Valóság, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1970-03-01 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Új zenei hullám - hullámverés nélkül (Balassa Péter)

KÖNYVEKRŐL 105 kezetekbe. Come ville város olasz szárma­zású fiataljainak példáján mutatja meg, hogy az „amerikanizálódás”, a szélesebb társadalomba való, számos tényező által akadályozott beilleszkedés alternatívája a galeri- és bűnöző-karrier. „A bűnszövet­kezeti struktúra és az Olaszországhoz fűző­dő szimbolikus ragaszkodás azt jelzi, hogy Comeville képtelen beilleszkedni a tágabb értelemben vett amerikai társadalomba.” Kifejezetten ifjúsági téma az egyetemek kérdése is. Az ifjúság egyre nagyobb há­nyada vesz részt a felsőoktatásban, és kér részt egyre inkább annak meghatározásá­ból, hogy mit és miként tanuljon. A válto­zatos társadalmi igényekre képző egyetem túlspecializáltsága egyre jobban ellent­mondásba kerül azon hagyományos funk­ciójával, hogy a szabad kutatás és a kötet­len intellektuális érdeklődés központja le­gyen. A diákok részéről, mint ezt a soka­sodó diákmozgalmak is mutatják, az egye­tem kritikája mind gyakrabban párosul a szélesebb társadalom kritikájával. Az e témakörben közölt tanulmányokkal szemben kifogásként lehetne felhozni, hogy bennük az ifjúságszociológiai irányultságot elfedi az oktatás- és tudományszociológiai aspektus. Igaz ugyan, hogy általában ke­vés az olyan tanulmány, amely az egyete­mi fiatalokkal mint társadalmi csoporttal kifejezetten ifjú mivoltának szemszögéből foglalkozna. Ugyancsak ritka az olyan ta­nulmány, amely a nyugati országok diák­sága egy jelentős részének az univerzális manipuláció körülményei között kialakult általános intézmény — és „establishment”- ellenességét vizsgálná részletesebben. Mint ahogy a szerkesztők joggal mutatnak rá, nincs még az elmúlt évek diákmegmozdu­lásainak szociológiai elemző irodalma sem. Figyelemreméltó azonban,hogy a diákmoz­galmak egyes szellemi vezérei a szocioló­giát és annak fogalmi apparátusát, vizsgá­lati technikáit is az ,,establishment”-be beintegrálódott ideológiai alkotórésznek tekintik, amely legfeljebb arra képes, hogy a hatalom szemszögéből elhelyezze az ifjú­ság mozgalmait. Éppen ezért kíváncsian várjuk a szerkesztők által ígért „esetleges második kötetet”, amely a legújabb ifjú­sági mozgalmi jelenségekkel foglalkozna. Jellegzetesen ifjúsági téma a párválasz­tás és a szexuális magatartás. Ezen a terü­leten számos kutatási eredmény jelent már meg, s a kötetnek talán legszembetűnőbb tartalmi hiánya, hogy ezeket teljesen figyel­men kívül hagyta. És a hiányosságokról szólva még egy megjegyzés : a tanulmányok fordításának színvonala meglehetősen egye­netlen. Egyik-másik helyen mintha nyers- fordítást olvasnánk, annyira átütnek az eredeti nyelv jellegzetességei. A válogatás e kisebb hiányosságaival együtt is jó szolgálatot tesz,s reméljük, va­lóban előkészíti az utat a magyar ifjúság rendszeres szociológiai vizsgálatához is. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1969.) FÖLDVÁRI TAMÁS Új zenei hullám - hullámverés nélkül A Zeneműkiadó néhány hónapja kitűnő sorozatot indított Zeneélet címen, ennek második kötete Földes Imre interjú-köny­ve : a Harmincasok. A sorozat arra vállalko­zik, hogy a szakma és a közönség számára egyaránt aktuális kérdéseket vessen fel. „Szociológiai” sorozatnak is lehetne nevez­ni, hiszen a kulturális köztudat, egy vi­szonylag tágabb horizontot nyitó és széle­sebb közvélemény „teszi fel” ezeket a kér­déseket. Ugyanakkor a vállalkozás mint­egy felébreszti az új zene potenciális köz­véleményét, információkat nyújt, szenve­délyeket ébreszt. A népszerűsítésnek olyan formája ez, amelyben nem a visszafelé egy­szerűsítés dominál, hanem a zeneművészet jelenlegi problémáinak polemikus ismerte­tése. A sorozat „az író ír, az olvasó olvas” arisztokratikus szemlélete ellenében jött létre. Ad analogiam: „a komponista kom­ponál, a közönség fülel” — így jöhetett létre az az egészségtelen szituáció, hogy esetleg a szorgos hangversenylátogató sem vette észre a zeneművészetünkben öt-tíz éve, lassú hullámokkal megindult fellendü­lést. A polemikus él azzal az eredménnyel jár, hogy az új hullám külső meghatározói­ról is képet kapunk: egy különleges szak­mai-szellemi helyzetről és egy nem kevés­bé sajátos kultúrpolitikai, valamint szo­ciológiai szituációról. Világos, hogy a zenei nyilvánosság igénye nem úgy merül fel, mint pl. a drámáé. A közvetlenség, a moz­galom kérdése ma másképpen aktuális, mint Bartók és Kodály idején. De a köz­vetlenség szűkülő lehetőségei mellett sem téveszthetőkszem elől protestáló, összegező küldetést teljesítő alakjuk, morális hagyo­mányuk. A hallgató szempontjából azonban így is feltehető kérdés: mennyiben szól ró­lunk és hozzánk az új magyar zene, milyen emberi bensőséget hordoz, mindehhez hoz­zátéve a szükséges közhelyet, hogy a zene­mű eleve lefordíthatatlan jelzőkkel és értel­mezőkkel. Bozay Attila szépen, egyszerűen szól erről: „Mindenkinek szembe kell néz­nie azzal a környezettel, amelyben él és to­vábbra is élni kíván... Az embereknek, a

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék