Vadászat-Halászat Weekend-Turisztika, 1937 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1937-01-15 / 1. szám

Két vándor írta: J. Lányi András (Fo­gtatás) Petru kimászik a mélyedésből s a­arkas után megy. Öröme nagy, hogy az eseményeknél jelen lehe­tett s azt végigélvezhette. A farkas közepes nagyságú szuka volt, a nyáron elrabolt sok juhtól meghízva. A csillagok régen fent ragyogtak már az égen, mikor leballagtunk a kalibához. Itt megvacsorázva aludni tértem. Másnap már korán hajnalban in­dultam. Ugyanazon a gerincen ka­paszkodom fel, melyen az este a havasra. Még egészen sötét van, így csak lassan, botorkálva haladok az erdőben, míg elérem a havast, ahol már jobban látok. Felérve a havas aljára dél felé fordulok, mindenütt a havas alján, az erdő szélén haladva. Régi, rendes szokásomhoz híven tervem az, hogy a hajnali órákban fent a havasok alján cserkészem végig s később, napkelte után, ami­kor a havasokról a vad már levo­nul az erdőbe, én is leereszkedem s az erdőben folytatom bolyongá­somat. A kalibához csak estére té­rek vissza. A csillagok mindinkább halvá­nyodnak, észrevétlenül világosodni kezd, közeledik a hajnal. Alattam az erdőben megszólal egy bika, amire az előttem lévő havasról egy másik válaszol, mire ismét az előbbi felel s pár perc múlva dühösen fe­lesegetnek egymásnak. Az erdőben lévő bika folytonosan bőgve jön fel a havas felé. Meggyorsítom lép­teimet, hogy közéjük kerüljek s lássam összecsapásukat. Lövésre nem számítok, mert bőgésük mód­jából megállapítom, hogy ők még nem azok az öreg bikák, amilyent én keresek. Nem sikerült mérkőzé­süket végignéznem, mert mikor egy előttem húzódó élre értem, a ha­vason bőgő bika éppen akkor tűnt el a következő havas egyik gerin­cén. Az erdőben lévő bika még egy darabig bőgött, majd az is el­hallgatott. Folytatva utamat, nemsokára el­értem a 45—50 kilométer hosszú­ságban a lengyel határig húzódó havasok vízválasztó főgerincét. Ez a gerinc 40—50 kilométeren, fel egészen a lengyel határig birtok- és vármegyehatár is Bereg és Mára­­maros vármegyék között. A gerinc egy kimagasló csúcsán, ahonnan messze ellátok a havaso­kon, egy sziklacsoport tövébe le­ülök, hogy gyönyörködjem az elém táruló képben s hogy végigkutassam és figyeljem a messze belátható ha­vasokat. A nap éppen most kél. A hava­sok csúcsai pár perc alatt napfény­ben fürödnek, de aljuk s az alattuk beláthatatlan messzeségben terjengő nagy rengetegek még félhomályba burkolóznak. A jég oly tiszta s át­látszó, mint a kristály, messze el­látok a nagy ősvadonon. Keletre terjengenek Máramaros beláthatatlan ősrengetegei, havasai s a távoli legmagasabb szinevért havasok és a Priszlop is tisztán, élesen látszanak. Nyugatra belátom egész szélességében a beregi ős­rengeteget, sőt azon túl belátok az ungi rengetegbe s a felettük tor­nyosuló havasokra, melyek közül nagyságával kiválik a hosszú, lapos­tetejű Rúna havas, melynek köze­lében halad az uradalom nyugati határa, mely ott is egyszersmind vármegyehatár is. Amerre nézek, amerre látok, sőt még azon messze túl is, mindenütt csak ősrengeteget, és égnektörő ha­vasokat látok. És e beláthatatlan ősrengetegből 232 000 hold a gróf Schönborn-uradalom tulajdona,ame­lyen szabadon bolyonghatok. Szemlélődésemet egy jobbról, a máramarosi oldalról felhangzó bő­­gés zavarja meg. A bőgés közel a havashoz, egy sötét ősfenyvessel borított völgyből hangzik s a havas felé közeledik. A bőgés, mely in­kább morgás s melynek módjáról megismerem, hogy az egy öreg bika, most már egészen az erdő széléről, a havas aljáról hangzik. Pár perc múlva megjelenik a havas alján egy tehén, majd pár lépéssel utána egy igen erős bika. Megállás nélkül jönnek fel a havas oldalán, majd a gerincen, tőlem 4—500 lé­pésnyire áthaladva a havas innenső, vagyis beregi oldalán lehaladva, el­tűnnek az erdőben. Egy öreg ván­dor­bika, mely vándorlása, bolyon­gása közben rátalált egy még be nem ütődött tehénre, avagy talán valahol elverte annak nálánál gyen­gébb gavallérját. A nagy távolság miatt lövésre nem is gondolhattam, de még amíg a határgerincen át nem haladtak, idegen területen volt. Arról, hogy elébe vágjak, szó sem lehetett, mert a nyílt havason voltam, szorosan a kis sziklacsoport mögött lapulva. Ha megmozdulok, észrevesznek s megriasztván őket, ki tudja, hol állanak meg. így azonban reményem lehet arra — mint már a múltban oly sokszor — hogy az erdőben nyomukat követve, még esetleg meg tudom közelíteni. Amint a bika tehenével az erdő­ben eltűnt, felállva helyemről, sietve ereszkedem le a havas oldalán az erdő felé s azt elérve, már ott va­gyok, ahol a bika tehenével az er­dőbe beváltott. Jó darabon egy gerincen halad a nyom lefelé, majd erről jobbra le­térve, északnyugati irányban halad, mindenütt az oldalon. Amíg a ge­rincen ment lefelé, addig nagyobb nehézség nélkül követhettem a nyo­mát, az oldalon azonban ez már sokkal nagyobb nehézséggel és fá­radsággal megy. Utamat mindunta­lan keresztben fekvő óriási, széldön­­tött törzsek, helyenkint mély sza­kadékok zárják el, melyeken alig tudok átvergődni. Emellett a lehe­tőség szerint ezeken az akadályok TELEFON: 13-98-40. BAKONYI SENKI ÉS FIK lliinlllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiilllliiiillliiiiiilliiiiilllliiiillliiiiill puskamüußs-, lőszer- és fegyverkeresíiedés Budapest. VII., Dohány-utca 54. FEGY­VER JA­VÍTÁSOK, belövések TÁVCSŐSZERELÉSEK LEGJUTÁ­­NYOSABB ÁRBAN. LEGNAGYOBB VILLA­NYERŐRE BERENDEZETT MŰHELY 2 VADÁSZAT —HALÁSZAT

Next