Valóság, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1974-04-01 / 4. szám - VITA - FEKETE SÁNDOR: Petőfi és a kommunizmus (A költő világnézetéről)

FEKETE 8ÁND0K: PETŐFI ÉS A KOMMUNIZMUS 96 vagy ismeretterjesztő dolgozatokban az indulatot is a tényekkel-adatokkal körülhatárol­ható mederbe kell szorítani. Nem szeretném azt prédikálni, hogy az irodalomtudományi vitákat szűntessük meg vagy vezessük be az elvtelen diplomatizalás simulókony modorát. Nem is állna jól nekem, ha bárkiben kifogásolnám a vitázó hajlam túltengését. De a polemikus erő, amely Luká- osyban kétségtelenül megvan és lendületes stílussal is párosul, az elemi tények tisztelete és az alapvető igazság nyomatéke nélkül az egész vitát a személyeskedések véget nem érő labirintusába taszíthatja. A továbbiakban megpróbálom bebizonyítani, hogy Lukácsy fő tétele — Petőfi „buonarrotizmusa” — mellől is hiányzik a döntő igazság támasztéka. Módszertani kérdések Sokat nem érdemes foglalkozni velük, félő ugyanis, hogy Lukácsyt nem hibás módszerei vezetik félre, hanem a prekonoepoiós alaptételhez utólag keresgél módszertani igazolást. Az olvasó tájékoztatására mégis idézek egy-két ilyen erősen kérdéses elvet. „Világnézetalakító hatást föltételezni olyan műről — olvashatjuk a Valóság emlí­tett cikkében —, melynek ideológiai szintje más, mint Petőfié, nem megengedhető.” Ez az álláspont viszont nem igazolható. Közismert tény például, hogy a reakciós szemlé­letű Gvadányi világnézeti hatást is gyakorolt az ifjú Petőfire, már akkor, amikor költőnk, ha nem is volt forradalmár, de mindenesetre összehasonlíthatatlanul magasabb ideológiai szinten állt, mint a nótáriusával „elaludt vérű magyar sziveket” serkentgető szerző. Az is közismert, maga Petőfi vallotta meg, hogy az idősebb Dumas milyen erős világnézeti ha­tást gyakorolt rá — márpedig aligha állíthatnánk, hogy A három testőr szerzője Petőfi ideológiai szintjét elérte volna. A világnézeti hatások folyamata sokkal bonyolultabb an­nál, semminthogy az idézett primitív sémába szoríthatnánk. Egy másik módszertani alapelv szerint a szépirodalom és a sajtó csak információkat, ismereteket gyarapíthat, de „világnézetformáló indítást, lökést” nem adhat. A tétel nem szorul cáfolatra. Egy olyan nagy műveltségű irodalmár, mint Lukácsy, jól tudja, hogy By­ron, Heine, Dosztojevszkij vagy akár Franz Kafka milyen hatalmas világnézeti hatást gyakorolt értelmiségiek, írók, művészek ezreire. És nem Lukácsy írta-e — persze tíz évvel ezelőtt — a mároiusi ifjakról, hogy „nevelőjük volt a haladó francia literatúra” ? Ami ugyan már akkor sem számított felfedezésnek, de mindenesetre igazabb megállapítás volt, mint az, hogy a szépíró „közvetítők közbeiktatása fölösleges is” a hatás „pontosítá­sának” műveletében. Lukácsy megrója azokat is, akik — mint például Pándi Pál — a Marx előtti szocialis­ta-kommunista tanokra az „utópista” jelzőt használják: „A magam részéről a korai szocializmus gyűjtőnevet javaslom és használom minden Marx előtti szocialista-kommunis­ta rendszerre. Ez megfelel a más nyelveken jól bevált Frühsozialismus, socialisme prima di Marx kifejezéseknek, és tiszteletadó Marx iránt: hozzá viszonyít.” Közismert tény, hogy Marx kevésbé volt „tiszteletadó” önmaga iránt, Engelsről nem is beszélve, mert mindketten használták az utópista jelzőt a korai szocialistákra, kommunistákra. Ennélfogva azt is lehetne mondani, hogy azok „tisztelik” jobban Marxot, akik az ő meghatározásait alkalmazzák. Az ilyen terminológiai vitákat a végtelenségig lehetne folytatni, ajánlatos volna azonban kikapcsolni belőlük azt a szempontot, hogy me­lyik terminológia „tiszteletadó” Marx iránt és melyik nem. Lukácsynak az sem tetszik, ha e kérdés vizsgálatakor valaki „vajmi ritkán idéz” „buonarrotiánus szerzőt”. De miért kellene buonarrotiánusokat idéznie annak, aki nem hiszi, hogy Petőfi világnézete buonarrotiánus volna? Még a jogban is az az elv, hogy a vád bizonyítsa a maga tételeit. Mivel Lukáosy állítja Petőfiről, hogy költőnk buonarrotiá­nus, neki kellene idézgetnie e szerzőket. Sokkal bővebben, mint eddig tette és sokkal meggyőzőbben. Ha Lukácsynak a fentebb vitatott és egyéb módszertani elveit megnézzük, azonnal szembeötlik egy sajátos közös vonás. Nem tetszik neki hogy többféle fogalommal jelöl­jük a Marx előtti szocialista tanokat, használjunk csak egyet. Nem törődik azzal, hogy Petőfi világnézete többféle hatást szintetizálhat, legyen csak egy típusú. Nem fogadja el, hogy a sajtó, a szépirodalom is hatott rá ideológiailag, csak egy befolyást emel ki — a for­radalmi történetírókét stb. Vagyis: szemmel látható, hogy az egyneműséget kedveli — el­lentétben a világgal és annak históriájával, amely viszont sajnálatosan halmozza a bo­nyolultságokat, a két- és többértelműségeket. <3 a maga eljárását, különben szabatos stílusához alig illőn, „pontosításnak” nevezi, de ennek a leszűkítő szemléletnek találóbb elnevezést is tudnék adni, ha követni akarnám Lukácsyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék