Vadászat-Halászat Weekend-Turisztika, 1938 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-15 / 1. szám
A VADÁSZAT-HALÁSZAT vad, másrészt a lőttvad kiviteli kereskedelemben. Az ország külkereskedelmi forgalmában ezek a tételek igen jelentős összegeket mutalnak és kiesésük mérlegünk nagy kárára volna. Igen érdekes, ha a 10 év óta történt haladást nézzük, ami annál is jelentősebb, minthogy ezelőtt 10 évvel egy nagy konjunktúra fellenülés felé közeledtünk. 1926-ban 59 mázsa élővadat hoztunk betenyésztési célokra és 1398 mázsát vittünk ki. Minthogy az 1937 évi adatokat csak most állítják össze és még jó néhány hónapig tart, amíg azokkal a Statisztikai Hivatal készen lesz, tehát az 1936 évit vesszük összehasonlítási alapnak,, 1936-ban élő vadbehozatalunk szünetelt, kivitelünk pedig 3.396 mázsát ért el. A behozatalt a belföldi forgalom pótolta, mert az erős és jó vadállományokal rendelkező területtulajdonosoktól a gyengébb és rosszabb területtel rendelkezők tenyészvadakat vásároltak közvetve, hogy vadállományukat felfrissítsék. A lőtt vadexport természetesen sokszorosan felülmúlta az élővad kivitelt. Itt érdemes egy kis összehasonlítást tennünk a békebeli viszonyokkal. 1912-ben a tulajdonképeni Magyarországon (tehát Horvát- és Szlavonországok nélkül) a vadászat eredménye a következő volt: Elejtettek 3.050.676 vadászatilag hasznos vadat. Ebből szőrmés 1.471.251 db. volt, szárnyas pedig 1.579.425 db. Ezenkívül elejtettek 913.185 kártékony vadat, amiből 116.556 volt szőrmés és 796.629 a szárnyas. Az elejtett kóbor ebek és macskák száma 117.554 volt. Az 1935—36-os vadászati évben a vadászzsákmány így alakult: Az elejtett szőrmés vadak száma 1.234.861 volt, a szárnyasoké 1.730.497 a kóbor ebeké és macskáké 101.823. Ha azt nézzük, hogy az ország megcsonkításával az igazi nagy vadászterületeket is elvesztettük, akkor értékelhetjük csak a legutolsó évek eredményét, ami azt mutatja, hogy megvan a törekvés vad- állományunk fenntartására és vadászati értékeink-nek a nemzetgazdaság érdekében való mind fokozottabb kihasználására. De ehhez a kérdéshez lesz még néhány szavunk. Most még arra akarunk rámutatni, hogy a lőttvad kivitel 1936-ban 8926 mázsa volt, 983.000 aranykorona értékben ami 1.140.000 pengőnek felel meg. 1936-ban már 35.910 mázsát ért el és 3.146.000 pengőre rúgott. A fejlődés it nyilvánvaló és elérte azt a fokot, amit jó néhány eli ismert kiviteli cikkünk sem tud nyújtani. Ha még hozzávesszük azt, hogy az állam közvetlen és közvetett bevételeit a vadászattal kapcsolattal mintegy, 12 millió pengőre becsülik, akkor tisztán áll előttünk a vadászat nagy nemzetgazdasági jelentősége. Idegenforgalom és vadállomány. Nem elég azonban, ha a vadat a vadász lelövi és a vadkereskedő exportálja. Gondoskodni kell a vadállomány megfelelő felfrissítéséről, utánpótlásról is. Nemcsak azért, hogy legyen mit vadászni, hanem azért is, mert megfelelő vadászterület nagy vonzóerőt gyakorol a külföldiekre, éppen azokra, akik leginkább rendelkeznek megfelelő anyagi eszközökkel és akik úgy a gazdasági, mint a politikai életben befolyásukkal országunk javára sok mindent, tehetnek. Itttehát a két kérdés találkozik, egyrészt, az idegenforgalmi érdek, másrészt a vadállomány ápolásának az érdeke. Jogos és indokolt az az álláspont, hogy egészen más az élővadat természetes környezetében az erdőségekben saját létfeltételei között látni, mint az állatkertben egymagában, ketrecben. A vadállomány fenntartása szorosan kapcolódik az ország egy jelentős termelési ágához, az erdőgazdálkodáshoz. A legnagyobb baj, hogy ma még nem folyik tudatosan és célszerűen ennek a kettőnek összeegyeztetése közös szempontból és azonos érdekből való fejlesztése, ápolása. Ha ezt tennék, akkor megszűnne az a rablógazdálkodás, ami a vadak pusztításaterén ma sajnos még sok helyütt folyik, viszont megfelelően pótolható volna az a kár is, amit egyrészt a vad az erdőben okoz, másrészt amit az erdőirtások szükséges parlagonhagyása az erdőtulajdonosnak jelent. Erről a kérdésről hadd szóljon helyettünk Csik Imre, az Országos Magyar Vadászati Védegyletnek (a mai Hubertus) titkára, aki 1903-ban, tehát 35 évvel ezelőtt egyik méhműszántó tanulmányában a követ-kezőket írta: » ... egyes erdőgazdálkodásokban ezen vadkárokat évenként és holdanként 1 koronára becsülték, ami egyenlő az erdő tiszta jövedelmének egy harmadával, sőt felével is. Igaz ugyan, hogy ezen erdei károk folytán az erdő jövedelmének apadását csak utódaink fogják megérezni akkor, amidőn a vágás ismét a mostani vágásterületekre kerül és amidőn a szálfák helyett, csak agyonvágott, elbokrosodott, görbenövésű, tűzifára is alig alkalmas fák kerülnek a fejsze alá. Ehhez járul még a mezőgazdaságban okozott és a kimutatás szerint szintén nagyon tetemes vadkár. És ezen nagy áldozat dacára a vad degenerálódik, úgy, hogy a mostani vadtenyésztési viszonylatoknak az eredménye: erdőpusztulás, nagy mezőgazdasági kár és hitvány szarvas.« Mi vagyunk azok az utódok, akik a 35 év előtti mulasztásokat szenvedjük. De ha nem akarjuk, hogy utódaink éppen így járjanak, sőt esetleg még sok, hár rosszabbul mint mi, akkor gondoskodni kell arról, hogy a céltudatos vadápolás és erdőgazdálkodás a bajokat elhárítsa és a jó oldalakat, az előnyöket állandósítsa, sőt fokozza. A közbirtokosságok és községek szintén nagy feladatok előtt állanak ezen a téren. Ha mindenki teljesíteni fogja kötelességét, akkor nagyban fogjuk emelni országunk vadászati értékeit úgy az itthoniak, mint külföldi vendégeink javára. Ha ez bekövetkezik, ha mindenki megteszi ezen a téren a magáét, akkor mondhatjuk, hogy mindenki megértette, mi a vadászat igazi jelentősége. A »Vadászat—Halászat« az ön lapja! A magyar középosztály érdekében küzd. Támogassuk előfizetéseinkkel. 1926. évben aranyéremmel kitüntetve TELEFON: 139-840 Kenceé FEGYVERJAVITÁSOK, BELÖVÉSEK TÁVCSŐ SZERELÉSEK LEGJUTÁNYOSABB ÁRBAN. LEGNAGYOBB puskamves, lőszer és fegyverkereskedés villanyerőre berendezett BUDAPEST, VII., DOHÁNY UTCA 54 SZ. műhely