Valóság, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1970-12-01 / 12. szám - KILÁTÓ - Magyar iskolák, magyartanítás az Amerikai Egyesült Államokban (Nagy Károly)

MAGYAR ISKOLÁK, MA­GYARTANÍTÁS AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN 85 A magyar nyelv külföldön való megtartása része — lényeges része — a magyarnak (vagy részben magyarnak s mindig csak : magyarnak is) megmaradás nagyobb problema­tikájának. Magyarnak megmaradni, a magyar nyelvet megtartani külföldön többek közt azért problematikus, mert az átlagember mindennapi élete szempontjából indoko­latlan, céltalan, szükségtelen és természetellenes folyamat külön nagy erőfeszítéseket tenni valami olyan dologért, aminek sem anyagi, sem erkölcsi, sem társadalmi, sem egyéni­érzelmi haszna nincs, sőt, ami az ellen úszást, különcködést, nonkonformizmust is jelent bizonyos mértékig. Ez a jelenség meglehetősen törvényszerűnek tűnik az emberi munká­ban éppúgy, mint a törvények megtartásában, intézmények támogatásában, de szinte minden társadalmi viselkedésformában. A magyar szülők nagyobb része — úgy érzem — nincs egészen meggyőződve arról, hogy gyermekének magyar iskolába járatása, de egyál­talán nyelvileg „magyarnak megtartása” elengedhetetlenül fontos. Nem létszükséglet, nem életforma, nem jelent előnyt, sőt gyermeknevelési szempontból szinte a lehetetlen­séggel határos, sziszifuszi, kimerítő és keserűséget okozó feladat, tehát: elhanyagolható. A szülőknek az a kisebbik része, amelyik fontosnak tartja a maga és gyermeke nyel­vileg magyarnak való megtartását, sokféle okból tarthatja annak. Van, aki tradiciona­­lizmusból magyar, mert ez az az érzelmi táptalaj, amelyből továbbra is táplálkozik kül­földön, vagyis: nem tud vagy nem akar új környezetével érzelmi élményközösséget léte­síteni. Új élményeit emlékein keresztül szűri le, új világát a régihez hasonlítva magyaráz­za, új jelenségeket, új embereket, problémákat régi értékei szerint mér, értékel, közelít meg. Gyermekei új világa és viszonyai veszélyeztetik ezt a mechanizmust, azonkívül „generációs szakadék” is keletkezik: szülők és gyermekek egy idő múlva a szó szoros értelmében nem egy nyelven beszélnek már. A magyar iskola (és más magyar szervek és funkciók) csökkentheti a szakadékot, közelebb hozhatja a szülőt és gyermekét. Van,­aki „nacionalizmusból” magyar, akinek magyarságélménye azonosult a „jó” fogalmával, akinek tehát egy idő múlva külföldön minden, ami magyar, az jó. Ez eléggé általános jelenség: a magyar ételektől kezdve a magyar nótákon keresztül a magyar kutyákig min­den különös jelentőséget nyer külföldön, még az is, amit Magyarországon közömbösnek vagy éppenséggel elviselhetetlennek ítélt az emigráns azelőtt. Néha már egy zamatosabb szófordulat, de még az autó ablakán belengő trágyaszag is elég ahhoz, hogy egy kelle­mesen fájdalmas, nosztalgikus jó érzés támadjon az emberben. Elvégre, akkor volt fiatal meg akkor volt „otthon”. S ha valami magyar bebizonyítottan „rossz”, akkor azt vagy nem veszi figyelembe az ember, vagy kijelenti róla, hogy az nem is magyar, de legalábbis nem tipikus. Ha „magyar” annyit jelent, mint „jó” és „üdvös” és „a legkülönb”, ak­kor a gyermeket magyarra tanítani annyit jelent, mint jóra, szépre tanítani, ami által ő különb lesz, mint külföldi társai. Van, akiben még a vallási tényező is nagy szerepet játszik, hisz a külföldi magyar egyházak ma is jelentős tényezők a magyar emigránsok szervezeti, társadalmi és magyarságfenntartó életében és erőfeszítéseiben, kapcsolva gyakran a hitélményt a magyarságélménnyel. A tradicionálisan gondolkodó szülő számára kettős nyereség, ha gyermeke egyúttal magyart is és vallást is tanul egy magyar iskolá­ban vagy ifjúsági szervezetben. Van, aki mindemellett vagy ettől függetlenül azért íratja be gyermekét magyar iskolába, mert ott minden szombaton délelőtt vigyáznak rá, jó helyen van, tanul is, miközben a szülők hozzájuthatnak más fontos tennivalóikhoz, bevásárláshoz, miegyébhez. Zsúfolt és szélsebes életet élő ipari társadalomban ez sem el­hanyagolható szempont. Ha mármost egy külföldi magyar iskola tradicionalista, vallásos, „nacionalista” vagy gyermekmegőrző igényeket céloz kielégíteni legnagyobbrészt, akkor ahhoz tényleg nincs nagy szüksége szakmai fejlődésre, modern tankönyvekre, módszertani tovább­képzésre, pedagógiai szakismeretekre, tantervekre, óravázlatokra, mai magyar irodalom­ra vagy mai külföldi nevelési elméletekre. Ezzel el is érkeztünk a külföldi magyar iskolák legnagyobb problémájához, ami egyúttal talán a külföldi magyarságnak is egyik legnagyobb problémája. Mint azt a Magyarországi Hírek című FB közlemény 1969. november 28-i száma közölte, Heine László, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa előadást tartott A magyar nyelv a szomszédos országokban címmel. Előadásá­ban kifejtette, hogy szerinte „a nemzetiségek műveltségükben, mentalitásukban foko­zatosan átalakulnak, s az elmúlt fél évszázad alatt a jugoszláviai, romániai és szlovákiai magyar kultúráknak sajátos arculata alakult ki, amelyek egymással és a nemzeti magyar kultúrával ma is közeli rokonságban vannak, de korántsem a rész és az egész viszonyá­ban”. Rámutatott arra, hogy „az idegen nyelvű környezet igen nagy probléma”, ellen­­súlyozására „nagyon tudatos anyanyelvi nevelés” szükséges, különben a „nemzetiségi nyelv használata provinciálódik, egyfajta külön fejlődésnek indul”. Véleménye szerint nem lehetetlen, hogy ötven év múlva az idegen könyveket már négy- vagy ötféle magyarra

Next