Valóság, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám - ACZÉL GYÖRGY: Népművelés a szocialista társadalomban

ACZÉL GYÖRGY Népművelés a szocialista társadalomban A Népművelési Konferencia lezár egy időszakot s megnyit egy újabbat. A mérleg, azt hiszem, kedvező, nincs miért szégyenkeznünk. A szocialista társadalom általános fejlődése és a művelődési politika eredményeként, a lakosság kulturális szintje, mű­velődési lehetőségei és ezek tényleges kihasználása ma már magasabb, illetve jobb hatásfokú nemcsak a hasonló gazdasági fejlettségű, de még a legfejlettebb tőkésor­szágokénál is. Ez a tény nemcsak az itt jelenlevő népművelők, hanem az ország köz­­művelődésével foglalkozó emberek ezrei, sőt — nyugodtan mondhatom — tízezrei munkájának reális értékelése is. A konferencia sok mindent tisztázott, számos alapvető kérdésben állást foglalt. Egy új munkaszakasz kezdetén mégis szükségesnek érzem néhány vonatkozásban utólag áttekinteni — most már a konferencia vitája nagy részének ismeretében is — azokat a legfontosabb problémákat, amelyeket feltétlenül tisztázni kell, hogy jobban lássuk a célt, a hozzá vezető utat, a közművelődési munka további feladatait. Kulturális forradalom és közművelődés Mint minden, lényeges kérdést vitató, széles körű értekezletnek, ennek a konferen­ciának a munkája is elválaszthatatlan attól a társadalmi-történelmi helyzettől, amelyben ma élünk. Az elmúlt 26 év általános fejlődésének eredményeként politikai és gazdasági vívmányaink mellett joggal beszélhetünk ideológiai munkánk sikereiről, a marxizmus—leninizmus újabb jelentős térhódításáról, hegemón helyzetének meg­erősödéséről a társadalmi ideológiában. Ugyanakkor azt is világosan látjuk, hogy — bár kizsákmányoló osztályok nálunk már jó ideje nincsenek — gondolatokban,­elő­ítéletekben, szokásokban még él a múlt. Részben — ahogyan mondani szoktuk és ahogy igaz is -, káros örökségként : a magántulajdonnal, a kizsákmányolással együtt járó évezredes beidegződések, erkölcsi, ideológiai reflexek nálunk is szívósaknak bizo­nyulnak. Emellett társadalmunk jelenlegi fejlettségi szintjén a tőlünk idegen néze­teknek még mindig van „újratermelődési” lehetőségük. A különböző polgári nézetek legerősebb szövetségese a mai kapitalizmus, az imperializmus, a világnak ez az „élő múltja”, amely nemcsak spontánul, hanem tuda­tosan és szervezetten törekszik mindannak élesztésére, támogatására a szocialista országokban, ami idejétmúlt, politikailag és szellemileg retrográd, konzervatív. Mindez nem újság, teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy a világ­ban nemzetközi méretekben, de idehaza is ideológiai harc folyik, s mi vállaljuk ezt a harcot, tudva azt is, hogy harcunk hatékonyságát állandóan növelni kell. A polgári ideológiával való küzdelem természetesen nem szorítkozhat elsősor­ban védekezésre. Ebben a küzdelemben a mi igazi erőnket a szocializmus adta lehe­tőségek gyakorlati kibontakoztatása, megvalósulási folyamata jelenti; annak a szo­cialista embernek a kialakulása és kialakítása, aki nemcsak tudatában dialektikus materialista, hanem egész magatartásában, életformájában, erkölcsében, ízlésében és igényeiben, munkáját végezve, politikai jogait gyakorolva és otthon, szabad ide­jében egyaránt: szocialista emb­er. Éppen ezért „rehabilitálnunk” kellene a kulturális forradalom fogalmát, ame­lyet Mao Ce-tung és a kínai vezetés kisajátított és eltorzított: az évezredes kultúra A Népművelési Konferencián (1970. május 15.) elhangzott felszólalás kivonata gyorsírói jegyzet alapján.

Next