Valóság, 1967 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1967-02-01 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - A szocializmus perspektívái Olaszországban (Todero Frigyes)
KÖNYVEKRŐL hasonló szélességű és mélységű ismertetés. Az egyes tanulmányok különböző terjedelműek, és a szerzők sajátos érdeklődésüknek megfelelően egyik vagy másik részkérdést bővebben tárgyalják. A kiadó által javasolt témák : az olasz gazdaság jövőjének elemzése az 1960 —1965-ös helyzettel összefüggésben; munkásosztály és dolgozó népesség általános viszonya az automatizálással, a technikusok és tisztviselők szerepével, a munkások számának csökkenésével és gyáron belüli, hatáskörük változásával összefüggésben; a munkásosztályra hivatkozó pártok politikai tevékenységének perspektívái, politikai céljaik rövid és hosszú távon, a „szocializmus” célkitűzés tartalma, elérésének útja és eszközei a szerzők szerint. Most megkísérlem, hogy azokat a nézeteket mutassam be és foglaljam össze, amelyek a szocializmushoz vezető utat, az eszközöket és módszereket boncolgatják. A tanulmányok szerzői — Giorgio Amendola, Gian Piero Brega, Luciano Casagna, Vittorio Foa, Mario Giovana, Lucio Libertini, Achille Occhetto és Luigi Pagliarani — politikusok, publicisták, közgazdászok, szociológusok, akik valamelyik munkáspárthoz tartoznak, illetve a munkásmozgalom elméleti kérdéseivel foglalkoznak. Az első tanulmány szerzője Giorgio Amendola, az Olasz Kommunista Párt titkárságának tagja. A szocializmushoz vezető olasz utat vizsgálva emlékeztet az ezzel kapcsolatos kommunista állásfoglalásokra, amelyek az utolsó tíz évben hangzottak el a párt kongresszusán, majd leszögezi: a szocializmusért folyó harc célja a szocialista demokrácia megteremtése, ami véget vet a kizsákmányolásnak, garantálja minden állampolgár tényleges egyenlőségét, mindenkinek biztosítja a demokratikus jogok teljességét, megteremti a feltételeket a személyiség szabad fejlődéséhez. Egy ilyen társadalom berendezése a végpontját jelenti a demokrácia folytonos fejlődéséért vívott harcnak és annak a küzdelemnek, amely a strukturális átalakulásért folyik, hogy pozitívan oldják meg az ország nagy problémáit, és megvalósítsák a munkásosztály tényleges és egyre növekvő részvételét a gazdaság irányításában és a közélet fórumán. E folyamat révén alakul ki és szerzi meg a politikai hatalmat a munkásosztályból és szövetségeseiből álló új vezető osztály, ami nélkülözhetetlen feltétele a társadalmi átalakulás végigvitelének. Olaszországban megvannak a feltételei annak, hogy az alkotmányban rögzített rendszer keretében, sőt az alkotmány végrehajtásáért vívott harcban a munkásság vezető osztállyá szerveződjék, a szocialista és demokratikus átalakulás programja körül egyesítve a nép túlnyomó többségét. A szocializmushoz vezető olasz út szükségszerűen demokratikus út, amely megkívánja a nép többségének mozgósítását. A választási tényező a demokratikus küzdelemben lényeges, de nem az egyetlen momentum, mivel a demokrácia fejlesztése a tömegek állandó részvételét kívánja a politikai harcban, és olyan demokratikus szervek megteremtését, amelyekben ez lehetővé válik. Az „olasz út” nem szükségszerűen békés, minthogy az erőszakmentesség attól függ, hogy a régi uralkodó és kizsákmányoló osztályok milyen eszközöket alkalmaznak e harccal szemben. A politikailag megosztott munkásosztály azonban nem lehet uralkodó, ezért szükség van az egység megteremtésére. Gian Piero Brega elméleti szempontból foglalkozik a szocialista állam kérdéseivel, és ezzel összefüggésben vizsgálja az olasz munkáspártok programját, célkitűzéseit. Nagyon lényegesnek tartja, hogy a kommunisták mielőbb kidolgozzák elképzeléseiket a munkáshatalom konkrét formáiról, mert a munkásoknak, a parasztoknak, a tisztviselőknek, az értelmiségieknek tudniuk kell, hogy miért harcolnak, minthogy tevékenységük célja nem merül ki a közvetlen vívmányok megszerzésében. Az új államnak demokratikusnak kell lennie abban az értelemben, hogy széles körű szabadságot adjon az új uralkodó osztályoknak. Brega szükségesnek tartja, hogy a szocialista mozgalom felülvizsgálja a proletariátus és az osztálytagozódás koncepcióját. Ezzel kapcsolatban utal az ipari proletariátus megváltozott körülményeire, amelyek következtében ez sokban hasonlít a kistisztviselők és funkcionáriusok középrétegére. Emiatt új módszerekre van szükség a munkásmozgalomban, figyelembe véve, hogy a munkások egy részének nincs olyan világos osztálytudata, mint korábban. Hasonlóképpen szükségesnek tartja, hogy új politikát alkalmazzanak a középosztály irányában, tekintetbe véve ennek megváltozott rétegződését. Brega végül így foglalja össze az ellenzéki szocialista mozgalom tennivalóit: elérni, hogy az állam egyre erőteljesebben beavatkozzék a gazdasági tevékenységbe mind az állami szektor kiszélesítésével, mind a tervezés és ellenőrzés szerveinek létrehozásával; a munka politikai és szakszervezeti erőinek bevonása ezekbe a szervekbe; ily módon készítve elő a termelési eszközök igazgatását. Lucio Libertini, a Proletáregység Olasz Szocialista Pártjának egyik vezetője a munkásmozgalom helyzetével kapcsolatban leszögezi azt a véleményét, hogy az osztályharcos mozgalom Olaszországban komoly vereséget szenvedett az utóbbi években. Ezzel kapcsolatban hangoztatja: a mozgalomban sokat emlegetik az önkritika szükségességét, de tipikus, hogy az önkritika csak a részletekre szorítkozik, és meg sem kíséreli a stratégia érintését. Ezt a gyakorlatot a sztálini dogmatizmustól örökölte a munkásmozgalom. Ami a szocialista viszonyok jövőjét illeti, Libertini abból indul ki, hogy a munkásság harca egy olyan országban folyik, amelyikben az alapvető tény nem a burzsoázia kudarca, hanem a kapitalista fejlődés. Ez a kapitalista fejlődés olyan szocialista jövőt vet föl, amelyben nemcsak más gazdasági ésszerűség van, hanem fejlettebb és lényegileg különböző demokrácia is , minthogy a szocializmus nem csupán a köztulajdont, és nem is csak a beruházások és a fogyasztás eltérő fokát jelenti. Az új termelési szervezet új politikai-hatalmi szervezetet kíván : az alulról való ellenőrzés és az önkormányzat új eszközeit. A képviseleti demokrácia mellett nagy jelentőségre tesz szert a közvetlen demokrácia is. Ugyanakkor tudatában kell lenni annak, hogy vannak olyan szabadságjogok a fejlett kapitalista országokban, amelyeket nem szabad elvetni: a szemben álló nézetek vitája, a kritika szabadsága, a gyülekezési és szervezkedési szabadság, a sajtó szabadsága és tagoltsága, a kultúra autonómiája. A munkásmozgalomnak az a feladata, hogy a szabadságjogoknak ezt a rendszerét kiszélesítse, és széttörje a meglevő korlátokat. A szocializmus mindig e szabadságjogok abszolút szélesítése olyan mértékben, amilyenben a dolgozók hatalma ténylegesen nő és kiterjed. Libertini felhívja a figyelmet arra, hogy egyre erősebb a válság, amely a katolikusok politikai egységét töri szét. Ennek egyik oka az osztályharc éleződése, ami a kapitalista fejlődés és az erős munkásmozgalom következménye, a másik pedig a zsinati szellem, amely az egyház megújulási törekvései keretében bizonyos autonómiát ad a katolikusoknak. A baloldal újjászerveződése, a munkásmozgalom korszerű forradalmi irányítása, a szociáldemokrácia reformizmusának túlhaladása és az osztályharcos baloldal szerves egysége mind olyan tényező, amely rendkívüli mértékben segíti a világosságteremtést a katolikusok körében, viszont nehezebbé teheti az osztályköziség feloldódását a baloldal stagnálása vagy a szociáldemokrata tendenciák felülkerekedése a munkásmozgalomban. Achille Occhetto, az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára elsősorban az egység kérdéseit és a szocialista gondolat újjászületését vizsgálja. Megjegyzi, hogy az egyesülési folyamatnál nem lehet figyelmen kívül hagyni a szocialista táborban jelentkező problémákat. A szocialista gondolat újjászületésének a proletárforradalom komplex világán belül kell végbemennie és nem lehet elkülöníteni a Nyugat forradalmi tapasztalatait a szocialista világéitól. Ez utóbbiaknak is benne kell lenniük a megújulási folyamatban, mert a szocialista forradalom csak így találhatja meg a maga folytonosságát nemzetközi szinten, mert csak így lehet kiteljesíteni az elkerülhetetlenül hiányos nemzeti tapasztalatokat. Azt gondolni, hogy egy szocialista társadalom építése néhány vezető csoport magánügye, annyit jelent, mint érzékelhetően eltávolodni az internacionalizmus helyes felfogásától. A kapitalista Nyugat munkásmozgalma jobban fejlesztheti a maga akcióját, ha a szocialista tábor erősíti eszmei és erkölcsi presztízsét, nemcsak a gazdasági versenyt vállalva, hanem a demokráciát is kiszélesítve az emberek közti kapcsolatok újszerű megszervezése révén. A szocialista országok pedig azáltal is szélesíthetik a demokráciát, hogy a nyugati munkásmozgalom eszméi és akciói új értékekkel és a szabadság új tartalmával gazdagítják a forradalmi tapasztalatokat.