Válasz, 1946 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1946 / 1. szám - Illyés Gyula: Az idő kérdései

AZ IDŐ KÉRDÉSEI Újra a magyarság fogalmát, tértek vissza Petőfi és Ady útjára, de akik a száguldó események és bénultnak látszó eszmék közt tétován állnak vagy irányt tévesztettek. S akiknek már most ezt mondhatjuk: elvész a magyarság, ha a reakcióba hátrál, ha szorultságából és szorongásából nem tudja kivágni magát legjobbjaival a neki való demokráciába. Azt mondhatjuk mindenfelé, ami hajdan is első szavunk volt. Valamikor így fogalmaztuk meg: az tartozik hozzánk, akinek minden gondja mögött ott van még egy külön gond: a parasztságnak az élő nemzetbe, az európai műveltségbe való emelése. Ehhez épp úgy kellett az okányi juhász beszámolója, mint a Cambridge­ járt diáké vagy Moszkva látott utasé. Ma sincs másképp. A falukutatás sose ígért tanulságosabb anyagot, mint ma; a Keleten és Nyugaton szerzett ta­­pasztalat szétosztása sose volt sürgetőbb. Mindezt változatlanul mű­­vekben kell elmondanunk. Folyóiratunkat elsősorban szépirodalmi fo­lyóiratnak szánjuk,­­ kibővítve s mintegy megerősítve azzal a szocioló­giai anyaggal s különösképpen a „magyar valóság”-nak azzal a tárgyi­lagos feltárásával, amely újabb szépirodalmunknak eddig is oly sze­rencsés erjesztője volt. A Válasz helyett annak idején a borító lapra először ezt akartuk írni: Petőfi. A négyökrös szekér Shakespeare-t fordító szerzője, Des­moulins magyarkokárdás rajongója puszta nevével megmagyarázta volna, amit nekünk íme ma is magyaráznunk kell: hogyan fér, sőt tar­tozik össze szorosan felső műveltség és néphagyomány, haladás a vi­lággal és aggódás a nemzetért, egy vers Ossianról s egy kiált­vány vagy népgyűlési beszéd a mezítlábasokhoz; különösen abban a köztünk nem ritka esetben, ha az előbbiek művelői az utóbbiak fiai. A hajdani Válasz minden tanulmányának, sőt szinte minden versének és novellájának alján ez a gondolat dobbant­ földet. Nagyon is hiszékenyek volnánk, ha azt hinnénk, hogy egy olyan országos cse­lekmény, mint egy gazdaságilag és korszerű műveltség dolgában válto­zatlanul nincstelen népréteg földhözjuttatása puszta telekkönyvi be­jegyzéssel befejeződik. Ha a föld helyett ezentúl a szövetkezet és a nép­műveltség lesz ez a vissza-visszatérő gondolat, az olvasó megérti: csak a szó változott, a lényeg nem. A társadalmi vívmányok közül csak azokat tekinthetjük érvényes, valóságos, lényegükben megszerzett vív­mányoknak, amelyek a szegényparasztságra is érvényesek, amelyek a parasztságig valóságosan is lehatnak, így oszlathatjuk el azt a hiedel­met, így szüntethetjük meg annak a hiedelemnek alapját, amely, ezt a parasztságot s vele a dolgozó magyarság zömét gyarmati népnek látja saját országában. A feladat egyszerre gazdasági és szellemi.

Next