Válasz, 1947 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1947/11. szám - Dokumentum - Kozocsa Sándor: Justh Zsigmond parasztszínháza
432 DOKUMENTUM a Képzelt beteg 2dik és 3dik felvonása közt én énekelem a Rákóczi népdalokat és a Tinódit, melyre ezen verset csináltam: Szenttornyai templomajtóba álltam. Szeretőmet más Ivarjában találtam, igaz szívű szerető így nem tehet. De szívemet így megcsalni nem lehet. A szívembe ültettem egy rózsafát. De más szállította le a rózsáját. Mit ér a fa, ha nincs rajta a rózsa, De héjába ápolgattam azóta.” A szenttornyai előadásról Werner László hírlapíró, az egyik szemtanú így számolt be: „Az alföldi pusztaság fenséges végtelenjét kívántam látni. Mostanában nagy előszeretettel olvasom az orosz írókat, kik elöntötték lelkemben a végtelenség iránti misztikus rajongást. S mivel éppen ezen állapotomban kaptam postán a vágyaimat megtestesítő levelet, azóta hiszek a predestinációban. Ugyanis a levelet Justh Zsigmond intézte hozzám s lekötelező szívességgel hívott magához házának vendégéül. Természetesen nem következett egyéb, minthogy vasútra ültem, mert már régen fúrja az oldalamat, hogy a pusztaszenttornyai kastély exotikus dolgait, a gányószínjátszókat lássam és leírjam. .. A rhododendronok és yxiák házában kigyult a fény s ide gyűlt a nagy közönség színházat látni. Ez a színház csak ideiglenes. Jövőre épül fel a dohai stílben épülő új színház. Felgördült a függöny s eljátszották Justh Siralomházban c. darabját. Ebben Beniam Vica, egy sötét tüzü, fekete szemű gányó lány a nazarénus önmegtagadást és mélységes szén-védést oly híven beszélte és játszotta, hogy a kihívásoknak alig akart vége szakadni... A paraszt színjátszó társasságnak erejét azonban Moliére-nek „képzelt betege” tette leginkább próbára. A gányótársulat francia jelmezbe, fehér copfos parókába bújt. E darab finom komikumát visszaadni, Moliére szándékait érezhetővé tenni is érdem s ezek az ördöngős gányók, művészi hatást értek el. A földszinti paraszt nézők elragadtatása, öröme, jókedve jelenetről-jelenetre fölhangzott, jeléül, hogy a darab drámai folyása érdekli őket és azt meg is értik. Justh exotikus ötlete ezzel a paraszt műkedvelősködéssel egy őseredeti színjátszó tehetség talentumának adott teret. Ez Molnár Jánosné. Hogy miként tudhat ez asszony így előadni? — az rejtély. Hol tanult? Ki volt mestere? A pointírozásban lefőt tanult, iskolázott, híres színésznőket. Igazán képtelenségnek tartottam volna, ha valaki előttem így dicséri. Okosan teszi Justh, midőn az ő színészcsapatának oszlopát. Molnár Jánosnét széles körben is bemutatja. . . Mit mondjak Czombos Janiról, Rajki Istvánról, akik pallérozatlan lelkükkel így kiérezték és visszaadják Moliére humorát. Nem mosolygok többé a hírnek, midőn tudomásul veszem, hogy a társulat a „Makrancos hölgyet”, Shakespeare vígjátékát adja Szent István napon. Ezzel a kis társulattal bízvást lehet. Ezzel talán el is mondottam volna azokat, amiket Pusztaszenttornyán láttam. De hiányoznék tudósításomból a lényeg. Az, vájjon személyes időtöltés-e a Justh dolga, vagy tervszerű szándék? E tekintetben elégnek tartom az ő, társalgás közben mondott szavait idézni: „ Életemet sokan excentrikus bolondságnak tartják. Pedig én hiszem, hogy sokan megértenek, és követnek. Követni fog arisztokráciánk és a birtokos osztály egy része, mert előbb-utóbb be fogja látni, hogy a nép lelki szükségleteit tartozik kielégíteni.” E szavakból kisugárzik egy magyar Tolsztoj rokonszenves karaktere!” Rózsa Miklós beszámolója sem kevésbbé érdekes: „A franca író- és művészvilág tagjai rándultak le seregestül Szenttornyára s a párisi lapok nem egyszer közöltek hasábos cikkeket „az alföldi puszták művészkolóniájáról.” Polignac cikksorozatot írt a magyar parasztról s a parasztelőadásokról a Figaróba. Justh Zsigmond két színházat is építtetett a szenttornyai udvarház pompás parkja közepén. A téli színház fából készült, a római ház átriumának mintájára, oszlopokkal. Sokkal fényesebb és még eredetibb volt a nyári színház. Valóságos amfiteátrum, kör alakú, fedetlen épület, köröskörül fokozatosan emelkedő sorokkal, melyekben szakaszokra voltak osztva az ülőhelyek, a piros vászonnal bevont padok. A színpad valamivel magasabban feküdt, előtte elkerített hely a kar számára