Válasz, 1946 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1946 / 1. szám - Illyés Gyula: Az idő kérdései
AZ IDŐ KÉRDÉSEI Újra a magyarság fogalmát, tértek vissza Petőfi és Ady útjára, de akik a száguldó események és bénultnak látszó eszmék közt tétován állnak vagy irányt tévesztettek. S akiknek már most ezt mondhatjuk: elvész a magyarság, ha a reakcióba hátrál, ha szorultságából és szorongásából nem tudja kivágni magát legjobbjaival a neki való demokráciába. Azt mondhatjuk mindenfelé, ami hajdan is első szavunk volt. Valamikor így fogalmaztuk meg: az tartozik hozzánk, akinek minden gondja mögött ott van még egy külön gond: a parasztságnak az élő nemzetbe, az európai műveltségbe való emelése. Ehhez épp úgy kellett az okányi juhász beszámolója, mint a Cambridge járt diáké vagy Moszkva látott utasé. Ma sincs másképp. A falukutatás sose ígért tanulságosabb anyagot, mint ma; a Keleten és Nyugaton szerzett tapasztalat szétosztása sose volt sürgetőbb. Mindezt változatlanul művekben kell elmondanunk. Folyóiratunkat elsősorban szépirodalmi folyóiratnak szánjuk, kibővítve s mintegy megerősítve azzal a szociológiai anyaggal s különösképpen a „magyar valóság”-nak azzal a tárgyilagos feltárásával, amely újabb szépirodalmunknak eddig is oly szerencsés erjesztője volt. A Válasz helyett annak idején a borító lapra először ezt akartuk írni: Petőfi. A négyökrös szekér Shakespeare-t fordító szerzője, Desmoulins magyarkokárdás rajongója puszta nevével megmagyarázta volna, amit nekünk íme ma is magyaráznunk kell: hogyan fér, sőt tartozik össze szorosan felső műveltség és néphagyomány, haladás a világgal és aggódás a nemzetért, egy vers Ossianról s egy kiáltvány vagy népgyűlési beszéd a mezítlábasokhoz; különösen abban a köztünk nem ritka esetben, ha az előbbiek művelői az utóbbiak fiai. A hajdani Válasz minden tanulmányának, sőt szinte minden versének és novellájának alján ez a gondolat dobbant földet. Nagyon is hiszékenyek volnánk, ha azt hinnénk, hogy egy olyan országos cselekmény, mint egy gazdaságilag és korszerű műveltség dolgában változatlanul nincstelen népréteg földhözjuttatása puszta telekkönyvi bejegyzéssel befejeződik. Ha a föld helyett ezentúl a szövetkezet és a népműveltség lesz ez a vissza-visszatérő gondolat, az olvasó megérti: csak a szó változott, a lényeg nem. A társadalmi vívmányok közül csak azokat tekinthetjük érvényes, valóságos, lényegükben megszerzett vívmányoknak, amelyek a szegényparasztságra is érvényesek, amelyek a parasztságig valóságosan is lehatnak, így oszlathatjuk el azt a hiedelmet, így szüntethetjük meg annak a hiedelemnek alapját, amely, ezt a parasztságot s vele a dolgozó magyarság zömét gyarmati népnek látja saját országában. A feladat egyszerre gazdasági és szellemi.