Magyar Vadászujság, 1928 (28. évfolyam, 1-36. szám)
1928-03-01 / 7. szám
* Avval zárom soraimat, hogy ezek után mutassuk meg, hogy jó hazafiak vagyunk, nyújtsunk egymásnak békejobbot, s a jövőben gáncsoskodás helyett ismerjük el egymásról, hogy mindketten a magyar hazának akartunk szolgálni cikkeinkkel. (Miután a ,,nemzeti kisebbségek frontján” soha nem mulasztják el az alkalmat, hogy megpiszkáljanak bennünket; nekünk is van néhány szavunk a fenti közleményhez, melynek íróját, gróf Somssich Tihamér urat, nyugateurópai viszonylatban is, elsőrangú vadásznak ismerünk és aki a hazafiságot — mely vele született — fegyverrel írta be konduitjába, midőn végigverekedte a világháborút. A turáni magyarság nem Afrika steppéiről származott ide s így a strucc baromfiudvarában ismeretlen madár. Ebből önként következik, hogy a „struccpolitikát“ sem tudta eltanulni. A magyarság nem szokta fejét a homokba dugni, hogy ne lássa meg a valót. A turáni eredetű magyarnak az egyenes nyíltság a jellemvonása, ez különböztette meg mindig a nemzetiségektől. A magyarnak sem a szíve, sem a nyelve nincs berendezve arra, hogy mást mondjon, mint amit saját két szemével igaznak lát. Soha nem volt kenyere a „Vorspiegelung falscher Tatsachen“, amire — mint a jelen eset is bizonyítja — még kifejezése sincs. Azzal, hogy valamit letagadunk, még nem változtatjuk meg magát a tényt is! Hiába szidjuk, becsméreljük mi az erdélyi vadászati viszonyokat, ha ott tényleg példás rend van vadászati vonatkozásokban — másról nem beszélünk. Azt minden Erdélyben járt vadász jól tudja, hogy a németországi vadászkultúra nem tudta áttörni a Királyhágó sziklás falait. A vadász urak vadorzók vezetésével jártak vadászni s még a bőgő bikát is kopók előtt lőtték, nem is szólva az őzről, zergéről. Vadászatiig — de csakis vadászatiig — balkáni állapotok voltak Erdélyben (most minden fordítva van, és az általános kopózás miatt csak hírmondónak akadt hasznos vad (hiszen mi is állandóan csak ,,sötét földrésznek“ hívtuk Erdélyt). Most mindenütt, soha nem látott számban, elszaporodott a hasznos vad. Ez is a mi dicsőségünk! A jó törvényt és rendelettervezeteket tőlünk vitték át pakktáskában. Örvendjünk neki, hogy így van, hiszen nekünk védik, nekünk tenyésztik a vadat! Gyr. T. Gy.) Tavasszal, a párzás idején erdei szalonkára hajtatni vagy bokrászni, szívtelenség, mert a tojáson ülő, vagy tojást érlelő tojók is áldozatul esnek. Gondolkozó és jólelkű ember, tavasszal csak lesen lövi az erdei szalonkát, mert tudja, hogy a kortyogva húzó mind kakas. TELEFON : Javításokat, bariíást im bármiféle átalaki-t. 314—32. tást vállalónk a legjutányosabb árban HAMMANG JÓZSEF ÉS FIA puskaművesek, fegyver- és lőszerkereskedők BUDAPEST, IX. KER., FERENC KÖRÚT 6. SZÁM. Képes árjegyzéket 21 fillér postabélyeg ellenében küldünk fl telepítő keserű meglepetése. (Mikkor a vadőrnek a tenyésznyúlra fáj a foga.) Irta : Kecskés János adóügyi jegyző. Vége a vadászatnak, s az ember azt hinné, hogy a szalonkák megérkeztéig minden esemény nélküli, csendes életünk lesz. Az is volna, ha azt meg nem szakítaná egy-egy ázsiai furcsaság. Nem mindennapi esemény játszódott le a napokban Rudabányán. A rudabányai vadásztársaság, területei nagyon rossz vadállományának feljavítására, 5 pár foglyot és 6 pár nyulat hozatott Mayer Ede élővadkereskedéséből. A tenyészanyag bizony elég drága (Méregdrága! Szerk.) volt, mert a foglyok páronként 20 P-be, a nyulak pedig 36 P-be kerültek. Ehhez jött még az elég magas és nagyösszegű vasúti fuvardíj. Bármennyire is sokba került a tenyészanyag, s a vadásztagok zsebét súlyosan érintette, szívesen tettük, mert annak beállításával jobb vadászatot reméltünk. A nagy hidegek miatt eddig nem kerülhetett sor a kieresztésre. Etettük, gondoztuk, szinte, babusgattuk a vadat, s a legnagyobb gondviselés mellett is az történt, hogy a nyulakból 4 drb. elpusztult. Az idő enyhülése lehetővé tette a kieresztést. Örömmel ment ki a kieresztést végző vadász az előre kijelölt helyre s gyönyörködve nézte a szaladás közben meg-megálló, idegenkedő nyulakat, amikor az erdőben hirtelen egy lövés dördült el. Azonnal a lövés irányába ment s legnagyobb meglepetésére a vadőri teendők ellátásával is megbízott úrbérességi erdőőrt látta a meglőtt nyállal beosonni a sűrűbe. Megszólította, s a kerülő látván, hogy nincs menekvés, megállt, átadta a lőtt nyalat. Most jött aztán az igazi meglepetés és bosszankodás, mert a lőtt nyúl a kieresztett nőstények egyik legszebb példánya volt. Úgyhogy most már nem maradt a tenyészanyagból csak három nőstény. Erre a felháborító arcátlanságra nem lehetett más válasza, minthogy azonnal a csendőrőrsre ment s kérte a kerülő ellen az eljárás megindítását. A kerülő először azzal védekezett, hogy a sűrűben nem tudta jól kivenni, hogy milyen állat lehet. Azt hitte, hogy macska. Majd később a főjegyző úr keresztkérdései annyira megzavarták, hogy beismerte tettét, de azzal védekezett, hogy látta —• 25 lépésről (!) — a nyúl varas hátát s azt hitte, beteg a nyúl azért lőtte meg. Eddig az eset. A vidéki vadásztársaságok egyik legnagyobb problémája a vadőrtartás kérdése. Ebből az esetből levonhatjuk tanulságként azt, hogy ha a vadőrtartást, takarékoskodás céljából a községi vagy úrbérességi erdőőrrel gondoljuk elintézettnek, nagyon rosszul számítunk, mert nem hogy a kérdést így megoldva „anyagi“ hasznunk lenne belőle, ha nem a legnagyobb lelkiismeretlenség — sőt itt erősebb kitételt is használhatnék — következtében „anyagi“ kárunk sokszorosan nagyobbra nő annál az összegnél, amit megtakarítani akartunk a „réven“. 89