Vadászujság, 1942 (2. évfolyam, 1-36. szám)
1942-10-05 / 28. szám
VADÁSZÚJSÁG merősnek tűnik ahang. Aztán végre kezd feljönni a hold, már a fák koronája körül bujkál, erősbödik a világosság, majd egyszerre egészen világos lesz. Ahomokos vízmeder partjaira és a zátony felé veti sugarait, mely utóbbi ezüst-fehér csíknak látszik. Megnézem az órámat, él0-et mutat. Közben a bika elhallgat. Ingerlő hívásomra sem válaszol. Feszült figyelemmel iedik el egy újabb 1/4 óra, semmi. Már-már úgy vélem, hogy talán más irányba távozott s kezdem céltalannak látni várakozásomat, s épp Sándorral közlöm súgva, hogy menjünk le a lesről s aludjunk egy pár órát a gunyióban, mikor a part irányából gyenge, majd erősbbödő nádtörést vélünk hallani. Azonnal odafigyelünk és az ezüstös fényben úszó világítás mellett tisztán látom, amint egy helyen a nád meghajlik, majd ismét összecsap, aztán, a nádon túl hallom a csülkök cuppanását az iszapos parton. Hogy várjon jön-e, vagy megy tőlem a szarvas, nem tudom, csupán annyit tudok holtbiztosan, hogy szarvas jár a nád szélében, de sajnos, innét nem láthatom, mert a magas nád fedi elöttem. De hátha csak egy tehén? Épp bőgni akarok, hogy megbizonyosodjam, mikor egy a túlsó part felől, vagyis a földek felől jövő bőgésre, a tőlem mintegy 300 lépésre vonuló bika, — mert most már tudom, hogy az — röviden válaszol Az izgalom fokozódik, Sándor vadőrömet csitítanom kell, mert szörnyen mozgolódik mellettem, majd halljuk, hogy a bika belegázol a vízbe. Számláljuk a lépéseit, még mindig nem látunk semmit, de tudjuk, hogy iránya jó, tehát nem kell magaslesünket elhagyni és a part irányában cserkészni. Végre megszűnik a gázolás és messzelátómmal látom, hogy egy szürkés-fekete test a fehér kavicszátonyon, imbolygó lépésekkel jön, párhuzamosan a parttal, felénk. Már 200 lépésre lehet, látom az agancsszárait, persze, hogy milyenek, azt inkább csak sejtem, mert bár az ágakat látom, vastagságukat nem tudom megállapítani. Sándornak adom messzelátómat, hadd figyeljen ő is. Erre ő: ,,ez a nagy bika, nagyságos úr, tessék lőni, majd nekivág a víznek, átúszik a túlsó partra s akkor vége. Jaj, de szépen látom most!“ Még mindig kétkedem s túlbecsülöm a távolságot. Több ez 200 lépésnél — mondom — és éjjel, bár holdvilág van, ez ugyan merész dolog! . . . De az ördög incselkedik velem: ,,soha ezt a bikát nem látod meg, ilyen helyzetibe nem kerülsz, lőjjél!“ Kahles „Heliavier“ fényerős távcsövemben most jól látom minden részét és akkor meggyőződöm, hiszen még sincs ez olyan messze? Ezzel megnyomom a rögtönzőt. A magasles karfáján jól pihen 8-as Mauser-Magnumon és a ..nicht ROMAI ISTVAH ezüstkoszorús cipészmester BUDAPEST, III.. IRÁNYI UTCA 5. SZ. TELEFON: 387-091. — ALAPÍTÁSI ÉV: 1895 vadászcipő különlegességek VALÓDI ANGOL SPORTBOROK. HOUHOCSIZmák geschossen, auch gefehlt“ jelszóval útjára eresztem golyómat. A dörrenés hangát többszörösen verik vissza a fák, a víz, szinte zeng belé a partmenti erdő, s a torkolati tűz villanásától egy pillanatra nem látok semmit. De Sándor — ki jól figyelt — megszólal: ,Talált a golyó, jelzett a bika!“ És valóban, most már én is látom, pár iramodás után dülöngélni kezd, megáll, majd elesik, ezt halljuk is, majd amint a zátony kavicsát rugdalja. Tehát testamentumát csinálja. Kegyelemlövést akarok adni, de a fekvő bika rossz célt mutat s ezért inkább gyorsan lemászunk a lesről és sietünk ki — árkonbokron keresztül — a vízparthoz. Sándor siet le — egy kissé lejjebb, a part árnyékában kikötött ladikhoz, — mialatt én már csak talán 60 lépésről figyelem a bikát a zátonyon. Kegyelemlövésre nincs szükség, már nincs benne élet, mozdulatlanul fekszik. A ,,megnyugtató“ cigaretta elszívása közben átevezünk a zátonyhoz, belegázolunk a sekély vízbe és — ott állunk a bikánál! Agancsa féloldalt belefúródott a kavicsos homokba, megemeljük fejét és megállapítjuk, hogy jégág nélküli koronás 10-es— a csallóközi bikák jobbik fajtájából! Vizsgáljuk a lövést. Kilövés nincs! Átforgatjuk a nehéz testet és megtaláljuk a parányi kis lyukat a lapockától másfél arasznyira balra, de még a kamarán. Miután rézsűt lőttem, tőlem jobbra haladtában, golyóm úgy középtájon érte s mint későbben megállapítottuk, a bal vállapján kevülről megakadt, de az expandált rézkúplövedék szívet, tüdőt szétroncsolt. Sándor vadőr nagy örömben volt — én is, — aztán ladikba ült, átevezett a túlsó partra és a vadőri lakba sietett kocsiért. Jó óra telt el, míg a kocsival és két álmos famunkással visszatért, kikkel azután beemeltük a bikát a csónakba és megindultunk hazafelé. 440 1942 október 5. Érdektelen hozzászólás a vackáruitához. Beküldötte : vitéz Bosonczy Ulay Imre cukorgyári cégvezető. Mint a Vadászújság állandó olvasója, figyelemmel kísérem azt a vitát, mely a vadak okozta károk kivédéséről és áthárításáról folyik. A kárt szenvedők azt hangoztatják, hogy a kártékony vadat ki kell irtani, nem pedig mások kedvteléseinek céljaira dédelgetni és nevelni, mert a kártékony vad, az egyeseknek okozott érzékeny károkon túlmenően, nemzeti vagyont pusztít. Érveik mellett számadatokat sorolnak fel és kimutatják, hogy minő pusztítást végeznek egy-egy kedvezőtlenebb évadban a dédelgetett vadak. A vadászok ezzel szemben, egybehangzóan — és meglehetősen egyoldalúan — azt vitatják, hogy a vadkárok ellen annak kell megfelelően védekeznie, "akinek van mit féltenie a vadaktól, mert a vad szintén nemzeti vagyon s a lőttvad-kivitel címén jelentős idegen fizetési eszköz áramlik az országba, ami szintén nemzeti érdek, nem is beszélve a külföldi vadászok látogatásai révén előálló előnyökről. Mielőtt a vitaanyaggal kapcsolatban szerény véleményt mondanék, előre kell bocsátanom, hogy nem vagyok őstermelő s nem vagyok vadász. Sportember