Valóság, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-01 / 1. szám - KOVALCSIK JÓZSEF: Közművelődés Budapesten

KOVALCSIK JÓZSEF: KÖZMŰVELŐDÉS BUDAPESTEN kulturális értelemben is az. Fölszí­ta és fönntartja, magához láncolja a „vidéki” alkotókat, s élet- és munkahelyévé válik a magyar irodalom és művészet olyan alkotóinak, akiknek élményanyaguk, szívből fakadó mondandójuk, gondjuk és alkotói értelemben vett elkötelezettségük mindvégig megmarad a szülőfalu, a táj körében, melyben születtek, s melyből talán kiszakadottnak sem érzik magukat. Méltányos eljárás-e a főváros érdemét gazdagítani velük, akik egy szerencsé­sebb gazdasági, történelmi, urbanizációs fejlődés esetében (s a vidéki kulturális műhelyeket határozottabban fejlesztő kulturális politikai intézkedések nyomán) akkor sem lettek volna provinciálisak, ha a provinciában maradnak ? ( H­iszen van erre példa, nem kevés így is.) Nem szegényítjük-e tovább az amúgy is jobban rászorulókat, ha a Nyírség, a Viharsarok vagy Pannónia költőit, íróit, festőit és zenészeit, e kultu­rális „bejáró munkásokat” egyszerűen budapestieknek nyilvánítjuk, tudomást sem véve arról, hogy sokan közülük naponta ingáznak lelkiismeretük, emlékeik, alkotó ambícióik forrásvidékére a maguk tényleges vagy képzeletbeli „fekete vonatain”. Másrészt azonban méltányos lenne-e tagadni, hogy a fővárosban, e nagy „ipar­telepen” nyílt lehetőség a sokféle műhely megteremtésére, melyben nemzeti kultúránk együtt kovácsolódik ? Budapest nemcsak önmagáé, hanem az ország kulturális centruma is. De akkor mi az, ami sajátosan e városé? Mindezt rendkívül nehéz szét­bogozni. A főváros ugyanakkor nemcsak műhely, hanem híd is a szűkebb szülőföld és a nagyvilág között. Lehet, hogy sokan nem becsülik kellőképpen, mégis nehezebben jutnának el nélküle az egyetemes kultúra messzibb tájai felé. Bárhogy is nézzük, az elmúlt száz évben, s kiváltképpen a felszabadulás óta, e város falai között munkálkodott az egész ország jövőjét legszervezettebben előbbre vivő erő. Tanúsítsa ezt egy számvetés, mely a felszabadulás pillanatában íródott, Darvas József írta a Város az ingoványon című művében: „Furcsa módon én, aki a faluból, a parasztságból jöttem, a falut és a parasztságot is itt ismertem meg igazán: itt tanultam meg nemcsak kínlódó, vegetáló szegény­embernek­­ nem is az »őserő«, a »romlatlan egészség« szobraként látni a parasztot, hanem kemény törvények parancsa szerint mozduló vagy mozdulatlan társadalmi lényként. Megismertem a reális társadalomlátást, a szocialista világnézeten és a munkásmozgalmon keresztül. Ez a nagyváros formált belőlem írót s itt tanultam meg azt is, hogy mit jelent igazán, nem magyarkodva magyarnak lenni.” A felszabadulás óta eltelt negyedszázad alatt hazánk mélyreható politikai és gazdasági fejlődésen ment át, s ez a társadalom nagyarányú átrétegződésével járt együtt. Forradalmi átalakulás ment végbe a kulturális életben is. A koalíciós időszak legnagyobb horderejű művelődéspolitikai intézkedése még 1945-ben az egységes nyolcosztályos általános iskola bevezetését elrendelő kormány­­rendelet volt. E korszak egyik nagy, drámaian kiéleződött politikai harca volt az iskolák államosításáért folyó küzdelem. E jellegzetesen polgári demokratikus intézkedéssel Magyarország évtizedekkel elmaradt az európai országoktól. Ortutay Gyulát idézem „1948 nyarán győzedelmesen befejeződött tehát a nagy történelmi per: meg­történt az iskolák államosítása, sőt továbblépve, a munkás-paraszt hatalom megte­remtésével a dolgozók kezébe kerültek az oktatási és művelődési intézmények. Ezt az eredményt a nép kulturális felemelkedésében elért minden sikerünk forrásának tekinthetjük. Éppen ezért felháborít, hogy a legutóbbi hónapokban több olyan cikk jelent meg, amelyek szerint a felszabadulás utáni első években nem volt művelődés­­politikai koncepciónk, nem tettük az új haza építésének egyik középponti kérdésévé a modern szocialista művelődéspolitikát. Ezek a vádak hamisak. Elemi tényeket nem vesznek figyelembe. Leszögezhetjük, hogy ma nem tartanánk ott, ahol tartunk, ha nem lett volna kezdettől fogva határozottan végiggondolt művelődéspolitikai ter­vünk, amellyel a koalíció pártjai, minden haladó erő egyetértett. Ez a művelődés­politikai koncepció nem egyes emberek ötleteire épült, hanem számos előzmény és hosszas vita után valóban közösen kialakított terv volt, és egyik első nagy harca éppen az iskolák államosítása körül zajlott.”

Next