Vadászati Érdekeink, 1881 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1881. június / 1. szám

cus exclusivitásról.“ Igaza van — közönséges értelemben véve a szavakat nincs, s exclusivi­tásról sehogy sincs, jogmegszoritásról épen nem — hanem aristocraticus jellegéből a nemes va­dászatot kivetkeztetni nem lehet — s épen e szó nemesebb értelmében, mely alatt a modort s nem a születés praerogativáját értjük, oda kell azt visszavezetnünk.­­ akkor nyert a játék. — Legyen harcz a vadászati sansculotte-ok ellen, de a hadser­eg tagja minden tisztességes honpolgár. Nincs azért az én propositiomban sem se a nagy vagyonnak a kissebb elleni törése, se a jogok megszorítása, avagy azoknak szűk körben leendő concentrálni akarása involválva. Hiszen: kinek magának nincs anyija , béreljen maga, avagy többedmagával. Ezen után lehet épen ott is, hová a nagy­­birtokos keze nem ér, vadállományt teremteni, az ily szomszédokat a nagybirtokos önérdekéből is szívesen üdvözli — épen ezen it, a bérlés az, mely a törvény azon betűjét, hogy a vad a birtok járuléka, holt betűnek lenni nem engedi; — de a vadat ama birtok nemzet­gazdászatilag jövedelmező ágává emeli. b) Ezen eszmének ad szép kifejezést a mun­kálat 3-ik pontja. Az intenzió a leghelyesebb, de ha a közlés helyes — ép a főmomentum az, mely elmaradt. Az, hogy az árverés nyilvános legyen, két­ségtelenül kívánatos, de nem épen lényeges, leg­feljebb azon nemes czélnak: a tanügyi Cassának — szerencsés idea! — tárczakérdése. A lényeg, a fő azonban az, hogy a bérlet legyen „kötelező.“ Ezt nem látom hangsú­lyozva. E nélkül pedig a többi szentelt víz. E nélkül vadtenyésztésre gondolni lehetlen. A munkálat módozatai mellé tehát indít­ványoznám : a törvényes minimumot meg nem ütő részbirtokok nyilvános ár­verésen kötelezőleg bérbeadandók s. a. t. c) A 16. §. szerkezetét, úgy mint az a „Vadász-lap“-ban fogalmazva van, határozottan hibásnak s a jelen törvény idevágó szabványá­nál roszabbnak tartom. Szerintem — és most nem a faj­beli tiszta­tenyésztés buzgó híve, de az élet embere szól belőlem, az, hogy valamely eb a Linné, Fitzin­­ger, avagy a Stonehenge osztályozása szerint a vadászebek közé tartozik-e, avagy nem? teljesen közömbös ezen kérdésnél. Pr­actice bármely eb elvégre azáltal válik vadászebbé, használtatik-e­ e czélra vagy nem? Kit mi elégít ki? az utol­jára ízlés és felfogás dolga. Az azonban kétség­telen, hogy saját területemen, ha nekem épen úgy tetszenék , akár juhászkutyával vadász­hatom. Vaddisznókra többi között probatum est. S meglehet Szentmiklóssy György híres Zsobri kuvaszát nem adná az én Garnet Thirsk telivér pointeremért. A mostani törvény szerint — s én azt hi­szem helyesen — azt, hogy meg szabad e az átváltott ebet lőnöm, avagy nem? nem az ha­tározza meg: visla, kopó, vagy kuvasz-e az illető eb? hanem az, hogy azon eb tulaj­donosa vadászatjogosult e vagy nem? Férhet szó ahhoz is, hogy megfelel e a czélnak ezen distinctió is egészen? Mert hát ama kopó felfogási famosus intézkedés hogy menyire impracticábilis — azt mi felföldi kopó vadászok igen jól tudjuk. De ha már egyszer a puska absolut használata nem szabad — s elég nyomatékos ok szól e mellett — feltétlenül el kell azt fogadnunk. Különbül ha nem, bele­­futunk a törvény intenciói elleni számtalan ano­mália tengerébe. Ezen distinctió mellett teljes lelki nyuga­lommal agyonlőhetem az irányi gányó­­esláját é­s felmentetem itt lent és fent, de nem szabad eszembe jutni saját területemen sem agyonlőni a fent említett Zsobrit, mert első tulajdonosa nem vadászatra jogosult egyén — utóbbié igen. A munkálat ezen szerkezeténél: „vadászat alkalmával idegen területre általment kutya“ sat. jobb, mert precisebb, elvileg és szerkezeti­leg helyesebb a mostani törvény idevágó szab­ványa, s én ennek folytán azt úgy a mint van: „a vadászatra jogosult ehet, ha vadá­szat közben“ sat. meghagyni indítványozom. d) A vadászati jegy adó, mely termékeiénél fogva más, mert pénzügyi törvénybe tartozik: marad e 12 frt, vagy 6 frt lesz, ha csak a va­dászati érdekeket nézzük: egyre megy. Csak egy bizonyos, hogy emelni nem lenne okszerű. A­ki passziót akar kielégíteni — az ép úgy megfizeti a 12-őt, mint a 6-ot, s mindkettőt legnagyobb része csak úgy, ha muszáj (csúnya szó s nem is magyar, de a helyzetnek megfelel teljesen). A­ki orvvadászkodik — az már épen egy sem fizet, ha nem muszáj — ha igen, megfizeti a 12-őt ha rentirozza magát, nem a 6-ot sem, ha nem fizeti ki magát. Azonban bizonyosan nem fog kicsapni sem 12-őt sem 6-ot, de vadászni sem fog — ha lép­­ten-nyomon igazolnia kell úgy vadászati jegyét, mint vadászati jogosultságát. Téves azon felfogás, hogy a sok jogosulat­lan vadászónak oka a 12 fztos jegyben rejlik. Azért van a sok lesipuskás, mivel boldog-bol­dogtalan űzhette mesterségét, akár volt fegyver­jegye­s vadászterülete akár nem. Ha ez így marad továbbra is, ott leszünk a hat forinttal, a­hol voltunk a 12-vel. A baj az ellenőrzés tökéletes és teljes hiá­nyában rejlik. Ezen kell gyökeresen és sürgő­sen segíteni. Ha ez meglesz — ritka lesz az orvvadász — kikhez számítok minden törvény­kijátszót. S annyival inkább kevés lesz ez, mi­vel reményelhető, miszerint a vadászatóvó egye­sület a controleriát alantas egyéneknél anyagi jutalommal is elősegítendi. Conditio sine qua non azonban, hogy ezen ellenőrzés legyen vas szi­gorú, s két oldalra kiterjeszkedő t. i. úgy va­dászati jegy, mint a vadászati jogosultság igazo­lására irányított. E részben indítványom az lenne. Maga­­ n

Next