Valóság, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-01 / 1. szám - KOVALCSIK JÓZSEF: Közművelődés Budapesten
KOVALCSIK JÓZSEF: KÖZMŰVELŐDÉS BUDAPESTEN Az ország egészéhez képest fejlettebb művelődési viszonyok, a lakosság magasabb iskolázottsága, a társadalom átformálására szervezkedő és tanuló öntudatos munkások mellett örököltük a „hábetler sorsot” is, a budapesti bérkaszárnyák népének életmódját, amelyet egy, a harmincas évek végén megjelent szociográfiai leírás kulturális tekintetben így jellemez: „Szórakozni keveset járnak. Kocsmába csak az iszákosok, moziba pedig csak egynéhány leány, asszony, egészen fiatal fiú. Színház szóba sem kerül közöttük. Aki rendszeresen olvas — kevés akad ilyen —, azt békétlennek, nyugtalan vérűnek és kissé megzavarodottnak tartják. Leginkább a napilapok érdeklik őket, de azt is inkább csak az »izgágák« járatnak, számonként is kevesen vásárolnak, hanem ha van egy kávéra való pénzük, beülnek a kávémérésbe, ott olvasgatnak vagy vesznek két-három Leventét és átböngészgetik a lapokat. A rádiót általában kedvelik, de még minden tizennegyedik lakásra sem jut egy-egy készülék. Azok is nagyrészt régimódi szerkezetek, és tulajdonosaik az orvhallgatók közé tartoznak.” A nagyváros talaján kiserkent kultúra igazi értékei nem jutottak el a város lakóinak nagy többségéhez. A magyar irodalom történetének egyik legszínvonalasabb folyóiratát, a Nyugatot — mely egy egész irodalomtörténeti korszakot fémjelez — 1929-ben 1700 példányban nyomták, s ennek egyharmadát nem tudták eladni. „A végzetes álsikerek, az »országgyarapítás«, a hadiipar fellendülése árnyékában a polgári baloldal addigi mérsékelt hatóköre is összezsugorodott. Ha a Századunknak, a Huszadik Század korlátozottabb és szerényebb, mégis igen színvonalas utódjának a 20-as évek végén 50 000 előfizetője volt, 1938 után meg kellett szűnnie, s nemcsak a hivatalos tilalom miatt.” A „nagyvárosi kultúra” a felszabadulásig ellenzékben volt a fővárosban is. Az iparosodás, a városiasodás, a magyarországi társadalomfejlődés közismerten meg-megtorpanó, ellentmondásos útja sajátos feszültségeket keltett a főváros életében magában és az ország egészével való kapcsolódásában egyaránt. Az ipar, a kereskedelem, a közigazgatás, a kulturális intézmények egyoldalú koncentrációja a főváros urbanizáltsági fokát ugyan megemelte, de a vidéki viszonyok mozdulatlansága a gazdasági, politikai fejlődés gátjává s az ideológiai szférában a város és a falu ellentétének forrásává vált, s ezzel visszafogta a város kulturális fejlődését is, de partnerek, szövetségesek híján különösen csökkentette e kultúra országos kisugárzódásának lehetőségeit. Így és csak így alakulhatott ki az a helyzet Magyarországon, hogy a két világháború között provinciális-konzervatív erők tagadni tudták és minden erővel korlátozták is a főváros kulturális hatását az ország életére. Ez a helyzet vezethetett másik oldalról a demokratikus mozgalmak és a magyar kulturális élet tragikus megosztottságához, a „városellenességhez” egyrészt s egy olyan magatartáshoz másrészt, melyet Lukács György így jellemzett: „A földkérdést úgy kezelik, mintha a Mars lakhatóságának egy új hipotézise merülne fel, ahol kizárólag a tudományos pontosság ellenőrzése a fontos, legfeljebb annak elutasítása, hogy a még nem precizírozott eredményeket jogosulatlanul használják fel valamely világnézeti propaganda érdekében.” Ezeknek az ellentéteknek a feloldódási folyamata csak a munkásmozgalom s később a szocialista építés talaján indulhatott meg, de nem fejeződött be máig sem teljesen. Részben mert az elmúlt negyedszázad alatt — a nagyarányú fejlődés ellenére — még nem sikerült a vidék, különösen a falvak (de gondoljunk a tanyákra is) gazdasági, kulturális, oktatási stb. infrastruktúrájának elmaradottságát felszámolni, részben mert a társadalmi tudatban szívósan átörökítődnek, „tradicionalizálódnak” érzelmi-intellektuális elemek, magatartásmódok. Természetesen elhamarkodott általánosítás a nagyváros kulturális viszonyait különböző vonásokat egybemosva, pontosabban bizonyos vonásokról megfeledkezve, egyértelműen értékként feltüntetni. Lehetséges, hogy a lokálpatriotizmus jó szándékú és hasznos tettekre is ösztönözhet, de a „nagyvárosi sovinizmus”, mint minden túlhajtott partikuláris tendencia, árt az egésznek, következésképpen annak a résznek is, melynek érdekeit képviselni véli. A magyar történelemben kialakult helyzet következtében a feudális jellegű, konzervatív, ellenforradalmi hatalmi erőviszonyok (és