét csak kipiszkálja biztosnak hitt fedezete mögül, valamelyik jó orrú üldözője. Ha már igen-igen szőrül szegény feje, kimerészkedik a tábla szélére, de csak egy pár lépést tesz s már ismét visszapattan a kukoricás védő sűrűjébe. Állt a koncert keményen, csengett a három kopó hangja s a hajtás mind jobban és jobban közeledett Józsi bátyánk állása felé. Nahát! Látni kellett volna ilyenkor az öreget, amint kapkodta a fejét ide-oda s ahogy emelgette mindegyre a flintát a pofaszakála mellé. Valahányszor igy láttam, mindig a cérnán rángatott bohóc jutott az eszembe. Most azonban meg is volt az eredménye a nagy készülődésnek. Az erősen szorongatott süldő kipattant a tábla szélére s őrült iramban rohant rá az öregre, aki bumm-bumm, bele is duplázott a vágtató nyusziba. Hogy találta, mint találta, ne lehessék azt tudni, elég az hozzá, hogy mire a füst elrepült, a süldő is úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A kutyák is kikerültek a szélbe, s nagy kapkodással, idegesen nyafogtak az elvesztett nyomon s ismét csak a Linda volt a legokosabb, mert vissza ment a ellenállást ! Ezzel egyidejűleg még más játékot is űztek a keselyük, mely már igazán irigységet keltett a szemlélőben. Szárny csapás nélkül ferdén emelkedve bizonyos magasságig, egyszerre hirtelenül becsukják hatalmas szárnyukat s hanyathomlok zuhannak lefelé. Mint egy kődarab, fejét le, farkát fölfelé irányítva suhog le a madár száz méternyire s még többre, de egyszerre csak kitárulnak szárnyai, messzire hangzó zugással és csengéssel s menten megszűnik a szédületes zuhanás ereje, könnyed kanyarodással lendül a madár újra fölfelé s azután élülről kezdi a játékát hússzor, harmincszor s még többször megismételve azt. Nem hiszem, hogy volna még madár, mely párzás idején légi játékban oly korlátlan erőt tudna kifejteni, mint a barátkeselyű.“ Fészkét erdőben rakja csonka hegyű vén tölgyre, bükre. Karvastagságú ágakkal megalapozott fészek 1 és fél m. átmérőjű. Február végén, március elején 1 —2 tojást tojik. Fiókája kb. 3 hónap alatt fejlődik annyira, hogy magára is megélhet. Chotek gróf korompai horvátországi birtokán védelem alatt tartotta de bizony a farkasoknak kitett mérgezett dögöt rendesen a keselyük fogyasztották el s igy számok itt is nagyon meg fogyott. Hiába takarták be a mérgezett csalétket alacsony deszka fedéllel, éles szemével ott is felfedezte a kukoricásba, ahol megint csak ráment a nyomra. Hangjára a másik kettő is hozzá lódult. A hajtás azonban csak egy pillanatig tartott, mert a sebzett süldőt lenyomta a Linda, mire az keservesen ríni kezdett. Az öreg Józsi bácsi, róla soha fel nem tételezett serénységgel ugrott fel s csakhamar hallható lett, hogy miképpen osztozkodik a kutyákkal, a minden oldalról igényelt zsákmány felett: „Kuszi nye legyen ki a fene“ ! A kutyák, mintha nem is nekik szólott volna, de a tulajdonjog csak ösztönös, bár helyes megérzésénél fogva is, nem engedtek a goromba szónak, sőt már-már elparcellázták a süldőt, mikor az öreg lekapta fejéről becsületben vénhedt sapkáját s azt a nagy Bokrász fejéhez vágta. Ez el is engedte a nyulat, de nem úgy a sapka őtet, amelynek bélése, kifürkészhetetlen okoknak miatta elhasadod és azon át úgy belekeveredett a külömböző varások, zsinórok és vatták útvesztőjébe a feje, hogy azt hirtelenében ki nem hámozhatta, de látván, hogy nem lát semmit, körülötte immár minden beborult, nagy ijjedtében — vesd el magad — belerohant vakon a kukoricásba. Józsi bá pedig, a megrökönyödött kutyáktól elragadott nyúllal utánna. „Hó te ! ide te !