Válasz, 1947 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1947/11. szám - Dokumentum - Kozocsa Sándor: Justh Zsigmond parasztszínháza

434 DOKUMENTUM Vay leány az édesanyja, de a Rákóczi dalos idők légkörét leheli egész lénye. Szemben véle Feszty Árpád, ki belenéz az asztalon álló egy gyertya fényébe, s az emeze hangját hallva az ő martosi falusi világára gondol. Balomon Bertha Pál, nyugodt nagyszabású komoly goizda Szabadszenttornya túlsó végéről, vele felesége halványlila selyemben, meg kisleánya, akárcsak egy Velasquez infánsnő, hosszú mereven szabott piros ruhában. A köntöse akár a piros fantázia: van rajta meggyszín, lángpiros, téglavörös — mind egymásra hangolva. Kezében egy piros muskátli. Jobbomon Lővey János komám. A táblánál az a szolgám, kit az én falum ajánlott nékem: Szentiványi István. Komolyan, méltósággal lépeget, büszke is, örvend is, hogy így minket s az ő népét együtt szolgálhatja fel.” Nem nagyszerű, egy ilyen „vegyes” vacsora az 1890-es évek elején egy vidékiföldesúrnál?! Majd így búcsúznak: „Búcsúznak mind egyenként, mind megköszönik a szíveslátást, barátságot. Végül Bertha Pál kezét nyújtja: ,Megszolgálom én ezt’ — mondja komolyan, halkan s kimegy. —■ Hát mi, mi? mivel szolgáljuk meg azt a nyugalmat, amelyet a lények lehet, amellyel új erőt adnak az élet további küzdemeire és szinte új életre hívnak?” Halála alkalmával így adtak kifejezést a magyar nép gyászának: ,,Justh Zsigmond emlékezete. A szenttornyai nép gyászán is meglátszik, hogy milyen népszerű volt Justh Zsigmond odahaza. A szenttornyai lányok most valamennyien fekete gyászszalagot viselnek hajukban, az asszonyok pedig fekete kendővel kötik be a fejeket, így adják külső jelét a jó úr halála felett való szomorúságuknak. A korán elhunyt író utolsó óráiról odahaza a következő megható momentumokat beszélik. Mikor halála közeledését sejtve, messze, Franciaországba utazott, magával vitte hű szolgáját, Szentiványi Istvánt is. A hű szolga látván, hogy kedves gazdája élete hanyatlóban van, így szól hozzá: ,Nagyságos uram, én megsürgönyözöm az édesapjának, hogy a nagyságos úr nagyon gyengén van.’ Justh azonban még azt sem engedte meg a szolgának, hogy a saját feleségéhez írjon.” (Egykori hírlapcikk.) Olvassuk a „hű szolga” visszapillantását: „Nincs semmi bajunk, csak az, hogy nincs többé, hogy kihez forduljunk, mert meghalt a hű ember, akinek párja nincs a földön és nem is lesz, mert ez feledhetetlen, mert bizony én se találok többet ilyen hű gazdát, mint Justh Zsigmond volt. Arról is tudósítom, hogy mielőtt meghalt, öt éjszaka félrebeszélt, és Milánóban könyörögtem neki, hogy gyerünk Fiuméba, de azt mondta, hogy csak nekem van kedvem hazamenni, pedig már ott is rosszul volt és mikor Pallanzából elmentünk, akkor már az ölemben vittem ki a hajóból és mikor Cannesba érkeztünk, ott meg még kikívánkozott a városba és kihúztam a városba, de az se volt jó neki és utolsó nap kérdeztem a nagyságos úrtól, hogy nem hiányzik valami, de azt mondta, hogy semmi se, minden kész van . . • Ezzel bezárom levelem, maradok hű tisztelője, én Szentiványi István." (Czóbel Minkához írt kiadatlan levél.) A Körszínház rendezője, Kulcsár Pál „kománk” (gyermekének Justh és Czóbel Minka a keresztszülői) így sír vissza gazdájára emlékezve: „Épen szegény elmúlt* Nagyságos úrról beszélgettünk a feleségemmel, hogy most egy éve húsvétkor itt volt köztünk a kén bálban és erre belépett a levélhordó hozzám, mihelyst megláttam az írást, megismertem, alig bírtam szóhoz jutni, hogy reám is gondol, hisz oly árvánál, oly elhagyatottnak érzem ragam, ha eszembe jut, hogy mi volt és most mi van. Az elmúlt évek tavaszát várva várta Szenttornya és vidéke, hogy majd jön már Tagyságos úr, a nép vigasztalója, de most bármerre is menjek, mindenhol csak azt beszélik, nem jó már többé soha . . . Verseket nem csináltam azóta, de most, hogy levelet küldök, mégis csak írtam egy keveset. "■ Szomorúfűz árnyékában sírhatom, --Azt kívánom legyen neki nyugalom, Halld meg madár fent az ágon. Tetőled is azt kívánom. Te se szállj a sírhalomra könny nélkül.