Valóság, 1947 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1947-01-01 / 1. szám

­an. Parasztság és politika­­ — kérdezhetné valaki —, hiszen a módos gazda, is paraszt? Valóban az. De olyan tagja a parasztságnak, akit létviszonyai — földjének nagysága, munkaerőszükséglete, a paraszti társadalmon belül elfog­lalt kiváltságos helyzete, ebből fakadó osztálygőgje, stb.— rendesen szembeállítanak a munkássággal és azzal az újgazda-réteggel is, amelyben elvesztett olcsó munkásait, megtollasodott voltt cselédjeit, aratóit, harmados­ kapásait siratja. A nagygazda — sajnos —, a ma­gyar parasztság legkevésbé fejlődésképes típusa, legalább is ami a nagy többségét illeti (mert kivételek persze vannak), polgárosodása gyakran inkább „urasodás“, mint a szó tulajdonképeni értelmében vett polgárosodás, ha pedig életformájában paraszt marad, a minden­felé való elzárkózás, a közöny és a gazda­gág a jellemző vonásai. Ahol ez a réteg erősen kialakult —­ legnagyobb­­mértékben a mező­városokban és a nagyobb falvakban, de sok kis faluban is —, való­ságos kaszttá vált, lefelé elzárkózó, a szegényt emberszámba alig vevő, magatartásában tehát antidemokratikus réteggé. A kisebb földű parasztot persze igen gyakran vonzza ez az életforma, mert az övé­nél kényelmesebb, s a falu hierarchiájában rangosabb: a 10-12 holdas dolgozó paraszt is fölfelé törekszik, s ez a „fölfelé“ legtöbbször any­­nyit jelent, hogy a nagygazdák felé. Ebből­­folyik, hogy gyakran haj­landó alávetni magát a nagygazdák politikai és társadalmi vezeté­sének, különösen ha úgy látja, hogy a nagygazdák politikája az ő érdekeit is képviseli. Ez a társadalmi viszonylat talált magának formát a kisgazdapárt igen sok vidéki szervezetében. Ebből azután három baj következik. Az egyik az, hogy a kisebb földű parasztok, a tulajdonképpeni „kisgazdák“ átveszik a nagy­gazdák szemléletét, lefelé elzárkózó, munkás- és új gazda-ellenes maga­tartását és azt az általános, merev, országos viszonylatban is mun­kásellenes politikát, amelyet a nagygazdák a dolog természetéből folyóan képviselnek. A másik az, hogy beleszövődnek azokba a poli­tikai és társadalmi kapcsolatokba, amelyeket a nagygazdák urakkal, helyi vagy megyei polgárokkal, s az egyházi politika hordozóival kötnek a közös konzervativizmus jegyében. A harmadik baj pedig az, hogy ebben a szövetség-szövevényben, amely ilyenformán a volt földesúrtól és valóban reakciós jegyzőtől az 5—6 holdas parasztig kapcsol össze különböző rétegeket, a dolgozó parasztság éppen annak a társadalmi hierarchiának helyileg megmaradt formáiba illeszkedik bele, amelyet országos viszonylatban valahogy széttört a nagy vál­tozás. Ha barátságosabbak is hozzá a nagygazdák és urak, mint azelőtt voltak, ha szerepet is adnak neki, végül mégis egy darabka „régi Magyarország“ az ilyen szervezetek legtöbbje, vagyon és rang szerinti belső tagozódással. (Persze nem minden kisgazdapárti szer­vezet ilyen; van, ahol a kisparasztság vezető, vagy legalább is egyen­rangú, önálló szerepet játszik; a legtöbb azonban minden kétséget kizáróan erre a fent jellemzett mintára alakult.) A kérdés már most az: vájjon a kisgazdapárt felső „megtisztulása“, tudato­san végrehajtott „balratolódása“ megsz­ünteti-e ezt a mélyre­­nyúló hierarchikus és konzervatív jelleget? S ez az, amiben erősen kételkednünk kell. Mert itt éppen arról van szó, hogy a paraszti társadalom olyan vonásainak és törekvéseinek ad formát a kisgazda­­párt, amelyek eléggé mélyen gyökereznek még ma a parasztságban; nyíre ilyen hierarchia-darabokra támaszkodik ,amelyekben nagy­­bomlanak szét. S éppen azért, mert a kisgazdapárt országosan több­nyire ilyen hierarchia-darabokra támaszkodik (amelyekben nagy­­gazdáké, de gyakran uraiké és egyházi embereké a vezető szerep).

Next